Fülszöveg: 

Mulandó ​és örök, mint az ifjúság, a barátság, a szerelem.
1986. Adrien, Étienne és Nina a felső tagozaton ismerkednek meg egymással, és rövid időn belül elválaszthatatlan barátokká válnak. Van egy közös álmuk: együtt akarják elhagyni a porfészket, ahol felnőttek, hogy Párizsba költözzenek, és örökre életükre együtt maradjanak.
2017. Egy autó kerül elő a szülővárosuk melletti tóból. Virginie, az újságírónő kapja a feladatot, hogy tudósítson az ügy fejleményeiről. Lassan, lépésről lépésre tárul fel előttünk az a rendkívüli kötelék, amely a három gyermekkori jóbarátot összefűzi. Megtudjuk, hogy mi lett velük, hogy a barátságuk története miként kapcsolódik a hirtelen előkerült autóroncshoz.

Szerintem: 

Egy újabb érzékeny, mélyen emberi dráma Perrin tollából. Lassan már ott tartok, ha kortárs és felzaklató történetet akarok olvasni, aminek tényleg van története, ezen írónőtől keresek valamit. Egyszerre zaklat és emel fel, már harmadszor.

A Trió, ahogy a cím is mutatja,

három barát története. Adrien, Etienne és Nina gyerekként elválaszthatatlanok voltak, a jelenben azonban elszakadtak egymástól. Ám most újra fel kell venniük a kapcsolatot, mert tragédia közeleg és a bajban az egykori barátok újra egymásra találnak. Ez pedig úgy van elbeszélve, hogy az idősíkok keverednek. Haladunk lineárisan előre a jelenben, de közben folyamatosan jönnek a múltbéli történetek.

Nem lehet eldönteni, melyik a fontosabb. Minden darabka kell ahhoz, hogy azok és ott legyenek, akik lettek belőlük. Három történetet olvasunk, mert mindenkinek megvan a maga drámája, és a velük történtek aktívan formálták a jellemüket. Még azt is meg tudja játszani az írónő, hogy ugyanazt a történetet más szereplő szemszögéből újrameséli, a történet egész más részében, és egész másképpen is láttatja velünk ugyanazt.
Egyszerre sikerül látszólag rendező elv nélkülinek lennie az idősíkokkal, ugyanakkor tartalmilag mégis működik, és összeáll belőle a trió története. Háromszorosan is.

Nagyon fájdalmas történeteket pakol egymásra. Mindenkinek komoly traumája van, gyerekkora óta. Hiába annyira szorosan barátok, ezeket mégsem tudják gyerekként/kamaszként egymást segítve feldolgozni. Nina, aki nem ismeri az apját, az anyja pedig csecsemőként eldobta, és a nagyapja nevelte fel. Állandó kérdés, miért nem szerették, ki az apja. Hiába ő a nagyapja szeme fénye, ez akkor is egy olyan seb, ami csak mélyül. Nem véletlenül zuhan meg annyira a nagyapja halálakor, ráadásul az anyja is csak azért jön vissza, hogy kipakolja a családi házat és minden értéket magával vigyen. Kvázi, ellopja a temetés alatt. Vissza lehet ide vezetni a rossz házasságát, a magányos menhelyi munkáját és az önértékelési gondjait. Etienne a középső gyerek, akivel érezteti az apja, hogy semmire tartja, nem szereti. Így ő megéli azt a kettősséget, hogy helyes, szőke fiatalember, akiért odavannak a lányok, aki időben kitalálta, hogy milyen jövője lesz. Zenélni akar, míg rendőrnek tanul. Otthon meg szemétként kezelik. Amikor a barátnője, aki nem ment el a megbeszélt abortuszra, eltűnik és Etienne-nek részegség miatt homályos emlékei vannak az utolsó találkozójukról, senkivel sem tudja megosztani a kételyeit. Egy életen át bünteti érte magát, a rákkal sem akar felnőttként küzdeni, mert mélyen belül úgy érzi, ezt érdemeli. Ez jön az apjától és abból a balszerencsés szerelmi történetből is. Adrien, aki mindenki elől rejti, hogy lánynak, később nőnek érzi magát. Még nevet is ad a belső énjének, ő Virginie. És őt is elhagyta az apja, aki csak a csekket adta postára, a gyerek semmilyen szinten nem érdekelte.

Pszichésen mély, amiben ugyanúgy megvannak az egyéni történetek, mint a barátságuk meséje. Árulásokkal és nagy egymásra találásokkal. És amitől plusz a könyv hangulata, hogy minden nehézségük és vitájuk ellenére ők majd egymásba tudnak kapaszkodni, majd harcolnak egymásért és ott lesz meg az elfogadás, amit annyira kerestek korábban. Mindenki kap feloldozást, menekülőutat – visszatalálnak egymáshoz, lesz egy olyan lehetséges jövő mindenkinek, amiben benne van a boldog végük lehetősége. Perrin jó érzékkel nem zárja le, csak elindítja őket az úton. Ettől életszerű is: nem véget érnek dolgok, nem happy end vagy tragédia, hanem egy szakasz zárul, hogy folytatódhasson a tanulságokat levonva.

Minden szereplőt lehet kedvelni és drukkolni nekik, hogy jobban alakuljanak a dolgaik. Sok-sok konfliktust kell megoldaniuk, még egymás között is. Nincs kifejezetten gonosz szereplő benne, de vannak problémás és bántó személyek. Nina anyja és a férje. Az a szerencsétlen kamaszlány, aki azt hitte, megfogja Etienne-t. Perrin még az ő esetükben is képes arra, hogy a lapjaik mögé nézzen, és megmutassa, hogyan lettek ilyenek. Mert nem elemien gonosz senki, hanem az élet ilyenné formálja őket. Rosszul döntenek, és miért.

Karakterekre épül, de van mellette cselekmény. Érzelmekkel, belső folyamatokkal dolgozik. Női, lélektani mélységű és igényes a szövege is. Ezt jó is olvasni, jó a húzása és végig dinamikus.

Perrin határozottan számomra az egyik legjelentősebb kortárs írónő – ő tud cselekményt írni, lélekrajzot és mai, érdekes témákat feszeget. Szórakoztató irodalom, de mélyebb is.

Idézet: 

És ott van a nyár. A nyár minden emlékben ott van. A nyár időtlen, a nyár illata a legmaradandóbb. Az veszi be magát mindörökre a ruhánkba. Azt keressük egész életünkben. Az van ott a túlcsordulóan édes gyümölcsökben, a tengeri szélben, a fánkban, a kávéban, a naptejben és nagyanyánk púderillatában. A nyár az összes korosztályé, a nyárnak nincs gyermek- és kamaszkora, a nyár akár egy angyal.