Viszonyos, érzelmes, barátnős, kapcsolatos.

Frances a húszas évei elején járó egyetemista. Verseket ír, melyeket gimnáziumi barátnőjével adnak elő. A kapcsolata különben is egyedi Bobbival. Még középiskolában szerelmes pár is voltak, amiből a barátság és egymás közelsége a szakítás után is megmaradt. Egy előadást követően az idősebb, sikeres író Melissa szólítja meg őket. Szeretni írni róluk és magával sodorja a két lányt. Bobbinak tetszik a nő, ami már felkelte Frances irigységét. Majd látja Melissa sikerét, a gazdagságát és a fiatalabb, jóképű férjét, aki közepesen sikeres színész. Mindez tetszik neki, és míg Bobbi Melissával flörtöl, Frances Nickkel beszélget. Egymásra hangolódnak, és a lányt magát is meglepi, hogy mennyire megtetszik neki a férfi. Az érzés kölcsönös, és hamarosan belesodródnak egy szerelmi négyszögbe.

Nem először töröm a fejem egy Sally Rooney köteten. Van benne valami, amiért nem tudom utálni, még le is kötött, pedig a cselekmény tele van olyasmivel, ami engem egy regényben taszít. Tud valamit az írónő, miközben utálom, hogy szinte tetszenek a könyvei.

Kezdjük azzal, hogy kevés olyan dolog van, ami annyira taszítana, mint a viszonyok. A szerelem nem tart örökké, és megesik, hogy a felek boldogtalanok együtt, másba lesznek szerelmesek vagy kalandra vágynak. Ezzel nincs is bajom. Kommunikáljanak! Nyitni akarnak a kapcsolaton? Beszéljenek róla! Válni akarnak? Mással lenni? Beszéd! A viszony viszont hazugság, ami ebből a regényből is kiindulva minden felet megsebez. A csalók és a megcsalt is sérülnek benne. Itt négy ember sérül, pont úgy, ahogy ebben a helyzetben vártam.

Gondban vagyok azzal is, hogy egy ilyen történetben nem tudok kivel azonosulni. Melissa maga sem ártatlan, és nem értem, mi tartja össze a házasságát. Van egy-egy emberi és szerethető megnyilvánulása, máskor támadó és ellenséges. Hitelesnek érzem akkor is, amikor nem értem.

Nick. Ő valahogy mindenbe belesodródik, de felelősséget nem vállal. Semmit nem ő kezdeményez, mindig a nők azok, akik alakítják a dolgait. Ő csak belemegy. Pedig vannak jó tulajdonságai, és több lehetne, de ez kényelmes így. Sajnáljam, megvessem?

Bobbi simán csak irritált. Ő az a fajta extrovertált személyiség, aki önmagában zavaró nekem. Pedig neki is vannak szép megnyilvánulásai, de szubjektíven nem bírom.

Frances, direkt őt hagytam a végére, mert vele nem tudok mit kezdeni. Zavaros már a szexuális identitása is. Nekem nem jött át, milyen egy biszex. Az elején le is döbbentem, amikor kavarni kezdett Nickkel, és testi viszonyuk is lesz. Majd visszavált Bobbira. Sok minden zavaros a fejében. Az énképe nem pozitív és Melissa az irigység tárgya. Minden arra menne ki, hogy olyan lehessen, mint ő? Nem tudom. Annál őszintébb a vonzalma Nick iránt, míg Bobbit inkább csak barátnak érzem mellette. Maga a nőiség is veszélyes téma körötte, hiszen nőgyógyászati gondja is van, ami szintén válságba löki. Lehet gyereke, egyáltalán akarna-e?

Az egész Frances – Nick kapcsolat bizonytalan, billeg és nincs lezárás sem. Kevés véget érzek annyira semmitmondónak, mint ami itt van. Bármilyen fejlődés? Vagy tényleg csak visszaülnek a hullámvasútra, és senki nem tanult semmit?

Rooney egyedi stílussal bír, amit szintén szokni kell. Több hagyományos formát is bont, és pl. a párbeszédek ezzel a félig elbeszélt módszerrel mások. Megszoktam, de nem szerettem. Ő félig már szépíró, nem szórakoztatni akar. Frances belső, nagyon női történetét mondja el, de nem vagyok biztos benne, hogy megértettem, mi ennek az egésznek a lényege.

Akkor mégis mi vonz benne mégis? Rühellem a témáját, nem szeretem a szereplőit. De hiteles, emberi és nem mű. Ez élőbb, fájóbb és igen, lényegesen zavarosabb is. Fejtörő!

Rooney: Baráti beszélgetések - Mint női: 85% tele van érzésekkel, konfliktusokkal, jellemekkel. Modern a téma, a forma.

Szubjektíven: 50% tehetnék kérdőjelet? Egy részét rühellem, mégis leköt és tudom értékelni.