Fülszöveg: 

2033-at írunk. Az egész világ romokban hever. Az emberiség majdnem teljesen elpusztult a végzetes atomháborúban. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és mutáns szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a metróhálózatban keres menedéket. Csak az őrültek és a kincsvadászok merészkednek a felszínre. Artyomnak egy megbízást teljesítve a sötét és borzalmakkal teli alagutakon át kell eljutnia a célállomásig – nemcsak a saját élete, de az egész emberiség léte a tét.

Szerintem: 

Egy regény képregény változata, így nem nagyon van késztetésem a

cselekményt és a szereplőket kielemezni. Azt már megtette az ember a regény kapcsán.

Ugyanúgy el lehetne róla mondani, hogy mennyire ki van találva a világa. Ahogy az emberiség ezen része a nukleáris katasztrófa után a metróba menekült, és ott alakított ki magának társadalmat. Nagyon ki van találva, hogyan és miből élnek, milyen utazási módszerek vannak, az egyes közösségek hogyan szerveződnek. Sci-fi, de olyan mértékű a világépítése, mint egy nagyobb lélegzetű fantasy történetnek. Ez a képregényben is megmaradt.
Ugyanis Artyom küldetését követjük nyomon, akinek figyelmeztetést kell a rendszeresen átvinnie. Közben látja, milyen rendszerek épültek ki a vonalon. Jellemzi a sokféleség, a sok ötlet.

Ugyanúgy rejtélyt nyújt, hogy mi veszélyezteti az emberek megmaradt világát. Mi az a szörny, ami vadászik rájuk? Ez a rész nem teljesen ad erre választ, de egészen jól terelget. Már szinte misztikus az a vonal, ahogy Artyom gyerekkori emlékei felbukkannak, és onnan is jön sugallat, hogy mi került le a metróba és mi lehet a célja. Ahogy meg a lények kommunikálni kezdenek a fiúval, nekem nagyon eszembe juttatta, ahogy Cardnál a hangy királynő majd Endernek üzen meg dolgokat.

Jellemek és jellegzetes szereplők vannak, jellemfejlődés nem éppen. Eleve elég sokan meg is halnak, másrészt egy olyan zárt világban élnek az emberek, ahol a rutinok jelentik az életet. Artyom talán a fiatal kora miatt még hajlékonyabb gondolkozású, de neki is nehézséget jelent megugrani, hogy mi jött le és mit akarhat.
De Artyom ezzel együtt is kedvelhető hős, benne van még jóság és az emberség.

A képregény grafikája már megosztóbb kérdés számomra. A metró, a lények, a csaták, nagyívű és szép képek sora. Igazság szerint az a legnagyobb bajom, hogy a regények alapján nem ilyennek képzeltem a főszereplőt. Akárhányszor megláttam, nagy kedvet kaptam ollót ragadni és hajat vágni neki. De ez szubjektív, az emberi alakok korrekten meg vannak rajzolva, csak. Nekem nem tetszik az a bozont.

A regény másképp élmenynek nekem eleget tett. Van annyira jól felépített és összetett, hogy szerintem előismeret nélkül is megáll a lábán, de azért nem bánom, hogy olvastam is Glukhovsky könyveit.