Fülszöveg: 

A kettős származású, botrányos kapcsolatból született Daunis Fontaine mind szülővárosában, mind a közeli indián rezervátumban idegennek érzi magát, és a két rokonság kereszttüzében állva úgy tűnik, lehetetlen önmagára találnia. A tizennyolc éves, frissen érettségizett lány orvosi karrierről álmodik, ám egy családi tragédia miatt nincs esélye a továbbtanulásra.
Szürke hétköznapjaiban az egyetlen izgalmat egy új fiú érkezése jelenti. A fivére jégkorongcsapatában játszó, elbűvölő Jamie megváltoztatja Daunis életét – ám nem minden változás örömteli…
Mindeközben rejtélyes halálesetek kavarják fel az indián közösség életét, és amikor Daunis szemtanúja lesz egy sokkoló gyilkosságnak, hirtelen egy veszedelmes bűnügyi nyomozás kellős-közepébe kerül. Hogy megvédje közösségét, Daunisnak el kell fogadnia örökségét, még ha ez minden korábbinál nagyobb veszélybe is sodorja őt.

Szerintem: 

Ez az a fajta könyv, aminek időt kell hagyni. Mivel a fülszöveget nem olvastam el, az első negyedében sima lányregényként olvastam – maximum annyi plusszal benne, hogy

komoly kérdés benne az identitás, a rasszi hovatartozás megélése. De több van a kötetben.

Ugyanis ez a történet három zsánerből áll össze: ifjúsági történet, hiszen egy kamaszlány áll a középpontban, akinek sok mindent helyre kell tennie magában. Ő a legfehérebb és félvér indián a közösségben, akit igazán egyik oldal sem fogad el. Az anyja francia ősökkel rendelkező, alapító családtag, nagyon fehér és nagyon gazdag. Az apja volt az indián fiú, aki annyira jól hokizott, hogy lehetősége volt kitörni a születési helyéről, a szegénységből. Kamaszszerelem gyümölcse volt Daunis, aki az indiánoknak túl fehér, a fehéreknek túl indián. De a származásán túl küzd szeretett nagyanyja haldoklásával, az egyetemi tervei módosításával, a bizalmatlansággal a másik nem felé. Aztán, romantikus regény is, mert jön egy új fiú a hokicsapatba, aki megtetszik a lánynak és a csapatkapitány, aki egyben Daunis öccse is, a lányt kéri meg, hogy mutassa be neki a várost, a helyi életet, stb. Végül, a könyv második felére krimivé is válik. A közösséget elárasztja a drog, vannak halálos áldozatok és a nyomozóiroda keresi a felelősöket. Daunis beépített ember lesz és a nyomozóknak segít, hiszen Jamie – az új fiú – titkára gyorsan rájön: nem fiatal indián fiú, hanem beépített rendőr. Összedolgoznak.

Alapvetően kettő vetületet érdekesnek találtam – az identitás kérdése összetett és Boulley szépen meg is fogta. Megvan az a határmezsgye, ahol érzelmekkel dolgozik, nagyon belső és közvetlen, átélhető, de nem csúszik át a túlírásba. Nem lesz se nyavalygós, se érzéketlen. A krimi pedig kellően felpörgette a cselekményt és a történetet izgalmassá tette. Sokkal jobb tempóban tudtam olvasni, amikor már nyomoztak és ott volt a bűnügy is, nem csak a szerelem és a kamaszlány élete volt a középpontban.
Egyedül a szerelmi szál nem tudott megfogni. Az nagyon tipikus. Boulley eltalálta a Jamie és Daunis közti kémia ábrázolását, és van olyan eleme is, ami azért nem tipikus. Pl. Daunis nagyon keményen küzd a vonzalma ellen, mert a fedősztori szerint Jamie-nek barátnője van otthon, és Daunis nem akar az a lány lenni, aki másét elszereti. Aztán majd az igazság másként lesz nehezítő: barátnő nincs, de az egész története, háttere hazugság a fiúnak. Merje így is szeretni? A végéért is jár a pluszpont, mert az nem a románcok vége. Egy sokkal ésszerűbb, hihetőbb és nekem jobban tetsző megoldást választ. A boldogságot, a jövőt nem a szerelemmel azonosítja, hanem az önelfogadással és a saját út megtalálásával. Avagy időt adnak egymásnak, hogy maguk legyenek, éljenek, és ha készen állnak, még találkozhatnak egymással is – egészként, nem sebzettként.

Boulley okosan építi fel a karaktereit. Az elején úgy tűnt, ez egy olyan könyv lesz, ahol mindenki jó és igyekszik a legjobb verziójáért küzdeni. A végére azonban fordul a rend és egészen összetett jellemeket, belső mozgatórugókat fed fel a szerző többek esetében is. A kedvencem különben az volt, ahogy Levi össze lett rakva. Első ránézésre ő az aranyfiú – hogy a végére megtudjuk, micsoda viharok és végzetes hibák vannak a felszín alatt. Az egyik kedvenc, ki nem mondott és csak a végén szóba kerülő konfliktusom az volt, amikor a testvérek ki tudják mondani végre, melyik mivel küzd. Daunis a lány, akit az apja nem választott. Mire az anyja a csecsemővel hazatért a szülei száműzetéséből, szerelmét egy másik, már terhes nő férjeként találta. Levi pedig a fiú, aki azért született meg, mert az anyja meg akarta fogni az apját. Olyan merev részegre itatta, hogy ne is tudja mi történik, amikor rámászott. Az eredmény: Levi. Azért itt van egy rész, amit nem tudtam összerakni – mire Levi anyja rámászik a fiúra, annak már nincs jövője. Egy balesetben eltörte mindkét lábát, nem lesz belőle sportsztár és ezt már mindenki tudta. Marad egy szegény indián, akit még csak nem is alkalmaznak a környéken, mert ő a gazdag polgármester lányának gaz csábítója. Akkor minek akarta a lány annyira megfogni? De elkalandoztam. A lényeg, hogy Boulley igényes abban, hogy a szereplői honnan jönnek; miért teszik, amit.

Az csak a személyes nyomorom és nem tetszésem, hogy jó érzékkel megtalálom, amiért a főszereplővel nem szimpatizálok. Érzékeny vagyok a nyavalygásra, és néha – szerencsére nem sűrűn – Daunis hajlamos az önsajnálatra. Van is egy rész, amikor az indián nagynénje szembesíti vele, hogy mennyi előnye van egy átlagos indián lányhoz képest: annyira fehér a bőre, hogy nem néz ki indián lánynak, akit a férfiak használnak és eldobnak. Az anyja előkelő nevét viseli. Az anyai családjától vagyonkezelői alapja van, vagyis még gazdag is. El is szégyelli magát, hogy a többiekhez képest mennyivel jobb neki és mégis, mennyire szenveleg.

Sok jó dolog van ebben a regényben, tartalmas. Mellette szórakoztató vonala is van. Leginkább ezért volt ez jó olvasmány: komoly témákat, drámákat vet fel és elemez ki, miközben 'könnyed' szórakoztatóbb cselekménnyel le is fedi ezt.

Idézet: 

Amikor valaki meghal, minden, ami vele kapcsolatos, múlt idővé válik.
Kivéve a gyászt. A gyász a jelenben marad.

Soha nem nyerne, ahogy én sem – szólt közbe June nagyi. – Teddie nevén nevezi a dolgokat. Elvégre a szavazók inkább szép hazugságokat, mint a csúnya igazságot akarják hallani.