Fülszöveg: 
A tudós Hadiz Tambuwal az ökológiai katasztrófától sújtott Föld megmentésére keres megoldást, miközben véletlenül belebotlik a dimenziók közti utazás titkába.
Végtelen számú világra bukkan, sok-sok Földre számtalan különböző párhuzamos valóságban. Némelyikük halott, míg másokon virágzik az élet, és akadnak köztük magas fejlettségi szintet elérők is, ahol az ott élők hozzá hasonlóan képesek utazni a világok között. A legintelligensebb életformák által benépesített Földek alkotják a Pándomíniumot, milliónyi világ politikai és kereskedelmi szövetségét.
Csakhogy felfedezésével Hadiz egy elképzelhetetlen léptékű háború közepébe csöppen. Döntésre kényszerül, melyik oldalra álljon, mielőtt világok milliói égnének hamuvá. Nem pusztán eddigi életén, hanem önnön létének korlátain is túl kell lépnie ahhoz, hogy megtalálja a túlélés útját a végtelen világok lakói számára.
Szerintem:
Már azzal kezdődnek a bajok, hogy indokoljam meg, miért nem tetszett a regény. Ez egyelőre még inkább szubjektív érzés, de
nehezen olvastam és valahogy nem tetszett.
Ott van a cselekmény. Ha nem is azonnal, de gyorsan megértettem, miről szól a regény. Adott egy tudós, aki rájön, hogy párhuzamos dimenziók léteznek, tud köztük utazni, de a saját világának már nincs menekvés. Elkezdi kutatni, mit talált.
Az ő szála az egyik. Majd lesz egy szeretője és a nyomukba ér a Pándomínium, ami világok ezreinek szövetsége. Ami fellép ellene, a pasit meg besorozzák és kiképzésre küldik. A nő meg egy olyan útra kerül, amit még egészen nem is emésztettem meg.
De nem csak az ő szálaik vannak – a Földek között vannak olyanok, ahol nem az ember vált vezető lénnyé. Megismerünk egy szereplőt, ahol a nyulak fejlődtek tovább és aki gép barátjával majd szintén kalandokba keveredik.
Az ő szálaik keresztezik majd egymást egy nagy szónoklatra és folyamatra a végén, amivel majd lehet tovább építeni a sorozatot.
Egy-egy szakasz lekötött a szereplőknél. Volt, hogy a kiképzés, de érdekes volt az is, ahogy Hadiz egy MI-jal kikövetkeztet dolgokat. A nyúllal már kevésbé tudtam mit kezdeni.
A Pándomínium bemutatása is ennek a kötetnek a szerves része. Van benne világépítés, több minden kiderül arról a szervezetről is, de igazán nem tudott ez lekötni. Engem inkább untatott.
Talán az is volt a bajom, hogy hasonlót már olvastam. Tchaikovsky is írt párhuzamos világokról és nagyon eltérő fejlődési utakról, az sokkal jobban tetszett. Túl sűrűn jutott az eszembe és nem Carey nyerte az összehasonlítást. Az, amit Hadiz a végén vázol, hogy mi jöhet és mit kell megakadályozni, az viheti másfelé és már történetté formálhatja, de ez a kötet még nem az volt. Szinte olyan érzetem volt, hogy mindennek azért kell megtörténnie, hogy a végén a nő azt a kijelentést megtehesse, kijelölhesse a küldetésüket.
A szereplők sem lettek éppen szimpatikusak. Essien egyenesen közel állt ahhoz, hogy sötét figura legyen belőle. Amit ő meg nem tesz a gazdagodásért… Az antihősökkel semmi bajom, de ezt a fiút nem valami jó szándék vezette, egyszerűen ki akart törni, bármi áron. Sajnos, ezzel együtt is talán ő a legszínesebb figura. Hadiz hozzá képest egyszerű és unalmas.
Nekem hosszú volt, nem kötött le, a szereplőket nem szívleltem. Próbálhatom még elemezni az ellenérzéseim, de a lényeg akkor is az lesz, hogy ezt a regényt most nem szívleltem.
