Fülszöveg: 
Egy új Balzac-regény! 1911-ben! Balzac e kisebb és teljesen ismeretlen regényére 1911 tavaszán bukkantak rá Dino hercegnő hagyatékában. Az „Álarcos szerelmet” Balzac Dino hercegnőnek ajándékozta, akinek szalonjában – egyben korának legelőkelőbb szalonja – gyakran megfordult. A hercegnő szenvedélyes ereklyegyűjtő volt, ezzel magyarázható a kisregény kései felbukkanása, ami Balzac műveinek számát 98-ra növeli. Balzac termékenységéről egyébként is legendák kaptak szárnyra, olyan ember volt, aki könnyedén ontotta magából a regényeket. Ez a kisregény születésnapi ajándékként készült a hercegnőnek. A nagy író talán csak vázlatnak tekintette egy később megírandó, ám soha el nem készült nagyregényhez.
Szerintem:
Ha nem Balzac írta volna, könnyeden ponyvának mondanám. Éppen az a romantikus történet, amit
egy mai szerző simán átírna 400 oldalasra, és történelmi romantikusként eladná, még talán sikeres is lenne.
De ezt Balzac írta, így azért nem egy kategóriába esik a 12 egy tucat románcokkal. Ha a története azoké is. Egyrészt, Balzac nem esett abba a hibába, hogy a kis semmi történetét többszáz oldalon akarja elmesélni. Nincs 100 oldal sem, egyszerű és gyors, miközben minden benne van, ami ebbe a romantikus zsánerbe kell.
A történet – az nekem egész egyszerűen nem tetszett. A 'szerelem' bántja a szemem meg az elmém is. Leon még csak nem is látja Elinort, álarcban találkozott vele, és a nő nagyon vigyázott rá, hogy az egyetlen együtt töltött éjjelük alatt a férfi még csak ne is láthassa az arcát. Titoktartásra is megeskette. A nevét sem tudta. Ki volt itt szerelmes? Két ember, akik fizikailag megtetszettek egymásnak. Egy jóvágású katona, egy gazdag és fiatal özvegy szépasszony. Még csak nem is beszélgettek, egy bálon egymásba futottak, összehoztak egy egyéjszakás kalandot, aztán egymás rabjai lettek? Még mesének is túl mese. Ahogy az is, hogy az egyéjszakás kaland el is érte a célját, vagyis egyből gyerek fogant.
A romantika felé hajlik azzal, Balzac mit kanyarított Elinor történetének. Aki még csak nem is kalandot vagy szerelmet keresett, hanem spermadonort tulajdonképpen. Úgy akart gyereket, hogy férj ne legyen a képletbe. A korba merész, de azért is volt a nagy titkolózás. Plusz, van egy tragikus előtörténete a nőnek egy rossz férjjel.
Az, ahogy Leon évekig epekedik utána, majd sebesülése után Elinor ápolja rejtve azt, kik egymásnak, szintén románc szint. Itt már inkább hinném el, hogy egymásba szeretnek, de Balzac simán kanyarintja folytatásnak. A meglevő 'szerelem' elmélyülésének. Rövidségéhez képest van benne fordulat, ha nagyon klisés és szappanoperás is.
Az ilyen történetekre szoktam azt írni, hogy ez nem szerelmes szerintem. Ahhoz valamit tudniuk is kellene egymásról, itt meg Leon még csak nem is látta a nőt és annyit tud róla, hogy özvegy. Mégis, mibe szeretett bele? Erre nincs válaszom, nem is lesz. Majd az összes fordulat. Női mese történelmi romantikus köntösbe.
Csak éppen Balzac tud mögé társadalmi felépítést tenni. Egy dekadens és ragyogó világot, élvezeteket hajszoló emberekkel. Talán Leon és Elinor nem romlottak, de mesés a történetük cserébe. Inkább akar románc lenni, mint bármi más, csak éppen Balzac még ilyenkor se hazudtolja meg magát, és a történet mögött van valami plusz, ami sejteti, hogy több és más is tudna ez lenni, ha nem az lenne a cél, ami. Egy barátot megörvendeztetni egy romantikus történettel.
Jól el tudok vitatkozni magammal fölötte. Látom, hogy tudna több lenni, de sajnos éppen az a szerelmes románc adja a cselekményt, ami már bosszant. Nem tudom komolyan venni, ez csak egy mese felnőtt nőknek.
Idézet:
A hűség egy olyan lánc, amelyet az ember maga látszik viselni, hogy egy másikat megcsalhasson.
