Fülszöveg: 

Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait.
Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve.
A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot ígér: a segítségével a tulajdonosa átléphet bármelyik ajtón, és máris a világ másik pontján találhatja magát. Csakhogy van, aki egy ilyen hatalommal bíró könyvért bármit megtenne. Mert bár nem csupán egyetlen különleges kötet létezik a világon, mégis ez a könyvgyűjtők által leginkább vágyott példány – és van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze. Cassie régi és új barátok segítségével menekülőre fogja, a célja pedig, hogy eljusson a különleges könyveket rejtő Könyvtárba…

Szerintem: 

Kicsit még merengenem kellene, hogy tetszett ez a könyv. Volt benne olyasmi, amit szerettem, máson még kattog az agyam. Nem is tudom…

Azt egyszerűbb megfogni benne,

mi tetszett. Az egész történet olyan, mint egy, a saját farkába harapó kígyó. Van benne időutazás és az ok-okozat szét van törve az időben. Nem lehet egy konkrét pontot kijelölni, hol kezdődött minden. Az egész egy folyamat, amiből egy elemet se tudsz kivenni. Bután néz ki, de azért leírom: a szereplő megtesz valamit, ami elindít egy folyamatot, ami majd olyan eseményhez vezet, ami ráveszi, hogy megtegye a dolgot, amivel a sort kezdtem. És a lánc bárhol kezdődhet. Minden összefügg mindennel, egymásból épülnek fel.

Ezzel együtt jár, hogy minden megoldás nem tetszett. Pl. az nagyon nem szimpatikus, ahogy a varázskönyvek keletkeztek. Azzal aztán tényleg oda érünk ki, hogy eldönthetetlen, a tyúk volt előbb vagy a tojás. Cassie teremti meg őket egy más dimenzióba, ahova könyvekkel jutott és maradt életben. Vagyis olyan könyvek vitték oda és vigyáztak rá, amiket majd ott teremt meg jövő időben. Már amennyire ott van értelme az időnek. De mondhatnám a 10 évet is, amit a múltban kellett Cassie-nek leélnie. Igaz, Hugo még rosszabbul járt, ő 50 évet volt kénytelen kiböjtölni, míg visszaért a maga idősíkjára vénemberként.

A szereplők alapvetően jókra és rosszakra oszthatók. Cassie, Izzy, Drummond, a menet közben kapott segítőik, mint Lund és Azaki. Ők képviselik a jót, akik a könyveket békésen használnák és akik eljutnak arra a pontra, hogy ha bele is pusztulnak, de a Nőt meg kell állítani. Az ad még hozzá, hogy nem fehér páncélos lovagok, egyikük sem. Drummond sokára jut el a harcig, ő több esetben is menekül és elrejtőzik. Izzy idegesítően hangos, optimista, és nem egyszer butácska is. Cassie nem egyszer nagyon önző módon dönt, amely halálhoz is vezet. (Bár a nagy egészhez, a már emlegetett egymásból jövő eseményekhez ezek is kellenek, így utólag.) Azaki és Lund pedig sokáig a Könyvárus bérencei voltak. A Könyvárus talán az egyetlen, akit szürke zónába tennék. Ő nem gonosz, nem a fájdalom és a pusztítás vezérli, mint a Nőt és Hugo Barbary-t. Ő simán csak önző, pénzt akar és nyerészkedik. A saját érdekei határozzák meg, hogy a tettei melyik oldalnak segítenek.

A konfliktus meg adja magát: ki birtokolja a könyveket? Mert az eldönti azt is, milyen lesz a jövő. Brown tud filmszerű jeleneteket komponálni, és az egyik különösen vizuálisra sikerült. Amikor Cassie látja maga előtt, milyen lenne a jövő, ha a Nő megszerző az Ajtók és/vagy a Biztonság Könyvét. Mondjuk, szerintem a Szerencse Könyvének megszerzésével is igencsak nyerő helyzetbe került volna. De, amit ki akartam belőle hozni, hogy az egyik legemlékezetesebb jelenet ez volt a kötetben.

Ötlet különben bőven akad benne. A legtöbb a Nő köré rendeződik. Az ürességével és a kínokozás gyönyörével ő valami egészen más szint, valósággal horror alak a többiekhez képest. Az otthona, a jövő verziója, de ott van a szoknyája is. Az önmagában egészen zseniális, az a szoknya könyvlapokból, amit elsőre mindenki tollaknak néz és amiért akkor sem tudják sarokba szorítani, ha azt hiszik, már csapdában van.

Bár még nem láttam, hogy sorozatnyitány lenne, annak a lehetősége is benne van. A cselekmény zárul ugyan és nem hagy nyitott szálakat, de olyan vállalkozásba fognak a főszereplők, amivel lehetne tovább is haladni. Mondjuk, nem tudom, még egy olyan gonoszt, mint a Nő, lehetne-e kitalálni.

Azt már írtam, mennyire filmszerű tudott lenni a regény. Olvasmányos, logikusnak hat az időutazás és a láncolat is, ami létrejön vele. Értelmes, nem túlmagyarázott, de azért ad válaszokat a felmerülő kérdésekre. Érzelmileg sincs túltolva. A szereplők érzései kisebb mértékben jelennek meg, de a cselekmény nem is kívánt többet. Talán egy pont volt, amit meglepődtem, hogy kimaradt. A végére azt vártam, hogy Drummond és Cassie párt is alkotnak majd. Minimális utalás van arra, hogy valami alakulhatna köztük, de igazából a jövőre lett hagyva ez is.

Inkább tetszett, mint sem a kötet. Jó ötletei vannak, a Nő kifejezetten erős gonosz lett és a világa is lekötött. Pár megoldása nem tetszik, de semmi olyan, ami végzetesen bosszantana vagy idegesítene.

Idézet: .

Fontos, hogy az ember realista legyen. Az élet olyan, mint egy vonat, ami egyre jobban felgyorsul, és minél hamarabb rájön az ember, annál jobb. A végső megálló felé száguldok, és ezt én is tudom. De leéltem az életemet, és nem panaszkodhatom. Az olyan fiatalok viszont, mint maga, Cassie… Ki kell mozdulnia, hogy lássa a világot, amíg lehet. Túl sok látnivaló van a négy falon túl. Ne hagyja, hogy a világ elsüvítsen maga mellett!