Fülszöveg:
Levkowsky kisasszonyt Hegyvég városában boszorkánynak tartják, hiszen nem elég, hogy múltjában féltve őrzött titkok lapulnak, nő létére ír és olvas, ráadásul ért a gyógyításhoz is. Hiába kitaszított, mégis ő az, aki egy viharos éjszakán megmenti Kaiwan Kral doktort a biztos halál markából, az orvost, aki délről érkezett a Folyómenti Birodalom eldugott, babonák sújtotta hegyormai közé. A találkozás sorsfordító: Kaiwant ugyanolyan homályos, sötét alak kísérti, mint Sutant, és feltett szándéka, hogy kideríti, miért szegődött a nyomába a szörnyű jelenés.
Amikor hátborzongató gyilkosságsorozat rázza meg a környéket, úgy döntenek, együtt járnak utána a fiatal lányok iszonyatos halálának. Az orvost a lelkiismerete indítja a nyomozásra, Sutant pedig mindössze anyagi okok vezérlik, de mindkettejüknek hamar rá kell döbbennie, hogy a sötétség, amibe beleártották magukat, sűrűbb és rettenetesebb, mint hitték, ráadásul köze lehet a mindkettejüket gyötrő árnyhoz is.
Egy olyan világban azonban, ahol babonák elevenednek meg a félelemtől, a holtak kimásznak sírjukból, ha nem keleti irányban temetik el őket, a házban mindig égnie kell a tűznek, hogy ne jusson be a gonosz és a gyilkosok arca tükröződik áldozatuk szemében, hacsak ki nem vájják azt, mindennél nehezebb lehet szembenézni az igazsággal…
Szerintem:
Különös élmény volt ez a regény. Eld más regényei alapján volt egy
elképzelésem, nagyjából milyen lesz egy hagyományosabb fantasy tőle, de meglepődtem.
A történet tulajdonképpen kerek. Több szálat vezet, idősíkokat is kever, hogy aztán a végére minden a helyére kerüljön. A középpont, a jelen, amikor Kaiwan Kral doktor megérkezik Hegyvég tájaira, és egyből egy gyilkossági nyomozásban találja magát. Segítője a különc és művelt, boszorkánynak tartott Levkowski kisasszony lesz. Sutan ugyan azt mondogatja magának, hogy csak a pénz motiválja, de valójában többről van szó. Igazságot kell szolgáltatni és a két gyászoló ember között lassan kialakul a szimpátia is. Közben meg vissza-viszanézünk a múltba. Egy háborúba, és egy katona életébe, aki mást szeretett, mint amit a társadalom elnézett volna neki.
Időt kell hagyni neki, mert csak a kötet második felében mondja el, hogy a két sík miképpen kapcsolódik össze. A végére meg egy csavar is jut, ami át is értelmezi, miért ebben a formában van elmesélve a regény. Több lesz egy sorozatgyilkos nyomában járó fantasy mesénél, egy személy tragédiájának kötete is lesz, és így nézve kerek igazán a regény. Honnan jött, hova jutott, és mi lesz a végjáték. Egy életút, egy tragédia három felvonásban.
Ugyanakkor, bármelyik zsáner felől nézem, van benne valami formabontó, nyugtalanító elem, ami miatt furcsának találtam. A fantasy a babonák erejében nyilvánul meg. Hegyvégen valóságok a babonák, és mondhatni törvények. Felveszel az erdőben egy agancsot? A Szervaskirály a nyomodba szegődik és megbüntet. Nem varázslatok, nem igazán mágia, de valami olyasmi. Akad olyan, ami ismerős a mi valóságunkból, de bőven vannak saját szokások és babonák is benne. Így idegen is, ismerős is – különös.
Van gyilkos, van indíték és a végére kiderül a történet. Ugyanakkor nem klasszikus gyilkos nyomában járást kapunk, szinte csak véletlenül érnek össze a szálak és derül ki, mi és miért történt. A befejezés is hasonlóan kurta. Nem maguk a szereplők szolgáltatnak igazságot, és nem sokon múlik, hogy mindketten bele is haljanak a próbálkozásba. Mert az igazság a hatalmasok kezében van, és végeznének az igazságra rájövő két különc emberrel. Az egyikkel sikerül is.
Messze nem egy boldog történet, a két főszereplő meséje szenvedések sorából áll össze. Veteránok, gyászolók, küzdenek magukkal is. Még igazán egymásban sem kapaszkodhatnak meg, nincs idejük sem. Még merengek is, hogy ez a befejezés legalább Sutan számára hozott-e megbékélést. Mert Kaiwan részére nem.
Nincs bajom azzal, ha egy történet végén nem happy end van, de itt hiányoltam valami felengedést. Hogy valami jobb vagy könnyebb lett, mint a történet elején volt.
Eld stílusa most is felismerhető. Ahogy fűzi a szavakat és mondatokat, a szókincse. Nem Fable szinten nyelvújító, de neki is megvan az a saját színe, ami ismerős volt ebben a történetében is. Nem feltétlenül élvezem, de egyedivé teszi és ezt tudtam értékelni.
Vagyis, ezt a történetet és világot most még emésztem. Inkább nyugtalanít, mint tetszik. Viszont Sutan drámája remekül meg van írva, és a szerző hangja is egyedi, felismerhető. Ha a 'tetszik' jelzőt nem is érzem találónak, az 'értélkelem' megvan.
Idézet:
A jó lelkek csillagként élnek tovább.
Amióta az ember élt, éltek a babonák, a néphiedelmek és a legendák is. A világ bármely pontjára menekült volna, mindenütt ott lakozott valamilyen rigolya az elmében, ami alakot ölthetett, még ha más és más dolgok miatt is.