Fülszöveg: 

A harmincas évei végén járó, egyedülálló igazságügyi régész, dr. Ruth Galloway boldogan él két macskájával Norfolk közelében, egy kietlen, távoli vidéken, amelyet vaskori lakói szentként tiszteltek – nem szárazföld, de nem is tenger igazán. A megszokott, csontok és más ősi tárgyak feltárásával töltött napjai azonban durva véget érnek, amikor egy gyermek csontjai kerülnek elő a tengerpart egy elhagyatott részén. Nelson főfelügyelő Galloway segítségét kéri, mert úgy hiszi, ezek Lucy Downey, egy tíz éve eltűnt kislány maradványai. Elrablója azóta is bizarr levelekkel provokálja a nyomozót, melyek rituális áldozatra, Shakespeare-re és a Bibliára vonatkozó utalásokat tartalmaznak. Aztán eltűnik egy újabb lány, és Nelson ismét levelet kap, pontosan olyat, mint a Lucyval kapcsolatosak.

Ugyanaz a gyilkos lenne? Vagy valaki, aki utánozza őt, és valahogy kötődik a Ruth távoli otthonához közel eső helyszínhez?

Szerintem: 

Kriminek talán gyengébb, de különben egy nagyon hangulatos, a szakágát

érdemben és jól használó regény. Avagy, nem lesz a kedvenc krimim, de kaptam tőle egy olyan pluszt, ami miatt szívesen emlékszem majd vissza rá.

A jó pont pedig azért jár, mert a hősnő, Ruth nem nyomozó. Régész, aki véletlenül keveredik bele az esetbe. A saját eszközeivel tud közelebb jutni a megoldáshoz, nem képzel magáról többet és meglepően reálisan kezeli a helyzetet, magát, az ügyet. Gyakran idegesítenek a kontár, de magukat zseninek látó 'civil' nyomozók. Ruth ennél sokkal hitelesebb és gyakorlatiasabb.
Így talán nincs olyan pörgő nyomozás, egyszerűbb a cselekmény, de nekem sokkel hihetőbb így. Amit szerettem benne.

A bűnügy, a levelek, a mitikus elemek és a régészet bevonása is mind egy kis pluszt adtak hozzá. Pedig nem nagy cselekményelemek, mégis, nagyon jól építették a regény atmoszféráját. Sokkal szívesebben olvastam a regényt a hangulatáért, mint a tényleges krimiért és a megoldásért.

Ami viszont siralmas: a szerelmi szál. Hihető az is, igazán fel se húzott, de kezdeni se tudok mit vele. Ruth menet közben összejön majd a nyomozóval, aki nem csak nős, de elkötelezett apa is. Nem látom, hogy lenne jövőjük. Az esetek 99%-ában rühellem a házasságtörőket, itt ők kicsit kivételek lettek ez alól. Talán a hangulat miatt, ahogy Griffith megfogta, mi sodorja és hogyan össze ezt a két embert. Mert megalapozza, ismétlem magam, hihető és átérezhető a kapcsolat, csak annyira nem helyénvaló.

A krimi megoldásával is hasonlóan érzem magam. Hihető, szépen illeszkedik, csak valahogy mégsem az igazi. Itt már nagyobb bajban vagyok, mi hiányzik. Az egész történet nem popcorn véres, nem lehet a vége sem olyan. A csavar is csendesebb, de így illik ide. Akkor mi a bajom? Ezen még merengek.

Nincs túlírva, sem a nyomozás, sem az érzelmek. Hangulatos, értelmes, érthető. Belemerülős kötet. Talán Ruth-szal barátkozni kell kicsit és vannak hiányérzeteim, de nincs ez rosszul megírva.

Vagyis, ez most egy hó kezdet, majd a folytatásból meglátom, hogy szeretni fogjuk-e egymást ezzel a sorozattal vagy szakítunk.