Fülszöveg: 

A Félelemben című regényében önmagunkkal próbál szembeállítani minket. Félelmeink forrását keresi, ugyanúgy, mint a könyv egyik főszereplője, a professzorból lett titkos ügynök.
Párizsban egy fizikus meghal, miután bemutatott egy kísérletet egy gyönyörű, de rejtélyes nőnek. Malajziában egy rejtélyes vásárló tiltott kavitációs technológiát vásárol. Vancouverben valakik tengeralattjárót bérelnek, hogy Új-Guinea vizeit kutassák vele. Az ELF ökoterroristái ötszáz darab leselejtezett orosz rakétára teszik rá a kezüket. Látszólag egymástól független események, de egy tokiói adatbányászcég elemzői szerint nagyon is sok közük van egymáshoz. Valami készül…

Szerintem: 

Crichton ilyen könyvet is tud? Eddig az Őslénypark volt a tőle

olvasott legolvasmányosabb regény, amihez szerencsém volt. A Félelemben viszont kalandregényes, pörgős és nyoma sincs benne annak a tudományosságnak, amit tőle megszoktam.

Talán kicsit be is sokalltam attól, hogy mennyire pörögnek az események és nincs semmi szünet. Ez kb. olyan volt, mintha Sarah és Peter kezdettől a végéig rohanna, életveszélyben lenne, és amint megoldanak valamit, már a nyakukon a következő veszélyes szituáció. Túl sok, nagyon hihetetlen, hogy ennyi minden és töményen éri őket.
Izgalmas, kalandos, de pont a nagy darabszám miatt súlyát vesztik az események.

Fura volt az is, hogy cli-fi alapjai vannak, és mégsem hangsúlyos benne a környezetvédelmi téma. Az egyik, tulajdonképpen a fő konfliktus az, hogy valós-e a felmelegedés vagy sem. De nem ezt tárgyalják, hanem rohangálnak a bizonyítékokért, menekülnek és repkednek a világban. Háttérnek érzem, pedig ez lehetett volna az a terület, amin Crichton a szokásos stílusát tudta volna hozni. Tudományos tényeket, elméleteket, valami komolyabbat.
Ugyanakkor 2004-es születésű a könyv, és azt viszont megidézte, hogy vannak felmelegedés tagadók, hogy milyen vitás kérdés, hogy milyen következményei vannak a modern életmódnak, a gazdasági fejlődésnek. Rá kell számolni, hogy eltelt 20 év, és nem a mai aggyal kell nézni ezt a témát.

Meglepően olvasmányos is. Rövid leírások, sok esemény, regényes. Ez az, amiért a dinók is eszembe jutottak. Itt fontosabb a cselekmény, a jelenetek, mint a tudományos háttér. Ebből adódik, hogy mesélősebb is.

Mi maradt ki? A szereplők. Peter, Sarah és Kenner professzor. Nem tudom azt írni, hogy nagyon megismertem őket. Alapvonásaik vannak, itt az a lényeg, hogy rohannak át az eseményeken. Bátrak, igyekeznek, lelkesek. A magánéletükben vannak kérdőjelek, és az nem tetszett, ahogy visszatérő elem lett Peter szerelmi (?) élete. Ott hiányoztak az érzelmek, de a szerzőtől azt nem is vártam. Így viszont felesleges ragozni, hogy Sarah véleménye miképpen változik vagy sem Peter kapcsán, aki meg a kényelmes viszonya sorsán mereng időnként. Nekem nem hiányzott volna, pláne, hogy néha mintha össze is hozná a főszereplőket. De Crichton nem ír jól szerelmi szálat, itt inkább nincs is, mint van.

Lehet, egy újraolvasáskor jobban értékelném. Most hatott az is, hogy nem ezt várom egy Crichton-regénytől és nem éreztem elég komolynak a cli-fi vonalat.

Idézet: 

A világ nem olyan, amilyennek szeretnéd, hogy legyen.
A világ olyan, amilyen.