Fülszöveg: 

London, 1819. Sophie Plumbury zavartalanul éli előkelő életét, mígnem apja vidéki birtokot örököl, és lányaival azonnal költözni akar. A Plumbury családot gazos park, omladozó falú kastély és egy mogorva házvezetőnő fogadja Berrytonban. Sophie nem is lehetne csalódottabb, nem érti, apjának mi oka van rá, hogy egy rozoga házért hátrahagyja kényelmes életüket, az úri társaságot. Gőgös viselkedésével magára haragítja a környék lakóit, még a falu elhivatott orvosával, Oliver Doyle-lal is összetűzésbe keveredik.

A kastély ráadásul nemcsak huzatos, hanem titkokat is őriz, a birtok néhai uráról különös pletykák keringenek a faluban. Sophie-t hidegen hagyják a történetek, amikor azonban kiderül, hogy az édesanyja fiatalon sok időt töltött itt, rájön, hogy talán ez a kastély a kulcs az asszony titokzatos múltjához. De nem csak a birtok kelti fel az érdeklődését. Bár megfogadta, hogy soha többé nem áll szóba Oliverrel, a sors úgy hozza, hogy segítséget kell kérnie tőle.

Szerintem: 

Aki szereti a Jane Austen-regényeket, Hadházi Anitában

jó barátra lel. Közel azonos élményt tudott nyújtani, mint a klasszikus. A különbség, hogy mai és szórakoztató a szövegezése, miközben a tartalomban ismerős elemeket dolgoz fel.

Annyira, hogy még saját magának is megengedett egy kikacsintást. Amikor Sophie elköszön Londontól és a barátnőjétől, magában meg is jegyzi, hogy nem fog úgy járni, mint Austen hősnője. Az ő barátnője fog levelezni vele, és nem ármánykodik majd házassági ügyekben. És mi történik? Kérdésben a válasz. Laura Darlington Austen nem éppen szimpatikus mellékszereplőjének nyomdokaiba lép. De lehet vadászni az ismerős jeleneteket és elemeket – Sophie és Oliver találkozásakor éppen úgy ellenszenveznek egymással, mint Darcy és Elizabeth. Vagy, amikor Sophie ügyködni kezd, hogy Caroline barátnőjének párt találjon, és belefájdul a szíve a vélt eredménybe, abban Emmát láttam viszont. Annyira más a keret és saját a történet, hogy ne Austen-átiratként olvassam, de egyértelmű, hogy ki a célközönség.

Szórakoztató regény, és a kis személyiségfejlődése csak mosolyogtat, nem tudom komolyan venni. Sophie apja kap arról pár gondolatot, hogy a lánya csak elkényeztetett, londoni fruskának tűnik, de a szíve jobb azokénál a lányoknál. Sophie pedig valóban azt kell megtanulja, hogy ne a divat és a látszat alapján ítéljen, hanem igazi értékeket keressen. Kis epizódokkal van megtámasztva – Laura látogatásakor szégyellné, hogy itt Caroline a barátnője. Kezdene visszamenni londoni kisasszonykába, amikor olyan történetek emlékeztetik, ki milyen, mint Laura kérkedése a francia nyelvtudásával, ami igazából csak pár szóra terjed ki, amit előkelősködve betesz a mondataiba. Nem is érti meg, amikor a lenézett Caroline gyönyörű franciával kifejti, hogy mennyire felszínesnek tartja. Még helyesel is neki.

Némileg a bajom is volt a történettel, hogy teljesen nyílt lapokkal játszik. Olvasóként túlzottan egyértelműnek éreztem, ki milyen és Sophie mit nem vesz észre. A mindentudó elbeszélő nekünk felfedte, hogy Laura már le is írta Sophie-t, amint a lánynak vidékre kellett költöznie. Hogy az iskolában nem a személye, hanem a várható hozománya miatt barátkozott vele. Ahogy George lánykérését sem vonzalom, hanem pénz motiválta. Butácskának – Vagy naivnak? Ma már rokonértelmű számomra a kettő. – tűnt attól Sophie, hogy ennyire hagyja magát megtéveszteni, amikor még csak meg se nagyon játsszák magukat a története szereplői. Nem kellene nagy emberismeret ahhoz, hogy ráébredjen, ki az igaz barát és ember, míg más csak a pénzleső.

Ugyanez a túlzott egyszerűség és egyértelműség van meg a szerelmi szálban is. Ok, más a kor is, de azért idegesített, ahogy Sophie és Oliver még igazán nem is tudtak együtt lenni, ismerkedni, mégis azonnal eljegyzés, házasság lesz a kapcsolatukból. Még csak gardedám mellett találkán se voltak, egyből jött a lánykérés és az érzelmek megvallása. Csak rá kellett jönnie a férfinak, hogy Sophie nem menyasszony, George csak szokásához híven ármánykodott.

Egyszerű, mű a konfliktusok sora is. Talán ez lesz a kulcsszó – nagyon egyszerű a regény cselekménye ahhoz képest, amihez szokva vagyok. Azért Austen történeteihez képest tempósabb, kevesebb a leírás, de az ő nyomdokaiban halad ezzel is. Van egy kellemes, nosztalgikus hangulata ettől, csak ez nem az a zsáner, amit szeretek. itt jól állt, ha küzdöttem is vele.

Kellemes, kosztümös limonádé. Egyszerű cselekmény és szereplők, könnyen megoldható konfliktusok. A tanulság is unalomig ismételt már: a látszat mögé kell nézni, ott van a tartam.

Egy kellemes kis tavaszi napon elkopott, nekem a lányos habkönnyű limonádé sorban fogyasztható volt, ha nem is lesz a kedvenc italom.