Hatalomért küzdő, testvéres, mágikus.

Az első összecsapás mindenkit megváltoztatott, és nem az előnyére. Katharine kimászott a veremből, de ettől kezdve megszállottként küzd a hatalomért. Azokat is ellöki, akik szeretik – már csak erős akar lenni és uralkodó. Királynő akkor is, ha nincs ereje. Arszinoé rádöbbent, hogy igazából méregbájoló. Ugyanakkor egyre biztosabb abban is, hogy nem akarja ezt a versengést és a gyilkosságokat. Ő azért dolgozik, hogy a testvéreivel békében élhessenek, törjék meg a ciklust. Mirabella pedig lassan kénytelen elfogadni, hogy olyan fiúba lett szerelmes, aki mást szeret és elhagyta őt. Eleinte bosszút állna, de rá tud hatni a húga. Ő is emlékszik még arra, amikor csak egymást szerető ikrek voltak, nem pedig leendő királynők. De vajon ők ketten elegek Katharine hatalomvágya ellenében? Az udvari intrikákról nem is beszélve – szintén mérgesek, néha szó szerint is.

Az első kötet nem nagyon tudott megfogni, és így kicsit finnyásan vágtam bele ebbe a részbe is. Abban megismertük a három királynőt, akiknek le kellene mészárolni egymást, helyette mindegyik szerelmi gondoktól szenved, meg az udvari intrikákkal birkózik. A végén volt egyetlen valamivel nagyobb jelenet, ami aztán most érett be.

Ennek a résznek már változatosabb a cselekménye, és nagyon sokat dob rajta, hogy Katharine magában hordozza a meggyilkolt, kidobott királynők dühét. Vérszomjas lesz, és minden módszerrel már a testvérei életére tör. Mérgekkel, párbajokkal, vadászatokkal. Ha ez nem lenne elég, a saját életében is félreteszi az érzelmeket. Már nem az a legnagyobb baja, hogy ki udvarol neki és kihez menjen hozzá, vagy szenveleg a mérgek miatt. Nem szereti meg az ember, de legalább lett végre egy gonosz a regényben!

Ezért is haragszom a szerzőre, mert a végére képes nagyon sok mindent visszavonni, amit a történetben megtett. Indokot ad a lánynak, hogy mégsem olyan gonosz és felmentést kreál neki. Mégse legyen ő a főgonosz. De ezzel pont azt veszi el, amitől ez a rész jobb volt, mint az előző.

Lehetne akkor abba az irányba menni, hogy maga a rendszer és a tanács a rossz. A sziget hagyományai rosszak, és igazából nem is a királynőn múlik a sziget élete és a kormányzás, hanem a mögöttük álló nagy családokon. Így igazából ez inkább nekik kell – így meccselik le, melyik családok határozzák meg a következő évtizedekben az életet. Ők azok, akik ezért bármire képesek, és még sokkal kegyetlenebb, gyilkosabb módszereik vannak, mint a lányoknak. Csak éppen ezt bele tudom látni a történetbe, de megírva nincs benne. A lányoknak még nem jutott eszükbe a rendszernek nekiesni – inkább menekülnének.

Változtak a szerelmi szálak – most átestünk a ló másik oldalára. Korábban ezen ment a feszültség, és nem kicsit túl volt írva a Jules – Joseph – Mirabella szerelmi háromszög. Most egyetlen döntéssel visszakozik Blake, ebben a tekintetben is. Nem mintha ez a fajta dráma hiányozna, de itt is csak azt érzem, hogy mindig megy a kényelmes megoldás felé a cselekményben. Miért nem lett bátrabb a történet?

A lányok bátrabbak, céltudatosabbak, de fejlődésről egyikük esetében sem beszélnék. Katharine protagonistaként érdekesebb, kár, hogy ezt Blake a végén elveszi tőle. Mirabella lényegében ugyanaz, aki eddig is. Arszinoé is, csak ő már jobban fel mer lépni azért, amit ő akar. Ő az egyetlen, aki legalább próbálkozik a rendszer ellen tenni valamit.

Gyorsan olvasható, könnyed, abszolút ifjúsági fantasy. Kár, hogy nem bátrabb a szerző.

Blake: A sötét trón - Mint YA fantasy: 55% az előző részhez képest cselekményben dúsabb, de miért visszakozik?

Szubjektíven: 60% a történet izgalmasabb, de mintha Blake nem merne igazi drámát írni.

Mai lírai napom van, és régi filmeken jár az agyam. Az egyikben hallottam egy verset, íme: 

Valaha rég

Egy drága-szép

Lovag nagy útra szállott.

Ment, mendegélt,

Száz útra tért,

Kereste Eldorádót.

Azóta agg

A szép lovag,

Szívében átok, átok.

Bármerre ment,

Se fönt se lent,

Nem lelte Eldorádót.

És végtire

Lankadt szive,

Egy árny eléje állott.

Szólt: „Áldalak,

Bús árny-alak,

Mutasd meg Eldorádót.”

„Ott messzi túl,

A Hold kigyúl,

Az Árnyak Völgye vár ott.

Vágtass el, el”,

az árny felel,

„Eléred Eldorádót.”

Vajon ki a szerző, és van tipp, melyik filmben hallottam?

Megoldás: Tovább!

Kamaszos, első szerelmes, baráti társaságos.

Merrilee és a legjobb barátnője, Eliza most új iskolába mennek, Roryval együtt, aki Merrilee húga. A barátnők a másodikosok, Aurora elsős lesz. Magániskola, ahol kezdettől nagy elvárosoknak kell megfelelni. Merrilee nagy könyvmoly, a YA fantasy románcok falója. Meg van győződve arról, hogy egy valódi srác sem érhet a regénybeli hősök nyomába. Azonban úgy tűnik, az élet tartogat neki is egy darabot: megkapja az iskolai darabban Júlia szerepét és Rómeó pont az a helyes srác, akinek a családja politikailag ellentétes oldalon áll, mint Merrilee nővérének jövendő szenátor anyósa. A fiatalok szimpatikusak egymásnak, járni kezdenek – de lehet, hogy nem ez Merrilee igazi története. A tanárnője a Büszkeség és balítéletet adja a kezébe, és Merrilee egyre inkább felismeri belőle a szereplőket a saját életében. Lehet, hogy az igazgató ellenséges és arrogáns fia nem is olyan kellemetlen alak, mint elsőre tűnt? Lehet, hogy a barátja nem is Rómeó, hanem Wickham?

Az lenne a normális tőlem, hogy nagyon bele tudjam élni magam a könyvmoly hősnő történetébe, hiszen magam is a betűk bűvöletében élek, amióta megtanultam olvasni. Merrilee is folyton bele van merülve egy-egy történetbe – igaz, más az ízlésünk. Ő a románcokra bukik úgy, ahogy én egy jó thrillerre. Lehet, hogy már itt kezdődtek a gondjaink egymással?

Nem, nincs azzal semmi baj, ha valakinek a romantikus történetek a kedvencei. Az már sokkal inkább zavart, hogy a lányt úgy mutatják be nekünk, mint aki annyira bele van zuhanva a regényekbe, hogy a való világ nem is érdekli. Minek igazi pasi, ha a könyvesek annyival jobbak?

Nagyon kis átlag, szomszéd lány típusnak festették meg, aki nem a legokosabb, nem a legszebb, csak aranyos és mókás – mondjuk, én nem találtam annak, de nagyon más a stílusunk, ahogy már említettem. Nekem a fekete humor sokkal inkább fekszik, mint ezek a lányos piszkálódások és bemondások. Gyakran nekem le se esett, hogy elvileg ő most vicceset mond. Nem is értettem, hogy miért az egyik ok, amiért beleszeret majd a nagy Ő-je, hogy viccesnek találja a lányt.

De, amit ki akartam ebből hozni, hogy ilyen kezdet után azzal indít az iskolában, hogy minden srácot nyálát csorgatva megbámul, nagyon hamar barátja is lesz, és más is felfigyel rá. Egyszerűen nem fért össze azzal ez a flörtölős, szerelmet kereső lány azzal, akinek még az iskolába induláskor is tűnt.

Aztán jön az, hogy minden rá kezd húzni az írónő a Büszkeség és balítéletre. Mindenki megfeleltethető onnan egy karakternek, és pont olyan történeteik és múltjuk van, ami illik a képbe. Ezt akkor tudnám elviselni, ha a lány kezében nem lenne ott az Austen-regény, és nem abból értelmezné a saját életét. Nem volt mókás, hogy olvassa a könyvet, miközben vele is ugyanezek történnek ugyanilyen karakterekkel – a tanár meg ráérzett? Mi az a nő, jósnő?

Vagyis, a legnagyobb kínom az, hogy abszolút hiteltelennek éreztem az egészet. Mivel sorozat, már meglestem, kik lesznek a következő részekben és melyik regényekkel. Ott is egyszerre olvassák és ismerik fel az életükben a regényt. Nem fantasy, de ennyi alapján azt is rá lehetne nyomni.

A cselekmény kamaszos, ami nekem már gyerekes, de a célközönségnek megfelel. A hősnő dilemmái olyasmik, amelyet abban a korban, középiskolában él meg az ember.

Még csak rosszul sincs megírva, érzelmes és karakterközpontú, ahogy kell. De nem tetszett.

Schmidt: Randi Darcyval - Mint ifjúsági: 65% modernizálja Austen klasszikusát, túlzottan is átemelve a történetet.

Szubjektíven: 40% kiakasztott a történet a történetben. Hogy lehetne ennyi egyezés? Sehogy!

Cím: Festménybe zárt lelkek

Szerző: Ludányi Bettina – több kötetes szerző, az Álomgyár jelenteti meg sorra a regényeit. Női thrillereket ír.

Műfaj: thriller

Cselekmény: a rendőrség kivéreztetett női holttestre bukkan. Scott C. Flynn nyomozó kapja az ügyet. A látóterében pedig ott van egy festő, aki a női szépséget igyekszik megragadni. A festmények azonban többek festményeknél…

Várható megjelenés: jövőre, egyelőre szeptemberre van tervben.

Miért várós?

• A sorozatgyilkosos könyveket bírom, és az eddigiek alapján ez váltott szemszöges sztori lesz: a nyomozó és a gyilkos fejébe is beleshetünk.
• A festőkről szóló történeteket is bírom. Érdeklődve várom, hogyan fog megjelenni az alkotás és festés a regényben.
• Még elég sok könyvét pótolnom kellene az írónőnek, de jellemző módon ez jobban érdekel, mint ami a polcomon vár olvasásra.

Kalandos, betörős, bandás, múlt elől menekülő.

Ketterdam, ahol bandák igyekeznek egymás elől elmarni a legzsírosabb falatokat. Ahol a gyengék nem maradnak életben, a többiek felfalják őket. Ahol egy fiatal fiú előmászott a semmiből, és a bandája alvezérévé küzdötte magát. Kaz neve mára félelmet kelt, és mindenki tudja, hogy nem jó újat húzni a Piszkoskézzel. A bordélyból kimentett Kísértet ellátja a legjobb hírekkel, jóban van egy szívtörő grishával, és rejtélyes cél hajtja. Élete üzletét ajánlják fel neki: egy betörés, egy áthatolhatatlan börtönbe, egy rab kiszabadítása, és cserébe milliók, amivel bevégezheti a bosszúját. Kaz 6 fős csapatot rak össze, amelyben helyet kap többek közt egy ellenségből lett szerelmespár, egy szerencsejáték-függő mesterlövész is. Hat fiatal indul neki az útnak, a fagyos északra, és a végére többek lesznek, mint pár fájdalmas múltú bűnöző – el is kell az összefogás az ármányok közepette.

Akinek esetleg nem tetszett Bardugo trilógiája Alináról és a grishákról, annak is érdemes lehet tenni egy próbát a Hat varjúval. Az univerzum egyezik, de különben egy kerek, önállóan értelmezhető történet, és többszörösen más, mint az alap trilógia. Maximum annyi utalás van rá, hogy emlegetnek olyan grishákat, akiket ismerünk a trilógiából. De ők nem szereplők, hanem itteni szereplők múltjának a része.

Ez egy sötétebb, gyorsabb, kalandosabb és humorosabb történet. Itt antihősök vannak a középpontban, akiket nagyon meg lehet kedvelni a végére. Hat varjút kapunk a cím szerint, és mind a hatot nagyon megszerettem. Közös bennük, hogy mindenkinek van egy nagy titok és fájdalom a múltjában. Mivel az a regény izgalmát képezi, ahogy ezek a titkok és bűnök kiderülnek, nem akarom senkiét előre lelőni. Az a lényegük, hogy nem véletlenül lettek olyanok, amilyenek. Bűnözők, de erre az útra kellett lépniük. Ez pedig minden esetben egy olyan történet, ami tele van fájdalommal. Lehetne is téma, kié a legkegyetlenebb múlt.

Ez drámát visz a történetbe, és nagyon elmélyíti a jellemeket. De Bardugo itt képes arra, hogy nem lesznek a hősei a kínjaik ellenére sem fájdalmasak. Nekem az alap trilógiával az volt az egyik bajom, hogy nehezen viseltem Alina szenvelgését. Itt viszont mindenki cselekszik, és igyekszik jobbá tenni az életét. Tevékenyek, makacsok, és nem lettek sem ők, sem a történetük depresszív, noha tényleg nagyon durva háttértörténeteik vannak.

Hangulatos és kalandos a könyv, amiben a heist movie jelleg is megvan. Be kell törni egy városba, ahova nem lehet betörni. Ki kell szabadítani egy tudóst, noha még a csapat is megosztott abban, mit kellene tenni a férfival, aki feltalált egy olyan szert, ami örökre rabszolgasorba dönthetné a grishákat. Közben van egy másik csapat is, és a megbízójuknak is vannak hátsó szándékai… Izgalmas maga a cselekmény is, de a játszmák is, amik a háttérben zajlanak.

Bővíti az univerzumot, többet megtudunk a grishákról, de a nagyobb világról is, amiben élnek. A mágiáról. Ok, talán azért nem árt az alapsorozatot is ismerni, mert akkor az alapok megvannak, és könnyebb megérteni, amivel itt többet kapunk. Pl. a grisha alapfogalma szépen megvolt Alina történeteiben, itt pedig megkapjuk, milyen rendekre oszlanak, ki mire képes.

A regényben több hangulat is megfér egymás mellett. Egyedi humora van, amelyben elférnek jópofa beszólások, de akár helyzeti poénok is. Vannak benne nagyon fájdalmas pillanatok, de romantikusan édesek is. Matthias és Nyina kettősét nagyon bírtam, ahogy egyszerre ellenségek is, meg nem is. Szeretik egymást, de olykor gyűlölik is. Kaz pedig… Kaz. Őt el kell olvasni, hogy értsétek, két mondat nem elég róla. Minta antihős, mélyen jó és romlott.

Eddig ez az univerzumból a kedvenc részem, már alig várom, hogy jöjjön a folytatás magyarul is. Már láttam az előkészületben levő kötetek között…

Bardugo: Hat varjú - Mint fantasy: 95% jól használja a korábbiakat, de önálló, kalandos és érzelmileg erős sztori.

Szubjektíven: 95% a szereplőket nagyon bírtam, a történet is jó – jobb, mint az alapsorozat.

Űrlényes, háborús, időhurkos.

Kirija Keidzsi nem hős akart lenni, de sok választása nem volt. Az űrlények, akiket a gitai néven emlegetnek, a Földre érkeztek és át akarják venni az uralmat az emberiség kiirtásával. Nincs kegyelem. Keidzsi is bevonult, és próbálja túlélni a háborút. Az egyik első csatájában meghal, miután nekitámadt egy másként kinézi gitainak. Majd álomnak hiszi az egészet, hiszen reggel ébred az ágyában. Csak mintha minden megtörtént már volna egyszer. Amikor a csatában meghal, újra újraindul a napja. A fiú rádöbben, hogy egy időhurokban ragadt. Próbálja másképpen tölteni a napot, de nem sikerül megtörnie a ciklust. Elmenekülni sem tud. Így dönt, ellesi a japánok megsegítésére érkezett legnagyobb amerikai harcis, Rita Vrataski, a Valkűr trükkjeit. Rita pedig fog tudni olyat mondani neki, amitől az egész háborút más színben kezdi el látni…

A címből és a borítóból úgy sejtem, sokaknak be fog ugrani a 2014-es amerikai film, amiben Tom Cruise és Emily Blunt keveredtek időhurokba és harcoltak az ufók ellen. Ehhez képest meglepő lehet a fülszöveg… hol is van Tom karaktere? Ne is keressétek, nincs! Ugyan az alapot megtartották, vagyis egy újonc kerül bele az időhurokba, és válik nagy harcossá, miközben szövetségre lép a Valkűrrel, de az nem egy fiatal japán, ahogy Rita karakterét is öregítették. Azért durva lett volna, ha tényleg leforgatják két 17-18 éves kamasszal…

Nagyon nem is mennék bele a film és a regény összehasonlításába, mert más a kettő. A történeten is változtattak, a karaktereken is, csak az alapokat tartották meg a regényből. Mindkettő jó, csak másképpen.

A holnap határa, mint regény: egy gyors és tömör akció sci-fi. A történet nem kapott kitérőket, gyorsan végigvisz minket egy hurok történetén, miközben a belekeveredett két ember múltját is megmutatja annyira, hogy értsük, miért olyan emberek, amilyenek. A lényeg azonban a hurokban történtek, a háború és az adó levadászása.

Maga a szöveg is tömör. Ahogy a cselekményben nem engedett meg magának a szerző kitérőket, visszaemlékezéseket, mellékszálakat – tulajdonképpen mellékszereplőket is alig használ –, a szöveg is végletekig le van nyesve. Itt nincsenek hosszú leírások, érzékletes lelki vagy fizikai bemutatások. Csak ami feltétlen szükséges. Gyors is a regény, a szöveg tempója, hamar végig lehet olvasni.

Ez azonban nem ment az érthetőség rovására. Abszolút elfogadható, és elképzelhető, hogyan működnek a hurkok. Nagyon fizikába meg nem kell belemenni, mert hőseink sem tudósok, akik a hurkokat tanulmányozzák, hanem katonák, akik azt tanulták meg, hogyan használják és jussanak el vele a győzelemig.

A kötetben nincsen szerelmi szál sem, és nem igényli a cselekmény. Egyszer van valami nagyon halvány utalás arra, hogy a hurok magányában a két fiatal hogyan kerülhetne egymáshoz közelebb, de van egy olyan gyanúm, hogy ez csak azért kellett, hogy a regény végi tragédia még nagyobbat üssön.

Nem mesélem el, miben más a regény, mint a film vége – de jócskán más. Ettől lesz a könyv már szinte eposzi hősi mese, amiben a hősnek magányos harcosként kell az utat járnia, és másokat megmentenie, míg a film egy amerikai blockbuster, aminek a végével nem akarták megkeseríteni az emberek szájízét.

Ha már hangulatok: itt nincsen humor! Nem is depresszív, de elég komor darab, amiben a főszereplők ilyen-olyan módon szenvedésre vannak ítélve. Ez nem egy vicces akció.

A lényeg tehát: egy jó ötletet visz végig a szerző, komoran és akció jelenetekkel tarkítva, de az amerikai film szórakoztató világmentését és humorát ne keresse benne senki!

Szakurazaka: A holnap határa - Mint sci-fi: 70% akciódús, izgalmas történet, ami kellően töményen lett megírva is.

Szubjektíven: 75% bírom az alapötletét, a pörgését, a végére a szereplőkkel is megbékéltem.

Talán könnyebb ítélkezni, mint megtalálni, miért is lehet köszönetet mondani. Talán egyszerűbb megélni a gyűlöletet, mint megtalálni, kit lehet szeretni. És miért. Reményvesztett időben hinni a jövőben talán a legnehezebb. (Bauer: A fényfestő)

Az élet nem más, mint első alkalmak hosszú sorozata. (Carrisi: A sötétség vadásza)

A szörnyek az emberek gyengeségéből születtek. (White: Hidegkohó)

a való életben ez nem úgy működik, mint a mesékben, ahol a házasság jutalom annak, aki túlélt valami nagy vészhelyzetet vagy kalandot. Vagy megoldott egy nehéz, veszélyes feladatot, mondjuk lekaszabolt egy sárkányt, vagy visszalopta a napot, esetleg okosan vitt is ajándékot meg nem is, megmentve ezzel a családját. A való életben a házasság csak a kezdete egy nagy kalandnak… épp ezért nagyon meg kell fontolni, kivel szeretnél annyi éven át együtt kalandozni… (Gaura: Túlontúl)

Higgy egy öregember szavának: a dolgok soha nem olyan bonyolultak, mint hiszed. (Dangelico: A romboló)

Nincs igazság. Sem igazi bajtársiasság. Csak sötétben kimondott eskük léteznek, amelyek addig érvényesek, amíg valaki éhezni nem kezd, vagy szüksége nincs néhány érmére. (Lynch: Tolvajok köztársasága)

– Úgy látom, a dúdolás segít, hogy normális emberré válj.
– Ezért lettem zenész – húztam fel a vállam. (Szaszkó: Késő március)

De tényleg, ti milyen címet adnátok a saját életetekről szóló könyvnek? (Fodor: Egy pillanat bátorság)

Én arról beszélek, hogy a tömeg mennyire manipulálható. Rajong, ha rajongani kell, de gyűlöl, ha gyűlölni kell. Félelmetes, amikor egy gondolat tömegessé, és főleg tetté válik. (Bauer: A fényfestő)

Múlt árnyaival szembenéző, mágikus, választást elcsaló.

Locke haldoklik a méregtől, Jean hiába próbálkozik orvosokat és ellenszert felkutatni. A megoldás nem várt helyről érkezik: Türelem úrnő, egy mágus kéri a segítségüket. A varázstudók városában választások lesznek, és nagyon nem mindegy, melyik párt nyer. Az asszony azt szeretné, ha Locke és Jean biztosítaná az ő oldalának felülkerekedését. Ennek érdekében kész kivonni a mérget Locke testéből, és a munka után szép jutalmat is ígér. Nincs választásuk – ám arra nem számíthattak, hogy a másik oldal is kiválasztotta a maga bajnokát, ráadásul úgy, hogy tudták, Locke Lamora, akit le kell győzni. Az ő megbízottjuk az a Sabetha, aki Locke egyetlen szerelme is egyben. A régi történet megint megelevenednek…

Eddig szerettem ezt a sorozatot, a második részét kifejezetten élveztem is. A fülszöveg ehhez is vonzott, azt hittem, megint egy nagyon okos, ravasz cselvetést követhetünk nyomon, miközben több minden kiderül Locke személyéről is.

Ahogy azonban olvasni kezdtem, rá kellett döbbennem, hogy ez szinte filler epizód. Nem a nagy egészet viszi előbbre, nem is a történettel akar elszórakoztatni, hanem Locke Lamora alakját mélyíti el azzal, hogy múltat ad neki.

A gyerekkorától kezdve mutatják meg az életét – hiszen két idősíkon haladnak az események. A jelenben ott a választási csalás és a küzdelem a másik oldallal, miközben Locke igyekszik megint elnyerni Sabetha szívét. A másik szálon viszont feltárja Lynch Locke és Sabetha teljes történetét, ami a gyerekkorukban indult. Abban több minden történik, főleg az első években.

Csak éppen valami eszembe jutott róla. Brent Weeks írt egy orgyilkosról, akinek hasonlóan borzalmas gyerekkora volt, és a nagy nyomor közepette lett az egyik társába szerelmes. Ez felötlött bennem és már nem tudtam nem arra gondolni, hogy Weeks mennyivel kegyetlenebb gyerekkort talált ki a maga hőseinek, az a könyv mennyivel rázott meg jobban.

Locke érzelmileg sokkal komplexebb most, hiszen Sabetha a gyenge pontja. Most nem egy ravasz, mindenre tervet kitaláló bűnöző zsenit kapunk, hanem egy szerelmes férfit, aki igazából egy újabb esélyért küzd a szeretett nőnél. Aki különben nem kevésbé komplikált személyiség, rengeteg olyan lépéssel, amivel árt a párjának és sok-sok döntést meghoz, amit csodálom, hogy Locke képes neki megbocsátani.

Az érzelmi játék mellett a választás elsikkad – kicsit szó van róla, ahogy a kamaszkori balhéjukról is, de nem az a lényeg. Inkább a kis elszórt információk a világról és a mágiáról.

A végén pedig kiderül, hogy az egész mennyire csak egy elterelés. A cselekményben közvetlenül is, és mennyire más felé fognak menni az események azért, ami a végén történik. Van is olyan zárlat és fordulatok, hogy az kedvet csinál a folytatáshoz, de az mindent nem ír felül. Ahhoz túl hosszú volt ez a regény, hogy olyan könnyen vállat vonjak…

Az a könnyedség hiányzott a cselekményből és a karakterekből, ami miatt volt benne játékosság életveszélyes helyzetekben is. A cselekmény melodráma, és ez a stílusában, az egész hangulatában is benne volt.

Ok, lehet, hogy az is probléma nekem, hogy Sabetha számomra nem volt olyan emlékezetes vagy megnyerő, hogy indokolja, Locke miért van annyira oda érte.

Ebben a sorozatban nem szokásom nagy tanulságokat keresni, most sem érdemes ezt tenni. Mondjuk, olyat bele tudnék magyarázni, hogy mindenkinek vannak hátsó szándékai, és mindenkit át lehet verni és becsapni. De itt inkább kalandot és humort vártam, csak sajnos most azokból sem kaptam eleget.

Azért a teljes sorozattól nem ment el a kedvem, ebben is találtam pozitívumokat, ha összességében most csalódott is vagyok. Bízom benne, a folytatása jobban fog tetszeni.

Lynch: Tolvajok köztársasága - Mint fantasy: 55% epikus próbál lenni, de csak a végére válik azzá. Személyes mese a hősről.

Szubjektíven: 60% a vége felhúzta, különben egy tág sztori, egy céllal: Locke múltját tárja fel.

5: King: Emelkedés – Scott, elvált és Castle Rockban él. Azt veszi észre magán, hogy egyre kevesebbet nyom, noha nem fogy. Az orvosát titoktartásra kötelezi, és legalább egy emberi kapcsolatát rendbe akarja hozni, mielőtt súlytalan lesz és elszáll. A városba költözött leszbikus párt választja, akiknek kell is itt egy barát.

4: Tasnádi: A kőmajmok háza – Kornél asztmás, ami miatt sok mindenből kimarad, az anyja félti. A nyarat egy kislány dobja fel, aki szerint a házukban olyan emberek élnek, akik mágikus lények, és itt a kőmajmok védik őket. Ám valaki rájuk tör… Miközben a gyerekek nyomoznak, ráakadnak Kornél apjának titkára.

3: Mikszáth: A sipsirica – egy tabáni vendéglőt egy lengyel asszony vezet. Van egy kamaszlánya is, egy szép teremtés, aki megmosolyogtatja a vendégeket. A naiv Druzsba tanár elhiszi, amikor az asszony azt mondja, iskolába küldte a szülőföldjére. Ám egy iskolai út során a tanár szembesül a valósággal, a sipsirica igazi sorsával, és botrányt kavar, amely szinte minden résztvevő életét tönkreteszi.

2: Fitzgerald: Benjamin Button különös élete – Benjamin élete fordítva telik. Öregembernek születik, és ahogy az évek telnek, fiatalodik visszafelé. Természetében is a kinézetének megfelelő a viselkedése. Ezt azonban a saját családja, a felesége, majd a fia is nehezen viseli. Hogy lehet így normálisan élni?

1: Kernick: Rossz időben, rossz helyen – a fiatal nő lánykereskedők fogságába került. Nem adja fel, sikerül meglépnie, és fogva tartásának helyszínéről, az erdőn keresztül menekül. Egy turistacsoportba botlik, akik próbálnak segíteni neki. A lány érzi, hogy veszélyt hoz rájuk, ezért szökne tovább, hogy maga folytassa a menekülést. Így is késő lesz: a lányokért felelős család nem hagyhatja, hogy a titok kiderüljön. Hajtóvadászatot indítanak a turisták ellen is, akik még csak azt sem tudják, miért kerültek célkeresztbe.