Fülszöveg: 

München, ​1908. A Randlkofer család éli mindennapi életét; Therese a Diener utcai csemegeüzletet irányítja az immár jobbkezévé előlépett Lotte segítségével. Hermann és a családja a Goldach-birtokon élvezi a vidéki élet örömeit, Elsára pedig egy orosz férfi személyében rátalál a szerelem. Therese nagy álma valósul meg, amikor 1912 novemberében végre átadják a felújított és kibővített Dallmayrt, különlegességek és ínyencségek valódi tárházát felvonultatva.

Azonban a nemzetközi politikai helyzet egyre fokozódó feszültsége Németországra is rányomja a bélyegét. Kitör az első világháború, a hadra fogható férfiakat besorozzák, még a tartalékosokat is – Therese legnagyobb bánatára. Hadijog lép érvénybe, ami elöl a Dallmayr sem menekülhet, át kell állnia a hadiipar ellátására. Az éhezés és az állandó nélkülözés miatt a családok a túlélésért, a katonák pedig a lövészárkokban harcolnak, miközben egy új ellenséggel, az egyre terjedő spanyolnáthával is szembe kell nézniük.

Ezekben a vérzivataros időkben az idősödő Therese Randlkofer, az egykor kiváló üzletasszony minden erejével próbálja megmenteni a családi vállalkozást, azonban a történelem sokkal több mindent felülír, mint azt valaha gondolta.

Szerintem: 

A Dallmayr cég és vele az alapító család meséje ezzel a kötettel valami egészen más irányba lépett el. Az a helyzet, hogy ezzel a kedvenc

részem is lett az eddigiek közül.

Ugyanis, elérkeztünk a világháborúhoz. Mindenki élete felfordul: lesz, aki bevonul. Látjuk, hogyan igyekeznek az üzletek túlélni, miközben minden összeomlani látszik. A frontra nem visz ki a könyv, de ez a háttérországban zajló élet legalább annyira tudott érdekelni. Már csak azért is, mert a visszalépésből kellett a legtöbbet kihozni. Azon még vigyorogni is tudtam, hogy mennyire kiakasztotta Therese-t, amikor nélkülöznie kellett a francia beszállítókat. Nehezen nyelte le, hogy mennyire beszűkül a kínálata.

Ugyanakkor, megvoltak azok a felhangok is, amik ebben a tálalásban még jobban tudtak fájni. Pl. volt egy esküvő a királyi családban. A háború miatt nem lehetett a szokott pompában megtartani, és azt kommunikálták ki, hogy csak szerény fogadást tartottak. A Dallmayr is az egyik beszállító volt, így Therese-en keresztül láthattuk, hogy csak a név változott, valójában ők a szűkös időkben is megszerezték a luxust, ami szerintük jár nekik. Olyan kiakasztó, hogy más a puszta élelemért is küszködik, ők meg sok-sok fogások luxusban henyélnek.

A családi viszonyokban is volt rendeződés. Balbina a bácsikája áskálódására reagál és így képesek lesznek tisztázni a többiekkel a helyzetüket, érzéseiket. Végre kibékülnek többen és egy sokkal egységesebb, erősebb család lesznek, akik a háborúban is tudnak egymásra támaszkodni. Csak a bácsi marad a szokott ellenlábas, akit a háború alatt is az izgat legjobban, hogy mi van a Dallmayr kínálatában, amit esetleg ő a saját boltjába nem tud megszerezni.

Az eddigi leginkább történelmi regény. Valóban a szereplők életét határozza meg, mi zajlik a világban és köröttük. Ők udvari beszállítók voltak – lehet képzelni, mit tesz csak az velük, hogy megszűnik az udvar. De a férfiak esetében a front, a család kimenekítése a veszélyes zónákból. Sok-sok olyan történet, amihez nagyon hozzátartozik a kor is.

Ennek állt legjobban a szárazabb, kevésbé mesélős stílus is. Még mindig van egy krónikás, nem annyira regényes hangvétele, most azonban ez nem zavart.

Különben még mindig nem ez a sorozat vége. Ugyan már Graf elkezdte a szereplők frissítését és egy generáció hamarosan sírba száll, Therese is megkezdte az öröksége átadását, de van még regény a sorozatban. Irányvonalak ki is vannak jelölve a folytatás számára, ha ez a rész önmagában is egész, kerek.

Idézet: 

Megöregedni valójában nem is rossz. Csak az a baj, hogy idővel a szeretteim meghalnak.