Fülszöveg: 

Elhagyja az anyja, átvágja a barátja, megcsalja a szerelme – a nagykorúvá serdült Áron úgy érzi, egész addigi élete csakis hazugságokra épült.
Ideje tehát újat felépítenie – és tűzre a régivel!
Egy világhírű pszichiáter segítségét kéri, hogy talpra álljon, s hamarosan már maga is lelki tanácsokat osztogat a rászorulóknak. Most már ő az, aki hazug módon hasznot húz mások hiszékenységéből.
De minél feljebb emelkedik a ranglétrán, annál mélyebbre merül a drogok világába, amely a terápiájának alapvető része.
Mit tehet a család, a barátok, ha a tévúton járót menteni akarják – akár saját magától is?

Szerintem: 

Az a fajta regény, amit katasztrófaturistaként olvasok. Végig borzadtam, mi is történik a cselekményben, a szereplőkkel, és olyan húzása volt mellette, hogy

csak olvastam és olvastam. Annyira szerettem volna, ha Áronnak jut valami jobb vég, de sajnos érezni lehetett egy ponttól kezdve, hogy itt katasztrófa lesz.

A történetet különben szívem szerint két részre is választanám. Az első a családi látleletet, amikor követhetjük egy házasság szétesését, a sérülést, ami Áront majd éri. Elsősorban az anya, Adél és az ő érzései vannak a középpontban, és már itt bekapcsolt a katasztrófa érzetem. Simán elvitatkoztam magammal, hogy mit szólok Adél döntéseihez. Azt nem gondolom, hogy egy bent kell ragadni egy kapcsolatban vagy helyzetben, ami már nem teszi boldoggá az embert. Viszont, ahogy Adél ezt intézte, azért el tudtam ítélni. A hosszú és titkos viszony, amikor már eleve elég nyitott házasságban élt, lehetett volna beszélni is a férjével. Ahogy a semmiből rázúdította a családra a döntését, semmi előkészítés.

Izgalmassá teszi, hogy Adél komolyan gyötrődik. Ő maga is érzi, hogy mi minden torkollhat katasztrófába a választott új világa. Nem csak azért, mert a családja majd ellöki és nem bocsátanak meg neki. De egy olyan férfit választ, aki sokkal fiatalabb nála, a fia barátja volt, ráadásul ragadnak rá a nők is. Adél pedig tudja, hogy ha András családot akar majd, és a korából adódóan neki ez az igénye ha nem is most, de pár éven belül jelentkezni fog, ő már nem tudja és nem is akarja ezt bevállalni. Itt is azt éreztem, hogy még tudja is, hogy katasztrófába rohan, de nem tud visszafordulni és zuhan.

Lélektanilag meg van fogva, és körötte szépen építgeti a többieket is. Áront, aki jóravaló, szelíd fiú, aki még nagyon sérülékeny. Az első szerelme durván elárulja, megcsalja. Már ez megtöri, ehhez jön majd hozzá az anyja lépése, amit majd tetéz, hogy Andrással. Azt különben nagyon meglepetten olvastam, hogy Adél simán benyeli, hogy Andrásnak Áron barátnőjével is viszonya volt. Most komolyan azt hiszi, hogy meg tud tartani közel 40 évesen egy férfit, aki simán felszed dögös 17-18 éveseket is?

Ebből lépünk át Áron történetébe, aki szenved és egy jobb szó híján szekta csapdájába esik. A hite, a naivsága megint csapdába ejti. Rossz emberek kihasználják. A regény tragikuma, hogy nem látja meg a kiutat. Még kérhetne segítséget, de már nem tud. Hiába vannak körötte, akik szeretik és visszarántanák, már a fiú az, aki nem érzi, nem tudja, hogy kihez forduljon.
Számomra a története nagyon arról szólt, hogy az árulások elszenvedése után mennyire padlót lehet veszteni, és miképpen válik vakká az ember a lehetőségeire. Mert neki még lenne kiút, de fel sem fogja, el sem hiszi.

Különben a második fele a kötetnek fogott meg kevésbé. Az már elvontabb, nem annyira hétköznapi téma a csalókkal, mint korábban a házasság kálváriája.
Plusz, gonosz dolog, de addigra én már annyira utaltam Adélt, hogy arra vadásztam, veszítsen csak el mindent, és szakadjon rá annak a súlya, mennyi mindent lerombolt maga körül. Mert az sem normális, ahogy majd András mellett él. Az előző férje jól keresett, szépen éltek, simán lehetett háztartásbeli. De András csak egy tanár. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ebből eltartja kettejüket, és még afrikai szafaris nyaralásra is telik belőle. Simán azzal lettem volna elégedett, ha Adél magára marad és még azzal is szembe kell néznie, hogy megélni sincs miből, mert se állása, se lehetősége.

Értem, miért az a vége, ami. Nagyon hatásos és erős kép.
Ennek ellenére érdekelt volna, mi jön innen. A szervezettel, a szülőkkel és a barátnőkkel mi lesz? Nekem ez nem csak Áron története volt, akinek véget is ér a cselekmény. A családja, barátai és közössége gyakran még fontosabbak is voltak, mint ő maga. Nekik pedig nem ért véget azon a ponton a történet, de a regény véget ért ott.

Tudnék merengeni azon, milyen üzenetet akarjak kiolvasni a regényből. Mert azt nem hiszem, hogy Adélnak benne kellett volna maradnia a házasságában csak a fia miatt. De, ahogy elment és előtte a viszonya, az mélyen rossz. Annyira hiányzik onnan a kommunikáció, hogy az szinte üvölt a lapokról.
Áron kapcsán megint csak oda érek ki, hogy a baj oka az lesz, hogy Áron sem képes megbeszélni a dolgait. A fejében majd összeáll az a lejtmenet, és senkit nem választ ki, hogy megossza és tanácsot kérjen. Ennyin múlt az élete.
Csak éppen, mintha többet éreznék a történetben annál, hogy meg kell beszélni a dolgokat, úgy lehet megoldásokat találni. Valahogy mégse tudom így megfogalmazni.

Jó a húzása, gördülékeny a szöveg. Jó volt olvasni, ha a cselekményen azért fogtam is közben a fejemet.

Nem lesz a kedvenc regényem, de az a kategória, ami adott. Gondolkoztatott. Plusz, időnként én nagyon igénylem, hogy egy szereplőt utálhassak. Adél nekem erre kiválóan megfelelt.

Idézet: 

Mindenkinek kell legyen titka, különben megszűnik ő maga lenni.