Fülszöveg: 

Fred Windhover katonai rendőr. Az élete fenekestől felfordul, amikor az egységére egy hadgyakorlaton látszólag a saját bajtársaik zúdítanak zárótüzet. Két társa meghal, a túlélőket pedig további rejtélyes balesetek érik. Hiába ismerik fel az egyik tettest, ő sziklaszilárd alibit igazol, így a hivatalos vizsgálat eredménytelenül zárul. Windhover és társai ezután nem hivatalos utakon igyekeznek válaszokat találni, a nyomozásuk viszont messzebbre vezeti őket, mint azt sejtették. Hamarosan a távoli jövőben találják magukat, ahol már ötszáz éve polgárháború dúl. A csapat tagjai itt megtudják, hogyan vethetnek véget az alattomos merényleteknek, de rádöbbennek arra is, hogy csak ők tudják sikerre vinni a vakmerő rajtaütést, amely a jövőben végre esélyt adhat a békére. Hiába fáradtak bele a kalandokba, és vágynak haza, mindennek ára van, és a felelősség elől nem lehet elfutni.

Barátság.

Bátorság.

Egy csapat.

De vajon hazajutnak a végén?

Szerintem: 

Alig több 250 oldalnál, és az a kérdés, mi nem volt benne. Szalóki Viktória aztán

beletömött mindent, ami a sci-fi kapcsán eszébe jutott.

Pedig én alapvetően szeretem a pörgetett, cselekményre összpontosító történeteket. Ezzel a kötettel se szenvedtem, de azért többször fogtam a fejem, hogy milyen ugrásokat alkalmaz a cselekmény vezetésében.
A kezdet egy katonai thrillernek tűnik, amelyben egy speciális osztagot rejtélyes módon igyekeznek elintézni. Több misztikus elem is van a merényletek között – pl. olyan férfiak tűnnek fel és vezetik rossz útra a szereplőket, akik igazoltan máshol vannak abban az időben, amikor befolyásolják az eseményeket. Az életben levők majd nyomozni kezdenek, és bejönnek a sci-fi elemek.

Anélkül, hogy a cselekményt elmesélném, lesz itt időutazás, párhuzamos világok ikerlelkekkel, katonai akció Star Wars Zsivány Egyes stílusban, sárkány, világuralomra törő gonosz és hibrid lények, Terminátor stílusban a múltban a jövőt alakító emberek meggyilkolása, egy speciális 'Jedi' csapat és a háborújuk. Közben lesz kínzás, szolgaság, egymásba szerető szereplők, saját lélekkel bíró kardok.
Mintha egy egész sci-fi regényfolyam lenne belenyomva egyetlen és vékony kötetbe.

A karakterábrázolás sem a kötet erőssége. Minden főszereplő remek ember, legfeljebb zűrös múlttal, és kiváló harcos. Ha valaki kutyakiképző, mellette minimum mesterlövész is. Kemények, bátrak, mennek előre megállíthatatlanul.
A gonosz ugyanilyen egysíkú. Világuralmat akar és rabszolgákat. De ha nem hódolnak be neki, akkor sincs baj – akkor legyenek halottak.

A katonai osztag van a középpontban, de azért egy szereplő kiemelkedik a többi közül, akit kvázi főszereplőnek tudnék mondani. Fred lesz az, aki a legtöbbször van fókuszban, és vele történik a legtöbb dolog is – belőle akarnak a hódítók őrt képezni és kínozzák szinte halálra. Ő lesz szerelmes. Ő a legjobb harcosuk és őt választja ki egy lélekkard magának. Neki kell az utolsó nagy csatában a sárkánnyal is szembenézni. Csak éppen ő is ugyanannyira van megírva, mint a többiek. Erős, bátor és makacs, egy zűrös családi háttérből lett vérbeli katona.

A stílusa is csiszolható. Mivel annyi mindent halmoz, túl gyakran kell olyan eszközhöz nyúlnia, hogy egy szereplő magyaráz a többinek – igazából meg nekünk, hogy felfogjuk, miképp működik a párhuzamos világok mágiája vagy miért kezdett a másik oldal időutazós bérgyilkosságokba.
Leírást igyekszik kerülni, inkább párbeszédes. Ha több szereplő van, akkor nézni szoktam, ők nyelvükben mennyire egyezők. Mivel itt több idősíkról és dimenzióból vannak szereplők, nem szerencsés, hogy mindenki egy nyelvet beszél. Egyformán, semmi egyedi jellemző.

Nem szenvedtem vele, még csak rossz élménynek se mondanám, csak túl sok az összevaló benne, amiket nem főztek rendesen össze.