Fülszöveg: 

Miért ​rejt el valaki egy vödörre való értékes ékszert és drágakövet, ha aztán sosem tér vissza, hogy kiássa?
A jelenben játszódó cselekményszálban Kate Kirby, az elismert amerikai ékszertörténész egy telefonhívás során információt kap a „Cheapside-ékszerekről”, és azonnal tudja, hogy egy életre szóló élmény vár rá.
Csakhogy Kate londoni útja során kénytelen a saját családja rég eltemetett titkainak nyomába eredni. Bostonba visszatérve felfedez egy sor vázlatot a dédnagyanyja papírjai között, amelyek kapcsolatot teremtenek női egyenjogúságért küzdő dédnagyanyja, Essie és a Cheapside-gyűjtemény között. Vajon fény derülhet e a rajzokból Essie titkos életére a 20. század első évtizedének Londonjában?
1912 nyarán a nincstelen ír bevándorló, Essie Murphy épp akkor látogatja meg a fivérét, amikor egy munkás a csákányával feltöri egy régi bérház padlóját a Cheapside-on, a londoni Szent Pál-székesegyház közelében. A munkások kincsre, amelynek azonban ismét nyoma vész. Megváltoztathatják-e ezek az ékszerek – különösképpen a gyűjtemény egyik darabja – Essie és a testvérei sorsát?
Kate Kirby a fotográfus Marcus Holt segítségével elkezdi felderíteni a Cheapside-ékszerek történetét, amelyek közül főleg egy kicsi, gyémántköves, beágyazott zománcgyűrű érdekli. Hamarosan azonban veszély fenyegeti mindazt, amit Kate a családjáról, a drágakövekről és önmagáról tud.

Szerintem: 

Eléggé ékszerbolond vagyok, de ez a könyv akkor is tetszett volna, ha nem egy rejtélyes ékszerlelet áll a középpontjában. Egyszerre

történelmi, családi és romantikus regény is. Manning kivételesen jól keverte a különböző történeteket.

Két fő történetszál van különben: az egyik a jelenünk. A frissen elvált, holtan született gyermekét még mindig gyászoló ékszertörténész, Kate megkapja álmai munkáját. A Chippendale leletről írhat cikket. Vagyis, a kiválasztott ékszereket vizsgálhatja és kiderítheti a történetüket. Ehhez Londonba, majd a világ több pontjára is elutazik egy jóképű fotós társaságában.
A másik fő szál is kapcsolódik a nőhöz: a családi hagyatékban van egy rajz egy díszgombról, ami kísértetiesen hasonlít az egy építkezésen feltűnt Chippendale ékszerekhez. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Ezt meséli el a múlt, Kate dédanyjának története, aki halálra dolgozta magát, hogy három húgát és a részeges anyjukat valahogy felszínen tartsa. És az a kor, amikor a lelet előkerült. Essie bátyja pedig építőmunkás volt…

De a történet többet tud a családi regénynél és a két nő szerelmi szálánál. (Kate és a fotós, illetve Essie és az építésfelügyelő között.) Kate a többi ékszer és ékkő eredetét is kutatja, így járhatunk indiai ékkőtelepen és beleshetünk a nincstelen, agyonhajszolt munkások körébe. De megismerhetünk egy ékszerkészítőt is a 17. században, aki imádott lányának készített eljegyzési gyűrűt, láthatjuk a nagy londoni tűzvészt.

Azt még nem is értem, miért nem tört le jobban a regény. Mert bizony minden ékszerhez, minden felvillanó történelmi részben és a dédi – Kate történetben is iszonyatosan sok a tragédia. Mindenkivel történik valami borzalmas, és nem egy történetnek szerves része a halál. Valahogy mégis inkább hangulatos a regény, és nem nyom nagyon ezekkel az esetekkel. Hangozzon bármilyen giccsesen, de az emberi életek pillanatnyiak, csak homokszemek, míg az ékszerek jelentik az állandót és a történetek néma tanúit.

Bejött a stílusa is. Női és sok érzelemmel dolgozik, de nem vált érzelgőssé. A szerelmi szálai sincsenek túlpörgetve, és ezek a szereplők nem érnek rá fejezeteken át az érzelmi állapotaikat elemezni. Ez is szimpatikus.

Nagyon sok szereplőt megszerettet. Igazából gonosz nincs is benne, még aki ártó alak lesz - Essie-t csúnyán cserben hagyja majd az első szerelme -, nekik is van tragikus vonásuk és inkább szánni tudtam őket. A főszereplők, a kiemelt alakok azonban küzdenek, továbblépnek, erősek. Van egy olyan erkölcsi stabilitásuk, ami akár a végzetüket is valamiképpen kevésbé tragikussá teszi.

Egyes történetszálak alakulása talán kevésbé tetszett. Ha belegondolok, nyomasztó tud lenni, mennyi tragédia és halál éri a szereplőket. Azt sem igazán értettem, hogy Kate mi alapján, hogyan tudja az ékszereket lenyomozni – arra a részre már inkább a fotóssal való románca van az előtérben.
Annyira egyik se zavart, hogy megakasszon, vagy elvegye a kedvem, de ezek voltak, amik kevésbé tetszettek a kötetben.

Összességében azonban szerettem ezt a regényt, van benne ötlet és könnyen olvastam is. Több, mint egy családi romantikus, amiben tizenkettő egy tucat formában a leszármazott kinyomozza őse történetét, miközben maga is szerelmes lesz.

Idézet: 

Édesem, mindannyiunknak kell valami szépség, amiben hihetünk. Egy csepp varázslat. Ami a sötétebb időkben életben tart…

[…] gyakran az jár a legnagyobb fájdalommal, ha helyesen cselekszünk.