Fülszöveg: 

Sherlock Holmes távol London zajától, visszavonultan él vidéki birtokán, és a méheket tanulmányozza, amikor egy fiatal lány a szó szoros értelmében belebotlik a dombvidéken. A tizenöt éves, nyúlánk, kissé szemtelen, tudálékos és nemrégiben elárvult Mary Russell éles esze még Sherlock Holmest is elbűvöli. Ez a nagyon modern, huszadik századi lány nemcsak tanul a viktoriánus detektívtől, de tehetséges védence és méltó társa is lesz. Első közös megbízatásukként hamarosan Walesbe hívják őket, hogy segítsenek a Scotland Yardnak megtalálni egy amerikai szenátor elrabolt kislányát. A nemzetközi jelentőségű ügy mélyen kötődik Holmes múltjához.

Szerintem: 

Sherlock Holmes nagy kedvencem, és reménykedtem, hogy ez a sorozat is jó lesz. Még akkor is, ha

a Kossuth elég furán is adta ki. Először két jóval későbbi kötet jött ki, majd harmadikként jelent meg ez a sorozatnyitány.

A történetben az lenne a csavar, hogy Sherlock visszavonulása után talál magának egy tanítványt a nyomozó, és idősebb éveire nem csak újabb ügyeket vállal vele, de ki is tanítja a nyomozói munkára. A poén meg az, hogy ez a tanítvány egy lány. Mary, aki 14 évesen ismeri meg a környékre költözött nyomozót és egészen az egyetemi évekig tartunk most velük. Ahogy korábban Watson, most Mary írja meg, mit és hogyan nyomoztak, miképpen telnek a mindennapok.

Itt jegyezném meg, hogy a szerző a hitelesség kedvéért egy régi módszerhez nyúl vissza. Van egy előhang, amelyben elmeséli, hogy kapott egy különös csomagot, benne kéziratokkal, és ezen kötet mindössze azoknak a rendezése, és nem saját munka. Ezzel meg is indokolta az énelbeszélő használatát, és ad egy más valóságalapot a saját Holmesának. Magyarázza, hogy miért más, mint a kánonban megszokott. Még a regény fő törzsében, Mary szavaival is ki van fejtve, hogy mennyire más a hús-vér és Watson szemszögéből megismertetett Holmes.

Ha már ilyen írói trükkök, volt egy, amin azért vigyorogtam. Mary eléggé ki van akadva azon, hogy Watson doktor mennyire butácska maradt, noha Holmes mellett töltötte élete egy jó részét. Éles különbséget tesz maga és Watson között – mert természetesen Mary okos, tudja tartani a lépést a mentorával, így nem kell neki olyan magyarázat sem, mint amit a doktor mindig igényelt. Ezzel Doyle módszerének mutat be kissé, mert pont az volt Watson szerepe, hogy rajta keresztül az olvasónak is lehessen magyarázni, mit és miért következtetett ki Sherlock.

De, vissza ehhez a történethez. Eléggé meglepett, és nem is nagyon tetszett, hogy nem egy lineáris történetet és nyomozást kaptunk. Inkább olyan, mint évek sűrítménye. A megismerkedés, ahogy összebarátkozik a két ember, még hagyományos regényt idéz. Utána viszont Mary ugrálni kezd, és kisebb-nagyobb nyomozásokat mesél el, több évből válogatva és éppen csak beillesztve abba az idősávba, hogy főiskolán volt, vagy éppen a nyári szüneten vagy Sherlockkal nyaraláson.

Nem jó a krimi. Eleve több kis ügyet kapunk, és nem lehet őket igazán kibontani. Az sem igazén nyerte el a tetszésem, ahogy Mary dolgozik. Neki Sherlock többször ad szabad kezet, és kicsit Enola Holmes-t idézően kapkod bele dolgokba. Furán le is vannak csapva az esetek végei, mintha nem lenne rendes lezárás.
Laurie R. King azért próbálkozik, és egyetlen szállal mégiscsak összeköti ezt a katyvaszt. Van egy mesterbűnöző az elmesélt esetek mögött, aki már a vidéki kislány elrablása mögött is ott volt, és a végső célja Holmes elkapása. Egy régi ismerős gyermeke, aki bosszút akar állni. De azt kell mondanom, nem sikerült olyan mesteri elmét létrehozni, mint Moriarty professzor volt. Hozzá képest a lánya amatőr, és annyira elvakítják az érzelmei, ami a Holmes történetek logikus világába nem is illik.

Még egy megjegyzés: érezni benne a feminista irányváltást. Mary, ha vannak is fiús vonásai, nővé érik. Még olyan jelenet is van, amiről nem tudom eldönteni, komikus vagy az eredeti történetet gúnyoló – amikor a 18. születésnapjára nőiesen kiöltözve jelenik meg, Sherlock szívrohamot kap a láttán. A főellenség is nő, Moriarty lánya. Nem is azzal van a gond, hogy King több nőt tett a történetbe, de mintha már átesne a ló túloldalára. Neki pl. nem érdekes Watson, akit egy jólelkű idiótának tart, hanem a házvezetőnő az izgalmas mellékszereplő, akinek több teret ad. Női elbeszélő és főhős van, és az ellenfele is egy nő. Ez valahogy más irányban aránytalan, ami nem feltétlenül tetszik.

A stílusán is érezni a töredékességet, meg gyakran nehézkesnek is tűnt. Az már csak egy más kérdés, hogy a huszonéves fiatal nőnek éppen olyan a hangja, mint a koravén 14 évesnek.

Többet vártam ettől a regénytől, minden tekintetben. Így most kissé csalódott vagyok, de ha olyan sok része lett, csak van benne valami. Egy esélyt még biztosan kap a sorozat.