Fülszöveg: 

Michael ​J. Fox megrendítően beszél reményről, félelemről és halandóságról, és arról, hogy ezek milyen visszhangot keltenek az életünkben.

Marty McFly a Vissza a jövőbe című filmből, Alex P. Keaton a Családi kötelékek című sorozatból, Mike Flaherty a Kerge Város-ból – így ismeri az egész világ Michael J. Foxot a számtalan más filmszerepről és olyan tévéműsorok vendégeként való megjelenéséről nem is szólva, mint A férjem védelmében és a Félig üres.

Huszonkilenc évesen fiatalkori Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így hosszú évek óta küzd a betegség által érintettek szószólójaként, felhívja a világ figyelmét a kórra, és a Michael J. Fox Parkinson Alapítványon keresztül, ami a világ egyik vezető non-profit alapítványaként finanszírozza a Parkinson-kór tudományos kutatásait, igyekszik gyógymódot találni.

Az Előre a jövőbe című könyvében Michael személyes történeteket és megfigyeléseket oszt meg betegségről és egészségről, korosodásról, a család és a barátok erőt adó támogatásáról, és arról, hogy az idő észlelése milyen hatással van arra, ahogy a mulandósághoz viszonyulunk.

Elmélyült és megindító alkotás, amit mindvégig áthat a Michael J. Foxra jellemző humor.

Szerintem: 

Van abban valami érdekes, amikor egy színész nekikezd az élete elmesélésének. Attól függően, mikor, valahogy más az eredmény. Az utóbbi évben több ilyen könyvet olvastam, és néha nem is győztem csodálkozni, miért kellett tollat (gonosz én a vállamon: szellemírót) ragadni. Igen,

Tom Felton könyvét nem tudom nem Harry Potter filmes könyvként értelmezni, pedig nem csak az.

Michael J. Fox esetében viszont van egy olyan központi téma, ami köré mindent fel lehet venni és akár többször is elmesélni, most éppen hol tart a színész. Talán ő a legismertebb Parkinson-kórban szenvedő beteg a világon, és szerintem példaértékű is, ahogy ezzel együttél, dolgozik és küzd az érzékenyítésért is. Ennek eszközét látom a könyveiben is, az ő története nem csak az élete története. Ahogy Matthew Perry vallott a függőségről, ide tudnám tenni. Abban is éreztem ezt a pluszt.

Végig jelen van a kötetben, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie. Ami értékessé teszi, hogy nem csak a fizikai korlátokat meséli el. Mert bizony vall arról, hogy milyen fájdalmai vannak, mit kell biztosítani a számára, hogy forgatni tudjon. Milyen, amikor elesel és egyszerűen nem tudsz felkelni. Ugyanakkor bepillantást enged azokba a sötét pillanatokba is, hogy ezek mennyire képesek lennének megtörni, milyen lelki mélységekbe lökik és micsoda küzdelem mégis pozitívnak, harcosnak maradni. Optimistának vallja magát, és engem mélyen meg is érintett, ahogy ezt a sorai, az élete példázzák is. Ahogy anélkül ad erőt, hogy lelkesítő szövegeket vagy tanácsokat osztana. Ezzel nálam ráver egy kört a Zöldlámpára.

De Fox ezek mellett memoárt is ír, és nagyon regényesen. Nem feltétlenül halad lineárisan, de nagyon regényszerű végig. Jó volt olvasni a kötetet. El tudta osztani úgy, hogy a betegség, a család és a karrier is megkapja a maga részét benne. Nem olyan könyv, amit 2-3 mondatba összefognák, miről szól. Életképek és eseménysorok is vannak benne. Anekdotás. Jót mosolyogtam azon, milyen barát és golfpartner Harlan Coben. Át lehetett élni annak a súlyát, hogy milyen döntés lehetett már a betegséggel gyereket vállalni, és mennyire más apa kellett legyen az elsőszülött fiúnak és az utána következő lányoknak. Van cselekmény, van lélektani rész és szépen össze is áll a kettő.

Mivel Fox színész, természetesen sorozatos és filmes kikacsintások is vannak. Elsősorban a diagnózis utáni, és a már betegen vállalt szerepek kerülnek elő a kötetben. Mivel a legutóbbi munkái közül hozzám legközelebb Louis Canning áll a The Good Wife és The Good Fight sorozatokból, az erről szóló részeket kifejezetten érdeklődve olvastam. Pláne, mivel én a figurát is egészen másképp látom. Fox meséli, hogy volt, aki megszólította a nyaralásakor, és elmesélte neki, hogy mennyire ellenszenves neki az ügyvéd figurája a sorozatban. Úgy is érzem, hogy ez az általános kép a szerepről. Pedig, Canning okos és megtalálta a helyét a világban. Képes volt a gyengeségéből is előnyt kovácsolni. Az, hogy Alicia elleni oldalt képvisel esetleg egy perben? Attól nem lesz rossz ember.

A fura az, nem is igen tudom megmagyarázni, mitől van hiányérzetem. Tetszett az üzenete, olvasmányos, és sok minden van benne, amit érdekesnek találtam. Szívesen néztem volna pár fotót? Esetleg többet olvastam volna a színészi munkáról, a színfalak mögötti világról? Tényleg nem tudom. Valamit még vártam, csak nem tudom mit. Mert kerek ez így.

Idézet:

Az ő példája segít, hogy a kort ne mértékegységek szerint fogjam fel. Ki mondhatná meg, hogy mennyi az élete pontos időtartama?