Ez marad utánunk: rozsda és egymilliárd süket okostelefon.

Egész életük robotélet: javítsd meg ezt, csináld meg azt, építsd fel ezt; egész életük a hardver álma, pedig éreznek, érzik, hogy AZ NEM LEHET, HOGY ENNYI AZ EGÉSZ.

Posztapokaliptikus, más világban fennmaradó, robotos.

Egy hír pillanatok alatt rázza meg az egész világot, már, aki még életben van: valami történt. Ahogy felkel a nap, a szerves életnek vége. Ázsiának esélye sem volt, Európában és az Államokban még jut pár perc, pár óra az életből. Egy lengyel informatikus csoport egy része vadul játszani kezd a kedvenc játékával, míg pár főnek eszébe jut, hogy van itt olyan technika, amivel digitálisan képesek beolvasni az agyukat. Így, amíg van idő, feltöltik magukat a számítógépre. Nem csak ők döntöttek így – sok fiatal gamer rendelkezett azzal az eszközzel, így a szerves élet vége után mindenféle robotok és elektronikus eszközök kelnek életre, bennük egy-egy emberi tudattal. Egy új valóság kezd épülni, amelyben vágyakozni a régi életük után, csoportokat alakítanak ki és a mindennapi harc célja a javításra felhasználható alkatrész lesz. Kevés az informatikus, aki tényleg ért is ezekhez a dolgokhoz, de mindenki küzd és dolgozik, amivel tud.

A Netflix sorozatot, amelyet reklámoztak is azzal, hogy Dukaj regényéből készült, már láttam. Bár tudtam, hogy a kettőnek minimális köze van egymáshoz, azért így is megcsapott, mennyire kicsi a közös intervallum. A regényben vannak elméletek, legendák, amikkel biztatják magukat a robot emberek. Az egyik a repülőgép meséje, amely élő emberekkel köröz a sötétségben. Ebből a gondolatból nőtt ki egy egész sorozat.

De ebben a történetben már nincsenek igazán emberek, csak gépekbe áttett tudatok. A mindennapi harc is teljesen új jelentést kap. A gép rohad, elromlik, és most aztán nem egyszerű a javítás. Nincs utánpótlás, kevés a hozzáértő és el is indul a harc a készletekért. Ha meg minden meg is van, akkor is gond, hogy géptestből sok művelet nem kivitelezhető.

Egy teljesen más gondolkodást kell felvenni a főszereplővel, és elképzelni egy ennyire más létezést. Nekem már az gondot okoz, hogy milyen az a világ, ahol már semmilyen szerves dolog nincs. Nem is annyira az emberek vége akaszt ki, de elképzelni egy halott bolygót állatok és növények nélkül, csak gépekkel… nem tetszik a gondolat sem.

Ugyanakkor az emberi élni akarás regénye is. Mert lesznek itt sokan, akik így is, akár egy szexrobotban tévelyegve, de fenn akarnak maradni. Nem maradt a régi életből semmi, az emlékek legfeljebb és mégis, küzdenek, szervezkednek.

Érdekes volt, hogy milyen társadalmi formákat vesznek fel. Mivel emberi a gondolkodásuk, nagyon hasonlít arra, amit emberként is ismertek. Különböző csoportok, érdekekkel és vezérekkel. Kezdhettek volna minden pusztulása után valami egészen másba is, de visszatértek az ismert formákhoz.

Az is érdekes pszichésen, hogy mennyire visszavágynak a régi világba, a Paradicsomba. Ahogy imitálnak dolgokat, amelyeket a robottest nem tud, nincs olyan érzékelésük, de pl. eljátszanak egy szexuális aktust. Nem éreznek semmit, nem is igazi szex, de mégis, van rá igény, nosztalgia. Eszembe is jutott Csehov három nővére meg a Moszkva-nosztalgia.

Amivel már ott tartottam, hogy mi is az ember. Ezek a robot emberek ugyanúgy éreznek, emlékeznek és vágyakoznak, mint a nővérek. Minden más, nem alszanak, esznek, éreznek úgy, de belül még emberek. Akkor számít egyáltalán a külcsín?

Nem is könnyed olvasmány, mert nem cselekménye van, hanem más világa és nagyon sok gondolata. Van ugyan kiemelt karaktere, ha úgy tetszik, főszereplője – az egyik lengyel informatikus a történet elejéről – de teljesen lényegtelen még a személy is. Ezzel a megváltozott világgal csak a tudása a fontos, az élni akarása, minden mása megsemmisült.

Hiányzott is nekem a cselekmény, és nem egyszer már belefáradtam. Elvontnak nem mondanám, de ennyit a létezésen és az emberi mivolton gondolkodni, nem akartam.

Még csak azt sem mondanám, hogy mindig mindent értettem. Vannak benne pl. gyerekek, akikből nevelik az új generációt. Nem tudtam hova tenni: tényleg emberek, szerves testtel? Mégis, hogyan? Ha meg nem emberek fizikailag, akkor mik? És a gond, hogy egy ponton fel is adtam, nem is akartam már tudni.

Vannak rajzok is benne, és egy ponton azok már jobban lekötöttek, mint a történet. Abban van humor, és ironikusan rárímelnek a történetre. Nem szervesen annak részét képezik, inkább gondolatokat adnak hozzá.

A sorozat közelebb állt hozzám, bár tény, hogy a regényt tartom mélyebbnek és értékesebbnek. Csak éppen kicsit sem tudott szórakoztatni, túl könnyen beleuntam.

Dukaj: Érkezés a sötétségbe – Mint sci-fi: 55% izgalmas alaphelyzetből jó világbemutatás, de egyre elvontabb és lassabb is.

Szubjektíven: 40% néha untam is, és nem értettem, mire megy ki a játék. Mit kellett volna megtanulnom, meglátnom belőle?

Nos, Amrita, a szépség nem káprázat, fátyol vagy tükör, hanem a szépség az istenség maga.

Meg kell tudnom, ki vagyok. Fény és sötétség vagyok egyszerre. De mind a két világ hozzám tartozik!

Életpályás, saját utat kereső, művészi pályát bemutató.

Gottesmann Mici jómódú család sarja volt, szép és kiváló énekes. Puccini lett volna, aki sztárrá teszi, de egy szerelmi botrány miatt a karrier kútba esett. A nő nem esett kétségbe, egy barátnőjével Indiába utazott, ahol elszerette annak vőlegényét, Umrao herceget. A házasságból két kislány született – az idősebb, Amrita kiskorától nagy tehetségnek volt elkönyvelve. Kiválóan zenélt, de rajzolni tudott igazán. A lány vonzó volt, szabad és meg akarta élni az életét. Párizsban tanult, érmeket nyert és lemerült bármilyen mélységbe, hogy ihletet gyűjtsön. Mindkét nemből választott szeretőket, sokat utazott és egyre többen kerültek a bűvkörébe. Amikor a húga házasodott, az elismert művésznő sem kívánt pártában maradni, és első szerelméhez, az unokabátyjához, az orvos Egan Viktorhoz ment hozzá. Miközben Amritában látták az indiai művészet megújulásának fő alakját, túléltek egy világháborút és saját szabályaik szerint élték az életet.

Valahol szomorú, hogy Amrita Sher-Gil mekkora név volt a korában, egyszerre vallotta magát magyarnak és indiainak, mégis, nincs köztudatban, hogy volt egy olyan festőnk a XX. század első felében, akit Frida Kahlóhoz mérnek.

Szunyogh Szabolcs kötetében regényesen ismerhetjük meg a festőnő életét, művészetét és az őt ért hatásokat. Érdekes már csak azért is, mert félúton igyekszik megállni egy regény és egy ismeretterjesztő munka között. Követi az életrajz elemeit, vannak némileg szárazabb és magyarázó részek benne, de közben regény is, életképekkel és jelenetekkel, regényesen vezetett cselekménnyel és karakterekkel.

Szerettem is a stílusát: komolyabb, mint egy regény, miközben nem nélkülözi annak mesélő erejét és olvasmányosságát. Van dramatizálás is – jó szokásomhoz híven olvasás mellett belevetettem magam a tények összegyűjtésébe is, és nem egy cikket olvastam mellé a festőnőről. Nem egyszer mást, kicsit másképpen találtam, mint amit itt olvastam. Elég sok történet, anekdota maradt fent Amritáról, és a szerző jó érzékkel válogatta úgy őket, hogy egységes, kerek képet adjanak arról, ki volt Amrita, hogyan és miért élt.

Különben ajánlom is, hogy net közelében olvassuk a regényt. Nekem sokat adott hozzá, hogy megkerestem fotókon a helyszíneket, a szereplőket és Amrita festményeit. Igaz, a képzelet egyes pontokon jobb tud lenni. Ahogy szép, szőke fiatalembernek Viktor meg van írva, sokkal megnyerőbb a képzeletemben, mint akit a fotóin láttam. De ezt Amrita kapcsán is el tudnám mondani: a képek nem tudják visszaadni a személyisége olyan fokú varázsát, amit a szerző szavakba tudott önteni.

Tetszett az is, ahogy Amrita köré rendezve bemutatja a korszakot, az országokat. Végig a nőre van a fókusz helyezve, de azért sok mást is megismerhetünk mellette. Az indai művészet is olyasmi, amiről több újdonságot olvastam itt.

Amit azért emésztenem kellett benne, az nem az író mutatványa, hanem a festőnő életviteléből fakad. A XX. század elején Amrita annyira modern, a társadalmi szabályokat semmibe vevő életet élt, hogy még mindig fogom a fejem. Csak egy példa: az esküvője előtt még viszonyba bonyolódott egy angollal, teherbe esett. Majd elutazott a vőlegényéhez, aki előbb abortuszt végzett rajta, majd elvette a nőt. Az, ahogy minden téren ezt a szabadságot megadják egymásnak és végig kitartanak a másik mellett… nem is tudom, irigyelni vagy szörnyülködni kellene rajta. Azért szerintem nem lehetne mentség mindenre az, hogy művész és tapasztalatokat kell gyűjtenie.

Tanulságos és érdekes is, az meg egy nagy plusz, hogy Amrita Sher-Gil magyar is volt.

Szunyogh: Amrita Sher-Gil – Mint életrajzi regény: 85% regényes, de hiteles is, életre kelti és megismerteti a hőseit.

Szubjektíven: 70% lekötött és érdekes volt, sokat olvastam is mellé, de azért nem egy könnyed történet.

A lényeg, hogy legyél valamilyen. A semmilyent nem lehet megjegyezni.

Minden és mindenki másképp szép, másképp különleges, másképp egyedi. Rájöttem, hogy az én nézőpontom csak egy a nézőpontok népes birodalmában.

A változások néha túl gyorsan jönnek, és legtöbbször csak a felszínt érintik. A nagy viharok képesek felkorbácsolni a folyókat, de azok után idő kell, míg újra letisztul a víz és a hordalék ismét a helyére, a mélybe süllyed.

Családi történetes, céget vezető, divat iparos.

Dávid szülei egyetlen, imádott fiaként nevelkedett. A szocialista rendszerben is jól tudtak élni, bár a családi múltban volt olyan, amit jobb volt elrejteni. Az apja a tudásával emelkedett fel és lett jól fizetett mérnök. Az anyja is jó volt a szakmájában, és a szépsége rejtette azt is, hogy felmenői között bárók és hercegek voltak. Dávid a legjobb iskolákba járhatott, és alkut is tudtak vele kötni: megszerezte a diplomát, majd szabad kezet kapott, a szenvedélyébe is belekóstolhat. Így köt ki a ruháknál és a divatnál, a színérzéke egészen kiskora óta nyilvánvaló volt a családnak. Egy párizsi ösztöndíj pedig egy más rendszerbe is utat nyit, ahol felfedezheti önmagát és megnézheti, mi van a saját világán túl. Sokat tanul, sokat érik, de hazatér. Otthon akar valaki lenni, és miközben egyre építi a márkáját, nevet szerez a világban és otthon is, a családi életének is megvannak a maga hullámvölgyei, titkai és örömei.

Ez egy olyan regény, ami jól példázza, hogy mit is jelent az igaz történet alapján. Náray Tamás nem önéletrajzi regényt írt, de sok elemet felhasznált a saját életéből és beleépítette Dávid történetébe. Így magáról is sok mindent elmond, ugyanakkor nem róla szól, ez egy szórakoztató regény.

A történet két nagy részre bomlik és érdemes is két részre szedni, mert nagyon más a kettő hangulata és a története is. Az első inkább családtörténet, amiben elhelyezi Dávid gyerekkorát és ifjú éveit. Végig körbeveszi egy védő és szoros családi burok, aminek a történetét is mélyen beszéli el.

Több generáció sorsa elevenedik meg, és vezet el egészen a fiúig. Közben látjuk a társadalmi változásokat és azt is, ezeket hogyan élik meg és túl a felmenők. (Az különben kiemelendő, hogy a sorok között milyen sok arcát meg tudta mutatni a kommunista rendszernek. Hozzám közelebb hozta, milyen lehetett abban a környezetben élni.) Számomra ez mind szépen aláhúzta, hogy meghatároz minket, honnan jövünk és milyen örökséget kaptunk. Dávid személye, szenvedélyei mind mélyen gyökereznek a család történetében, a rokonokban.

Bár szerettem a történeteket, és sok nagyon szerethető alakot épített fel Náray, azért az időszerkezet nem nyerte el a tetszésem. Nincs bajom az idősíkok váltakozásával vagy a flashback elemekkel, de itt nagyon szét van törve az egész múlt. Nem is nagyon látok logikát abban, hogy az egyes múlt kockák miért ott vannak elhelyezve, ahol. Nincs linearitás. Pl. az egyik részben Dávid anyjáról azért pletykálnak, mert csak egy gyereket szült. Jóval később derül ki, hogy a szülésbe majdnem belehalt és orvosi oka van, hogy Dávid egyke.

Megvannak a szappanoperás elemek, amelyeket már a Zarah regényekben is szóvá tettem. Cili szála egy az egyben ilyen a történet végén megjelenő Andrew-val. Itt jobban toleráltam őket, talán azért is, mert a regény II. fele valami egészen mást képvisel.

Az a szakmai rész, Dávid karriertörténete. Ugyan ott van Péter, a szerető társ, de nem szerelmi történet, a megismerkedésük és kapcsolatuk is belefért egy bekezdésbe. Itt az van felépítve, hogy Dávid mennyire jó abban, amit csinál, és milyen szenvedéllyel dolgozik. A divat, a profizmus történetei ezek. Mellette egy érzékeny ember portréja is, aki hatalmas szeretettel fordul az állataihoz és meglepően szerény minden sikere ellenére.

Ahogy a Zarah, ez a történet is ízléssel lett megírva. Ugyan egyes történet elemeket és részleteket boncolhatok benne – szegény Jin és Jang esete trauma volt nekem is, de azért túlzásnak érzem Dávid innen meginduló egészségügyi romlását. Ahogy az is kész, hogy Péter milyen könnyen felszámol majd mindent. Vagy az, hogy még az sem került bele, hogy Dávid tudott-e arról, hogyan repült el Cili. (Szerintem nem, kétlem, hogy egyáltalán nem tartotta volna a kapcsolatot a gyerekével, ha tudja, hogy Cili nem ment el az abortuszra.)

A második fele húzta fel igazán nekem, de az egészben voltak emlékezetes részek.

Náray: Az utolsó reggel Párizsban – Mint karrierregény: 70% érzékeny csalás- és karakterrajz, igényes mesélő – ha az idősík halmozás sok is.

Szubjektíven: 65% néhol vannak hiányérzeteim és az első rész időkezelését nem szerettem, de egy jó sztori és érdekes a divatvilág a kulisszák mögül.

Többek vagyunk, mint a test, amelyben létezünk

Az igazságot nem időre mérik.

Hiszen mi másra is törekedne a művészet? Nem csupán az igazság, hanem a megjelenítésre érdemes igazság megragadására, amely megnyugvást vagy megértést hoz, és egy pillanatra áthatja vagy megtorpanásra készteti az emberi szívet.

Merényletet megakadályozó, származással szembenéző, kalandos.

A Riyria újabb feladaton van túl, de az anyagi gondok így is jelentősek. Sürgősen kell egy munka, vagy valami olyasmibe kell fogniuk, ami Royce lelkét nem rázná meg, de Hadrian nem lenne rá hajlandó. Így gyorsan elfogadják, amikor a papság egy tervet kér tőlük mindössze: látogassanak el Dulgath vidékére, ahol az ifjú Dulgath úrnőt meg akarják gyilkolni, mielőtt apja örökébe léphetne. Nekik fel kell mérni a védelmet, és megmondani, hol érdemes megerősíteni a nő testőrségét. A helyszínen azonban rá kell jönniük, hogy egy mocskos játszmába akarják őket belerángatni és bűnbakot csinálni belőlük. Ez már eleve visszavágásért kiált, de az úrnő titka, és amiket ő tud, szintén marasztalják a párost. Nysa Dulgath ugyanis olyan dolgokat mond ki Royce származásáról, amelyekkel a férfi maga sem volt tisztában.

Kezdjük talán egy kis rendszerezéssel! A Riyria Krónikák elmesélték, hogy keveredtek nagypolitikai eseményekbe a főszereplők, és nem csak királyságok sorsa múlt rajtuk, de mindketten egy olyan származással is bírnak, ami egy még nagyobb szabású történetet bontakoztatott ki a regények végére. A Riyria – A kezdetek sorozat olyan időkbe visz vissza, amikor még nincsenek ekkora játszmák, csak kalandozik a páros. Egy harmadik sorozat meg azt meséli el, a világ hogyan alakult ilyenné.

A középsőbe illik a Dulgath halála, amely abszolút megáll a maga lábán. Pontosan meg van írva még a világ is annyira, hogy minden előismeret nélkül élvezhető legyen a kaland és a szereplők jellemének alakulása. Röviden utalva van a szereplők barátságára, helyzetére, kapcsolataikra, és hogy milyen népekkel teli világban élnek (elfek helyzete). Természetesen, akinek bármilyen előismerete van, keresheti a plusz adalékokat – én pl. most sokkal jobban figyelek a múltra való utalásokra, az Első Birodalomra és az elfek történelmére.

Látszólag egyszerű a történet, de Sullivan ügyesen bonyolítja mindig kicsit tovább. A megbízás mögött van egy gonosz szándék, az úrnőnek is megvan a maga titka és az egész összeadódik, sokkal nagyobb így a kaland, mint lett volna önmagában. Talán abba bele tudnék kötni, hogy már hányadszor akarnak belőlük bűnbakot csinálni, bár az pontosabb lenne, hogy hányadszor akarnak egy bűnbakra kenni mindent a politikai játszmák miatt. Mert azért nem mindig a Riyria van erre a célra kiszemelve.

A szereplők körét is mindig kicsit tovább tágítja és hoz be izgalmas alakokat. Dulgath úrnő is erőteljes, és jól összerakott figura, de izgalmasabbnak éreztem most az olyan fontos mellékszereplőket, mint a festő Sherwood vagy az egykori Gyémánt, Scarlett. Az ő drámájuk szépen hozzá illik a nagy történethez, és színesíti azt. Még akár azzal is, hogy Sullivan feláldozza őket a regény érzelmi hullámainak érdekében. Igen, még mindig nem tettem túl magam egy bizonyos herceg/király vízbe fúlásán a későbbiekben. A mostani meggyilkoltat annyira nem sajnáltam, de azért sajnáltam. (Nem is volt több kötetnyi előzmény, hogy megkedveljem, ez is igaz.)

Szerettem benne Hadrian és Royce barátságát. Ahogy sajátos humora van annak, ahogy ez a két nagyon más ember együtt dolgozik. Az örök pesszimista az optimistával. Amikor Hadrian egy kiskutyához hasonlítja magát, aki eléd teszi a labdát… az a kép kifejezetten tetszett, de jól ülnek a párbeszédek is. Sikerül még emberibb arcot adni a szereplőknek, és a végére úgy éreztem, hogy jobban ismerem és értem mindkét regényhőst.

Mivel még van a szerzőtől olvasatlan könyvem, folytatom majd.

J. Sullivan: Dulgath halála – Mint fantasy: 90% önálló kalandként is izgalmas, de a sorozat egészében is helye van.

Szubjektíven: 75% volt, akit sajnáltam, de jó sztori és építette a páros jellemét is.

Állatot mentő, biciklivel világot járó, jótékonykodásba fogó.

Dean Nicholson mindig is kicsit a család lázadója volt. Amikor felmerült az ötlet, hogy körbe is tekerhetné a Földet, bele is vágott a kalandba. Létrehozott egy csoportot, kicsit hirdették magukat és elindult. Éppen a Balkánon tekert, amikor egy elhagyatott és kicsi cicára figyelt fel. Nem volt szíve otthagyni a semmi közepén, magához vette és orvoshoz ment vele, ha ehhez át is kellett csempésznie a kicsit a határon. Gyorsan eldőlt, hogy menhelyre sem adja be, inkább beadatja neki az oltásokat és elkészítteti a macskának az útlevelet, hogy vele tarthasson az útján. A cica a Nala nevet kapja és Dean útjának részévé válik. Saját hely a biciklin, a gazdi vállán. A kikerülő fotók és videók pedig nagyon hamar meghozzák a hírnevet a párosnak. Dean ráérez arra is, hogy ezzel a népszerűséggel segíteni is tud. Az élet azonban mindig képes átírni a terveket. Dean és Nala India felé vették volna az irányt, de egy Kínában terjedő vírus miatt megkezdődtek a lezárások.

Divatja van annak, hogy egy-egy állat netes karriert fut be és a gazdi aztán könyvet is ír különleges állatáról. Nálunk sem ismeretlen a téma, elég csak Erzsi vagy Demény nevét ide írnom, igaz?

Dean Nicholson kötete is szépen illik ebbe a sorba. Azzal lehet kicsit több, hogy az eleve érdekes, amit Dean bevállalt a macskától függetlenül. Kerékpárral a világ körül. A források kicsik, és menet közben kell előteremtenie a pénzt is. Ez az a része, amivel engem igazán meg tudott fogni. Azt nem lehet jól elkapni, hogy milyen természeti csodákat látott, arra ott van a netes felület és a képek. Viszont azt jól meg lehet írni, hogy miért és hogyan vállalt csónakos csoportokat a nyáron, hogy a megkeresett pénzből tekerhessen tovább ősszel.

Valahol ez nagyon bátor dolog. Bár a mai világ alkalmas arra, hogy minimális eszközökkel az ember nekiinduljon, azért nem sokan csinálnák a szerző után egy ilyen túrát. A kényelemhez szoktatott énem szinte borzad is, ahogy magam elé képzeltem, ahogy sátort állít, vagy alkalmi szállókban tölt el egy-egy éjszakát.

Azt nem állítanám, hogy a szerzőt nagyon megismertem a történetből. Az állatszeretete és a kitartása imponáló, de nem tudtam meg, ki az a Dean Nicholson. Talán nem is véletlen, hogy a cím is Nalát emeli ki. Végig az a fontos, hogy a macska mit hogyan él meg és Dean figyelme rá összpontosul. Mondjuk, engem érdekelt volna a túra, a meglátogatott helyszínek jobban is, de akkor az már egy más könyv lenne.

Rengeteg az érzékenyítés a kötetben. Csak ismételni tudom magam, mert ebben a történetben is megtaláltam azt, hogy az ember borzalmas lény, és az állatok – még a házi állatok is szenvednek miattunk. Ki az, aki kidob az út mellé egy újszülött állatot? Vagy egy kiöregedett kedvencet? El sem akarom ezeket képzelni. Hiába vannak olyanok, akiket Dean is bemutat, akik segítenek és akik próbálnak tenni, ez egy szélmalomharc. És a kötet sem lesz segítség, mert eleve az olvas el egy ilyen könyvet, aki nem fogja az állatát egy árokba hajítani.

Érdekes azért is a könyv, mert az út végét a COVID jelentette. Azt már Dean szemszögéből láthattuk, nem Nalára koncentrálva, hogy mit jelentett ez egy ilyen vállalkozásra nézve. Hogy zárulnak a falak körénk, ahogy még mindig élünk.

Nem hivatásos író munkája, de van benne igyekezet és sejteni merek egy szellemírót is. Gondosan van szerkesztve, átgondolt és kellemes könyv. Még akkor is pozitív és jó az üzenete, amikor fájdalmas témákat érint.

Nicholson: Nala, a mentett cica – Mint memoár: 55% egy témára van kihegyezve, és az Nala. Állatbarát, kedves könyv, de több is tudott volna lenni.

Szubjektíven: 45% bár szerettem az állatmentő hangulatot, nekem kevés volt a történet. Hol vannak a kalandok?

• Tericum: Egy szobalány vallomása - memoár
• Lampion: Kaszás - fantasy
• Vinton: Lányok a felhők felett - történelmi, női
• Open Books: Sisi - történelmi romantikus
• General Press: Vérszomj - krimi
• 21. Század: Árulások - fantasy, talán
• Libri: Erzsébet és Fülöp - történelmi romantikus
• Művelt Nép: Az égi hivatalnok áldása 2. - fantasy
• Könyvmolyképző: Só és bánat háza - YA fantasy
  • Menekülés Alaszkába - női, lélektani
  • A róka árnya - YA fantasy
  • A holtodig - thriller
  • Erényes gazember - történelmi romantikus