Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Rose: Egyedül a sötétben

Cincinnati 2.

2021. június 03. - BBerni86

Bűnbanda nyomába eredő, szerelmes, nyomozós.

Marcus veterán, aki átvette a családi lap vezetését, de titokban ennél sokkal többet tesz. Munkatársaival azon dolgoznak, hogy a bántalmazott asszonyok és gyermekek biztonságban legyenek, már saját hálózatuk van. Marcus esténként sétáltatja a kutyáját, és ekkor egy fiatal nő a segítségét kéri. Túl későn, túl kevés. Rájuk lőnek. A nő meghal, Marcus életét a golyóálló mellénye mentette meg. Az ügyet Scarlett Bishop nyomozó viszi, akiegyedul_a_sotetben.jpg tisztában van azzal, hogy Marcus nem hagyja majd annyiban a dolgokat. A férfi 9 hónapja került a látóterébe, és nem tudja, mit kezdjen a vegyes érzelmeivel. Vonzza a férfi, miközben még tart is tőle. Nem is sejti, hogy Marcus is hasonlóan érez iránta. Ahogy most elkezdenek összedolgozni, nem csak egy bűnbandához, de egymáshoz is egyre közelebb kerülnek.

Karen Rose is egyike azon szerzőknek, akik előszeretettel kötik össze a regényeiket. Nagyon sok szereplője rokona egy másik történetének a hősével, vagy együtt dolgoznak, vagy nagyon jó barátok. Ez a történet is ugyanígy kapcsolódik az írónő romantikus krimijeihez.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükséges a megértéséhez a Cincinnati-ciklus előző kötete. Az ott összejött pár itt már jegyespár, barátai és rokonai a mostani szereplőknek. Mellékszereplőként jelen is vannak, de az ő történetük már lezárult. Új nyomozás, új hősök vannak. Ez leginkább csak azért van, hogy visszahozza azokat az olvasókat, akik szerették az előző kötetet. Teljesen saját lábon megáll.

A recept pedig lényegében egyezik. Van egy bűnügy, aminek a megoldása közben a főszereplők összejönnek. Így lehet nézni, milyen a regény kriminek és milyen románcnak.

Romantikus regényként meglepetés. Már egy fennálló vonzalomba lépünk bele – Marcus és Scarlett ismerik egymást, vonzódnak egymáshoz, de mindketten nagyon igyekeznek ezt elnyomni magukban. A szikra megvan, de nem engednek neki a regény nagy részében. Mire addig jutnak, hogy szeretők és pár lesznek, elkezdik leengedni a pajzsaikat, és igazán megismerik egymást. Itt el tudtam hinni, hogy valóban egymásba szerettek.

Rose jó érzékkel az erotikát sem erőlteti. Felnőtt romantikus regény, van benne szex, de ízléssel és nem anatómiai részletességgel.

Elég nagy a terjedelem ahhoz is, hogy Rose kellően elmélyítse a szereplőit. Ad nekik traumákat, rémálmokat, és együtt küzdenek meg velük. Mindketten makacs, erős emberek, kedvelhetőek és persze vonzóak is. Regényhősök. Talán jobbak, mint ami hihető, de a múltjuk és a traumájuk szimpátiát kelt, együtt lehet érezni velük és drukkolni nekik. A mellékszereplők elnagyoltak hozzájuk képest, de szerettem azokat a részeket, amikor a bűnözők világába és a szereplőihez léptünk eggyel közelebb. Jó ellenpontja a bűnvezér könyörtelensége és szociopata viselkedése Marcus és Scarlett emberségének.

A kriminek több időt kell hagyni. Lassan pörgeti fel az eseményeket a szerző, és bizony az első 200 oldalon fogtam a fejem, hogy ennyire lassan és ködösen ez nem fog tetszeni. De aztán a cselekmény is beindul, a nyomozás is színesedik és több szálon, több ügy is összekapcsolódik majd. Izgalmasabb is lesz, amikor már ténylegesen akcióba lépnek egymás ellen a felek. Csak át kell jutni a történet elején…

Stílusában pedig hozza, amit egy bestseller regénytől vár az ember. Könnyed, szórakoztató, érthető. Fontos a cselekmény, de mellette a kiemelt szereplői érzelmeit is átélhetően leírja.

Az elején át kell jutni, onnantól szórakoztató olvasmány volt.

 

Rose: Egyedül a sötétben – Mint romantikus krimi: 75% nagy érzelmek, sötét bűnügy és elmélyített szereplők.

Szubjektíven: 70% az elején nehezen rágtam át magam, de aztán izgalmas, érzelmes is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8616561710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása