Életpályás, saját utat kereső, művészi pályát bemutató.

Gottesmann Mici jómódú család sarja volt, szép és kiváló énekes. Puccini lett volna, aki sztárrá teszi, de egy szerelmi botrány miatt a karrier kútba esett. A nő nem esett kétségbe, egy barátnőjével Indiába utazott, ahol elszerette annak vőlegényét, Umrao herceget. A házasságból két kislány született – az idősebb, Amrita kiskorától nagy tehetségnek volt elkönyvelve. Kiválóan zenélt, de rajzolni tudott igazán. A lány vonzó volt, szabad és meg akarta élni az életét. Párizsban tanult, érmeket nyert és lemerült bármilyen mélységbe, hogy ihletet gyűjtsön. Mindkét nemből választott szeretőket, sokat utazott és egyre többen kerültek a bűvkörébe. Amikor a húga házasodott, az elismert művésznő sem kívánt pártában maradni, és első szerelméhez, az unokabátyjához, az orvos Egan Viktorhoz ment hozzá. Miközben Amritában látták az indiai művészet megújulásának fő alakját, túléltek egy világháborút és saját szabályaik szerint élték az életet.

Valahol szomorú, hogy Amrita Sher-Gil mekkora név volt a korában, egyszerre vallotta magát magyarnak és indiainak, mégis, nincs köztudatban, hogy volt egy olyan festőnk a XX. század első felében, akit Frida Kahlóhoz mérnek.

Szunyogh Szabolcs kötetében regényesen ismerhetjük meg a festőnő életét, művészetét és az őt ért hatásokat. Érdekes már csak azért is, mert félúton igyekszik megállni egy regény és egy ismeretterjesztő munka között. Követi az életrajz elemeit, vannak némileg szárazabb és magyarázó részek benne, de közben regény is, életképekkel és jelenetekkel, regényesen vezetett cselekménnyel és karakterekkel.

Szerettem is a stílusát: komolyabb, mint egy regény, miközben nem nélkülözi annak mesélő erejét és olvasmányosságát. Van dramatizálás is – jó szokásomhoz híven olvasás mellett belevetettem magam a tények összegyűjtésébe is, és nem egy cikket olvastam mellé a festőnőről. Nem egyszer mást, kicsit másképpen találtam, mint amit itt olvastam. Elég sok történet, anekdota maradt fent Amritáról, és a szerző jó érzékkel válogatta úgy őket, hogy egységes, kerek képet adjanak arról, ki volt Amrita, hogyan és miért élt.

Különben ajánlom is, hogy net közelében olvassuk a regényt. Nekem sokat adott hozzá, hogy megkerestem fotókon a helyszíneket, a szereplőket és Amrita festményeit. Igaz, a képzelet egyes pontokon jobb tud lenni. Ahogy szép, szőke fiatalembernek Viktor meg van írva, sokkal megnyerőbb a képzeletemben, mint akit a fotóin láttam. De ezt Amrita kapcsán is el tudnám mondani: a képek nem tudják visszaadni a személyisége olyan fokú varázsát, amit a szerző szavakba tudott önteni.

Tetszett az is, ahogy Amrita köré rendezve bemutatja a korszakot, az országokat. Végig a nőre van a fókusz helyezve, de azért sok mást is megismerhetünk mellette. Az indai művészet is olyasmi, amiről több újdonságot olvastam itt.

Amit azért emésztenem kellett benne, az nem az író mutatványa, hanem a festőnő életviteléből fakad. A XX. század elején Amrita annyira modern, a társadalmi szabályokat semmibe vevő életet élt, hogy még mindig fogom a fejem. Csak egy példa: az esküvője előtt még viszonyba bonyolódott egy angollal, teherbe esett. Majd elutazott a vőlegényéhez, aki előbb abortuszt végzett rajta, majd elvette a nőt. Az, ahogy minden téren ezt a szabadságot megadják egymásnak és végig kitartanak a másik mellett… nem is tudom, irigyelni vagy szörnyülködni kellene rajta. Azért szerintem nem lehetne mentség mindenre az, hogy művész és tapasztalatokat kell gyűjtenie.

Tanulságos és érdekes is, az meg egy nagy plusz, hogy Amrita Sher-Gil magyar is volt.

Szunyogh: Amrita Sher-Gil – Mint életrajzi regény: 85% regényes, de hiteles is, életre kelti és megismerteti a hőseit.

Szubjektíven: 70% lekötött és érdekes volt, sokat olvastam is mellé, de azért nem egy könnyed történet.