Kisvárosi, kincskereső, nyomozós, kiközösítő.

Decker éppen nyaral – és mivel őt csak a munka köti le, hagyja, hogy Alex magával vigye a saját nyaralására. Így töltenek el pár napot egy kisvárosban, ahol Alex nővére és családja él. Decker már első este felfigyel arra, hogy a szomszéd házban valami nem stimmel. Átmegy, és két holttestet talál – az egyik rendőr egyenruhában. Hamar kiderül, hogy az utóbbi időben sok a rejtélyes gyilkosság. A környék a bánya és a gyár tönkremenetele után nagyon leromlott, most mindennaposak a drogos esetek és balhék. Az egykor gazdag család, a város névadója van mindenért hibáztatva. John Baron, a család utolsó sarja egész életében ki volt közösítve – lehetett pl. az állam legjobb sportolója, de se csapatkapitány, se bálkirály nem. A nyomok felé vezetnek, de Decker szeret a látszatok mögé nézni és most sem áll le a megoldásig.

Amos Decker negyedszer tér vissza, és Baldacci most kicsit más környezetbe helyezi el a karakterét. Nem a személyes története, nem az FBI nyomozása, hanem egy ügy, amibe a vakáció alatt botlik bele. Nem egyszer volt is olyan érzésem, hogy ez nem is igazán David Baldacci és Amos Decker, hanem szinte egy Lee Child és Jack Reacher történet.

Ha már a rossz érzéseim elemezgetem, amiért nem igazán fogott meg a sztori, hogy maga Baldacci is írt már ilyen lerobbant, vidéki városkáról, ahol a bűn burjánzik. Hiába új a nyomozás, és hiába hozza a formáját ez a Baldacci hős is, visszatérő déjá vu érzésem volt.

Kriminek nagyon korrekt, az ellenérzéseim ellenére is. Szinte azonnal belecsöppenünk az ügybe, és Decker nagy lendülettel halad a megoldás felé. Itt a teljes arzenál, amit egy nyomozásban várunk. Decker sokakkal beszél, adatokat gyűjt, bizonyítékot elemez és elméleteket állít fel. Némi akció is van közben, és Baldacci nem fukarkodik a kanyarokkal sem a történetben. Van pl. egy olyan szereplő, akinek a halála teljesen váratlanul ért. Abba lehet csak belekötni, hogy Decker nagyon szólóban nyomja. Hiába van most itt Alex is, egy ponton Baldacci ki is veszi a nyomozásból, és a hőse egyedül ered az igazság nyomába. (Még valami, amiért Jack Reacher felrémlik lelki szemeim előtt.)

Tetszett az is, hogy csavargatja, mi van az esetek hátterében. Rendőr korrupció, a drogvilág, és a Baron család története is megjelenik. Az már szinte kalandregényes, ahogy egy elrejtett családi kincs legendája is a képbe kerül. Baldacci ráadásul nem árul zsákbamacskát – sok mindent előkészít, és nem a semmiből hozza be a szálakat. Vannak utalások korábban sok mindenre, de csak a tények ismeretében értjük meg, miért volt fontos egy-egy jelenet. (Pl. a kirándulás a Baron birtokon és a kriptában.)

A Baron család az, ami legjobban megfogott a történetben. Amos annyira magát hozza, annyira nem érzek benne új színeket, hogy nem először egy mellékszereplő fog meg annyira, hogy miatta lesz emlékezetes a kötet. Ebben a sorozatban különben is sok olyan karaktert mozgat a szerző, akik sokkal többet érdemelnének, mint ami jutott nekik. A fekete fiú, akinek profi sportolónak kellett volna lenni, helyette ártatlanul börtönbe került. John Baron, aki minden tini filmben a gimi királya és a lányok álma lett volna, itt egész életében szemétnek és gyűlölt alaknak kellett, hogy érezze magát. Együttéreztem vele, és Baron karaktere nem rokkant ebbe bele. Bírtam a humorát, a küzdőszellemét. Drukkoltam is, ne ő legyen a gyilkos!

A nyelvezet és a stílus pedig pont olyan, ahogy megszokhattuk. Baldacci cselekményközpontú író, aki pörgeti a leírásokat és a párbeszédeket is. Most díjaztam a fordító munkáját, mert Baron cinikus, de előkelőbb stílusát nagyon sikerült elkapnia. Azt hiszem, nekem szinte teljesen John Baron adta el ezt a részt.

Kissé talán filler ez az epizód, de jól összefogja, mit nyújt ebben a sorozatában Baldacci. Egy egyedi képességű nyomozót, aki segít azokon, akiket megbélyegeztek igaztalanul.

Baldacci: Bukottak – Mint krimi: 75% végig feszes nyomozás, fordulatokkal. Újfent teremt emlékezetes karaktert.

Szubjektíven: 70% korrekt, de nem sodort el. Ismerős a kisvárosi miliő, de Johnt sajnáltam.