Fülszöveg: 

A Solomancia harmadik leckéje: A világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni.

El barátainak egyre növekvő csapatával mindörökre megváltoztatta a Solomanciát. Most a valódi világba visszatérve meg kell birkóznia mindazzal, amit az iskolában megtudott. Dédanyja sötét próféciája Damoklész kardjaként függ a feje fölött. Valóban El lesz az, aki a világ összes enklávéjára a pusztulást hozza?
Miközben El megpróbálja megmenteni igaz szerelmét, fontos leckét tanul meg: a hátborzongató titkot, amelyre az enklávék és a mágikus világ is épülnek. De nem is ő lenne, ha ezt annyiban hagyná…

Szerintem: 

Az első részt szerettem. A másodikkal már szenvedtem. Sajnos, a

harmadikat meg nagyon nehezen olvastam és még kevésbé tetszett, mint a trilógia közepe.

A történet elvesztette az egyik sarokpontját: El és az évfolyamtársak kikerültek a Solomanciából, csak Orion nem – de ezt már elolvashattuk. Most pedig onnan indulunk, hogy El gyászolja a szerelmét, hogy aztán szabadító vagy kivégző akción törje a fejét. (Akit elnyel e bendőszáj, ha nem is tud róla, már halott.)
Utána meg az enklávékat támadó bendőszájakkal kell szembenézni, utazgatnak és szövetkeznek, miközben elkezdenek rájönni, hogy milyen titkokat rejtegetnek a szüleik. Orion anyjával az élen, aki New York élén áll.

Nem írhatom azt, hogy nincs cselekménye, mert van. Harcolnak is, nyomoznak is, meg érzelmileg szenvednek is. Liesel és El ügyködései egy részét még bírtam is. Sőt, lassan már ott tartottam, hogy szívesebben olvasnám Liesel, mint El nézőpontját. A lánynak világos céljai vannak, túl tud lépni az érzelmein. El esetében meg gyötrődöm azzal, hogy születésénél fogva ő lehetne a legerősebb malifikár – sötét varázsló –, de ezt elnyomja, és egyszerre akar nagyon keménynek és megközelíthetetlennek látszani, egyenesen undoknak, miközben meg nagyon is szívén viseli mindenki sorsát. Ki is fejezi. Most akkor mit is csinál? Sajnos, ezt végig így írta a szerzőa trilógiában, ami most kiegészül az Orion miatti gyötrődésével is.

Orion. Ő az egyik oka, amiért ezt a részt, de a trilógiát sem tudom felnőtt, és nem YA fantasyként olvasni. Egyrészt, ő az ilyen történetek hős lovagja. Amerika Kapitány helyett Varázsló Kapitány, aki mindenkit megment, miközben jól néz ki. És Novik kitalált egy drámai kerettörténetet, mit tett vele az anyja, és miért történt vele az, ami. Kb. bendőszájat csinált belőle az asszony, amivel a többi enklávét zsarolhatná. A regény minden más szála alapján az lenne a sorsa, hogy elpusztuljon a bendőszájjal együtt. Vagy már eleve élnie sem lenne szabad. De egy nagyon mesébe illő módon El képes lesz megmenteni, és Orion a végére visszatér. Az igazi, nem a bűbájjal, amit Ophelia kavart. A happy end kényszere? Nem tett jót a befejezésnek. Ezzel túl rózsaszín lett. Eddig ez a sorozat nem büszkélkedett azzal, hogy minden tinilány vágyat be akar teljesíteni. Miért pont a végére kellett átmenni abba az irányba?

Ez a válaszok része is. Megismerjük, mire épültek az enklávék, miért olyan a Solomancia, amilyen. Túl sok is a szájba rágós, magyarázó rész. A háttértörténet is erőltetett, ha különben az alappal egyet értek. Mert mindennek az önzés az oka. Mindenki a magáénak akar többet és jobbat, nem érdekelve, hogy ezt mástól kell elvenni. A varázsvilág egy olyan mocskos részét fedi fel, annyira borzalomra épült az egész világuk, hogy valamilyen szinten meg is érdemelnék, hogy összeomoljon.

Ha már belemagyarázó, erőltetett részek. Most kiderül az is, miért jósolt olyat El dédanyja, amilyet. Az a szál is tisztázva lesz, ott is megjelenik a happy end kényszer.
Talán ez is a legnagyobb bajom a történettel. Van benne lehetőség. Sötét varázslatok, gonoszság, horrorisztikus lények. A végére meg eljutunk oda, hogy minden szép és jó, mindenki boldog és éli az áloméletét. Vagy a majdnem azt – El inkább arany enklávékat építene, helyette ő kell legyen a bendőszájak gyilkosa, míg Orion a Solomancia kvázi igazgatója/működtetője lesz.

Nehezen indult, tartalmához képest túlírtnak is érzem. Sok benne az érzelem, és El szenvedéseit nyafogósnak találtam. Pedig egy-egy jelenetben, beszólásban érzem, hogy lehetett volna ez jó is, de többségében nem olyan.

Ez most egy csalódás volt, nagyon nem jöttem ki jól ezzel a történettel. Marad az a végszó, hogy kár volt a folytatásokat is elolvasni, csak az első résszel még jobban kijöttem.

Idézet: 

A hatalom mindenkit bedarál.

Senki sem adott semmilyen jelvényt, ami garantálta volna, hogy a jó utat választom. Csak úgy maradhatsz a jó úton, ha állandóan úgy döntesz, hogy azon fogsz haladni, a legjobb képességeid szerint.