Fülszöveg: 

Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.
Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…

Szerintem: 

Eredeti történet már egyre kevesebb van. Nem véletlenül soroljuk trope-okba őket és rengeteg az adaptáció is. Tudom, és néha mégis zavar, ha túlzottan érzem, mivel rokon az adott olvasmányom.

A Hatalom nélkül konkrétan olyan, mintha

siker ifjúsági regényekből lenne összerakva. Az alaphelyzetet egy viadal jelenti, ahol az Elit fiatal tagjai küzdenek a bajnoki címért. Hősnőnk, Paedyn ezen kell szerepeljen, miközben titkolnia kell, hogy valójában nem is az Elit tagja. Ő csak Átlagos, akire ebben a királyságban halál várna. Csak hazudja a képességét, ami sokkal inkább megfigyelőkészséget jelent. Ő kb. azt tudja, amit a Psych Shawn-ja: mindent észrevesz, kikövetkeztet, így el tudja adni magát látnoknak. Csak éppen ő nem bűnügyeket old meg, hanem egy fantasy világban igyekszik életben maradni.

De, elkanyarodtam az eredeti felvetéstől. A viadal. Van benne nem egy motívum, de az egésznek a szervezése is, a sok halált kivéve a képletből, az Éhezők viadala kicsiben és mint említettem, kevesebb halállal. De idézi azt is, amikor Maas tündérhercegnője kellett, hogy helyt álljon egy halálos versenyen.

A legkiemelkedőbb képességekkel rendelkező herceg, aki beleszeret abba a lányba, aki tulajdonképpen az ellensége? Noni és A gyógyító. A változatosság kedvéért abban is van egyfajta próba, szinte túlélőverseny, amit a hősnőnek a herceg segítségével sikerül túlélnie.

A képességek, ahogy a zsarnok király elnyomna mindenkit, és aki nem a saját etnikai csoportja, azt irtaná – Aveyard Vörös királynője. Miért is ne, a lázadók vezérévé váló lány vajon kibe szeret bele abban is? A hercegbe, ki másba.

Tudnám még gyűjtögetni. A lényegen azonban nem változtat: most nagyon nem esett jól, hogy a regény szinte minden eleméről eszembe jutott egy másik YA fantasy/disztópia. Pedig igazán egyikkel sem egyezik, és mégis olyan, mintha kölcsönözne belőlük.

Pedig, van, amit tudnék benne értékelni. A két herceg, Kitt és Kai között a dinamika. Mennyire másként néznek az apjukra, hiszen nagyon másként is bánt a két fiával. Hogy szeretik egymást, miközben nem kevés sérelem is van azért, hogy kinek mi jutott az életben. Hogy alá-fölé rendeltségbe kényszerülnek, noha testvérek.
Mindkettőnek megvan a maga személyes pokla is. Kitt az apjára támaszkodik, neki akar kizárólagosan megfelelni és lemásolni minden törekvését. Nem egyszer az jutott róla eszembe, hogy az igazi tartás nincs meg benne. Ha az apa kikerül a képből, ő egyszerűen elveszik, mert önállóságot sose tanulhatott. Másolnia kellett és folyton védték. De mivel a végére ő a király, majd kiderül, képes lesz-e fejlődni, vagy marad ez a véleményem róla a második részben is. Kai pedig egy szörnyeteg szerepet kellett felvegyen, noha a természete igazából nem ilyen. Az apja szó szerint kínozta, verte és megtörte, hogy gyilkossá faragja. Ő folyamatosan viaskodik is, hogy kicsoda és ki lenne különben. Megvannak a maga kis lázadásai – a kötet elején sem mészárolja le az Átlagost rejtő kislányt, hanem segít nekik megszökni.

Paedyn is sok pozitív tulajdonsággal bír. Okos és élelmes, kitartó és túlélő. Lehetne kedvelni, de azért egyelőre még itt nem tartok. Nem voltam kibékülve a hercegekkel való huzavonáján, és ahogy védelmezi a vele együtt élő, testvérként szeretett lányt, azzal is vannak fenntartásaim. Akaratlanul is az jutott eszembe, miért Paedyn lett a tolvaj, amikor a barátnőjének van olyan képessége, hogy át tud siklani embereken/falakon. Nekem az lenne logikus, ha azzal a képességgel lenne valaki menő tolvaj. Nem pedig szabó, aki a barátnőjétől várja a lopott ruhaanyagot vagy buktát.

Van benne kaland, sok veszély és a próbák szüneteiben flört is. Nem unalmas, csak nem kötött le igazán. Néha a lelki gyötrődés is több volt, mint amit elviselhetőnek éreznék még. De ifjúsági, tudom, hogy abba szükséges a szereplők lelki túlgondolása. Itt ez töményen meg is van.

Cselekményközpontú, mellette a szereplők érzelmi életét is ragozza. A világépítése minimális. Ebből összerakható, hogy pörgeti a cselekményt, fejtegeti az ellenségbe szeretni témát és nem túlozza el a leírásokat, magyarázatokat. Nem emelkedik ki szövegben a többi YA fantasy-ból, de nem is rosszabb náluk.

Az összkép azonban egységes, és vannak benne részletek, ötletek, amiket szerettem. Ha a folytatásra nem azt érzem, hogy mi honnan ismerős, még lehetek jóban ezzel a sorozattal. Most nekem kissé utánérzete sok másik hasonlónak.