Árulókat leleplező, utolsó harcokat vívó, magukkal tisztába kerülő.

Brienna elérte a célját, visszaállította a királyságot és a királynő felülhet a trónra. Ebben neki is nagy szerepe volt, és büszke is arra, amit elért. Ugyanakkor még mindig szenved attól, hogy az apja bűnei őt is megbélyegzik. A saját szolgáik nem őt látják, hanem az apját benne, és már pletykák indultak, hogyan hálózta be a nevelő apját, hogy fogadja be. Aodhan mellette áll, de őt leköti, hogy a birtokát újra működőképessé tegye. Isolde pedig a bűnösöket kéri számon, még a koronázása előtt. Meg kell erősíteni a hatalmát, megtörni a lázadó családok ellenállását. Különösen éles kérdés, hogy a megbuktatott király családjával mi legyen. Aodhan akaratlanul is mélyebben érintett a kérdésben: egy befogadott árváról nem sejthette, hogy valójában a bukott király unokája. Hiába nyertek, még nem övék a teljes győzelem.

Volt értelme előtte újraolvasni az első részt. Hiszen ez egyenes folytatás, akár egy kötetben is ki lehetett volna adni a két részt.

Értelmes folytatás, működő konfliktussal. Isolde megnyerte a csatát, királynő lesz, de a hatalom megszilárdítása és a koronázás még vissza van. Szerettem is, hogy nem meseszerűen javul meg minden egyszerre. Azok a családok, akik az előző király mellett álltak, neki köszönhették a hatalmukat, nem állnak sorba, hogy hűséget esküdjenek a királynőnek. Van ármány, van tét.
Saját jogú történet, akár az első kötet nélkül is értelmezhető, de mégiscsak annak a logikus következménye, hogy most ez a harcot vívják. Ez tetszett benne.

Szerettem, hogy bár továbbra is Brienna a kiemelt szereplő, azért a többiek is jelentős szerepet kapnak. A váltott nézőpont jót tett neki, változatosabb és többféle kaland kerül bele.
Nem csak egy-egy csata vagy nyomozás kötött le, hanem az olyan csendesebb, de fontosabb kérdések is, hogy Isolde hogyan kezdje az uralkodását. Az áruló családot valóban ki kell irtani az utolsó gyermekig, vagy lehet adni egy újabb esélyt, remélve, hogy a gyermek jobb lesz, mint a szülője egykor? Benne volt annak a bonyolultsága, hogy ez igazából nem is csak a gyerekről szól. Mert, ha ő maga jó gyerek is lenne, mint Ewan és a nővére, ők már a létezésüknél fogva jelképek is. El lehet azt pusztítani úgy, hogy a gyerek ne sérüljön? Az, hogy a főszereplők személyesen is érintettek lesznek – rokoni ágak vagy megszeretett gyerekek által, csak növeli a tétet.

Van tehát politikai játszma, mágikus küzdelem, lesz igazi csata is és mellette még ott van Brienna és Aodhan szerelme is. Talán ez az, amiben érzek nem egy felesleges kört. Mindenkinek olyan egyértelmű, hogy szerelmesek egymásba és Aodhan feleségül fogja kérni. Brienna ehhez képest nem egyszer úgy tesz, mintha ő nem érezné ezt, vagy nem lenne nyilvánvaló, hogy ők ketten egy pár lesznek.
Ezt a konfliktust érzem műnek, szerelmi téren nem feszült ez a sztori, de nem is kell annak lennie. Még mindig inkább ez a művibb konfliktus, mint valami szenvelgés.

Brienna személye az, akibe amúgy is bele tudnék kötni. A többiek konfliktusait jobban átérzem, az kevésbé ment le a torkomon, hogy jönnek elő az önértékelési gondjai, mert az emberek már tudják, ki a vér szerinti apja és utána ítélnék meg őt is ismeretlenül. Nem küzd ellene, csak szenved tőle. Nem szeretem a szenvelgő szereplőket… szerencse, hogy nem ragad bele és elég mozgalmas a cselekmény, hogy ezen túljussanak.

Bár könnyed, azért a hatalom természetéről és az adható második esélyekről több is van benne a sima szórakoztatásnál. Ez is pozitív benne.

Összességében korrekt folytatás, értelmesen viszi tovább a cselekményt és jó volt még egy kalandot átélni a szereplőkkel.

Ross: A királynő koronázása – Mint YA fantasy: 75% értelmes folytatás, saját jogon is kalandos, mélyebb kérdésekkel.

Szubjektíven: 70% bár Brienna néha fáraszt, a történet jó és a szereplők többségét is bírom.