Küldetésre induló, igazságot meglátó, alternatív történelmi.
Renata annak a társadalomnak a hívő gyermeke volt, amelyikbe beleszületett. Vagyis, pontosan tudta, mekkora érték egy darabka papír. Tudta, hogy az már nagy teljesítmény, ha nő létére sikerül tanárnővé válnia. Remélte, hogy olyan férfi kéri majd meg az apjától, akivel nem csak a genetikájuk megfelelő, de szerethetik is egymást. Tudta, hogy a fizikai szépségnél többet jelent az egészség, a sport és a műveltség. Hitt abban, hogy Szent Hitler
kijelölte számukra a tökéletes módot az életre és egy napon visszatérhetnek a Földre, amelyet majd meghódítanak a náci eszmékkel újfent. Ám a lányt egy olyan férfi kéri meg, aki idősebb, nagyon nincs egy hullámhosszon a lánnyal. Klaus esélyes arra, hogy a Hold új vezetője legyen, de Renata ennél többet akar. Amikor egy Holdra szálló amerikait elfognak, és megindítják a Földre az első csoportot, a lány velük szökik, és akaratlanul is rálép egy olyan útra, amely megváltoztatja majd világa életét.
Nem véletlen, ha valakinek erről egy film jut az eszébe. A Támad a Hold valóban a film a regény mellett. Johanna Sinisalo írta a film forgatókönyvét is, de annyira benne ragadt a világban, annyival többet akart még mondani, hogy regénnyé bővítette a sztorit. Ez az Iron Sky.
Annak ellenére, hogy mennyire röhejesnek hat az alapkoncepció: nácik a Holdon, Sinisalo egy nagyon izgalmas gondolatmenetet visz végig. Kitalált egy telkes kultúrát, amelynek a náci eszmék az alapjai és a Holdra vannak igazítva. A túlélésért kellett ezt-azt módosítani, de nagyon hithű egyedeket nevelnek ki. Olyan nézeti elvakultság van, hogy az már teljes agymosás. Itt még csak eszébe se jut senkinek, hogy lehetne másképpen is.
Az egy plusz érték benne, hogy Renata is hívő, és vele együtt mi is bejárhatjuk az eszmélés folyamatát. Még akkor is, ha az előismereteimnek hála volt olyasmi, amit sokkal előbb át tudtam látni, mint Renata. Neki még fel sem ötlött a gondolat, de olvasóként mi kombinálhatunk. A gyógytelep, ahova az öregeket és a betegeket küldik? Renata tényleg elhiszi, hogy ott segítenek nekik. Én meg közben tudtam, hogy mit műveltek a nácik a fogyatékosokkal és a pszichés betegekkel. Mondjuk úgy, nekem lett igazam – bár azt a fokú feldolgozást, amit végeztek a telepen, én se gondoltam volna. A csizmák… attól a hideg ráz.
A maga hideg viszonyai között működött az a rendszer, a német pontosság megvolt benne. Sinisalo tényleg nagyon sok mindent átgondolt, és leírt egy egész életformát. Ezt még akkor is tudtam értékelni, ha eszembe nem jutna nácinak lenni a Holdon.
A másik nagy találmánya, amikor a ma emberét ütközteti a Földre ment nácikkal. Ahogy Renata megismeri a földiek éltformáját is, és vele újra és újra rádöbbenhetünk, mennyire nem tudjuk értékelni, amink van és milyen pazarlóan élünk. Ezek a kis dolgok, mint pl. a tiszta víz és zuhany luxusa, a regény kontextusában felértékelődnek és tényleg, el is kellene gondolkozni, hogy mink van és hogyan lehetne meg a későbbi generációknak is.
Az emberi természetről is jön egy jókora lecke a lánynak. Klaustól ennél többet nem is vártam, de amit az amerikai politikában művelnek… Találó és érdemes a sorok közé látni. Itt ugyan nácik ellen készülnek, de a gazdasági érdekek, háború mögötti politikai célok és még sok más is könnyen megfeleltethető korunknak.
Jól megírt szatíra, és Sinisalo szereplőket is jól ír. Árnyal, kidomborít és történetet ad nekik.
A története érdekes, néha abszurd, de amire figyelmeztet közben, ami mögötte van, az fontos.
Sinisalo: Iron Sky – Mint sci-fi: 75% részletes és nagyon sok üzenete van korunknak. Érdekes ötlet, jó karakterek.
Szubjektíven: 70% vicc is lehetne, de meglepően komoly és szemfelnyitó. Ki tudta pl. hogy az SS egyenruháját Hugo Boss tervezte?
gondolni, mikor feküdtek le egymással utoljára. A lányok lassan kirepülnek. A cég ugyan jól megy, de azért választotta ezt az utat, mert a színésznői álmait nem tudta megvalósítani. Egy fogadáson újra látja első nagy szerelmét, Matthew-t, aki egy kis ideig nagyon ismert színész is volt. Flörtölnek, és Poppy, aki eddig hű asszony volt, egy veszélyes útra lép. Egy hibát vét, és minden veszélybe kerül: zsarolni kezdik, és a gyilkosságig fajulnak az események.
emberlánnyal. Héra az, aki látja, hogy a fia mennyire kötődik a lányhoz, így kiutat ajánl. Ha Megara be tudja bizonyítani, hogy méltó, segít neki istennővé válni és nem kell elválnia a szerelmétől. Meg rááll a próbára, bár tele van bizonytalansággal. Valóban szerelmes Herculesbe és vele akar lenni örökké? Milyen isten lenne belőle? A feladat sem könnyű – annak a férfinak a feleségét kell megmentenie, aki összetörte a szívét és aki miatt elvesztette a lelkét. Szembe tud nézni a múltja titkaival és Hadésszal, akinek szintén van egy titka?
híres páros, akiknek a tökéletes esküvő is jár. Egy eldugott ír szigeten kerül rá sor, ahova sorra érkeznek a vendégek. Jules mindent igyekszik kézben tartani és semmi nem ronthatja el a nagy napját. Másnap mégis rendőrt kell hívni: gyilkosság történt. Ahogy a vendégek múltja megelevenedik, kiderül, hogy mindenkinek megvolt az indítéka a gyilkosságra. Mindenkinek megvan a maga sötét titka, és mind egy emberhez kötődik, aki holtan hever a szigeten. De ki tette, és mi volt az ő oka? Öngyilkosság, házasságtörés, abortusz, gyilkosság és átverések sora – választék bőven akad.
erejét, de túl sok erőt használnak – Amora magára vállalja és Odin száműzi a fiatal lányt. Valamivel később egy diplomáciai küldetés sül el rosszul, és Odin mindkét fiának büntetést oszt. Lokinak a Földre kell mennie és a SHARP szervezetnek segítenie nyomozni rejtélyes gyilkosságok ügyében. Loki kénytelen újfent szembesülni azzal, mit gondolnak róla és magának is eldöntenie, ki lesz belőle.