Fülszöveg: 

Cormoran ​Strike magánnyomozó épp a családját látogatja meg Cornwallban. Egy nő keresi fel, hogy segítsen neki megtalálni édesanyját, Margot Bamborought, aki rejtélyes körülmények között tűnt el 1974-ben.
Strike sosem nyúlt döglött aktákhoz, főleg nem olyanhoz, amely negyven éve megoldatlan. És bár kevés esély van arra, hogy a végére járhat, mégis elvállalja az ügyet, a számos másik mellé, amelyen partnerével, Robin Ellacott-tal dolgoznak. Robin éppen egy küzdelmes váláson megy keresztül, egy másik férfi is érdeklődik iránta, miközben a Strike iránt táplált érzéseivel is viaskodik.
Strike és Robin nyomozása Margot eltűnése után egy pokolian bonyolult üggyé alakul, tarot kártyákkal, egy pszichopata sorozatgyilkossal és megbízhatatlan szemtanúkkal. Mindketten megtanulják, hogy olykor a több évtizede megoldatlan ügyek is halálosak tudnak lenni.

Szerintem: 

Cormoran Strike ezzel kapott egy döglött aktát. Vagyis, egy olyan eset vizsgálatával bízzák meg, ami

hosszú évekkel korábban esett meg. Valamilyen szempontból nem is volt rossz ez a krimi.

Az eset a mában még csak bonyolultnak se tűnne, de az, hogy évtizedekkel korábban esett meg, nem kicsit teszi nehezebbé a nyomozást. Cormoran egy olyan asszonyt ismer meg, akinek gyerekkorában eltűnt az anyja, és most már szeretné tudni, mi történt vele. Nyomozónk meg elvállalja az esetet. Majd aztán sokat olvasnak, ez lesz a nyomozás fő mozgatója – nekem legalábbis úgy tűnt –, mert a gyanúsított egy sorozatgyilkos, aki máig nem fedte fel, igazából mennyi áldozata volt, és kik azok, hol nyugszanak.

A regény szerkezetére ezért kettősség is lesz jellemző: Cormoran és Robin beszélnek, akivel tudnak, közben meg olvassák a sorozatgyilkos ténykedéséről készült könyvet. Nem egyszer éreztem úgy, hogy van egy irányuk, haladnak, aztán a kötet egy új irányt nyit, és már újabb irányba haladhatnak, vagy éppen megerősítést nyernek belőle. A gyakorlatban nehezen is hiszem el, hogy ilyen lassan haladtak azzal a nem is vastag kötettel. Ha annyira kellett a munkához, nem az lett volna az első, hogy gyorsan elolvassák a támpontokért? Mert azért nem annyira közismert volt minden részlet, pláne annyi idő elteltével, hogy képben legyenek.

De még ezzel együtt is megvolt a dinamika, haladtak, és a végére szépen ki is derült minden. Nem volt rossz, ha a terjedelméből adódva ez elhúzottabb eset is lett, mint ami különben jól tudott volna esni. Rowling kezd megint a HP hibájába esni? A sorozat sikeres, így elkezdte féltéglákká dagasztani az egyes köteteket. Megmosolyogtat, ahogy a polcon egymás mellett egyre vastagodnak a könyvgerincek.

Ám Cormoran Strike esetei nem csak krimik. Hányadik rész is ez már? Rowling, a Galbraith nem áll a kezemre, képtelen elengedni a Robin és Cormoran közt fenntartott feszültséget. Együtt lesznek vagy sem? Mindkettőben lenne rá hajlam, és mindkettőnek megvan az oka, hogy mégse kezdjenek romantikus kapcsolatba. Így meg jó hosszan lehet sokadszorra is arról olvasni, hogy milyen feszültségek vannak közöttük. Cormoran maga fogalmazza meg legjobban, hogy ténylegesen nem érzi késznek magát, hogy szerelmi kapcsolatba kezdjen a nővel. De azt sem akarja, hogy Robin találjon valakit, mert nyitva akarja hagyni kettejüknek az esélyt. Ha ilyen tempóban haladnak, mire Cormoran nyugdíjas lesz, az első randira talán oda is érnek.

Nem mintha én párként akarnám őket látni, de ez a túl rég meglevő feszültség és döntésképtelenség már az agyamra megy. Most már a barátok is komolyan beszállnak, és egyre több az olyan sugalmazás is onnan, hogy ők már valósággal párként látják őket. Van, akit szórakoztat, hogy több köteten és lassan már több ezer oldal óta ugyanez a téma? Engem inkább fáraszt.

Akkor már inkább a családi, egyéb magánéleti gondjaikat olvasom. Van az is. Cormoran apja és féltestvérei színre lépnek, és újfent belemerülhetünk, hogy Strike mennyire nem szívleli rocksztár apját, akivel nem volt, és ha rajta múlik, nem is lesz kapcsolata. Robin pedig a válását intézné, de az exe nem akarja megkönnyíteni a helyzetet. Aztán ott is lesz fordulat, rendeződik a válás. Mintha csak Rowling nyitna, hogy Robin életében tisztán, a munkán túl más is lehessen.

Már megszerettem ezeket a szereplőket, van fix mellékszereplő gárda is. Nem csak a párosra van kihegyezve, ha rájuk is csatlakozik mindenki más, aki a történetbe lép. Elég vastag ahhoz is, hogy el lehessen felejeteni egy-egy szereplőt, de szerencsére a többször visszatérőket könnyű megjegyezni, és Rowling írt elég extrém alakokat is, mint Cormoran exe vagy az apja.

Elég olvasmányos is, bár túlírtnak tartom. Nem egyszer elkapott az érzés, hogy a semmi van ragozgatva. De Rowling jól tud mesélni, van egy-egy kifejezetten jól sikerült jelenete is, ami még tudja feledtetni az időhúzásokat.

A kedvem különben visszajött a sorozathoz, ha elég ijesztő is, amilyen vastag a következő megjelent rész.

Idézet: 

Robin az utóbbi néhány évben megtanulta, milyen titokzatosak is az emberek, még azok számára is, akik azt hiszik, a legjobban ismerik őket.