Fülszöveg: 

A Földön a politikai érdekek lassítják az összefogást, a Lunán a belső vállalati csatározások tűnnek fontosabbnak milliók halálánál. Minden Mazer Rackhamen és Lem Jukeson, valamint az embereiken múlik. Mazer Rackham Kínában állomásozó csapata egy olyan taktikát dolgoz ki, amellyel egyenként pusztítják el a hangy leszállóegységeket, Lem Jukes Holdon lévő csapatánál pedig talán ott a kulcs a Föld körüli pályán keringő hangy anyahajó elpusztításához.

Szerintem: 

Egyenes folytatásként haladt tovább a történet. Ebből adódik, hogy

ha az ember a Végjátékot nem is ismeri, nincs gond. Ám, ha a Gyanútlanul maradt ki, akkor már igen. A szereplők, a világ, a cselekmény is mind építkezik a korábbiakból.

Vagyis, a hangyok közelednek a Föld felé, és miközben az űrben is igyekeznek tenni ellenük, Victor a földieket próbálja értesíteni. Most is több szereplő szemszögén nézzük a történteket, ezek egy része visszatérő szereplő, de vannak újak is, és az arányok is változnak. Pl. Wit ebben a részben sokkal kevesebb szerepet kap, míg Rackham többet van jelen.
Az események gyorsan is zajlanak: ebben a kötetben már elérünk addig, hogy a hangy űrhajó eléri a Földet, és megkezdik a megszállást, míg katonai csapatok és Victor is szembeszállnak velük a maguk módszereivel.

A cselekmény most több akciót is tartalmaz. Itt már nem előkészülnek, tárgyalnak, hanem háborús tevékenységet folytatnak, még akkor is, ha mellette egyéb ügyeik is vannak. Hiszen Lem folytatja a megkezdett utat, és készen áll leváltani az apját, ha még némi tervezést is igényel a pontos lebonyolítás. Különben tartom, hogy Lem maradt az egyik kedvenc alakom. Ő nem tiszta fehér, hős lovag, van útja, és érdekel is, mi történik vele a trilógia végére. Elkanyarodtam: ebben a részben fizikailag harcolnak a hangyokkal, fegyvert dolgoznak ki, az űrben pedig igyekeznek túlélni a bányászkolónia még életben levő tagjai. A hangyoktól ők most távolabb esnek, de nekik is vannak kalandjaik, és kis pihenést jelentenek a fejezeteik a háborús részek mellett.

A világépítés haladt kevesebbet. Mindössze a vállalat kapcsán van pár új dolog, ahogy Lem szervezkedik. Különben az ismert összetevőket vitték tovább a szerzők. Egy kis politika, egy kis vállalati nyerészkedés. Azon különben jót mosolyogtam, amikor az amerikaiak a filmjeikből ismerős módon akarnak nekiesni az űrlényeknek, noha előre lehet tudni, hogy sikertelenek lesznek. Szinte láttam magam előtt, amit a Ne nézz fel! végén műveltek, ez egészen az a szint volt.

Bírom a kis kikacsintásokat is a jövőnek. Amikor Rackham azt mondja, hogy kezdi azt hinni, hogy vannak gyerekek, akik háború születtek? Az kifejezetten hideglelős volt, és simán lehet ilyesmiket is keresni, találni a kötetben. Ennek ellenére nem rajongókra van szabva, nem is rajongói kötet, csak kapnak ilyen részeket azok, akik ismerik a többi könyvet is. Ha már egyszer előzmény, miért ne használnák ki? Olyan kihagyott lehetőség volna, amiért kár lenne, nem is hagyták ki.

Filmszerű, tempós, a cselekményre összpontosító regény. Könnyen is olvastam, és jó húzása van. Hiába tudni a későbbiek miatt a végeredményt, azért az továbbra is feszültséget teremt, hogy az egyének közül ki mire jut majd.

A lelkesedésem talán egy kicsit csappant, de még mindig nagyon olvastatja magát a sorozat és ez a rész. Újfent egy olyan nyitott véggel, hogy kifejezetten örülök, hogy összevártam a részeket és olvashatom máris tovább.