Fülszöveg: 

Egy élet. Kétféleképpen leélve.

Louis és Louise ugyanaz a személy, aki két különböző életet él. Csupán az orvos által megállapított nemük és az „e” végződés különbözteti meg őket egymástól.

Ugyanazok a legjobb barátaik, ugyanolyan vörös a hajuk, ugyanaz az álmuk, hogy íróvá legyenek, ugyanolyan kitűnően fütyülnek.

Gyengéd, mélyenszántó és időszerű regény azokról a dolgokról, amelyek összehoznak bennünket – és amelyek elválasztanak.

Szerintem: 

Szépen meg van írva, csak ez most szomorúbb volt, mint

ami jól tudott volna most esni.

Talán nem is ezzel kellene kezdeni, de mindkét történetszálon olyan tragédiák vannak, amiért nagyon sajnáltam a szereplőket. A Benny – Lou közt történtek mindkét idővonalon. Öngyilkosság vagy nemi erőszak, mindkettő traumatikus. Aztán, ott vannak a szülő – gyerek kapcsolatok is. Néha annyira tudtam utálni Lou anyját…

Pedig nem rossz ötlet ez a könyv és Cohen profin meg is írta. Születik egy kisbaba. Az egyik történetben lány, a másikban fiú. Louis és Louise. Mindketten a Lou bevenévre hallgatnak. Mindkettejüket meghatározza, hogyan bánik velük az anyjuk. Azért is tudtam utálni a nőt, mert a fiú Lou-nak egyszer képes azt mondani, szeretné azt hinni, akkor is támogatta és biztatta volna a gyerekét, ha nem fiú, hanem lány lett volna. Mi meg közben a másik szálon olvashattuk, hogyan nyomorította a lányát és még egy nemi erőszakot is képes volt eltussolni, hogy ne legyen botrány. Mindkettejük fő kapcsolata az anyja legjobb barátnőjének ikrei.

Van abban valami szinte mágikus, ahogy teljesen más a történetük, mégis, a fő vonalak egyeznek majd benne. Kibe szeretnek bele, ki okoz traumát, hogyan köszönnek el és miképpen rendeződnek a szálak.
Ez tetszett is benne. Ebben látom az ötletet – ezzel aláhúzza azt is, hogy nem az számít, valaki fiú vagy lány. Lou nagyon hasonló utat jár be, a fő preferenciái meg is egyeznek.

Az viszont néha zavart, hogy mivel mindketten Lou becenévre hallgatnak, néha olyan éles váltások vannak, hogy észre sem vettem, hogy váltottunk. Eleinte simán azt is hittem, hogy Benny mindkét idővonalon halott, és nagyon meg is lepődtem, amikor kiderült, hogy ő a fociedző a szülővárosában Louise történetében. Ezért aztán a szokottnál jobban oda kellett figyelni, és amikor nem vettem észre a váltást, morogtam is egy sort.

Van benne dráma, szépen meg is van írva. Az érzelmeket nagyon átjátssza, nekem elsősorban a fájdalmasakat sikerült. Az anya – lánya rossz viszonyt, a titkok súlyát vagy éppen Benny nyomorát, mindkét történetben. Nyilván mentségeket nem kell neki keresni, de egy nagyon terhelt alapból érkezett. Az apja állandó céltáblája volt, akit rendszeresen össze-vissza vertek és nem kevés önutálatot ültettek el benne. Nem is értem, a fiát imádó anyja hogyan nem vette észre, mit művel a férje. Ha meg tudta, csak annál rosszabb. A családon belüli erőszak durva példája. Vagyis, Louise ellen bűnt követ el, de Cohen körbejárja, miért tette és más vonalon hogyan csapódott volna le ugyanez. Bűnösebbnek érzem az apját, mint a traumatizált kamaszt.

Vagyis, újfent csak a sok trauma és fájdalom. Hiába kapunk tulajdonképpen happy endet mindkét történet végén a Lou – Allie párossal, ami nekem férfi – nő felállásban, születendő gyerekekkel azért jobban tetszik, mint a biszex nőkkel és az erőszakból született kislánnyal, azért eléggé lenyomta a hangulatom, Kemény könyv ez, nehéz témákkal és annyi sok fájdalommal, amit át is tud adni.

Idézet: 

A leginkább azokat a dolgokat bánjuk, amelyeket meg se tettünk.

A halál mindig olyan, mintha derült égből jönne – mondja. – Akkor is, ha számítasz rá.