Fülszöveg: 

Kezdetben vala a sötétség.

Mielőtt találkozott Callie-vel, mielőtt Alkusz vált volna belőle, ő volt Desmond Flynn, egy írnok fattyú fia. Aki puhány anyától született, varázstalanságra volt kárhoztatva, és arra rendeltetett, hogy rabszolgával házasodjon.

De a sorsnak más elképzelései voltak.

A sötétség végezetéig.

Arestys kopár barlangjaitól Somnia palotáján át a földi utcákig: így vált Desmond Flynnből, a tündérből, aki a semmiből indult, az Esti csillagok Császára.

Szerintem: 

Laura Thalassa érdekes mód a sorozata közepére időzítette az előzménykötetet. Desmond és Callie trilógiát kaptak, alapvetően a nő szemszögéből elbeszélve. A második után pedig megjelent az előzmény, amelyben

Desmond oldaláról nézhetjük meg az ide vezető utat.

A kötet akár önállóan is értelmezhető lenne. Hiszen nem csak a már megismerteket tartalmazza – egészen a kezdetekhez megy vissza, amikor a kém Larissa elszökött, hogy a magzatát megmentse erőszakos és brutális férjétől. Az a baba lesz majd Des, és majd megtudjuk, hogyan kellett felnőnie az erejét rejtve, fattyúként szenvedve. Hogyan vesztette el az anyját, fogadott bosszút és lelt otthonra a tolvajok között. Hogyan lett királlyá, és kereste a lelki társát. Ez az utolsó szakasz, amikor már megtalálja a szirénjét, ami ismerős lehet a sorozat első kötetéből.

Alapvetően a múlt az izgalmasabb része. Abban van valami mesét idéző, ahogy a herceg szembeszáll az apjával és küzd. Az érzelem kevesebb benne, több a cselekmény. Talán némi vázlatosságot fel lehet róni neki, de kb. 270 évből a lényeges epizódokat emeli ki. Így nincs kitérő, felesleges szál, végig követi Des és az apja viszályát. Majd jön Callie és vele a cselekmény helyett az érzelmek. Tündért butító, ahogy Des az eszét veszti miatta. Az kifejezetten idegesített, ahogy magában folyton vitatkozott, hogy hagyjon még neki időt, vagy tegye halhatatlanná és örökké a társával. Kb. ugyanazt lefolytatta magában tucatszor. Legalább az erotika vonal nem került bele ebbe a részbe, de megvillantotta azt a románcot és azt a szerelemre koncentrálást, ami miatt jobban tetszett ennek a könyvnek az első fele, mint különben az eddigi két rész.

A szereplők bántóan egyszerű alakok. Fekete-fehérek. Vannak a jók és a rosszak, Des meg jól megfizet a második csoportba tartozóknak. A konfliktusok is egyszerűek: megfizetni az apa gonoszságáért, majd elnyerni az igaz szerelmet. Még valami, ami a meséket idézi.
Egyetlen szereplő volt, aki pluszt hozott ebbe a regényvilágba. Larissa alakja. Sok értelemben mutatott erőt és bölcsességet. Ő az, aki a fekete-fehér alaknál valamivel több is, hiszen a céljai végig nemesek voltak, de azért egy-egy döntéséről megkérdezhető, mennyire volt helyes. Des a végére érti csak őt meg, mi volt a megkérdőjelezhető döntései mögött is.

Az mindenképpen a kötet javára szól, hogy ad a sorozat világához. A végére sokkal közelebb éreztem magamhoz Dest, mint az előző két rész után. Jobban meg is kedveltem. Ugyanakkor a románc megint eluralkodott benne, és hiába értékeltem a meséket idéző előzményt, azért az a bizonyos vázlatosság stílus szempontból nem éppen előnyös. Ha értem is, miért ez a technika, összecsapottnak tűnik tőle. Azt fejezeteken át olvashattam, hogy mennyire szereti már most a szirénjét, de várnia kell rá, lesz-e hozzá ereje, de a jellemét meghatározó évek és jelenetek csak pár sort kapnak?

Kiegészítő kötetként viszont korrekt, és mutatja, hogy Thalassa tud modern tündérmesét írni, nem csak románcot, ha akar.

Idézet: 

Hogy hogyan küzdesz a sötétség ellen? Nem hagyod, hogy elnyomja a fényedet.