Fülszöveg: 

Zanders
    
A chicagói hoki nem teljes nélkülem. Én vagyok a játékos, akit mindenki imád utálni. Tudom, mi a szerepem, és jól is játszom. Hihetetlenül élvezem, hogy a játékidő nagy részét a büntetőpadon töltöm, majd minden este más lány oldalán hagyom el a csarnokot. Amit viszont nem szeretek, az az új stewardess a csapatunk magángépén. Ő dolgozik nekem, és nem én neki, ugye. De erre mindig emlékeztetnem kell. Garantálom, hogy az idény végére könyörögni fog, hogy otthagyhassa a munkáját. De minden egyes utazásnál egyre többet nyomogatom a hívógombot. Vajon azért, hogy őt ugráltassam, vagy itt valami többről van szó?
    
Stevie
    
Évek óta dolgozom légiutas-kísérőként. Azt hittem, már mindent láttam, de amikor a munkám miatt az NHL legbeképzeltebb és -önelégültebb primadonnájával találom magam egy fedélzeten, újra át kell gondolnom a dolgokat. Beleértve azt a fogadalmamat is, hogy nem kavarok újra egy sportolóval… nem számít, milyen idegesítően jóképű. Evan Zanders moderálatlan, könyörtelen, és maximálisan kihasználja, hogy ennyire dögös. Imádja a szerepet, amit játszik, én viszont mindent utálok benne. Mindent, kivéve őt magát. A férfit, aki az álarc mögött lapul…

Szerintem:

Lennének érveim ellene és mellette is. Kb. benne van a zsáner

majd minden tipikus eleme, de igyekszik mást is beletenni. Kicsit többet, nem csak egy románcot. Akkor miért is nem fogott meg jobban?

Először is, az alapok untatnak. Evan Zanders a hoki fenegyereke. Stevie a légiutas-kísérő, aki nem dől be a sármjának. Legalábbis, nagyon úgy tesz, mert igen is vonzza a férfi. A feszültséget levezetendő egy egyéjszakás kalandban egyeznek meg, de többet akarnak egymástól. Csak éppen elég sok minden közéjük állhat: média, szerződések, önértékelési problémák… Olyasmi, mint az ellenségből szerelmes trope, csak itt nem voltak igazán ellenségek. Egymást cukkolva flörtöltek, nem volt ez gyűlölet sosem.

Egy pont járna azért, mert nem csak ágyba esnek. Ha kicsit játszik is a szerző a kapcsolat szakaszaival, ez a két ember a történetben tényleg megismeri egymást. Amikor azt mondják, szeretlek, az nem a dögös testnek vagy a jó szexnek szól.
Egy pontot viszont elvisz az, hogy gyakran kevésnek éreztem a cselekményt. Érzelmi háborúk zajlanak, de tényleges cselekmény nem sok van. Ez egy olyan könyv, amiben beöltözve Halloweenkor csokit gyűjteni esemény. Plusz, megvan a tipikus románc szerkezet is, butaságon összeveszni és nagy gesztussal békülni.

Hasonlóan vagyok a regény érzelmi oldalával is. Mert azt tudom üdvözölni és szeretni, hogy érdemben építgeti a szereplőket, a traumáikat, és ahogy azokat majd leküzdik. Még annak is pozitív a visszhangja, ami az önelfogadásról benne van. Evan dögös, ő belül nem érzi magát elégnek. Stevie egyéniség, aki a helyén van a világban, neki a külsejével akadnak problémái. Nem kövér, de teltebb nő és tele is van miatta komplexusokkal. Segít majd a szerelem is gyógyulni, de nem csak az. Lesznek mindkettejüknek nagy felismeréseik, és azt kifejezetten bírtam, ahogy az anyáikkal 'leszámolnak.'

Lehet szeretni benne azt is, hogy mindenki mellett van egy erős támogató, aki több szerepet is kap a regényben. Tévében ők lennének a kiemelt mellékszereplők, akik segítenek a hősöknek a jó irányban maradni. Evan legjobb barátja és egyben csapattársa, a hoki jófiúja. Szép családdal, abszolút pozitív példaként. Stevie bátyja, a kosaras sztár – némileg munkamániás, de hatalmas a szíve és a húgának igazi támasza és drukkere. A kedvenc támogató jelenetem nem is a főszereplőé, az túl nyálas. Az viszont, amikor Ryan kiáll a húgáért, erősre sikerült.
Csak, itt is van egy de. Sok az 500 oldal feletti hossz. Nagyon sok az olyan lelki gyötrődés, ami túlgondolás és felesleges nyüglődés. Az sem javítja a véleményem, hogy Evan éppen annyira megkapja a lelkizést, mint Stevie.

Stílusa a szokott női bestseller. Időnként nyersebb, durvább szövegezéssel, amit sose szerettem. Próbálkozik humorral, visszatérő elemekkel és poénokkal, de ezekre nem volt agyam vagy ingerem. Érzékeltem őket, de nem a stílusom.

Vagyis, ez most nekem az átlag románc kategória, ami próbál több lenni. Van olyan tere, ahol sikerül is, máshol kevésbé.
Amire meg szívesen visszagondolok majd, a kutyamenhely és az állatvédő szál. Rosie és Evan egymásra találása a kedvenc jelenetem lett.