Belga, de gyakran nézik franciának. Értékeli a jó ételeket, büszkesége a bajusza. A szürke agysejtjei meg legendásak. Agatha Christie hőse, Hercule Poirot az embert vizsgálja a bűnügyekben. Az ő fő kérdése, miért tehette? Egy csokorral az emlékezetes ügyeiből.

Az Öt kismalacban egy fiatal nő keresi fel a nyomozót. Az anyját életfogytig tartó börtönre ítélték az apja meggyilkolásáért, aki ismert festő volt. A halálos ágyán az asszony megírta a lányának, hogy nem volt gyilkos. Carla most tudni akarja az igazat. Poirot pedig felkeresi a kérdéses hétvégén résztvevőket – az öt kismalacot – és felfedi, mi és miért történt. Lesz itt művészet, botrány és bosszú.

Az egyik, ha nem legismertebb a Gyilkosság az Orient Expresszen. Egyrészt, formabontóan ötletes, hogy ki a gyilkos és miért. Az utasok közül látszólag senkinek nem volt oka megölni az ismeretlen férfit, de aztán Poirot rájön pár dologra. Másrészt, Agatha Christie nem is titkoltan egy közismert bűntényt dolgozott fel a történetében. Így nem csak a szokott társadalmi réteget mutatta be, volt benne valami extra pikáns is.

Tippem szerint hamarosan újra felkapják a Halál a Níluson történetét is. Poirot itt egyiptomi nyaralása alatt ismerkedik a gyönyörű örökösnővel, aki a nászútján van. Hogy legyen valami botrány is: az unokatestvére vőlegényét szerette el. Aki itt van, és fegyverrel fenyegetőzik. De egy ismert tolvaj is errefelé dolgozik. A nő meghal – és Poirot leleplezi, ki végzett vele. És miért lesz felkapott? Ebből készült a következő nagy Poirot-mozi.

Az ABC-gyilkosságok is az ötletessége miatt kerülhet fel a listára. Gyilkosunk elindul A betűnél, és megöl egy A betűvel kezdődő nevű egyént egy A betűs városban. Előtte nem felejtett el egy rejtvényt feladni nyomozónknak, aki versenyt fut az idővel. Melyik betű lesz az utolsó, és lehet, hogy mindez egy nagyobb terv része? Újfent nem egy könnyen kitalálható csavar kerül a végére, de a szürke agysejtek munkába lendülnek…

Végül, jelezném, hogy Agatha Christie nem csak regényekben szerepeltette nyomozóját. A Hercules munkái egy novellagyűjtemény, melyben Poirot olyan ügyeket old meg, melyek valamiképpen rárímelnek a mitológia Hercules feladataira. Könnyed, szórakoztató és izgalmas, hogy lehet modernizálni az olyan sztorikat, mint egy szarvas elfogása…

Árulókat leleplező, utolsó harcokat vívó, magukkal tisztába kerülő.

Brienna elérte a célját, visszaállította a királyságot és a királynő felülhet a trónra. Ebben neki is nagy szerepe volt, és büszke is arra, amit elért. Ugyanakkor még mindig szenved attól, hogy az apja bűnei őt is megbélyegzik. A saját szolgáik nem őt látják, hanem az apját benne, és már pletykák indultak, hogyan hálózta be a nevelő apját, hogy fogadja be. Aodhan mellette áll, de őt leköti, hogy a birtokát újra működőképessé tegye. Isolde pedig a bűnösöket kéri számon, még a koronázása előtt. Meg kell erősíteni a hatalmát, megtörni a lázadó családok ellenállását. Különösen éles kérdés, hogy a megbuktatott király családjával mi legyen. Aodhan akaratlanul is mélyebben érintett a kérdésben: egy befogadott árváról nem sejthette, hogy valójában a bukott király unokája. Hiába nyertek, még nem övék a teljes győzelem.

Volt értelme előtte újraolvasni az első részt. Hiszen ez egyenes folytatás, akár egy kötetben is ki lehetett volna adni a két részt.

Értelmes folytatás, működő konfliktussal. Isolde megnyerte a csatát, királynő lesz, de a hatalom megszilárdítása és a koronázás még vissza van. Szerettem is, hogy nem meseszerűen javul meg minden egyszerre. Azok a családok, akik az előző király mellett álltak, neki köszönhették a hatalmukat, nem állnak sorba, hogy hűséget esküdjenek a királynőnek. Van ármány, van tét.
Saját jogú történet, akár az első kötet nélkül is értelmezhető, de mégiscsak annak a logikus következménye, hogy most ez a harcot vívják. Ez tetszett benne.

Szerettem, hogy bár továbbra is Brienna a kiemelt szereplő, azért a többiek is jelentős szerepet kapnak. A váltott nézőpont jót tett neki, változatosabb és többféle kaland kerül bele.
Nem csak egy-egy csata vagy nyomozás kötött le, hanem az olyan csendesebb, de fontosabb kérdések is, hogy Isolde hogyan kezdje az uralkodását. Az áruló családot valóban ki kell irtani az utolsó gyermekig, vagy lehet adni egy újabb esélyt, remélve, hogy a gyermek jobb lesz, mint a szülője egykor? Benne volt annak a bonyolultsága, hogy ez igazából nem is csak a gyerekről szól. Mert, ha ő maga jó gyerek is lenne, mint Ewan és a nővére, ők már a létezésüknél fogva jelképek is. El lehet azt pusztítani úgy, hogy a gyerek ne sérüljön? Az, hogy a főszereplők személyesen is érintettek lesznek – rokoni ágak vagy megszeretett gyerekek által, csak növeli a tétet.

Van tehát politikai játszma, mágikus küzdelem, lesz igazi csata is és mellette még ott van Brienna és Aodhan szerelme is. Talán ez az, amiben érzek nem egy felesleges kört. Mindenkinek olyan egyértelmű, hogy szerelmesek egymásba és Aodhan feleségül fogja kérni. Brienna ehhez képest nem egyszer úgy tesz, mintha ő nem érezné ezt, vagy nem lenne nyilvánvaló, hogy ők ketten egy pár lesznek.
Ezt a konfliktust érzem műnek, szerelmi téren nem feszült ez a sztori, de nem is kell annak lennie. Még mindig inkább ez a művibb konfliktus, mint valami szenvelgés.

Brienna személye az, akibe amúgy is bele tudnék kötni. A többiek konfliktusait jobban átérzem, az kevésbé ment le a torkomon, hogy jönnek elő az önértékelési gondjai, mert az emberek már tudják, ki a vér szerinti apja és utána ítélnék meg őt is ismeretlenül. Nem küzd ellene, csak szenved tőle. Nem szeretem a szenvelgő szereplőket… szerencse, hogy nem ragad bele és elég mozgalmas a cselekmény, hogy ezen túljussanak.

Bár könnyed, azért a hatalom természetéről és az adható második esélyekről több is van benne a sima szórakoztatásnál. Ez is pozitív benne.

Összességében korrekt folytatás, értelmesen viszi tovább a cselekményt és jó volt még egy kalandot átélni a szereplőkkel.

Ross: A királynő koronázása – Mint YA fantasy: 75% értelmes folytatás, saját jogon is kalandos, mélyebb kérdésekkel.

Szubjektíven: 70% bár Brienna néha fáraszt, a történet jó és a szereplők többségét is bírom.

• Animus: A baba - skandináv krimi
• Cartaphilus: Sóvárgás - YA fantasy
  • Boszorkánykör - disztópia, fantasy
• Lettero: Meghalt a pápa! - thriller
  • A hívők - thriller
• Alexandra: Garry Hop csodálatos utazása - gyerekkönyv, fantasy
  • A kegyelem ára - memoár, tárgyalótermi
• Manó: Bírnod kell a célig - meseregény
• 21. Század: Az elnök lánya - thriller
• General Press: Napvilág - krimi
• Fumax: Batman Fornite - képregény
• Agave: A bűnös nővér - thriller

Szeptember

20. Waxman: Egy könyvmoly élete - női 4,5

21. Pollock: Mindig az Ördöggel - horror 5

22. Falk: Grízgaluska-affér - krimi 3,5

23. Grecsó: Vera - ifjúsági 4

24. Butcher: Főbenjáró - fantasy 5

25. Hirvonen: Elfogy az idő - kortárs 3,5

    Duncan: A másik én - YA 4

26. Levithan: Majd egy nap - ifjúsági 2,5

    Örkény: Babik/Egy négykezes regény tanulságos története - szépirodalom 4 

Ezzel ráfutunk szeptember végére.

Átverős, elvadult rendszeres, irodalmi kísérletes.

A munka sok, a fizetés kevés. Hogy segít magán a jó kommunista munkás? Hazudik egy segédet magának, akinek felveszi a fizetését. Csak aztán Babik önálló életre kel, és minta munkásként mindenki példaképe lesz, aki még meg is nősül. (Babik) Déry és Örkény együtt próbálnak írni, és meg is örökítik, hogyan készül a mű. (Egy négykezes regény tanulságos története)

Újfent le kell írnom, mennyire hálás vagyok, hogy a Helikonnak hála jobban megismerkedhetem Örkény életművével. Az Egyperceseket gimnázium óta szerettem, de most újfent tapasztalhattam, mekkora írónk volt Örkény István.

A kötet, amely szépen illik a szerzői sorozatba – vagyis ugyanolyan igényes, letisztult és méretben, külcsínben is passzol a polcon az előzőek mellé – két történetet tartalmaz. Bár nem értem, miért ez a kettő került össze, mindegyiknek megvannak a maga értékei.

Az Egy négykezes regény modernségét tudtam értékelni. Összemosódik benne a fikció és a valóság. Mennyi a történet igazsága, mennyire a jelent írták meg? Témává emeli az írási folyamatot is, sok utalással van tele, amely az életüket idézi. Szegény Niki emlegetése…
Igazság szerint a története szinte semmi, de egy kedélyes irodalmi kísérletről van szó, ami ugyan nem sikerül, de volt egy ilyen eredménye és egy más arcát mutatja a két szerzőnek. A sorok között van benne komolyabb téma is, de nem az a kötet, amelybe bele kellene merülni. Számomra az volt érdekes benne, hogy az életrajzi elemeket vadászgattam és feleltem meg a valóságnak, és a nyelvezet. Baráti, kedélyes, írói játék.

A Babik viszont zseniális a maga nemében, és amennyi fenntartásom volt a másik történettel, ezt annyira tudtam szeretni.
Egy abszurd, egyszerre sírós és nevetős történet. Görbe tükör a szocializmusnak és annak tipikus alakjainak. Olyan éles, olyan sokatmondó, hogy miközben szórakoztat, a sorok között ott van a rendszer teljes kritikája.
Babik csak egy fizetési csalás kitalált alakja, mégis, csak elmondás alapján élmunkás lesz, a rendszert imádó kisasszony kész feleségül menni hozzá, és mindenféle szervezet vezető tagja lesz. Pedig Babik nem létezik! De ez mit számít, ha a rendszer szerint él és mindenben példamutató?
Az agyament jelenetek követik egymást és a maguk logikája szerint az a normális, ami azokban történik. Az a rendszer, amiben az őrület a normális, maga is őrült. Végig azt látjuk, mennyire abszurd ez a világ. Nekem egyszerre humoros volt, de el is borzasztott. Mert ezt a benne levők komolyan veszik. Nem csak egy poén Babik nősülése, az asszony teljesen komolyan veszi. Elhiszi, hogy élmunkáshoz megy hozzá, noha Babik nincs. De több ilyet lehet belőle hozni, a logika és az ész megcsúfolása, ami végig megy benne.

A szereplőkben ugyanezt a kettősséget érzem. Sarkítottak, mindenki kiemel valamit a korszakból és görbe tükör. De ettől még eleven és működő figurák, hitelesek az eltúlzott jellemükkel együtt is.

Örkény stílusa is olvastatja. Vitt a szöveg is és Örkény nem véletlenül remek novellista. Remek beszúrásai vannak, és egy-egy jelenete szinte külön életet él. Mint a halászat szocialista módszerrel.

Vagyis, a Babik sokat mond a korról, az emberekről. Az agyam is mozgatja, de szórakoztat is. Nagyon szerettem. A négykezes irodalmi kísérletként érdekes volt, de az nem tett rám nagyobb benyomást.

Örkény: Babik/Egy négykezes regény tanulságos története – Mint szépirodalom: 70% az egyik modern, a másik nagyon tartalmas és kort mutató.

Szubjektíven: 75% valahol borzalmas, hogy örkényi helyzetekre ismerek rá az életemből.

Testcserés, szerelmes, kamaszos, gonosz entitással harcoló.

A belátta, hogy ez a kapcsolat nem működhet a sajátos élete miatt. Hogy lehetne együtt valakivel, ha minden nap másnak a testében ébred? Messze megy, és a saját szívfájdalmára vigaszt jelent, hogy Riannon mellett ott lesz Alexander, aki több értelemben is rendes. Ez azonban a szívfájdalmat nem teszi könnyebbé. Riannon is boldogtalan: hiányzik neki a fiú, és vissza akarja kapni. Kutatni kezd utána. Közben egy másik entitás, X is egyre aktívabb és a csapat közelébe kerül. Ő felfedezte, hogy hozza ki a legtöbbet sajátos életéből és bárkivel kész leszámolni, aki veszélyeztetné a jólétét.

Van egy tippem, hogy ebben a regényben nem azt értékelem, amit kellene. Romantikus ifjúsági, amiben van egy szerelmes pár, akik egy különös jelenség miatt nem lehetnek együtt. Érdekel a szerelmi szál? Nem. Kedvelem ezeket a szereplőket? Nem.

Nagyon hamar össze is tudom fogni, miért nem jön be nekem a cselekmény nagyját adó történet. A igazság szerint csak szenveleg. Nem élvezi, hogy milyen létezés jutott neki, és az egyetlen célja az, hogy azoknak az élete, akiknek a testébe jutott, ne sérüljön. Tele van görccsel és személyes fájdalommal, mert ilyen létezéssel semmit nem tervezhet. Ahhoz meg túl jó, hogy valaki más életét átvegye. (Az különben nem merült fel benne, hogy egy agyhalott testébe kellene valahogy bejutnia? Ő már nincs jelen, azt a testet nem lenne erkölcsileg gáz, ha megtartaná.) Boldogtalan szenvelgő, amit akkor sem díjazok, ha ő a történetben a jó fiú.
Riannon még ennyire sem szimpatikus. Igaz, már az első kötetben sem értettem, hogy A mit eszik rajta. Nekem olyan szimpla és semmilyen ez a csaj! Arról nem is beszélve, hogy ő is csak szenveleg.

Az ő történetük nem is nagyon szól semmiről. Erre nincs megoldás, és azzal, hogy megint visszakozik Levithan, megint összesodorja őket, csak semmissé teszi azt, amiért az első kötetet tudtam értékelni. Nem kell mindig a happy end, az élet része a búcsú és lemondás is. Az nemes volt, ahogy A elment. Ez a visszatérés, ez a se veled, se nélküled nem vezet sehova. Nem is szerettem így a sztorit.

Van viszont egy X is. Ő A ellenpontja, aki megtalálja, hogy melyik életben mit élvezzen, és kihasználja a lehetőségeket. Ő képes ártani, önző és rosszfiú. Bár a könyv nem fejti ki, de szerintem onnan ered a gazdatestek életének tönkretételi vágya, hogy valahol mélyen belül irigyli, ami nekik megvan és neki nincs. A stabil létezés, hogy nem csak lélekben, de testben is mindig önmaguk.
Nekem ő volt az érdekes, és sokkal jobban lekötöttek az ő fejezeti, mint a többieké. Erkölcsileg egy nulla, de így legalább nem arról szólnak a fejezetei, hogy mennyire szenved vagy mennyire nem igazság, hogy ilyen élet jutott neki. Bár volt olyan áldozata, akit különben sajnáltam, de ezzel együtt is X az érdekes figura.

Kár, hogy csak ilyen összecsapás jutott nekik. Amekkora előkészítése volt az ellentétüknek és a találkozásnak/harcuknak, túl könnyen és egyszerűen zajlik. Hiányzott az izgalom.

Az különben az egész kötetben hiánycikk. Ugyan Nathan megfélemlítése legalább értelmesebb cselekményszál, ebből sem lett túl sok minden kihozva. Nem akar elmenni thriller felé, ez egy kamaszos, szenvelgős történet.

A megváltoztatott befejezés, a búcsú visszacsinálása pedig a mondanivalót tette számomra tönkre. A nemes gesztus helyett megint jön az egoizmus.

Nekem túl érzelmes, túl unalmas és komoly gond az is, hogy a negatív hős az egyetlen, akinek érdekelt a sorsa.

Levithan: Majd egy nap – Mint ifjúsági: 55% érzelmes, kamasz kérdésekkel foglalkozik, az ellenpontok megvannak.

Szubjektíven: 25% a főszereplők sorsa nem érdekelt, idegesítettek. A végét is tudtam utálni.

• Waxman: Egy könyvmoly élete

Ninának sok lesz a rá szakadó emberekből: az apja révén egy nagycsaládba kell beilleszkednie, ahol elég ellentmondásosak az érzelmek a férfival kapcsolatban, aki senkihez nem tudott hű lenni, és a gyerekeit is hanyagolta. A lányban egyesek aranyásót látnak, ez sem segíti az ügyét.

Az unokaöccse fogadja melegen és az a fivére, aki abból a házasságból született, ami még tartott, amikor az apjuknak viszonya volt Nina anyjával. A jóképű bátyja nős, van egy gyermeke és a másodikat várják. Láthatóan boldog és szereti a családját, de tart attól, hogy megvan benne az apja vére. Nina lesz a támasza, aki az apjukat nem ismerte, és kívülállóként tud nézni a családra.

A nagy gond inkább Tom, akivel viszonyba keveredett. A férfi ott van az életében, és ez megrémíti. Inkább szakít vele, mert félti a nyugalmát, egy esetleges szakítás fájdalmát is elkerülné.

A család döbbenti rá, hogy nem az a jó döntés. Ahogy kibékül azokkal, akik ellenségesen fogadták, rájön, miben hasonlítanak, kész Tomtól is bocsánatot kérni és még egy esélyt. A férfi sértett, de szereti: kibékülnek.

• Pollock: Mindig az ördöggel

Arvin a nagyanyjánál nő fel az apja öngyilkossága után. A testvéreként szereti és védi annak a nőnek a lányát, akit a nagyanyja eredetileg a fiának szánt, de aki egy prédikátor felesége lett - aki a feleségén akarta bemutatni, hogy képes feltámasztani a holtakat. Nem volt az.

Új lelkész érkezik a közösségbe. A férfi a kamaszlányok rajongója, és behálózza őket. Ez a lány is így jár és terhes marad. A lelkész meg úgy tesz, mintha nem is értené, a lány miért gondolja, hogy övé a gyerek. Pénzt kínál abortuszra és sugallja, a nevelőanyja beleroppanna, ha kiderülne a szégyen. A lány öngyilkos akar lenni, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Későn, megcsúszik, és felakasztja magát.

Arvin nem nyugszik bele a történetbe, ő rájön, ki ejtette teherbe és hogy jutottak oda. Az apjától örökölt pisztollyal végez a lelkésszel, majd nekivág az útnak. A városkába akar visszamenni, ahol a szüleivel éltek. Pont a gyilkos házaspár veszi fel, és vele is eljátszanák a szex, halál és fotózás játékot. Csak éppen Arvinnál fegyver van és megvédi magát.

Még maga sem tudja, hogyan folytassa. De elindul.

Lélekvándorló, eltitkolt családos, rejtélyes, igaz barátot lelő.

Laurie boldog kamasz: a szülei szeretik, és jó nővére a két kisebb testvérének. Ugyan néha elmereng azon, hogy míg a szülei és a testvérei szőkék és fehérbőrűek, ő miért barna és sötétebb bőrű, de élvezi, hogy a más külseje miatt egzotikus lehet a helyiek között. Mivel az esetlen kiskamasz szépséges lánnyá érett, már az iskola egyik legnépszerűbb fiúja a barátja és a menők közé tartozik. Egy buliba nem tud elmenni, beteg volt – majd azzal szembesülhet, hogy a barátai szerint hazudott, és nem is volt beteg. Hiszen látták a parton! Laurie hiába tiltakozik, hamarosan mások is hasonló dolgokat állítanak. Laurie kapcsolatai kezdenek szétesni, de biztos támaszra lel az egykori menő és helyes srác, Jeff személyében, aki egy tűzeset miatt elvesztette a jóképűségét. Együtt erednek egy olyan titok nyomába, amely más megvilágításba helyezi, ki is Laurie igazán.

Zsánerében korrekt, máskor jobban tetszett is volna. Rosszkor olvastam, most folyton az jutott róla eszembe, hogy ilyet már olvastam. Ha csak arra gondolok, hogy egy szellemi entitás átveszi más testét: Ne higgy a szemének.

Tini regény, amiben minden ifjúsági kellék benne van. A szerelmi szál, ami szerencsére nincs nyálasra megírva. Az első szerelem, amikor Laurie menő lesz és egy népszerű fiú barátnője, az a tipikusan tini filmes. Jeff és Laurie már egy jobban megfogott, kevésbé klisé történet, aminek a végét is jobban megfogta a szerző. Van is kontraszt a népszerűség és a kényelem szülte kapcsolat, majd a mélyebb között egy olyan személlyel, aki sérült és ettől érzőbb egyéniség, mint az első barát volt. Jeff szimpatikusabb is. Bár nincs nagy happy end, inkább olyan kérdőjeles. Jeff kap egy új esélyt, és még eldől, kettejük kitart-e, vagy elszakadnak egymástól. De itt nincs az a feeling, hogy ez lenne az egyetlen és nagy szerelem. Fontosak, szeretik egymást, de nem egymásba vakultak. Nekem ez szimpatikus.
Van egyéniség alakulás. Laurie a feltűnő hasonmás miatt szembenéz azzal, hogy milyennek látják, ki mennyire jó barátja igazán. A családjáról is tud meg dolgokat, és teljesen újra kell értékelnie az én- és családképét. Egyrészt, felismeri, hogy a népszerűség mennyire felszínes tud lenni. Másrészt, átértékeli, mit jelentenek a vérségi kapcsolatok. Fontosak, de nem érnek fel azzal, ha valaki egész életedben szeretett, védelmezett, veled volt. Ezzel is együtt tudtam érezni, pozitív üzenetnek vettem.
Duncan pozitív hangulatú, olyan eredményekre jut, ami példát mutat az olvasóknak. Laurie értékesebb személlyé válik, és a döntései, az elvek, amelyeket majd sajátjának választ, olyanok, amelyeket könnyen el tudunk fogadni.

Megvan a misztikus hangulata. Itt jön képbe az, hogy túl sok ilyesmit olvasok és komolyabb regényekbe is. Végig éreztem, mire megy ki a játék és semmin nem tudtam meglepődni. Pörög a cselekmény, vannak fordulatok – csak éppen végig az, amit vártam. Kellemes, elszórakoztat, tinis, de meglepetés nincs benne.
Így nekem a feszültség sem volt meg. Még talán értékeltem is volna egy merészebb befejezést, így viszont olyan tinis ijesztős. Van egy kis veszély, de igazság szerint annyira messze nem mennek el, hogy Laurie igazán reménytelen helyzetbe ragadjon. Amikor a legveszélyesebb ponton van, akkor is lehet sejteni, hogy ki fog jutni onnan.

Könnyen olvasható, könnyed, ifjúsági könyv. Zsánerében szerettem, csak az összképet tekintve nem elég ijesztő vagy meglepő nekem a cselekmény – kiszámítható volt számomra, ez húzta nekem le.

Talán a szerző magyarul megjelent regényei közül ez az egyetlen, ami még nincs filmesítve. Az anyaga alapján lehetne, érdekel is, hogy lesz-e belőle sorozat/film.

Duncan: A másik én – Mint YA: 70% van kaland, van misztikum és értelmesen nyúl a szerelem, barátság témájához.

Szubjektíven: 70% szerettem, hogy miközben ismerős zsánerekkel dolgozik, egyedi is.

Terroristás, célt kereső, megértésre törekvő.

A tévében merényletekről tudósítanak. A világ több pontján is emberek foglaltak el lőállásokat és kezdtek random emberekre tüzelni. Ezzel egy céljuk volt: felhívni arra a figyelmet, hogy a bolygó az emberek miatt haldoklik. Túl sokan vagyunk, sokat szennyezzük. A vég közeleg. Két asszony is rosszat sejt a híreket látva. Mert Laura fia, Aava öccse ugyanilyen nézeteket vall és el tudják képzelni, hogy Aslak is fent van egy tetőn és lő. Miközben a tragédia egyre biztosabb, mindkét nő átgondolja, mi vezetett erre a pontra. Hogy menekült el az egyik a világ másik végére, míg a másik miképpen sebezte és óvta egyszerre.

A címét szeretem. Több szinten benne van, mi a regény témája.

Elfogy Aslak ideje, aki a képen is látható merénylő. Az ügy mártírja akar lenni, és így minden megmozdulása haladás a vég felé. Bár igazából ő csak a végén lép színre, és kicsit jobban megérthetjük, hogy jutott el oda. Ezt viszont sajnáltam, mert minden Aslak körül és miatt alakul, mégis, ő szerepelt a legkevesebbet.

Elfogy a Föld ideje. Ez környezetvédelmi kötet, ami mindig visszatér oda, hogy tönkretettük a bolygót. Aslak ennek a megszállottja, az anyja (Laura) ennek a kutatója. A merénylet célja is, hogy felhívja a figyelmet – az már más kérdés, hogy mennyire elhibázott maga a koncepció. Ha saját magát gyújtja fel, akkor jobban foglalkoztak volna a miérttel. Nekem úgy jött le, hogy a merényletek után az lett a téma, hogy a merénylők, köztük Aslak is, mennyire félre lettek vezetve és mennyire rossz utat választottak.
A testvére, Aava orvos, aki segélyszervezetekkel dolgozik együtt és a Föld veszélyes pontjain menti az életeket. Most éppen Szomáliában – ott éri a hír, mi történik otthon és hogyan érintett a testvére. Az ő kapcsán ki van vesézve, hogy milyen viszonyok vannak ott, mennyire reménytelen és mégis segíteni próbálni kell.

Ez a kötet Laurára és Aavára koncentrál. Mindketten igyekeznek feldolgozni, hova jutott Aslak és mit tehettek volna másképpen.
A szerző nagyon belülről fogja meg őket, és nem is a cselekményt pörgeti, hanem a nők érzelmeit és gondolatait közvetíti. Laura a számomra megosztóbb. Olyan érzéseket adott neki, amelyek nem megszokottak egy regényben. Az, ahogy irigy a saját lányára, mert ő azt az életet éli, amit ő szeretett volna, de helyette anya és feleség lett. Le van írva, hogyan lett viszonya, verte át a családját és milyen nehezen élte meg az anyaságot. Esendő, tesz taszító dolgokat is, de nem rossz, csak emberi.
Aavában meg végig a menekülést éreztem. Magányos, és lenne lehetőségre többre, de valahogy nem megy neki. Az ő esetében nem látom Laurához hasonlóan tisztán, mi a személyisége negatív pontja, de az ő élete sincs rendben.

Akár jó is lehetett volna a szerkezet: Aslak ott van, lövi az embereket, a hírek elindulnak. Mire a rendőrség körbeveszi, az utolsó áldozata önmaga lesz. Közben látjuk, a család mit él át. A gondom az, hogy maga Aslak nagyon későn kapcsolódik be a sztoriba.

Nem egy könnyű könyv, feszeget súlyos témákat, de nem az üzenetét érzem a legerősebbnek. Pláne, hogy egy csavarral az is kiderül, hogy a netes csoportot egy merénylő manipulálta, akinek egyáltalán nem volt célja, hogy a környezetvédelemre felhívja a figyelmet. Csak agyakat mosott, és öngyilkos merénylőket állított pályára. Így Aslak minden tette, a halála is csak egy rossz vicc lett.
Nem, ez a két nő regénye, akik a családja voltak. Az a sokk, hogy mire lett képes a fiú, mit tehettek volna másképp és feldolgozni, hogy ez van. Érdekes, ennél jobb jelzőt nem adok.

Hirvonen: Elfogy az idő – Mint kortárs: 70% miközben feszeget kortárs problémát, nagyon emberi tragédia is.

Szubjektíven: 45% érzelmes, fájdalmas – azért a természetvédelmi témából többet vártam.

Rakjuk sorba a Jane Hawk-sorozat köteteit!

A:A tiltott ajtó 

B: A görbe lépcső

C: A suttogószoba

D: Sötét zóna

E: Az éjszakai ablak

Megoldás: Tovább!