Fülszöveg: 

Egy évezredes erdő szélén gyülekezik a vendégsereg egy gyönyörű tengerparti búvóhely, A Kúria megnyitóján.
A nyárközépi forróságban hamar elszabadulnak az indulatok. Valami sötét erő mozgolódik.
A vendégek között régi barátok és ellenségek is felbukkannak.
Alig gyújtják meg a gyertyákat a vacsoraasztalon, máris előkerül az első holttest.
Tizenöt évvel ezelőtt kezdődött minden, egy titokkal.
Van egy hívatlan vendég a buliban: a múlt.
És a vége gyilkosság lesz.

Szerintem: 

Olvastam már jobbat a szerzőtől. Bár azt hiszem, tudom mi a jelen történettel a legnagyobb bajom: nagyon sok a

történethez ez a közel 450 oldal.

Az alapok, ahogy a történet felépül, az pont olyan, ahogy a szerző a thrillerjeit készíti, amit eddig mindig szerettem is. Bontja az idősíkot: a jelenben már megtörtént a bűn, szembesülnek az eredménnyel és van egy kis elhallgatás is, hogy horogként húzzon előre a múltban haladni, gyorsan olvasni. A cselekményre levetítve a szállóban megvolt a nagy tűz, és a sziklákon hever egy holttest. Kint vannak a rendőrök. De azt nem árulja el a narrátor, hogy kié a holttest vagy ki gyújtotta a tüzet. Ahhoz el kell érnünk a pár nappal korábban történtek során erre a pontra.

Bevett módszere az is, hogy több szemszögből van elbeszélve a történet. Az elbeszélő/szereplők között van Eddie, a fiatal fiú, aki mosogatóként dolgozik a megnyitó Kastélyban. Francesca, a titokzatos és szépséges tulajdonos. Az ő építész férje, Owen. Bella, az egyik vendég, aki célirányosan érkezett ide és messze nem nyaralni akar. Ahogy megy előre a történet, ki fog derülni, hogy mennyire régi szálak kötik össze őket. Mert a jelen bűnesete 15 évvel korábban történteken alapul, amely valamiképpen mindenkit érint, és ami majd a tűzhöz és halálhoz vezet.
Ezzel eléri Foley, hogy 2 az 1-ben krimit kapunk. Meg kell fejteni, most ki gyújtogatott és gyilkolt, valamint a múlt bűneit is fel kell fedni.

Az is ismerős lesz, hogy szívesen játszik a szerző azzal, hogy a szereplő mennyire másnak tűnik a történet végére, mint az elején volt. A jó lehet végtelenül romlott, ahogy a szolid nyuszi is ugorhat akkorát, hogy nem is gondolnánk róla másodjára sem, nemhogy elsőre. Foley igazságot oszt nekik, mondhatni, a történet végére mindenki megkapja, ami jár neki. Kinek a büntetés, kinek a második esély.

A gond az lesz, ahogy meg van írva. Sok az üresmenet, a tempója többször megtörik. Eleve sokáig tart, amíg elkezd beindulni a cselekmény, de utána is több olyan rész van, amit ismétlőnek éreztem vagy feleslegesnek. Hogy pl. mennyire nem tudott érdekelni, hogy Owen szemszögéből arról olvassak, hogy Francesca igazi úrinőnek látszik, az ágyban meg egy vadállat. De a misztikus szállal, a madarakkal is hasonló problémám akadt. A jelentőségéhez, a regénybe kapott szerepükhöz képest túl sokat utalgatnak rájuk. Azt meg hagyjuk is, mennyire elítélendőnek találtam, hogy csak azért megöltek egy kiskakast, mert azzal fotózkodott Francesca és rá akartak ijeszteni, így az ajtóra szegelték nyomorult madarat.

Nem rossz könyv, csak nekem jobban feküst volna, ha feszesebb a tempó és mondjuk 450 helyett 350 oldalban van elbeszélve.