Fülszöveg: 

Dani imádja a karácsonyt, ez a kedvenc időszaka az évben, de az idei ünnep nem ígérkezik valami fényesnek. Nem elég, hogy dobta a pasija, de a családjának sem meri bevallani, hogy nem tud kivel menni a karácsonyi vacsorára.

Eközben a munkahelyén, a könyvesboltban is gyűlnek a gondok. Az új munkatársa nem más, mint a helyes és magabiztos Zénó, a régi osztálytársa, az első srác, akibe valaha szerelmes volt, és az első, aki összetörte a szívét.

Zénó tele van lelkifurdalással a múlt miatt, és bármit megtenne, hogy kiengesztelje Danit. Amikor kihallgat egy beszélgetést, már tudja, mit kell tennie: ő lesz Dani kamupasija karácsonykor…

Ahogy a két fiatal egyre több időt tölt együtt, Dani újra beleszeret Zénóba, de fogalma sincs arról, mi a valóság, és mi a színjáték. Amikor Zénó hozzáér, amikor megöleli, azért teszi vajon, mert tényleg akarja őt, vagy csak a lehető legjobb alakítást igyekszik nyújtani a családja előtt? Rejlik valami igazi a bizalmas érintések és a gyengéd pillantások mögött?

Szerintem: 

Talán a történet most annyira nem izmos, de azért a szerző még mindig tud olyasmiket adagolni, ami miatt mosolyogva és a könyvet szeretve olvastam az oldalakat.

Az első, hogy ez egy

nagybetűs könyvmoly kötet. Tele van jól idézhető sorokkal a könyvszeretetről és a könyvmoly-létről, amivel szerintem sok olvasó könnyen azonosul. Legyen az a raktárvásárok húzása, a teli polc és az új könyv dilemmája, vagy csak az, hogy az ember mennyire védi a kedvenc szerzőjét.

A főszereplő páros, Dani és Zénó tipikus Rácz-Stefán hősök. Az egyik csendesebb, szelídebb és hatalmas a szíve. A másik első rénézésre a felületes érzelmű, feltűnő, dögös. Aztán persze majd róla is kiderül, milyen sebeket cipel és sokkal nagyobb a szíve, jobb ember, mint amit elsőre gondolhatunk róla. Mindkettőt meg lehet szeretni, és éppen attól fognak passzolni, hogy mennyire nem egyformák. Még egy gondolat: téma benne, hogy a biszexuálisoknak nehezebb. Nekem még szemfelnyitó is volt, mert olyasmiket kimond és megfogalmaz, ami nekem eszembe nem jutott volna. Eddig az ő helyzetüket könnyebbnek gondoltam, mint a csak azonos neműekhez vonzódó társaikét. Itt most kaptam egy egészen más nézőpontot.

A harmadik, hogy Rácz-Stefán Tibor egy univerzumba helyezi a regényei szereplőit, és az újabb kötetekből figyelemmel kísérhetjük, hogy hol tartanak az életükben. Olyan érzés, mintha nőnének velünk. Itt lesz Panka és Bastien, akik Pest és Párizs között ingázva őrzik a szerelmük. Máté és Hanna, akik kb. 25 évesen családot alapítanak, és a kötet végére megszületik a kisfiuk. Az utóhangban egy másik párost említ, de mivel ők konkrétan nincsenek jelen, azt meghagyom meglepetésnek, kik ők. Alapvetően én jobban szeretem, ha a regények külön világok és nem kötik a szerzők így össze őket, most Máté és Hanna családi boldogságával le lettem kenyerezve, nekem ők a kedvenc szereplőim a szerzőtől és csak örülök, hogy itt voltak.

A negyedik, hogy Tibor az egyik olyan szerző itthon, akit végtelenül őszintének érzek. Nem hiszem, hogy meg tudom rendesen fogalmazni, de az ő esetében olyan érzésem van, hogy szívből jönnek a történetek és a bennük megfogalmazott érzelmek. Hiteles. Ezt most pláne nagy szónak érzem, mert bocsánat, de e regénynek a története egy hatalmas ál-kapcsolat klisé. Annyira kiszámítható a cselekmény, Ancsa bejelentett terhessége meg annyira szappanoperás, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. Lehetett volna ebből akkora tucat new adult románcot írni, hogy utálkoznék az egészen. És itt számít, ki és hogyan írja meg. Ez szerethető – noha a cselekmény nálam az ismerős és az alig valami jelzőt kapná.

Végül, én kifejezetten bírom, ahogy a popkultúra be van idézve a szerző könyveiben, és ebben is. Sorozatok, regények, filmek. Még akkor is, ha nem feltétlenül egyezik az ízlésünk. A Neveletlen hercegnőt én bizony lányként érzem cikinek, és az Árnyvadász-univerzumban nekem messze nem Malec a kedvenc – ok, én a sötétebb oldalhoz vonzódtam mindig is, és sokkal izgalmasabbnak találtam Jonathan ’Sebastian’ Morgenstern, a másvilági Jace vagy éppen Ash alakját. De a lényeg, hogy olyan közegben mozognak a szereplők, amit a sajátomnak érzek.

A lényeg, jól kijöttem ezzel a kötettel és szépen megy is a polcra Tibor többi könyve mellé.

Idézet: 

Egy könyvmolynak sosem lehet elég könyve.

Ha csak egy dolgot is megtanított a sok költözés, hát ezt biztosan: élj ott, ahol boldog lehetsz. Nem vagy te fa, nem eresztettél gyökeret!