Testcserés, szerelmes, kamaszos, gonosz entitással harcoló.

A belátta, hogy ez a kapcsolat nem működhet a sajátos élete miatt. Hogy lehetne együtt valakivel, ha minden nap másnak a testében ébred? Messze megy, és a saját szívfájdalmára vigaszt jelent, hogy Riannon mellett ott lesz Alexander, aki több értelemben is rendes. Ez azonban a szívfájdalmat nem teszi könnyebbé. Riannon is boldogtalan: hiányzik neki a fiú, és vissza akarja kapni. Kutatni kezd utána. Közben egy másik entitás, X is egyre aktívabb és a csapat közelébe kerül. Ő felfedezte, hogy hozza ki a legtöbbet sajátos életéből és bárkivel kész leszámolni, aki veszélyeztetné a jólétét.

Van egy tippem, hogy ebben a regényben nem azt értékelem, amit kellene. Romantikus ifjúsági, amiben van egy szerelmes pár, akik egy különös jelenség miatt nem lehetnek együtt. Érdekel a szerelmi szál? Nem. Kedvelem ezeket a szereplőket? Nem.

Nagyon hamar össze is tudom fogni, miért nem jön be nekem a cselekmény nagyját adó történet. A igazság szerint csak szenveleg. Nem élvezi, hogy milyen létezés jutott neki, és az egyetlen célja az, hogy azoknak az élete, akiknek a testébe jutott, ne sérüljön. Tele van görccsel és személyes fájdalommal, mert ilyen létezéssel semmit nem tervezhet. Ahhoz meg túl jó, hogy valaki más életét átvegye. (Az különben nem merült fel benne, hogy egy agyhalott testébe kellene valahogy bejutnia? Ő már nincs jelen, azt a testet nem lenne erkölcsileg gáz, ha megtartaná.) Boldogtalan szenvelgő, amit akkor sem díjazok, ha ő a történetben a jó fiú.
Riannon még ennyire sem szimpatikus. Igaz, már az első kötetben sem értettem, hogy A mit eszik rajta. Nekem olyan szimpla és semmilyen ez a csaj! Arról nem is beszélve, hogy ő is csak szenveleg.

Az ő történetük nem is nagyon szól semmiről. Erre nincs megoldás, és azzal, hogy megint visszakozik Levithan, megint összesodorja őket, csak semmissé teszi azt, amiért az első kötetet tudtam értékelni. Nem kell mindig a happy end, az élet része a búcsú és lemondás is. Az nemes volt, ahogy A elment. Ez a visszatérés, ez a se veled, se nélküled nem vezet sehova. Nem is szerettem így a sztorit.

Van viszont egy X is. Ő A ellenpontja, aki megtalálja, hogy melyik életben mit élvezzen, és kihasználja a lehetőségeket. Ő képes ártani, önző és rosszfiú. Bár a könyv nem fejti ki, de szerintem onnan ered a gazdatestek életének tönkretételi vágya, hogy valahol mélyen belül irigyli, ami nekik megvan és neki nincs. A stabil létezés, hogy nem csak lélekben, de testben is mindig önmaguk.
Nekem ő volt az érdekes, és sokkal jobban lekötöttek az ő fejezeti, mint a többieké. Erkölcsileg egy nulla, de így legalább nem arról szólnak a fejezetei, hogy mennyire szenved vagy mennyire nem igazság, hogy ilyen élet jutott neki. Bár volt olyan áldozata, akit különben sajnáltam, de ezzel együtt is X az érdekes figura.

Kár, hogy csak ilyen összecsapás jutott nekik. Amekkora előkészítése volt az ellentétüknek és a találkozásnak/harcuknak, túl könnyen és egyszerűen zajlik. Hiányzott az izgalom.

Az különben az egész kötetben hiánycikk. Ugyan Nathan megfélemlítése legalább értelmesebb cselekményszál, ebből sem lett túl sok minden kihozva. Nem akar elmenni thriller felé, ez egy kamaszos, szenvelgős történet.

A megváltoztatott befejezés, a búcsú visszacsinálása pedig a mondanivalót tette számomra tönkre. A nemes gesztus helyett megint jön az egoizmus.

Nekem túl érzelmes, túl unalmas és komoly gond az is, hogy a negatív hős az egyetlen, akinek érdekelt a sorsa.

Levithan: Majd egy nap – Mint ifjúsági: 55% érzelmes, kamasz kérdésekkel foglalkozik, az ellenpontok megvannak.

Szubjektíven: 25% a főszereplők sorsa nem érdekelt, idegesítettek. A végét is tudtam utálni.