Fülszöveg: 

Amikor Claire megpillantja Hannah-t egy elegáns, manhattani szépségszalonban, mintha kést döftek volna a szívébe. Tíz éve nem látta, de egyetlen napra se feledte a rohadékot. Hamarosan kiderül, hogy Hannah már egy gazdag férfi felesége. Irigylésre méltó az élete, mindene megvan. Ahogy régen Claire-nek is megvolt, amíg Hannah el nem vette tőle.
Csakhogy Claire, aki hajdan csodaszép tinédzser volt, mára elhízott, középkorú, megfakult asszony lett. Éppen ezért mer jelentkezni az álláshirdetésre, amikor Hannah házvezetőnőt keres. Kizárt, hogy felismerje. Ráadásul Claire időközben kiválóan megtanult színészkedni. Létezik-e ideálisabb színpad a bosszúhoz, mint bejutni Hannah luxuslakásába…?

Szerintem: 

Erre milyen jelzőt is akarjak rátenni? Mintha egy McFadden-szereplő bosszútörténetét kezdtem volna el, de

menet közben a szerző meggondolta volna magát, és a gonosztevőből mégiscsak jó embert akarna írni. Ettől a vége nekem fura, de addig elvoltam vele.

A könyv hőse Claire, akire sok mindent lehet mondani, de szimpatikusnak nem mondanám. Huszonévesen is gyerekkori sérelmet dédelget és elég undorító módon él. Lopkod, félig prostituálja magát, kóros hazudozó és tele van gyűlölettel. Az élete akkor fordul egyet, amikor a sors megint összehozza Hannah-val. Ő a nő, akit az apja haláláért és a családja elszegényedéséért okol. Ő az, aki most szép, előkelő, kisgyerekkel és gazdag férjjel, míg Claire elhízott, toprongyos, szerencsétlen. Házvezetőnőként beépül a nő háztartásába és hadjáratba kezd, hogy tisztázza a családja nevét és Hannah megfizessen a tetteiért.

Barelli azért sikeresen tesz bele csavart, és a végére két történetről is kiderül, mennyire más mögötte a valóság, mint amit Claire beleképzelt. Mert bármennyire is rafináltnak meg élelmesnek hiszi magát, Claire igazából elég elvakult és tulajdonképpen buta is. A bosszú elvakítja és szemellenzővel majdnem a halálba sétál. Barelli ezeket használja arra, hogy a rossz embert kimosdassa a bűneiből. Miután megtudja, hogy az apja igazából milyen ember volt és mi lett a családi vagyonnal, képes lesz újra felvenni a kapcsolatot elhidegült, normális és nem bosszúszomjas testvérével. Maga is továbblép, célt talál és párkapcsolatot. Amikor ráébred, hogy Hannah házassága igazából milyen, és a nő férje az álcája alatt pszichopata, nem csak magát menti és menekül, de segít Hannah-nak és a kislányának is. De azok után, hogy milyen embernek ismertük meg, én már nem tudtam kedvelni. Kap pár józanító pofont és irányt vált, de amiket csinált addig, én nem bántam volna, ha legalább minimálisan megfizet pár dologért.

A thriller hangulat, ahogy vadászni kezd Hannah-ra és ahogy ténykedik, azonban le tudott kötni. A regény első felében, inkább két harmadában Barelli bosszút ír, sötét indulatokat és az jobban állt neki. Szeretni nem lehet a hősnőjét, de nem is kell.
Szépen lekötött azzal, Claire mit tervez éppen. Ha valaki akadályozza vagy nehézség merül fel, milyen ellenlépéssel iktatja ki. Azt meg poénnak is éreztem, amikor a végén kiderül, hogy egy igazi pszichopata mennyivel jobb nála ugyanebben és milyen könnyen kijátszotta és átlátott rajta.

Drámai témákat dob fel, de nagyon populárisan ír róluk. A családon belüli erőszak, szexuális visszaélések és munkahelyi zaklatás sokkal több fájdalommal és drámával is szerepelhetne, de itt olyan, mint az erőszak a popcorn véres krimikben. Tudjuk, hogy borzalmas és igazából milyen fájdalmas, iszonytató helyzetek ezek. De itt a szórakoztató faktor része és nem húsbavágó.

Az egész könnyed, gyors, hamar olvasható. Rövid, lényegre törő fejezetek követik egymást. Pörgeti a cselekményt, de közben mélyre vezet Claire őrületébe is. Ahogy írtam is, az még jobban is sikerült, mint amikor a végére jön a csavar és hőssé avatása.

Könnyed thrillerként elvoltam vele. Szerintem azért van valami rossz érzésem, mert én utálni szerettem Claire-t. Ahogy béna bosszúállónak állt, és nem is állt neki a megmentő szerep és a bocsánat, amit mindenkitől megkap.