Fülszöveg: 

Éjfél.

A rendőrséget eldugott farmra hívják Oxford külterületén.

A konyhában holttest, közvetlen közelről lőtték agyon.

Úgy tűnik, betörés, ami rosszul alakult, de DI Adam Fawley gyanakodni kezd, hogy másról van szó.

Amikor a rendőrség felfedezi, hogy az ügy összefügg egy évekkel korábbi gyermekgyilkossággal, amely az igazságszolgáltatás állítólagos tévedésével zárult, a sajtó vérszemet kap.

Fawley csapata hirtelen minden korábbinál élesebb figyelem kereszttüzében találja magát. És aki a múlt mélyére ás, biztos talál egy-két csontvázat.

Szerintem: 

Úgy tűnik, Cara Hunter talált egy formátumot, aki kifejezetten jól áll neki. A szólóregény előtt/után, meg kellene lesnem a kiadási évet, írt az Adam Fowley-sorozatba is egy show köré írt nyomozást.

Ok, itt azért van egy lényeges különbség. Fowley és a csapat nyomoznak, sok-sok

kihallgatást tartanak és olyan pontokat is összekötnek Camilla esetében, amit a bűntett idején nem sikerült. Csak éppen, mellette, néznek egy Netflix dokumentumsorozatot, amit mi olvashatunk. Nagyon hasonlít formátumban a Gyilkosság a családban című regényben leírtakra, formailag. Ahogy kb. a show forgatókönyvét olvassuk és kapunk hozzá kiegészító adatokat is. De ez a jelen nyomozásával több.

Meglestem, ez a korábbi. Akkor, itt találta meg a formátumot, ami annyira jól működött, hogy szóló regényt is írt hasonló stílusban. De most az Így görbüljek meg a téma.

A bűnügy azért izgalmas, mert nem simán azt kell megoldani, a jelenben mi történt. Egy fiatalember bement egy idős házaspárhoz, a férfi betörőnek nézte és lelőtte. Csak éppen a nyomok nem erről mesélnek. Az öregeknek titka van. Aztán két durva csavar is jön: a pár nevet váltott, a lányuk pár éve hírhedt csecsemőgyilkosként került börtönbe. Ez a lelőtt fiú meg az unokájuk, akit Camilla állítólag jó 20 éve csecsemőként megölt. Össze kell illeszteni azt is, a jelenben mi esett meg az öregeknél, illetve, már tisztázni kell azt is, mi történt, amikor újszülött volt. Hol volt a fiú egészen eddig?

Több fronton nyomoznak és Hunter továbbra is remekül hozza, hogy nála egy rendőrcsapat dolgozik együtt. Fowley a vezér, osztja a feladatokat és ő a kiemelt szereplő, de nem maga csinál mindent. Csapatmunka van, megbeszélések és együtt ötletelnek is. A nyomozóinak megvan a maga személyisége és habitusok. Ezt szívesebben könyvelem el hihetőnek, mint amikor egy sztárnyomozó old meg mindent, ha azt a zsánert is tudom szeretni. De ebben a csapat erőt jelent.

Ide kötném rá, hogy a magánéletét sem csak Fowley-nak meséli el. Folyamatosan látjuk, olvashatjuk azt is, az embereinek hogy alakul a sorsa. Sokukat megkedveltem már és szívesen olvastam is, mi van velük. Arányokban is teljesen ok – mellékszálak ezek. Az ügy az első, Fowley és családja a második, ezek után jöhetnek a többiek egyéb történetei. De vannak, relevánsak és színesítik a könyvet. Most nagyon várom pl. hogy az őrs szoknyavadásza megállapodik-e a barátnője mellett vagy az új, fiatal nyomozó hogyan tud beilleszkedni. Különben jól, ezek alapján.

A bűnügy maga is jól ki van találva. Camilla emlékezetesre sikerült – kb. mindenki, aki ismeri, másnak látja. Hatalmas manipulátor és egészen a végéig nem lehet tudni, mi volt ő. Bűnös, ártatlan, áldozatból gonosz vagy mi?
A jelenben nem sok jelenete van, de a jelenléte, a személye áthatja az egész esetet.

Most végre Fowley is jobb helyzetben van, nem olyan depresszív a hangnem. A kis Lilly nem csak őt, a házasságát is megmentette és sokkal szívesebben olvastam a boldog, kiegyensúlyozott Fowley nyomozását, mint a depressziósét. Ez mégsem skandináv krimi, hogy még lejjebb nyomjuk a víz alá a nyomozót, aki amúgy is merül.

Vagyis, ez egy nagyon kellemes meglepetés volt. Az ügy, a karakterek, a hangnem és a formátum is – simán a kedvenc részem lett a sorozatban.

Idézet: 

Ahogy mondani szoktam, amikor beszédet kell tartanom az újoncoknak: Te, ki belépsz e hivatás kapuján, hagyj fel minden reménnyel, és ne táplálj többé illúziókat az emberi természettel kapcsolatban.