Fülszöveg: 

Marie szülővárosának legszebb lánya, és a város legnépszerűbb fiújával jár. Minden iskolatársa irigyli őt, és Marie imádja ezt az érzést. Ám amikor terhes lesz, és megszüli Diane-t, a dolgok megváltoznak. A kislány mindenkit elbűvöl, de anyja csupán egyetlen érzelmet tud táplálni felé: féltékenységet.
A Szíved gyötörd Diane története, egy fiatal, ragyogó nőé, aki anyai szeretet nélkül nő fel. És Diane más nőkkel való kapcsolatának története: mentorával, az önző, mindenkin keresztülgázoló Oliviával; húgával, Céliával, akit vele ellentétben imád az anyjuk; Mariellel, Olivia kislányával, akinek sorsában Diane újraéli saját, keserű gyermekkorát; és természetesen magával az anyjával, Marie-val.

Szerintem: 

Az első találkozásom volt Nothomb munkásságával, és annyira megnyert magának, hogy már gondolkodom is, merre találok tőle több olvasnivalót.

A Szíved gyötörd ugyanis

beszippantott. A borító nem tetszett, nyögve-nyelve álltam neki az olvasásnak, de már a nyitány megragadott.
Nothomb hozott egy nagyon életszerű, már szinte ellenszenves nőt, akit mégis nagyon tudtam érteni. Marie a környék szépe, akit az tesz boldoggá, ha mások irigylik. Élete minden területén az vezényli, az teszi boldoggá, ha látja másokon, hogy nekik is az kellene, ami neki megvan. Az első mondatok után már törtem a fejem, hogy ő rossz vagy jó.

Nothomb pedig végig csodásan játszik azzal, hogy nem engedi meg nekem, hogy ilyen könnyen kategóriákat alkossak. Jó vagy rossz? Ez nem olyan mesés fantasy, amit különben szeretek, és amiben ez ilyen tiszta lenne. Szürke-zóna. Nem jó vagy rossz, csak emberi. Hibákkal, kisebb és nagyobb vétkekkel. Öröklődéssel, mintákkal és felismerésekkel.
Marie ugyanis nem a főszereplőnk – három gyermeket szül, és a legidősebb, Diane vezet végig minket a történeten. Vele kapcsolatban ellentétes késztetésem volt. Őt tekinteni a Jónak – pedig neki is megvannak a hibái, esik ugyanazokba a hibákba. Vagyis, itt sem lehet egyszerúsíteni.

Mert ez nem egy hosszú könyv, de Nothomb ekkora terjedelemben is jellemeket alkot. Ahogy Marie nem a rossz, Diane sem a jó. A személyiségük sokkal több rétegből áll és nagyon hatnak is egymásra.
Marie nagyban formálta a lánya világát és jellemét, és ezt a könyv nagyon be is tudja mutatni. Átérezteti a kislány érzésvilágát, ahogy sorra érik a benyomások és az anyja hatására jönnek a felismerések, fájdalmak és a változások. A kislány érzi, hogy Marie nem szereti. Nem érti miért, gyárt is elméletet. A kisöccse már kap szeretetet, és Diane van annyira érzelmileg fejlett, hogy ő is tudja szeretni Nicolas-t, noha a nagyszülők félnek, hogy majd az öccse ellen fordul, amiért ő a kedvenc. De lesz egy kishúga is pár évvel később, és ott látszik meg, mennyire jól ért a lélekhez a szerző. Mert levezeti, hogy törnek meg ekkor a lányka sémáit, hogy törik össze a szíve, és miképpen változik a megéltek hatására.

Sikerül logikusnak és érzelmesnek lennie egyszerre. Átélteti az érzelmeit, és szépen tisztázza, mi hova vezet majd. Diane felnőtt életében is meg lehet nézni, hogy a gyerekkori minták miképpen hatnak a kapcsolataira és a döntéseire. Ahogy majd Oliviában az anyát látja meg, akit szeretett volna. Majd jön az ébredés, amikor kénytelen Olivia kislányában felfedezni saját magát, és átértékelni, amit addig gondolt.

Megvan az is, hogy nagyon belülről megfogott, érzésekről, fejlődésről, kapcsolatokról szól, de a cselekmény is le tudott kötni annak ellenére, hogy nem az a tipikusan cselekménybő regény. Itt izgalmasnak találtam, hogy Marie miképpen fedezi fel a megváltozott életében is a hajtóerőt, és hogyan építi magát. Amikor felismeri, hogy a pénz is olyasmi, amiért irigylik és neki még érzéke is van hozzá? Akár azt is szívesen olvastam volna, hogy a patikát miképpen kezdi még nyereségesebbé tenni. Hogy Diane meddig képes hajtani magát, amikor egyetemistaként csak hajtotta és hajtotta magát, miközben Olivia mesteri módon kihasználta több téren is. Vártam, mikor jön a felismerés, és mit tud akkor tenni.

Szerettem, ahogy teljes kis történeteket sejtet egy-egy mondattal is. Mert hiába Diane szemszöge a történet, és kerülnek nagyon perifériára a testvérei, mégiscsak megismerjük Nicolas és Célia történetét is, hogy rájuk milyen hatással volt az anyjuk.
Vagy akár Mariel története – csak a sorok között, de ott van minden borzalmával és kegyetlen elemével.

Annyira jól meg vannak fogva a szereplők, hogy szinte lelépnek a lapokról. Összetett emberi lények, nem jók és rosszak, csak emberek. Akiket lehet érteni, sajnálni, megvetni, vagy akár szeretni. És ahogy az életben, akár többet is egyszerre. Ezt meg nagyon értékeltem ebben a kötetben.

Mindezen túl ez egy szépen megírt regény is. Az egy dolog, hogy ügyesen van szerkesztve és nincs túlírva sem. Már írtam, mennyire szerettem, hogy akár kis utalásokból is komoly emberi drámákat emel a fő történet hátterében.
De jó olvasni is. Szépek a képei, kifejezők a metaforái és szóképei. Miközben érdekelt a történet, rákaptam a szereplőire és a köztük levő kapcsokra, helyenként még azon is pörgött az agyam, hogy mennyire frappánsan, milyen képesen is van megfogalmazva.

Összefoglalva: meg tud ütni az emberségével és ráismertet emberi viselkedésmintákra. Hús-vér, életre kelő szereplői meg tudtak érinteni. Ráadásul még a szöveg is jó.
Ha a többi kötete is ilyen, én rajongó leszek.

Idézet: 

Tudod, hogy az amnézia nem mentség, ugye, anya?

Döbbenetes felejtőképessége tud lenni az embereknek: elfelejtették azt, ami kellemetlen volt számukra, vagy inkább akkor felejtettek el bármit is, amikor úgy volt kényelmesebb, vagyis nagyon gyakran.

Ez az tehát, minden élet értelme: azért vagyunk itt, azért viselünk el annyi megpróbáltatást, azért lélegzünk tovább, azért fogadunk el annyi mindent, hogy megismerjük a szeretetet.