Fülszöveg: 

Nemrégiben még csóró egyetemista voltam. Most meg úgy tűnik, hogy én vagyok a Fényhozó, akinek az a sorsa, hogy a démonvilág királynőjeként uralkodjon.

Egy riválisom is akad: Orion, a Káosz Ura. Bonyolítja a dolgokat, hogy teljesen odavagyunk egymás testéért. Annak ellenére is, hogy ő megesküdött, hogy meg fog ölni engem.

Végső soron mindketten ugyanazt akarjuk: a koronát. Ám a vasakaratok csatájában csak egyikünk maradhat talpon.

Szerintem: 

A lényeg: ez a rész is tetszett. Kb. ugyanazok a benyomásaim vannak róla, mint az első részről voltak, majd azért próbálom nem ismételni magam.

Az elsőt sem régen olvastam, így

nem volt szükségem a kis emlékeztetőre a kötet elején, de azért örültem neki. Ha kiadáskor elolvasom a részeket, nagyobb lett volna a szünet és jól jött volna. Így is jó volt emlékeztetőnek és ez szerintem sorozatokban hasznos. Nem véletlenül van gyakran a tévés sorozatrészek elején is egy pár pillanatos összefoglaló, mi volt korábban.

Egyenes folytatás, és ez egy történetet mesél el. Ezt a sorozatot nem lehet össze-vissza vagy részek kihagyásával olvasni. Egy-egy konfliktus megoldódik egy-egy részben, ebben is. De a nagy, mindent eldöntő dolgok közösek és építkeznek. Itt a rész konfliktusa: a hamis uralkodó leváltása. Végezni kell Cambriellel. A nagy kérdés, hogy a démonok világa hogyan folytatódjon, ki-kicsoda és ki az igazi uralkodó, még válaszokra várnak.

Erre a kötetre is igaz, hogy bár egy kvázi epikus kalandot mesél el, a démonok feletti uralmat és egy király leváltását, nagyon kétszemélyes és kis szereplős a regény. Szinte Orion és Rowan köré építkezik az egész. Egyetlen olyan szereplő van, aki kicsit hosszabban feltűnik mellettük és alakítja az eseményeket. Ő lenne Orion apja (ha ezt ő még nem is tudja), a Káosz istene, a Haldokló Isten. Van tényleges cselekmény, de igazából nem sok. Teljesítmény is, hogy ennyivel mozgalmas és kalandos tud lenni. Nem kellene sok mondat összefoglalni az egészet, de olvasva gyorsan és izgalmasan lepörgött ez a kb. 300 oldal.

Építi a fantasy világot. Többet tudunk meg a démonokról, a korábbi urakról és a képességekről. Új helyszínt járunk be, színre lép fontos új szereplő. A szereplők legnagyobb részt démonok, amivel más külső jegyek, képességek és más társadalom, erkölcs, világ jár.
De mindezek mellett ez nagyon romantikus történet is. Ellenségekből szerelmesek, és ebben a részben még ott tartanak, hogy gyűlölik egymást, állandóan viaskodnak és a regény első felében kevésen múlik, hogy vért is ontsanak. Ugyanakkor erősen munkál végig mögötte, hogy mennyire vonzódnak is egymáshoz. Igazából a magukban tartott igazságokban már rég benne van, hogy ők egymás végzete, és nem halálos, hanem romantikus értelemben. Csak még mindig nem tartanak ott, hogy ezt akár maguknak beismerjék. Szukkubusz és inkubusz páros, vagyis az erotika erősebb tud lenni náluk, ebben már nem csak szexuális feszültség, tényleges szex is van - de érzelmileg még nem tartanak ugyanitt.

Szórakoztató, könnyed és szépen összeállnak a beletett részek. A szereplők traumái, az egymás iránti érzéseik, a démonvilág sorsa. Vannak ugyan homályosabb részletek vagy furcsább megoldások benne, de semmi olyasmi, ami olvasás közben zavart volna. Azt pl. még mindig nem értem, mi is Rowan. Egyszerre a szülei gyereke, meg Mortana életereje is? De, ahogy írtam, olvasás közben nem zavart.

Az már inkább, hogy időnként olyan ugrás van a fejezetek között, hogy csak kapkodtam a fejem. Mintha valami kimaradt volna, vagy túl éles a váltás a részek között. Nyelvében különben csajos könyv, sok fülledtséggel és alsóbb nyelvi rétegekkel is. Itt simán belefér, a történet elbírta és nincsenek túlzások sem.

Bírom ezt a párost, a történetüket és hogy egymással is érdemben küzdenek. Talán az egyik fontos része annak, hogy már a 2. kötetet olvastam végig lelkesen, hogy már unom az egymásért tűzbe menő, papucsállattá váló szerelmeseket. Ők démonok, sötétebb teremtmények és messze vannak egy szentimentális szerelemtől. Szerencsére.

Idézet: 

- Most mit csinálsz, ha rémálmod van?
- Most, kedvesem, én vagyok a rémálom.