Bűnbanda nyomába eredő, szerelmes, nyomozós.

Marcus veterán, aki átvette a családi lap vezetését, de titokban ennél sokkal többet tesz. Munkatársaival azon dolgoznak, hogy a bántalmazott asszonyok és gyermekek biztonságban legyenek, már saját hálózatuk van. Marcus esténként sétáltatja a kutyáját, és ekkor egy fiatal nő a segítségét kéri. Túl későn, túl kevés. Rájuk lőnek. A nő meghal, Marcus életét a golyóálló mellénye mentette meg. Az ügyet Scarlett Bishop nyomozó viszi, aki tisztában van azzal, hogy Marcus nem hagyja majd annyiban a dolgokat. A férfi 9 hónapja került a látóterébe, és nem tudja, mit kezdjen a vegyes érzelmeivel. Vonzza a férfi, miközben még tart is tőle. Nem is sejti, hogy Marcus is hasonlóan érez iránta. Ahogy most elkezdenek összedolgozni, nem csak egy bűnbandához, de egymáshoz is egyre közelebb kerülnek.

Karen Rose is egyike azon szerzőknek, akik előszeretettel kötik össze a regényeiket. Nagyon sok szereplője rokona egy másik történetének a hősével, vagy együtt dolgoznak, vagy nagyon jó barátok. Ez a történet is ugyanígy kapcsolódik az írónő romantikus krimijeihez.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükséges a megértéséhez a Cincinnati-ciklus előző kötete. Az ott összejött pár itt már jegyespár, barátai és rokonai a mostani szereplőknek. Mellékszereplőként jelen is vannak, de az ő történetük már lezárult. Új nyomozás, új hősök vannak. Ez leginkább csak azért van, hogy visszahozza azokat az olvasókat, akik szerették az előző kötetet. Teljesen saját lábon megáll.

A recept pedig lényegében egyezik. Van egy bűnügy, aminek a megoldása közben a főszereplők összejönnek. Így lehet nézni, milyen a regény kriminek és milyen románcnak.

Romantikus regényként meglepetés. Már egy fennálló vonzalomba lépünk bele – Marcus és Scarlett ismerik egymást, vonzódnak egymáshoz, de mindketten nagyon igyekeznek ezt elnyomni magukban. A szikra megvan, de nem engednek neki a regény nagy részében. Mire addig jutnak, hogy szeretők és pár lesznek, elkezdik leengedni a pajzsaikat, és igazán megismerik egymást. Itt el tudtam hinni, hogy valóban egymásba szerettek.

Rose jó érzékkel az erotikát sem erőlteti. Felnőtt romantikus regény, van benne szex, de ízléssel és nem anatómiai részletességgel.

Elég nagy a terjedelem ahhoz is, hogy Rose kellően elmélyítse a szereplőit. Ad nekik traumákat, rémálmokat, és együtt küzdenek meg velük. Mindketten makacs, erős emberek, kedvelhetőek és persze vonzóak is. Regényhősök. Talán jobbak, mint ami hihető, de a múltjuk és a traumájuk szimpátiát kelt, együtt lehet érezni velük és drukkolni nekik. A mellékszereplők elnagyoltak hozzájuk képest, de szerettem azokat a részeket, amikor a bűnözők világába és a szereplőihez léptünk eggyel közelebb. Jó ellenpontja a bűnvezér könyörtelensége és szociopata viselkedése Marcus és Scarlett emberségének.

A kriminek több időt kell hagyni. Lassan pörgeti fel az eseményeket a szerző, és bizony az első 200 oldalon fogtam a fejem, hogy ennyire lassan és ködösen ez nem fog tetszeni. De aztán a cselekmény is beindul, a nyomozás is színesedik és több szálon, több ügy is összekapcsolódik majd. Izgalmasabb is lesz, amikor már ténylegesen akcióba lépnek egymás ellen a felek. Csak át kell jutni a történet elején…

Stílusában pedig hozza, amit egy bestseller regénytől vár az ember. Könnyed, szórakoztató, érthető. Fontos a cselekmény, de mellette a kiemelt szereplői érzelmeit is átélhetően leírja.

Az elején át kell jutni, onnantól szórakoztató olvasmány volt.

Rose: Egyedül a sötétben – Mint romantikus krimi: 75% nagy érzelmek, sötét bűnügy és elmélyített szereplők.

Szubjektíven: 70% az elején nehezen rágtam át magam, de aztán izgalmas, érzelmes is.

Háborús, haláltáboros, sakkozó, múltat tisztázó, megbocsátó.

Amszterdamban nagy sakk-verseny indul, a nyertes belépőt és komoly esélyeket szerez a világbajnokságra. Az egyik esélyes a francia Emil Clement, aki közismert holokauszt-túlélő, még könyvet is írt az emlékeiből. Így nem kis sajtóvisszhangot kelt, amikor első körben összesorsolják a német Wilhelm Schweningerrel, aki annak idején a náci párt tagja volt. Emil máig nem bocsátott meg a németeknek, és a játékban az ellenfele megsemmisítése a célja. A mérkőzést követően egy pap keresi fel mindkettejüket. Paul Meissner, aki a hadszíntéri sérülését követően Auschwitzban lett SS-tiszt. Ráveszi őket a történetük felelevenítésére, és így talán a megbocsátásra, megértésre. Megelevenedik egy történet, melyben egy náci képes volt belátni a tévedését és melyben egy zsidó rab, akit csak Órásnak neveztek a táborban, az életért sakkozott hónapokig.

Idén megtalálnak a sakkos regények. Kezdek rájuk is kapni – bár, ahogy a Vezércsel és az Egy kém Auschwitzban is, ez sem csak a sakkról szól. Sok más is van benne, amiért izgalmas tudott lenni.

John Donoghue kötete két történet egyben. A nagyobb részt az Auschwitzban történtek foglalják el benne. Ez a múlt színe, amit a három férfi mesél el egymásnak felváltva. Láthatjuk, ahogy Meissner szembesült azzal, mi történik valójában a munkatáborokban, és ahogy az Órással való megismerkedése után átértékeli magában, mi a helyes és a helytelen. Ahogy Emil a sakkal életeket igyekszik menteni: először a barátjáét, majd ismeretlen zsidókat is, akikért nyernie kell az SS ellen. Wilhelm pedig a propagandaminisztérium belső életébe nyújt egy kis betekintést.

Ez a rész a kalandosabb, ahol sokan sokféle játszmát űznek. A sakkversenyeknek is megvan a maga izgalma, de mellette olyanok vannak, mint a zsarolási kísérletek kivédése, foglyok bújtatása és szabadító akció, vagy éppen a tábori élet brutalitásának jelenetei. Még úgy is van feszültség és tét benne, hogy Emil ott van a jelen idősíkjába, tudjuk, hogy túléli.

A jelen inkább az érzelmekről és a változásról szól, az ember képességéről a belátásra és a megbocsátásra. Az, hogy megismerik egymás történeteit a másik szemszögéből, mindenkinek nagyobb rálátást ad az eseményekre, és sok mindent megértenek, átéreznek. Wilhelm, aki addig nem értette a holokauszt kérdéskört, most felfogja, németként és volt náci párttagként miért felelős. Emil, aki minden németet gyűlölt, meglátja az embert a címkék mögött. Paul, aki a jelenben már kész személyiség, neki a múltban volt egy nagy fordulata, amikor felismerte, mennyire hibás az eszme, amit beleneveltek. Ő arra jó példa, hogy jó embereknek is sikerült átmosni az agyát, de van remény és fel lehet eszmélni, tenni ellene.

A két rész együtt komplett egész, hiszen egy szórakoztató, kalandos történetet is kapunk, és többféle emberi drámát is. Bár az utóbbi az, ami miatt azért húzom kissé a szám. Valahogy olyan mesebeli, ahogy mindenki belátja a másik igazát is, tud változni. Ahogy a szerző mondandójának tökéletes példái lesznek. Vállalni kell a felelősséget, de tudni kell megbocsátani is.

Donoghue emlékezetes karaktereket hoz, és Paul, Emil mellett számomra maradandó lett az ügyeskedő, született kereskedő Eidenmüller és a brutális Hustek alakja is.

Kicsit más, mint egy klasszikus holokauszt regény. A felelősség és megbocsátás témája többé teszi, de a túlzott példázata némileg rontotta is az élményem.

Donoghue: A Halálfej Sakk-klub - Mint történelmi: 50% a hátteret, sakkot korrekten beépíti, az emberi dráma vitathatóbb.

Szubjektíven: 85% még ha egyes elemeit mesének is érzem, szerettem a sztorit, szereplőket.

A törvényt megváltoztathatod, de nem változtathatod meg az embereket és azt, ahogyan egymással bánnak. (Whitehead: A Nickel-fiúk)

Reményekre, álmokra és ígéretekre nem lehet jövőt építeni. Azok nem védik meg a hazánkat semmitől. (Wéber: Az ellenállók vezére)

– Akár halálbüntetést is kaphat.
– Azt már a születésem pillanatában megkaptam. Csak idő kérdése. (Baldacci: Bukottak)

Elbukni könnyű. Mutasd meg nekik, hogyan állsz fel. (Winters: Szerelem sokadik látásra)

Szenvedsz, mondta Bobbi.
Mindenki szenved.
Á, felelte Bobbi. Milyen igaz. (Rooney: Baráti beszélgetések)

Igen, a kifejezett férfiszépség felkelti a nő figyelmét, de végső soron a nő akar szép lenni. (Engler&Rensin: Férfiak a díványomon)

Akinek nem adatott bátorság, jutott annyi együgyűség, hogy ne bánkódjon a bátorság hiánya miatt (Wéber: Az ellenállók vezére)

– Te jó ég, olyan ez, mint egy horrorfilm!
– Sohasem találkoztam még olyan gyilkossággal, amiben akadtak volna szép részletek, Alex. (Baldacci: Bukottak)

Az ambivalens érzéseim továbbra is fennálltak, hisz egyszerre tetszett, ugyanakkor megvetettem a viselkedéséért és a stílusáért. Bátran elismerhettem, milyen egy álszent liba vagyok. (Kollár: A vonzás törvénye)

Ismeretlen földeket bejáró, emberekből kiábránduló.

Gulliver orvosnak kezd tanulni, és épp annyi ideig jár egyetemre is, hogy egy-egy hajóra el tudjon szegődni seborvosnak. Mikor megnősül, családot alapít, igyekszik Angliában maradni, ám anyagi okokból vissza kell térnie a hajózáshoz. A következő utak során mindig éri egy szerencsétlenség – legyen az vihar vagy matrózok lázadása, ami miatt egy idegen földre kerül és meg kell ismernie a helyi szokásokat. Lilliputban Gulliver óriásnak számít, akit a király eleinte lekötözve tartat, majd egyre több szabadságot ad neki és háborúzni is befogja, de aztán ellene fordul. Brobdingnag az óriások földje, ahol ő lesz apró és játékszer. Laputában, a repülő szigeten a filozófusok és tudósok országában is csak kiábrándulás várja, ahogy a boszorkányok szigetén a történelem nagyjai is csalódást keltőek. A nyihahák országa tetszik meg neki, de itt neki nincs helye, hiszen a legállatiasabb faj tagja.

Vannak klasszikusok, melyek nem abban a célcsoportban élnek tovább, amelynek eredetileg írták őket. Ha magyar példát keresek, Móricz Légy jó mindhalálig regénye egy gimnazista története, de nem a 13-14 éveseknek szól. Örök példa a Gulliver is, melyből mesét faragtak.

Ahogy olvasni kezdtem, nem is értettem, miért olyan felháborító egyeseknek, hogy ezt a történetet levitték a gyerekeknek. Lilliput és az óriások országa, az ott történtek némi él elvételével működnek meseként. Itt még Swift játékosabb köntösbe burkolja a kritikát: a szatíra humoros része erősebb. Így, a társadalomra és emberiségre vonatkozó élek lefaragásával működik meseként. Még olyan rész is van benne, ami még egy komédiában is alsó rétegű poén – vizeléssel tüzet oltani.

Igaz, a felszín alatt már itt megtalálni, mennyi baj van az emberiséggel. Lilliputban látjuk, hogy milyen ostobaságok miatt képesek háborúzni az emberek: magas vagy lapossarkúban járjunk? Ha ezt keresztény dogmákra cseréljük, máris megkapjuk az inkvizíciót és a vallás nevében vívott háborúkat. A hatalmon levők kicsinyessége és önkénye is kap nem egy bemutatót. Az óriásoknál pedig maga az ember válik megvetendővé azzal, hogy nagyítóval nézzük a hiúságát, a hibáit, az önzését.

Nem véletlen, hogy a mesék eddig szoktak tartani. Mert jön Laputa, a nyihahák országa és Swift olyan mélyre szúr, hogy az vért fakaszt. Nem csak a tudományos fejlődés kap tőle szívszúrást, de az egész történelmet is hazugnak és képmutatónak mutatja. A győztes írja a történelmet, és a szellemek beavatják az igazságaikba. Így láthatja, mindig is hazudtak, csaltak – már a nagy történelmi hősök is bukott alakok, a jelen pedig még rettenetesebb.

A nyihahák országa még erre is rátesz egy lapáttal. Az itt látott emberek már inkább állatok – Swift fogta az emberi ösztönök legalantasabb részeit, és Gulliver szemén át megmutatja, hogy ugyanezek az állati jellemzők hogyan vannak meg a modern emberekben is. Támadás ez már az egész emberiség ellen. Tele fájdalommal, gúnnyal, ítélettel.

Mintha menet közben Swift még inkább kiábrándult volna a világból. A játékosság végleg eltűnik és csak a nagy kép marad, hogy pusztító állatok vagyunk, nem többek.

Talán az se mindegy, melyik fordítást választjuk. Az 1914-esben a régi helyesírás is zavaró.

A világábrázolás végig erőteljes, és a sorok között olvashatjuk, mi minden rosszat látott meg az emberiségben és a társadalomban Swift. Ha valamit hiányolni fogok, az Gulliver belső útja. Magáról az utazóról keveset tudunk, nekem hiteltelen is volt a végső kiábrándulása.

Úgyhogy, mindkét oldalt meg tudom érteni. Az elejében ott a mese, de ez komoly szatíra is.

Swift: Gulliver utazásai - Mint szatíra: 75% a vége valósággal mar. Ötlettel teli, de mintha két külön szerzőé lenne.

Szubjektíven: 55% a vége megfeküdte a gyomrom – Gulliver változását nem értem meg.

5: Goss: Az alkimista lányának különleges esete – viktoriánus klasszikusok más szemszögből. Nem maguk a hősök/antihősök a főszereplők, hanem azoknak leányai. Jekyll lánya a családi titkot kutatva bukkan rá először a többi lányra, majd egy tudományos/misztikus kísérletre, melynek az eredményei ők maguk.

4: Rowley: Hanyatlás – a mesehősök kora lejárt. A mindennapokban kell boldogulniuk, egyszerű embereknek álcázva magukat. A Csizmás Kandúr a mesehősök nyomozója, és most nagyon extrém esetben kell az igazság nyomára bukkannia: valaki ölni kezdte az egykori hercegnőket, jelenlegi szexipari dolgozókat.

3: Gaura: Túlontúl – a tündérek világa létezik, de az átjárók közül már sok tönkrement. Az Ördög arra törekszik, hogy végleg tönkretegye Árgyélus és Ilona birodalmát. Azonban a trónörökös életét visszaadó varázskönyv útra kel, emberek keverednek a varázsvilág dolgaiba, és az átlag lány hirtelen tündérek, hercegek és veszélyek közepette találja magát.

2: Lim: Ez hát a szerelem – Hamupipőke nem tudja felpróbálni az üvegcipőt, ahogy a sajátját sem mutathatja meg. Inkább eltöri, minthogy a mostohája a herceg ellen használja. Hálából eladnák rabszolgának, de a lány megszökik és kis szerencsével a palotában kap állást. Itt igazán megismerheti és beleszerethet a hercegébe, és a királyságon is segíthet.

1: Novik: Ezüstfonás – Mirjem kénytelen átvenni a családi üzletet, mielőtt éhen halnak a családjával együtt. A lány ügyes uzsorás, még a másvilági lények is felfigyelnek rá, és próbák elé állítják. Az ő eszüstjükből aztán ékszerek készülnek, melyekkel egy vidéki nemes a fiatal cár figyelmét hívná fel a lányára. Nem sejtheti, hogy a lánya különleges vére, a származása a legnagyobb vonzóerő a cárt megszálló démonnak…

Kisvárosi, kincskereső, nyomozós, kiközösítő.

Decker éppen nyaral – és mivel őt csak a munka köti le, hagyja, hogy Alex magával vigye a saját nyaralására. Így töltenek el pár napot egy kisvárosban, ahol Alex nővére és családja él. Decker már első este felfigyel arra, hogy a szomszéd házban valami nem stimmel. Átmegy, és két holttestet talál – az egyik rendőr egyenruhában. Hamar kiderül, hogy az utóbbi időben sok a rejtélyes gyilkosság. A környék a bánya és a gyár tönkremenetele után nagyon leromlott, most mindennaposak a drogos esetek és balhék. Az egykor gazdag család, a város névadója van mindenért hibáztatva. John Baron, a család utolsó sarja egész életében ki volt közösítve – lehetett pl. az állam legjobb sportolója, de se csapatkapitány, se bálkirály nem. A nyomok felé vezetnek, de Decker szeret a látszatok mögé nézni és most sem áll le a megoldásig.

Amos Decker negyedszer tér vissza, és Baldacci most kicsit más környezetbe helyezi el a karakterét. Nem a személyes története, nem az FBI nyomozása, hanem egy ügy, amibe a vakáció alatt botlik bele. Nem egyszer volt is olyan érzésem, hogy ez nem is igazán David Baldacci és Amos Decker, hanem szinte egy Lee Child és Jack Reacher történet.

Ha már a rossz érzéseim elemezgetem, amiért nem igazán fogott meg a sztori, hogy maga Baldacci is írt már ilyen lerobbant, vidéki városkáról, ahol a bűn burjánzik. Hiába új a nyomozás, és hiába hozza a formáját ez a Baldacci hős is, visszatérő déjá vu érzésem volt.

Kriminek nagyon korrekt, az ellenérzéseim ellenére is. Szinte azonnal belecsöppenünk az ügybe, és Decker nagy lendülettel halad a megoldás felé. Itt a teljes arzenál, amit egy nyomozásban várunk. Decker sokakkal beszél, adatokat gyűjt, bizonyítékot elemez és elméleteket állít fel. Némi akció is van közben, és Baldacci nem fukarkodik a kanyarokkal sem a történetben. Van pl. egy olyan szereplő, akinek a halála teljesen váratlanul ért. Abba lehet csak belekötni, hogy Decker nagyon szólóban nyomja. Hiába van most itt Alex is, egy ponton Baldacci ki is veszi a nyomozásból, és a hőse egyedül ered az igazság nyomába. (Még valami, amiért Jack Reacher felrémlik lelki szemeim előtt.)

Tetszett az is, hogy csavargatja, mi van az esetek hátterében. Rendőr korrupció, a drogvilág, és a Baron család története is megjelenik. Az már szinte kalandregényes, ahogy egy elrejtett családi kincs legendája is a képbe kerül. Baldacci ráadásul nem árul zsákbamacskát – sok mindent előkészít, és nem a semmiből hozza be a szálakat. Vannak utalások korábban sok mindenre, de csak a tények ismeretében értjük meg, miért volt fontos egy-egy jelenet. (Pl. a kirándulás a Baron birtokon és a kriptában.)

A Baron család az, ami legjobban megfogott a történetben. Amos annyira magát hozza, annyira nem érzek benne új színeket, hogy nem először egy mellékszereplő fog meg annyira, hogy miatta lesz emlékezetes a kötet. Ebben a sorozatban különben is sok olyan karaktert mozgat a szerző, akik sokkal többet érdemelnének, mint ami jutott nekik. A fekete fiú, akinek profi sportolónak kellett volna lenni, helyette ártatlanul börtönbe került. John Baron, aki minden tini filmben a gimi királya és a lányok álma lett volna, itt egész életében szemétnek és gyűlölt alaknak kellett, hogy érezze magát. Együttéreztem vele, és Baron karaktere nem rokkant ebbe bele. Bírtam a humorát, a küzdőszellemét. Drukkoltam is, ne ő legyen a gyilkos!

A nyelvezet és a stílus pedig pont olyan, ahogy megszokhattuk. Baldacci cselekményközpontú író, aki pörgeti a leírásokat és a párbeszédeket is. Most díjaztam a fordító munkáját, mert Baron cinikus, de előkelőbb stílusát nagyon sikerült elkapnia. Azt hiszem, nekem szinte teljesen John Baron adta el ezt a részt.

Kissé talán filler ez az epizód, de jól összefogja, mit nyújt ebben a sorozatában Baldacci. Egy egyedi képességű nyomozót, aki segít azokon, akiket megbélyegeztek igaztalanul.

Baldacci: Bukottak – Mint krimi: 75% végig feszes nyomozás, fordulatokkal. Újfent teremt emlékezetes karaktert.

Szubjektíven: 70% korrekt, de nem sodort el. Ismerős a kisvárosi miliő, de Johnt sajnáltam.

• General Press: Angyalarc - krimi
• 21. Század Kiadó: Hosszú, fényes folyó - thriller
• Libri: Egy csésze tea Tokióban - romantikus, női
  • Cholera-napló - történelmi, női
  • Nine Elms réme - krimi
• Kolibri: Kámforkór - gyerekkönyv, fantasy
• Kossuth: George Sand és a szerelem nyelve - női, romantikus
• Fumax: A Hail Mary-küldetés - sci-fi
• Könyvmolyképző: Bátor - memoár, önsegítő
  • Gurulás - YA
  • Hozzáférés megtagadva - new adult
  • Tolvajok klubja - ifjúsági
  • Visszatérés - YA fantasy

Május

24. Pattillo: Jane Austen tönkretette az életem - női 4

     B. Czakó: Pitypangtánc - történelmi romantikus 4,5

25. Myers Jr.: Életem védelme - tárgyalótermi 4,5

26. Kollár: A vonzás törvénye - new adult 3,5

27. Whitehead: A Nickel-fiúk - kortárs 5

28. Wéber: Az ellenállók vezére - ifjúsági 4

29. Engler & Rensin: Férfiak a díványomon - pszichológia/emlékirat: 1,5

    Winters: Szerelem sokadik látásra - romantikus 4

30. Kleypas: Ördöngös tavasz - történelmi romantikus 3

      Rooney: Baráti beszélgetések - női 4

Úgy tűnik, mindig arra lesz rossz idő, mire ezt az összefoglalót írom... Megint esik, sötét van meg szürkeség. Pedig ez volt május záró hétvégéje...

Viszonyos, érzelmes, barátnős, kapcsolatos.

Frances a húszas évei elején járó egyetemista. Verseket ír, melyeket gimnáziumi barátnőjével adnak elő. A kapcsolata különben is egyedi Bobbival. Még középiskolában szerelmes pár is voltak, amiből a barátság és egymás közelsége a szakítás után is megmaradt. Egy előadást követően az idősebb, sikeres író Melissa szólítja meg őket. Szeretni írni róluk és magával sodorja a két lányt. Bobbinak tetszik a nő, ami már felkelte Frances irigységét. Majd látja Melissa sikerét, a gazdagságát és a fiatalabb, jóképű férjét, aki közepesen sikeres színész. Mindez tetszik neki, és míg Bobbi Melissával flörtöl, Frances Nickkel beszélget. Egymásra hangolódnak, és a lányt magát is meglepi, hogy mennyire megtetszik neki a férfi. Az érzés kölcsönös, és hamarosan belesodródnak egy szerelmi négyszögbe.

Nem először töröm a fejem egy Sally Rooney köteten. Van benne valami, amiért nem tudom utálni, még le is kötött, pedig a cselekmény tele van olyasmivel, ami engem egy regényben taszít. Tud valamit az írónő, miközben utálom, hogy szinte tetszenek a könyvei.

Kezdjük azzal, hogy kevés olyan dolog van, ami annyira taszítana, mint a viszonyok. A szerelem nem tart örökké, és megesik, hogy a felek boldogtalanok együtt, másba lesznek szerelmesek vagy kalandra vágynak. Ezzel nincs is bajom. Kommunikáljanak! Nyitni akarnak a kapcsolaton? Beszéljenek róla! Válni akarnak? Mással lenni? Beszéd! A viszony viszont hazugság, ami ebből a regényből is kiindulva minden felet megsebez. A csalók és a megcsalt is sérülnek benne. Itt négy ember sérül, pont úgy, ahogy ebben a helyzetben vártam.

Gondban vagyok azzal is, hogy egy ilyen történetben nem tudok kivel azonosulni. Melissa maga sem ártatlan, és nem értem, mi tartja össze a házasságát. Van egy-egy emberi és szerethető megnyilvánulása, máskor támadó és ellenséges. Hitelesnek érzem akkor is, amikor nem értem.

Nick. Ő valahogy mindenbe belesodródik, de felelősséget nem vállal. Semmit nem ő kezdeményez, mindig a nők azok, akik alakítják a dolgait. Ő csak belemegy. Pedig vannak jó tulajdonságai, és több lehetne, de ez kényelmes így. Sajnáljam, megvessem?

Bobbi simán csak irritált. Ő az a fajta extrovertált személyiség, aki önmagában zavaró nekem. Pedig neki is vannak szép megnyilvánulásai, de szubjektíven nem bírom.

Frances, direkt őt hagytam a végére, mert vele nem tudok mit kezdeni. Zavaros már a szexuális identitása is. Nekem nem jött át, milyen egy biszex. Az elején le is döbbentem, amikor kavarni kezdett Nickkel, és testi viszonyuk is lesz. Majd visszavált Bobbira. Sok minden zavaros a fejében. Az énképe nem pozitív és Melissa az irigység tárgya. Minden arra menne ki, hogy olyan lehessen, mint ő? Nem tudom. Annál őszintébb a vonzalma Nick iránt, míg Bobbit inkább csak barátnak érzem mellette. Maga a nőiség is veszélyes téma körötte, hiszen nőgyógyászati gondja is van, ami szintén válságba löki. Lehet gyereke, egyáltalán akarna-e?

Az egész Frances – Nick kapcsolat bizonytalan, billeg és nincs lezárás sem. Kevés véget érzek annyira semmitmondónak, mint ami itt van. Bármilyen fejlődés? Vagy tényleg csak visszaülnek a hullámvasútra, és senki nem tanult semmit?

Rooney egyedi stílussal bír, amit szintén szokni kell. Több hagyományos formát is bont, és pl. a párbeszédek ezzel a félig elbeszélt módszerrel mások. Megszoktam, de nem szerettem. Ő félig már szépíró, nem szórakoztatni akar. Frances belső, nagyon női történetét mondja el, de nem vagyok biztos benne, hogy megértettem, mi ennek az egésznek a lényege.

Akkor mégis mi vonz benne mégis? Rühellem a témáját, nem szeretem a szereplőit. De hiteles, emberi és nem mű. Ez élőbb, fájóbb és igen, lényegesen zavarosabb is. Fejtörő!

Rooney: Baráti beszélgetések - Mint női: 85% tele van érzésekkel, konfliktusokkal, jellemekkel. Modern a téma, a forma.

Szubjektíven: 50% tehetnék kérdőjelet? Egy részét rühellem, mégis leköt és tudom értékelni.