Kémkedő, cégért küzdő, magánéleti titkot őrző.

Gabrielle Chanel egy jelenség, aki keményen megdolgozott azért, hogy a Chanel azt jelentse, amit. Ahogy a nácik közelednek, és egyre biztosabb, hogy elkerülhetetlen a háború, a nőnek más dolgok miatt fő a feje. Cégtársa a No.5 receptjével együtt elhagyta az országot, és kisajátíthatja a sikerüket. Ő nem szándékozik harc nélkül feladni: felvásárolná az összes jázmint, ellentervet sző. A bevonuló németek miatt kell változtatni a stratégián. A cél szentesíti az eszközt alapon a nácikkal is képes lenne alkudni, a zsidó törvényekre alapozva fosztaná meg társát a cég ráeső részétől, bár ez veszélyes játszma, mert Göring szívesen kisajátítaná a Chanel céget és titkokat. Még messzebb kell mennie, amikor kedvenc unokaöccse – aki egyben Coco nagy titka is – eltűnik a fronton.

A XX. század meghatározó női alakjai között bérelt helye van Coco Chanelnek is, aki több területen is bizonyított. Mélyről küzdötte fel magát, ikon lett, és még mindig izgalmas, hogy mennyi árnyalata volt a személyiségének.

Pamela Binnings Ewen regénye nem életrajz, hanem életrajzi elemeken nyugvó regény. Több cselekményszál is van benne, amely nem tény – az írói fantázia szüleménye vagy elméleteken, pletykákon alapul. Akár úgy is lehetne olvasni, hogy teljesen fikcióként kezeljük, és nem kutatjuk, mi az igazság mögötte. Megállná a helyét sima, szórakoztató regényként is.

Történelmi regényként… kicsit felemás a véleményem. A korszak, a háború alatti Párizs rajza tetszett benne. Azt különösen érdekesnek találtam, hogy mi vesz rá egy embert, hogy kollaboráns legyen. Látjuk, hogy mit tenne meg a tulajdonáért, vagy éppen a családjáért. Egy olyan Gabrielle Chanel portréja született meg, aki nem csak a divatdíva. Benne van az is, hogy milyen bűnök terhelik a lelkét a háborús időből.

Ugyanakkor a magánéleti szálon van, amit még nem emésztettem meg. Ebben a verzióban André csak névleg az unokaöccse, valójában Boy és Coco szerelemgyereke, akit a férfi soha nem vett a nevére, Coco sem fedte fel a személyét, hanem lefizettek egy embert, hogy vallja a maga és Coco testvérének a gyerekének, így is nőtt fel a fiú. Olvastam már Chanelről, filmeket is láttam, és eddig ez a verzió még nem került elém, nem is tetszett. Az valahogy beégett az agyamba, hogy az énekesnői időkből egy abortusz miatt nem lehetett anya, pedig Boynak szült volna. (Pl. Gidel is így írta az életrajzot.)

A regény különben sodor előre, a cselekmény és Coco személye is. Olvasmányos. Annak ellenére, hogy egyes tetteiért el lehet ítélni a nőt – pl. simán egy náci szeretője lesz és kémkedik is nekik – összetett személyiség és a szerző keresi a tettei mögötti indítékokat. Flashback elemekkel megmutatja (az idősíkok váltása fel is dobja a kötetet), hogy jutunk a háborúig és az ott látott nőig, aki ragaszkodik ahhoz, amit elért. Akinek a neve, a márkája az élete – ez ő. Végig mutatja, hogy az apja általi elhagyottság, a zárdában töltött évek hogyan formálták a jellemét.

Nem bírom ki, azért meg kell jegyeznem, hogy egyes részeken azért húztam az orrom. Tudom, az én mániám az életkorok számolása, de Coco a történet idején közelebb van a 60, mint az 50 éves korhoz. Mégis, úgy hódítja a férfiakat, mint egy huszonéves. Valahogy nem érződött ki a kötetből, hogy ott nem egy negyvenes, hanem egy közel hatvanas nő szerepel.

Szerencsére sok minden kárpótol érte: jó húzása van a történetnek, alapos lélektanilag és számomra új szempont volt a háborús bűnök felől közelíteni Chanel felé.

Jár egy pont a külcsínért is. A borító is szép, de ha levesszük, megidézik nekünk a Chanel No.5 üvegjét. Egy divatikon esetében jár is a stílusos kiadás.

Binnings Ewen: Párizs királynője – Mint életrajzi regény: 75% fordulatos, több idősíkkal, megragad egy összetett személyiséget.

Szubjektíven: 55% az André körüli titok irritált kissé, de maga a regény sodort és tetszett.

Bűnszervezetes, szerelembe eső, mássá váló.

Ana Moreno megteremtette az életet, amit szívesen él. Van egy gazdag vőlegénye, aki a tenyerén hordozza. Szerelmes. Így nem kis pofonként éri, amikor a férfi eltűnik, ő meg a maffiavezér Ryan Walsh fogságában találja magát. A vőlegénye adósságát kellene ledolgoznia, és Ryan nem szívbajos az ötletekkel. Ha az apja nem zsarolható, eladná a dögös nőt. Ana esze azonban meggyőzi, hogy inkább maga mellett tartsa és képezze. Ahogy Ana a drogbizniszbe zuhan egyre jobban, Ryan szívébe is…

Egyre kevésbé szórakoztatnak ezek a sztorik. Ebben a regényben is, nem a szenvedélyes szerelmet meg a romantikát vettem észre, hanem azt elemezgettem magamban, hogy Ana mennyire szenved Stockholm-szindrómában. Én egyszerűen nem hittem el.

Ana az a tipikus nő, akiből trófeafeleség lesz. Jól néz ki, erre alapoz mindent. Meg lehet nézni, hogy folyamatosan a külsejét használja. Amikor a vőlegényével van, meg is fogalmazza, hogy neki az a munkája, hogy jól nézzen ki az üzletember kedvese karján. Amikor fogságába kerül, a férfi nem véletlenül próbálja örömlánynak eladni. Ahogy az sem véletlen, hogy nem egyszer használják Ana külsejét figyelemelterelésre már a drogbizniszbe kerülve. Nem jött le, Ryan honnan veszi le, hogy agya is van, nem csak domborulatai.
Szóval, nem tudtam elhinni, hogy Ryan maga mellé veszi és kiképzi. Főleg úgy, hogy pontosan lehetett látni, mire használja a nőket a környezetében. Azt sem hittem el, hogy Ana ilyen könnyen rákap a bűn ízére.

A szerelem – szerelem? Leginkább az ágyban és az üzletben kattan ez a két ember egymásra. Minimális, amit tényleg megosztanak magukról. Bár a szerző igyekezett ívet adni a kapcsolatuknak, és van fejlődés – pl. ahogy megegyeznek arról, hogy mással nem fekszenek össze, azért nekem végig erősebb volt a beteg volta a viszonyuknak, mint az igazi szerelem.

Érdekes kérdés az is, mennyire lehetett ezeket a szereplőket kedvelni. Határmezsgyén mozognak, mert igazság szerint mindenki bűnöző. Csak éppen egyeseknek maradtak elvei is. Ryan a kemény felszín alatt rejteget szívet is, de még Anának is sokáig tart, amíg ezt meglátja. Plusz, az hogy összejönnek és együtt üzletelnek, ők maguk nem személyesen ölnek, attól még nagyon is elítélendő, amit művelnek. A drog méreg, és nincs itt mérlegelés, kinek adják el. A profit a lényeg, és a pénz sem arra kell, hogy Robin Hoodként segítsék a környéket.

A maffiás szál hoz kalandot és izgalmat, csak éppen ebben a sztoriban a szenvedély a lényeg. Így kevésbé is kötött le.
Nagyon csajos könyv, és nem csak a cselekmény miatt. A stílus is. Sok az érzelem, sok a női csevej és az egésznek a hangulata. Mintha guilty pleasure élmény akarna lenni, gazdagok és szépek a bűnnel kacérkodva…

Ami viszont meglepett, a vége. Baráth Viktória merész befejezést adott a sztorinak. Azt értékeltem.
Azt is le merem írni, hogy a borító is megfogott. A belbecs tartalmasabb volta többet számítana, de ez nem az én regényem – de legalább jól néz ki.

Van kiegészítő novella is hozzá, amely közvetlenül azt mutatja meg, mit tett Ryan, mielőtt fogságba ejtette Anát. Bár időben előbbre van az a sztori, akkor van értelme, ha ezt a regényt is ismertük. Emberibb arcát rajzolja a férfinak, aki a macsó énjét mutatja a regényben.

Egységes a stílusuk is, nem véletlenül kiegészítő novella. Passzolnak. Egy plusz jelenet, egy plusz szín, de a nagy egészhez nem tett hozzá.

Baráth: A főnök – Mint erotikus/romantikus: 40% szinte guilty pleasure, bűnnel kevert szenvedély, szexi hősök.

Szubjektíven: 15% nem szimpatizáltam a szereplőkkel, a történetet nem hittem el, kicsit sem.

Mi a közös bennük?

Rentai Renáta

Latter Zsófia

Kornélia (Lia)

Újvári Hanna

Linda

Megoldás: Tovább!

Bosszút álló, nyomozós, rejtett bűnöket felszínre hozó.

Daniel 18 éves volt, mindenki szerette. Kihasználta, hogy most volt a szabadsága, vezetett és állást vállalt a családi farm mellett. Komoly barátnője volt, szerető szülei és kishúgai. Egy találkára ment ki éjjel az istállójukba, de a lány nem jelent meg. Helyette tűz gyulladt, nem tudott kijutni a kamrából. Kate Burkholder rendőrfőnök kapja az esetet, aki jól ismeri az amish közösséget. Sajnálja a fiút, a gyászoló családot, és gyorsan átlátja, hogy nem szerencsétlen baleset történt. A fiút csapdába csalták, és előre megfontolt szándékkal gyújtották rá az istállót. Ahogy az indítékot keresi, és egyre jobban átlátja Daniel jellemét és tetteit, a saját rémálmaival is szembesülnie kell. Az igazságnak azonban ki kell derülnie, bármilyen szörnyűségek is kerüljenek elő az amish közösség hallgatásából.

Ezt a könyvet se fogom egy könnyed, esti olvasmánynak ajánlani. Pláne, hogy pont olyan témákat feszeget, amelyek fel szokták forgatni a gyomrom. Kriminek korrekt, de utána sürgősen valami vidámra van szükség, mert ez egy megterhelő sztori.

Ez azonban jó benne. Nagyot szól, ahogy nyomozónőnk, Kate Burkholder egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megértse, miért kellett Danielnek meghalnia és ilyen kegyetlen módon. Elevenen elégni – belegondolni is rettenet, és Castillo érzékletesen meg is írta. Ül a csavar, megvan a sokk hatás és ha nem is esett jól, mert felkavaró, krimiben sose rosszabbat.
Szerettem azt is, hogy ez erkölcsi kérdéseket vet fel és Kate küzd is ezekkel. Jobban együtt tud érezni a tettessel, mint az áldozattal. Daniel nem az a jó gyerek volt, akinek sokan gondolták. Sőt. Volt egy egészen ördögi oldala. Mi magunk is feltehetjük a kérdést, hogy mit lehetett volna tenni ebben a helyzetben. Van egyáltalán jó megoldás? Szeretem az olyan regényeket, amely szinte tabu kérdésekben vesznek rá arra, hogy átgondoljuk mindkét oldal érveit. Ez ilyen.

A regénynek pluszt ad az is, hogy a bűneset az amish közösségben történt. Egy más világ, saját szabályokkal, és ezeket érdekesnek találtam. Működik, hogy Kate is innen jött, érti őket. Vele mi is érthetjük. Mivel ezt a sorozatot nem sorban olvasom, így nekem még nem sok, hogy mindig ebben a közösségben nyomoz a hősnő. Még érdekesnek találom a hitüket és a szokásaikat is, bár elképzelni nem tudom, hogy én képes lennék így élni. De megvolt a kulturális kirándulás élményem is.

(Ha már kiemeltem, hogy sorozatrész és nem is sorban olvasom. Az esetek teljesen egyediek, maximum a hősnő magánéletében van átívelés. Nem érzem szükségét előismeretnek hozzá.)

Castillo több szereplőt is sikeresen mozgat. A főhősei, Kate és a pasija vannak a középpontban, de megismerteti velünk alaposan az amish közösség érintett tagjait is. Még kisebb mellékszereplőket is karakteressé tud tenni, és komoly indítékokat tesz a tetteik mögé. Hogy lehetne felfogni egy gyilkosság – öngyilkosságot, mi lehet képes indokolni? Van, aki a kiderülő titkok miatt lelövi a feleségét, majd szétlövi a saját fejét. És itt meg tudjuk érteni, ha nem is helyeselhető, miért. Különben a regényben feltárt borzalmaknak jó ellenpontot nyújt Kate és John kettőse, szerettem, hogy milyen szép életet építenek maguknak, ha mondjuk egy kutya beszerzését inkább díjaztam is volna, mint tyúkokét.

Könnyű olvasni, az érzelmek és a cselekmény is húzott előre. Különben sem egy vastag kötet, túl sincs írva. Jók az arányai.

Most divatos feminista olvasatot is találni a regényekben, ebben lehet is. Az amish közösség nagyon elnyomja a nőket – van rá reflexió, és messzebb elvezethet ez a téma benne.

Végül, meg kell dicsérnem a címet. Utal a gyilkosság típusára – hiszen tűz által történt – miközben az indítékok is benne foglaltatnak. Felkavaró sztori, de ezzel együtt bírtam.

Castillo: Égető titkok – Mint krimi: 85% fordulatos, jó ütemű nyomozás, egyedi környezet és van kérdésfelvetés is.

Szubjektíven: 75% bár a regény jó, az indíték eléggé felkavaró, hogy fel tudjon zaklatni is.

Cím: Szegények háborúja

Szerző: Eric Vuillard – francia díjnyertes szerző, a Napirendet nagyon szerettem tőle. (Az a díjnyertes kötete, különben.)

Műfaj: történelmi regény

Cselekmény: reformáció vs. katolikus egyház. De a kényelemben élő protestánsok és a szegények között is egyre nagyobb lett az ellentét. Voltak, akik az elesettek mellé álltak – mint Münzer Tamás. A kötet az ő élettörténete.

Mivel eleve keveset tudok róla, szívesen bővítem az ismereteim, pláne, ha a Napirend stílusában érkezik a kötet filmszerűen, egyszerre mélyen és szórakoztatóan. Mert azt már hallottam, hogy nem véletlen a témaválasztás – ma is komoly gond a társadalom rétegei közti egyre táguló szakadék.

Várható megjelenés: őszre van tervben, elvileg október közepére

Sorozatgyilkos nyomába eredő, nyomozós, háborús műveletes.

A legutóbbi tündéres kaland után Murphy le lett fokozva, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a természetfeletti eseteket kiszúrja és igyekezzen megoldani. Most öngyilkossági helyszínen van, és érzi, hogy valami nem stimmel. Harry érkezik és gyorsan megerősíti a gyanúját: olyan mágikus nyomok vannak, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem öngyilkosság volt és az áldozatnak is volt mágikus kötődése. Felügyelőként is kötelessége dolgozni az eseten, és rádöbben, hogy ez már sorozat. Csak az érintett közösség eddig félt segítséget kérni tőle. Harry azonban nem hagy hátra bajba jutottakat, ha azok nem is kérnek belőle. Miközben a tanulóját is képezi, felbukkan egy régi ismerős és itt az ideje, hogy a bátyjával is rendezze a kapcsolatát.

Egy újabb Harry Dresden kaland, ezúttal egy kifejezetten krimis történet. Van benne ugyan természetfeletti is, és fejlődik az átívelős szál is, de az utóbbi időszakban ez az a része a sorozatnak, ami leginkább krimi.

Adottak a gyilkosságok, melyek az átlagembernek öngyilkosságnak látszanak. Adottak a mágikus nyomok, és Harry, aki a nyomukba ered. Mint egy klasszikus krimiben: elemzi és keresi a nyomokat, kutatja a tanúkat és az áldozatok baráti körét. Mivel urban fantasy, minden erősen kötődik majd a természetfelettihez is, de ez nem változtat azon, hogy klasszikus sorozatgyilkos utáni nyomozásban járunk, aminek életek a tétjei.

Ahogy Butcher szokta, egyre jobban bonyolódnak az események. A gyanúsítottak, a mögöttes indítékok. A Fehér Tanács továbbra is háborúban áll, és a természetfeletti lények is csoportosulnak, ármánykodnak. Eljutunk egészen addig, hogy a látszólag szimpla gyilkosságok mögött milyen bonyolult indítékok és játszmák is vannak. Ez összetetté, izgalmassá teszi. Ugyanakkor egyre szervesebben bekapcsolja a sorozatba.
Az adott nyomozás élvezhető önmagában, de hogy a teljes képet jobban lássuk, már kellenek az előzmények. Így lesz ez a sorozat egyre inkább összefüggő, de én nem bánom.

Megint humoros is, Butcher még mindig elképesztő ötletekkel áll elő. Thomas mocskos titka is… azon még mindig mosolygok. (Fodrásznak állt, és elég menő stúdiója van. De az is megér egy misét, ahogy a testvéri kapocs titkolása miatt egyre többen gondolják, hogy Thomas és Harry homoszexuális pár, ők meg még rá is játszanak erre.) Talán már nincs annyi Harry beszólás, mint korábban, de cserébe a szituációk és a mellékszereplők adják magukat.

Bírom, ahogy a világát kockáról kockára építi tovább. Most pl. a kedvenc mellékszereplőim egyike, Egér származásába láthatunk bele jobban. Igen, tudom, hogy kutya! De ő egy karakteres kutya, önállóan is sok mindent megcsinál és egyre inkább hajlok rá, hogy saját jogon fontos mellékszereplőnek tartsam. Menti az embereket, van mágikus ereje és képes önállóan jó döntéseket hozni, ami sok felnőtt embernek nem megy. Harry macskája tized ennyire sem aktív – Egér viszont egy hősies jelenség!

Ebben a részben más mellékszereplők térnek vissza, és ilyenkor látszik igazán, hogy Harry mennyit változott és hogyan lettek komoly barátai és kapcsolatai- Most bőven van, aki ugorjon, ha segítség kell neki. Jó ember még mindig, és a felügyelői státuszt is igyekszik a maga képére formálni. Ezt különben is izgalmasnak találom – ahogy egy működő, de hibás rendszert belülről lassanként formálnak.

Bár hajlok arra, hogy a tündéres részeket szeressem legjobban a sorozatba, most ez a vámpíros, sorozatgyilkosos epizód is kifejezetten jól esett.

Van jó nyomozás, bonyolódnak a hatalmi játszmák, jönnek vissza szimpatikus szereplők és jókat vigyorogtam is rajta. Jól sikerült ez a rész is.

Butcher: Fehér éjjel – Mint fantasy: 90% építi tovább a regény világát, izgalmas a nyomozás és humoros is e rész.

Szubjektíven: 95% tetszett, hogy ennyire krimi és élveztem, ahogy a nagy játszma része is.

Esküvőre készülő, új szolgálati helyet kapó, rendőrös.

Franz Eberhofer nehezen viseli, amilyen változást rá akarnak kényszeríteni. Kényelmes, falusi rendőri állását hátra kell hagynia, hogy Münchenben dolgozzon. Egyrészt, túl jó a statisztikája, hogy vidéken dolgozzon. Másrészt, a helyi hentes fiának kell egy állás, és beültetnék Franz helyére, mint falusi megbízott. Azért Münchennek is megvannak a maga szépségei: Rudi közelsége, egy csinos kolléganő, aki szívesen kerül közelebb a vidéki kollégához. Közben Susi egy régi hódolója színre lép, és Franz nem akarja megint elveszteni a nőt – így rászánja magát a lánykérésre, mindenki lázasan készül a lagzira. Közben azt is érdemes lenne megoldani, hogy ki lopta el a Papa autóját és hagyott benne egy holttestet.

Most vagyok azon a ponton, hogy Franz Eberhofer kezd az agyamra menni. Lehet, hogy szünetet kell tartanom a kötetek között, mert így túl tömény, hogy mennyire nagy gyerek és mamlasz ez a rendőr.

Mi zavar ennyire? 1: a nőügyei. Franz ebben a kötetben München állományába kerül, és az irodáját egy szülési szabadságon levő kolleginával osztja meg. A háromgyerekes anya(!) belibben, és mire észbe kapunk, már nyomatják is Franz-cal. Időnként összefekszenek, miközben otthon vár Susi, aki már hősünk menyasszonya. Eddig is irritált, ahogy Franz mindig kapható egy menetre, de ez új csúcs nála is. Munkahelyen, háromgyerekes anyával, akit napi szinten látnia is kell?

2: a Susi-kapcsolat. Eleve el sem kellett volna jegyeznie, csak birtoklási vágyból tette. Már a jegyesség alatt volt egy csomó jel, hogy ennek nem lehet jó vége. Meg lehet nézni, milyen elszólásai vannak a nőnek, amikor pl. Franz csak a környékre akar menni nászútra. Mennyire szerelem ez, és mennyire megszokás? Franz részéről nem egyszer éreztem úgy, hogy Susi csak a nő az életében, akivel kényelmes és megszokott, de semmi szenvedély.

Továbbra sem értem, miért ilyen kapós pasi Franz. Bár, egy utalás van arra, hogy jóképű. Amikor öltönyt próbál, egyenesen a bajor Robert Redfordként reprezentál.

Most sem a krimi a domináns, marad a magánélet és a család, meg a vidéki őrületek. A fő téma talán a Susi – Franz eljegyzés és esküvő, meg Leopold lehetséges hazaköltözése van terítéken. A szokott módon drámáznak, a humor is a szokott. Nem rossz, csak a fenti gondjaim vannak a főszereplővel, és már szinte sajnálom Leopoldot, akitől a saját öccse ennyire rosszul van. Az elején még jobban elhittem a rendőrnek, milyen idegesítő alak a bátyja, de már kezdek kételkedni.

A krimi szál is a humor felől van megfogva. Most is. A Münchenbe látogató apa kocsiját ellopják, és egy hullával a csomagtartóban kerül elő. Franz keveset nyomoz, a krimi egyre inkább mellékszál csak. Szokás szerint nagy szerencséje van most is, jókor botlik bele dolgokba.

A kár az, hogy az ügy egy része annyira tragikus a szememben, hogy nehezen fér össze a különben humoros körítéssel. Most komolyan, mennyire normális az a huszonéves nő, aki egy 13 évestől esik teherbe? Ha a nő nem lenne hulla, szerintem mehetne börtönbe liliomtiprásért – akkor is, ha a srác szerelmes is volt belé. Ha nagyon úgy van megírva, hogy a fiú járt a nő után. De akkor is: huszonévesen egy 13 évessel? Undor.

Pedig Falk szépen hozza a szokott elemeket. A humort, a színes mellékszereplőket, a családi kapcsokat és viszályokat. Igazság szerint még jól is szórakoztam, és tetszett a könyv, csak annyira irritál Franz mamlasz nőcsábász volta…

Számoljunk csak… ez az 5. rész, még kettő van kiadva magyarul. Félbe biztos nem hagyom, de most már sok egy kicsit Franz jellegzetes dolgaiból.

Falk: Savanyúkáposzta-kóma – Mint krimi: 65% humoros, minden téren és könnyed. Kis család, kis krimi, szinte csajos.

Szubjektíven: 60% vicces az ügy. Vicces a lagzi körüli felhajtás. De Franz és a nők… jaj.

Emberek vagyunk. Szenvedünk. Senki, ismétlem, senki nem ússza meg fájdalom nélkül. (Fortunati: Semmi súlya)

Nem érdekelt, kinek a DNS-e keveredett kiével. Amikor elszabadul a pokol, azok az emberek, akik szemrebbenés nélkül támogatnak, ők a családod. (Butcher: Főbenjáró)

A szerelem feltűnhet más és más formában, de sohasem tűnik el. A szerelem képessé tesz, hogy ott folytasd, ahol legutóbb abbamaradt. A távollét kölcsönveszi az időt, a szerelem birtokolja. (Levithan: Majd egy nap)

A szerencse olyan, mint a jó feleség. Ha veled él, észre sem veszed gondoskodását, keze munkáját, kedves szépségét, de ha elhagy, riadtan döbbensz magányos nyomorúságodra. (Örkény: Babik)

Kicsikém, a világ folyton változik. Te is tehetsz érte, hogy jobb hely legyen. (Hirvonen: Elfogy az idő)

Mi tart össze embereket? A vörös folyadék az ereikben, vagy a tűz a szívükben? (Ross: A királynő koronázása)

Aki üvegházban ül, ne dobálózzon kövekkel (Falk: Grízgaluska affér)

Az az üzenete, hogy igen, néha bizony iszonyatosan szar kártyákkal kell játszanunk, de a leosztás ellenére van választásunk, dönthetünk róla, merre induljunk. Még mindig van egy kis hatalmunk a dolgok felett. (Fortunati: Semmi súlya)

Amikor elfogy az idő, csak a teher marad, amit már senki sem bír el. (Hirvonen: Elfogy az idő)

A karácsony állandó. Semmi sem állhat az útjába. Nem számít, mi történt az év során, nem számít, mi változott, a karácsony valamiféle lezárás, mint a pont egy hosszú, tekervényes mondat végén. (Duncan: A másik én)

Ismeretes, hogy Einstein, a híres fizikus naponta több száz szerelmes levelet kapott, ami arra mutat, hogy még a matematikának is lehet némi varázsa. (Örkény: Babik)

Betegséggel küzdő, kamaszos, világ felé nyitó.

Catherine pár éve még jól érezte magát a bőrében. Stabil baráti köre volt, és a lányokkal együtt járt balettre, amit imádott. Ám sorra jöttek a bajok: szeretett nagyanyja meghalt, és Cath volt mellette a végső percekben. Kiderült, hogy bipoláris, és amikor a Semmi elragadja, nem hagy a személyiségéből semmit. A barátok elhagyták, a táncot is félbe hagyta. Már olvasni sem mer, nehogy egy történet a Semmi felé lökje. A gyógyszereit gyűjti össze, hogy majd távozhasson, mielőtt megint elkapná a roham. Előtte pár dolgot még szeretne megtenni – a szüzességét elveszteni, többek között. Az új pszichológusa igyekszik helyre tenni az én-képét és váratlanul új emberek is az életébe lépnek. Kristal, aki evészavarral küzdött és megérti őt. Egy fiú, aki több lehetne, mint egy barát. Megérné élni értük?

Ilyen egy ifjúsági regény, ami közvetít is valamit, szórakoztat is, de többet is ad egy jó történetnél. Megrázó, szomorú, szívmelengető, röviden: jó.

Egy olyan betegség van a középpontjában, amiről szerintem kevesen tudnak többet. A bipoláris zavar. A kötet egyrészt érzékenyítés is, mert sok mindent meg lehet tudni erről a kórról. Miért alakulhat ki? Mit szed, aki szenved benne? Milyen életminőség lehetséges mellette, milyenek a tünetek? Megmutatja, hogy ez nem halálos ítélet és a bipolárisok nem őrültek, csak van egy betegségük, amire oda kell figyelniük és kordában tartani.
Tágítja a nézőpontot, és elfogadóbbá tesz azzal, hogy megismertet vele.

Ugyanakkor érzelmi oldalról megfogott kamasztörténet is. Catherine bipoláris, és ez meghatározza, hogyan látja magát és a környezetét. Összetett személyiség, és nem csak ezért. Megvannak a maga traumái és küzdelmei. Együtt tudtam érezni vele, ha néha kedvem is lett volna megrázni. Abban nagyon tipikusan kamasz, hogy a világa köré összpontosul. Kristal egyszer remekül meg is fogalmazza, bár ezt nem csak a betegségnek tudom be. Szerintem emberi, hogy a magunk baját érezzük a legnagyobbnak és magunkból kiindulva viszonyulunk a környezetünkhöz. Cath is ilyen, és ha néha brutális is, hogy mennyire vak mások dolgaira, érthető is.

Nagyon életigenlő könyv. Ahogy Cath nyitni kezd a világ felé, sorra érik a pozitív élmények. Olvasóként is jó belemerülni, hogy mennyi mindennek lehet örülni, és mi minden vár minket. Nem kell nagy dolgokra sem gondolni, mindössze az, hogy vannak pozitív meglepetések, emberek, akiken jó értelemben lepődhetünk meg.

Szerettem, hogy igazság szerint hétköznapi, teljesen elképzelhető történet hoz – nem rohan, nem sűrű, mégis lekötött végig. Olyan feszültség van a hősnőben, hogy az érzelmi útja is kalandként olvasható, és egy randi vagy egy baráti kinyújtott kéz is tudott olyan izgalmas lenni, mint másban egy zombihorda támadása.
Széles a tabló: a szülő-gyerek kapcsolat, a barátság, a szerelem és a beteg-orvos kapcsolat is megkapja a maga színeit. Változatos ezekkel a történet.

Kedveltem a szereplőket és Fortunati mélyítgeti a mellékszereplőket is, nem éri be csak Cath árnyalataival. Attól is élt ennyire ez a regény, mert több szereplővel, színesen van megtöltve, Cath nincs 2-3 ember közé beszorítva. (Sok történetben pont azt nem bírom, hogy csak 2-3 szereplősek. Ez nem olyan.)

Végig jó húzása van a történetnek, több okból is. Érdekelt, mi lesz a lánnyal és a köré csoportosuló szerepkörrel. Ahogy birkózik a betegségével, az a személyes és olvasót megszólító hang, az is vitt előre benne.

Van benne dráma, van benne humor. Jól sikerült történet, amiről érdemben beszélni is lehet olvasás után. Ilyesmit érdemes lenne kamaszként is kézbe venni.

Fortunati: Semmi súlya – Mint kamaszos fájdalmas: 95% érzékenyít, nagyon emberi és nem csak kamaszregény.

Szubjektíven: 85% bár nem értettem a hősnővel mindig együtt, a történet beszippantott.