A következő hat könyv hat szerzője más-más kontinensről származik. Rájöttök, ki honnan?

Megoldás: Tovább!

Világmentős, családi viszályos, fúrós, kalandos.

A NASA nem érti mi történhetett. Az egyik hajójuk megsemmisült. Egy visszavonult katona, hobbi csillagász veszi észre a választ: közeledik egy hatalmas aszteroida a Föld felé. Ha becsapódik, élet nem marad utána. A NASA egyetlen megoldással tud csak előállni, amivel megmenthető az emberiség: fel kell küldeni egy csapatot, fúrnak egy lyukat, atomtöltet helyeznek be és robbantanak. A világ legjobb fúrómesterét, Harry Stampert kérik fel, hogy készítse fel a csapatukat. Harry hamar közli, így nem fog menni. Ő megy és a csapata. Ehhez szaktudás kell. Így összeáll egy olyan csapat az űrhajóra, amitől a fejesek a hajuk tépik. A szakmájukban zsenik, különben problémásak és alkalmatlanok a feladatra. Harry egy családi helyzettel is meg kell, hogy birkózzon: egyetlen lánya, Grace összejött Harry tanítványával, A. J-vel, amire nagyon nem akarja az áldását adni.

Ismerős a történet? Nem véletlen. Az 1990-es években volt nagy kasszasiker, képviselve mindazt, ami akkor az amerikai mozi-sikerekben jelen volt. Humor, kalandos, sztárszínészek, látványos. A valóságtól eltér, lényegében egy felnőtt mese, de annyi pátosszal és humorral, hogy ez nem zavart senkit, csak szórakoztunk rajta.

A filmet már tucatszor láttam, a könyvet most olvastam először. Mivel a film forgatókönyve volt az alapja, mindent megtaláltam benne, amit a filmben szerettem. Helyenként azt vettem észre, hogy mondom a szöveget a szereplőkkel. Hiába, a filmbeli aranyköpések, amiket tudok fejből is, itt is megvannak, olvasva is nagyon tetszenek. Tudjátok mit? Még az is tetszett, hogy pont úgy van megírva, ahogy a filmen megtanultam és szerettem.

De felmerülhet az a kérdés is, ad-e a könyv többet, mint a film. Írva könnyű plusz jeleneteket betenni, kicsit jobban megnyitni felénk a karaktereket. Tudok nem egy olyan sztorit, ami olvasva – pedig filmkönyv, nem önálló regény, amiből később film lett – sokkal jobban tetszett, mint a film. Az Armageddon nem nagyon merészkedik ki a forgatókönyv keretei közül. Egy olyan területe van, ami írva érthetőbb, mint a filmen.

A.J. és Harry kapcsolata. Sokkal átélhetőbb az a kettősség, amiben Harry érzi magát. A fiút kamaszkora óta ő nevelte tulajdonképpen, a fiaként szerette, vigyázott rá, mondható: kinevelte az utódjának. Akkor miért baj, hogy a lányába szeretett bele? Mert Harry tudja, milyen az ő élete, ami A.J. élete is lesz. Ennél akarna többet a lányának. Átjön, a fiúra azért haragszik, mert beleszeretett a lányba és viszont. Nem konkrétan a személyével van baja, hanem hogy ő is fúró. Hogy ez az élet jut Grace-nek mellette.

Itt vannak a vicces mellékszereplők, a komikus és sírós jelenetek. Itt vannak a kalandok, a NASA felmérések, a fúrás minden nehézsége és a végén a nagy önfeláldozás. Nem akarom túlragozni, ugyanaz, mint a filmen. Pörgős, eseménydús és nem szabad a fizikai valóságot keresni benne. Tudós elmével tuti szét lehet cincálni kis darabokra, de minek, ha különben ilyen szórakoztató?

Bolin stílusa korrekt, ahogy fentebb már többször is említettem, nagyon közel áll a filmhez. Gyorsan le is pörgettem, és rengeteget nevettem rajta.

Nem tudom levetkőzni a film iránti szeretetem, de itt ez nem is baj. Tetszett olvasva is! J

Bolin: Armageddon - Mint kalandregény: 75% humoros, pörgős, egy modern és kalandos mese felnőtteknek.

Szubjektíven: 95% hat rám a humora, a karakterei, a mesés hősiesség. A filmet is bírom.

Cím: The Never Game

Szerző: Jeffery Deaver, aki a Lincoln Rhyme sorozattal a legismertebb, de más remek thrillereket és krimiket is letett az asztalra. Sajnos, nálunk nem jelenik meg túl sűrűn :(

Műfaj: thriller

Cselekmény: Colter Shaw szakértő, akit eltűnt személyek felkutatásakor, megoldhatatlannak tűnő esetek kapcsán hívnak segíteni. Egy eltűnt fiatal nő nyomában jár most a Szilícium-völgyben. A nyomok egy régi, hírhedt játékhoz vezetnek, melyben véletlenszerű környezetben, véletlenszerűen kapott tárgyakkal kellett a karaktereknek túlélni. Valaki életre kelti a játékot? Amikor még egy ember eltűnik, Shaw mindent kockára tesz, hogy segíthessen. Közben a Dark Neten és az életben is egyre közelebb jut hozzá az emberrabló egy élet-halál macska-egér játszmában.

Várható megjelenés: angolul is friss, most májusban jött ki. Magyarul – ezt inkább hagyjuk. Imádkozni lehet érte, ki hogy ki hallja és mit tesz érte…

Miért várós?

• A szerző könyveit nagyon szeretem. Boldog lennék, ha sokkal rendszeresebben jelenhetne meg magyar fordításban – bevallom, próbálkoztam vele angolul, de a törvényszéki részek még erős szótározás mellett se lettek érthetőek.
• Mivel sorozatnyitó kötet, valószínűleg visszatérő hős indul. Ha pedig egy sorozat sikeres lesz, várhatóak a folytatások is.
• Bejön a kritika. Deaver bizonyítja, miért tartják a megtévesztések és félrevezetések mesterének.
• Ígéretes a cselekmény is.

Nyomozós, nagyvállalattal harcolós, gyilkosságos, intrikás.

Pia Kirchhoff egy jól sikerült nyaralásból tart hazafelé, de még haza sem érkezett rendesen, már csörög a mobilja, és dolgozni kell mennie. Egy nagyvállalat biztonsági őre halt meg gyanús körülmények között. Baleset vagy gyilkosság történt? Közben vidéken egy szélerőművet szeretnének felépíteni, de a civilek nagyon tiltakoznak. Az építkezéshez szükséges utolsó terület tulaja nagyon nem akar belemenni a terület eladásába. Amikor megölik a férfit, adottnak tűnik az indok. Míg Pia több vonalon is viszi a nyomozást, Oliver a magánéleti válságában szenved. Az apja az ügybe keveredik, ő még mindig szenved a válásától, és egy a gyanúsítottak körül felbukkanó nő nem várt érzéseket kelt benne. Természetvédők, klímakutatók, csalások és viszonyok – lassan minden elkezd összefüggeni.

A Hófehérkének meg kell halnia pár éve nagy meglepetés volt a számomra. Le se tudtam tenni azt a könyvet. Így természetes, hogy a sorozat újabb kötetére is vevő voltam. Hiába tudom, hogy nem kellene előzetesen csodát várnom, mert annak szinte mindig nagy csalódás a vége. Itt azért nem ez a helyzet, de azért ez a rész tetszett kevésbé.

Ami nem a krimi szálnak a hibája. Az egészen parádésan van felépítve. Rengeteg nyomozni való eset van ebben a kötetben. Némelyik gyilkosság, van zsarolás is, elrejtett személyazonosság, és olyan nem bűnesetnek számító esetek is, mint az asszonyé, aki szemrebbenés nélkül bárki szemébe hazudik. (Aztán mi minden ki nem derül belőle…)

Neuhaus kézben tartva, logikusan építi fel a regényt, miközben folyamatosan adagolja a csavarokat is. Az ilyen regényeket szeretem, amikor nem a semmiből kapja elő az új karaktereket és motivációkat, hanem beépíti a cselekménybe, csak ügyesen eltereli róla a figyelmet. Így, amikor jön a leleplezés, meg tudok lepődni, de az érzés is megvan, hogy ez így logikus, ennek így kellett történnie.

A magánéleti szálakon hasonlóan rutinosan jár el. A két nyomozót leszámítva mindenkinek megvannak a maga mocskos ügyei és titkai, amiből egyre többet megtudunk, ahogy halad előre a cselekmény. Több korrupt, rossz emberről is olvashatunk, de ahogy elő vannak adva, mégis szórakoztató a regény.

Az emberi botrányoknál durvább, hogy vállalati szinten milyen mocskos ügyekről van szó. Ha kiakad az ember azon, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek benne pénzéhségből, bosszúból vagy sima rosszindulatból, annál sokkolóbb, hogy állami szinten mi megy. Korrupt emberek, vállaltok és álnok politika. De ezt annyira a sorok közt tartja az írónő, hogy érezzük, ott a kritika, benne van, amin felháborodhatunk, de megmarad szórakoztató regénynek. Kriminek. Csak van benne egy ilyen plusz tartalom is.

Ami számomra nehezebben emészthető volt, Oliver kálváriája. Egy tönkrement házasság, egy válás, amit képtelen kiheverni. Érzelmileg megterhelő volt számomra, ahogy a karakter nyüglődik. Több sima szenvedésnél, ez már szinte önpusztítás.

A regény stílusa is bejött. Olvasmányos, nem túlírt, de érzékletes leírásokkal. Ha kell, tényszerűbb, máskor érzelmesebb is tud lenni.

Tetszett ez a regény is, kár, hogy nálunk 3 rész nem jelent meg a sorozatból…

Neuhaus: Aki szelet vet… - Mint krimi: 90% több szálon bonyolított, fordulatos cselekmény, érzelmeket sem hanyagolva.

Szubjektíven: 85% túl sok a válás téma. A krimi része tetszett, sodort a narráció is. Tetszett.

Anyasággal megbirkózós, szerelmes, saját útra találós.

Paige még kislány volt, amikor az édesanyja elhagyta őt is, az apját is. A lány látszólag nyugodtan nőtt fel, de az anyja ütötte seb soha nem hegedt be. Az első nagy szerelem, az első komoly döntés, a pályaválasztása – minden mögött ott állt a kérdés, miért. Ő csinált valamit rosszul? Ám az életébe lép Nick, a jóképű és tehetséges, jó családból való sebészgyakornok, aki otthont akar neki adni. Aki szereti akkor is, amikor ő maga sincs tisztában magával. Vele tart, alkalmazkodik, feleség lesz. Ám amikor teherbe esik, egyre több kétség merül fel benne. Ahogy megvan a baba, egyszerűen nem bírja tovább. El kell mennie, válaszokat kell találnia, most Nick sem segíthet. De mi lesz az ára a kutatásnak? Lesz még hova hazatérnie?

Nem ezzel kellene kezdenem, de még nem vagyok túl ennek a regénynek a végén. Olyan értelemben, hogy nem értem. Vagy csak nem akarom érteni? Nem is tudom. Az egyik jelenetben még az a narráció, hogy rendbe lesznek, kezdenek egy új közös életet. A végén, ami majdnem a rá következő jelenet, meg mintha szakítanának. Most akkor mi van? Értette ezt valaki? Nekem annyira ellentétes az üzenet, hogy nem áll össze.

De hogy ezt kiírtam magamból, nézzük a regényt!

Ami kicsit más, mint Picoult tipikus regényei. Az stimmel, hogy van egy érzékeny helyzet, egy nő nagyon drámai helyzetben, de most nincs bírósági ügy. Pedig akár lehetett is volna, egy nagyon durva válással vagy távoltartással, de ez most nincs. Van helyette egy nő, akinek egyetlen trauma mondhatni tönkretette az életét.

Picoult remekül megmutatja, hogy az elhagyás milyen szinten írta be magát Paige személyiségébe. Hogyan hatott minden döntésére, és vált önbeteljesítő jóslattá. Mert akár boldog is lehetett volna, többször is, de az a régi seb nem engedte. Annyira nem, hogy már az is torzulni kezdett, amit magáról gondolt. Mintha magát ítélte volna szenvedésre.

Ezért lesz akkora munka, hogy ezzel szembenézzen és gyógyulni tudjon. A tragikus az, mikor jut el addig, hogy ezt meg kell tennie. Nekem nem ment, hogy Paige legyen az, akit sajnálok. Ugyan pszichésen alaposan megírta a szerző, miért cselekedett úgy Paige, ahogy, folyamatosan elhibázottnak éreztem a döntéseit.

Ha a regény fő témáit akarnám kiemelni, biztosan előkerülne az anyaság is. Elég sok regényben fordul elő, hogy a nőnek el kell menekülnie, rendbe kell tennie a fejét, hogy visszatérve jobb anya lehessen. Némelyikben egészen drasztikusan csinálják a lelépést, ebben is. Ok, Nick sem volt hibátlan, nagyon munkamániás volt, de vezető sebészként ez nem lepett meg. Paige legalább megpróbálhatott volna beszélni vele, segítséget kérni. Nick is képes változásra, Paige az, aki ennek esélyt sem adott.

De vissza az anyaságra. Az lenne a feminizmus, hogy Paige elmegy, a gyerekét is hátrahagyva, hogy maga lehessen? Ibsen Nórája is meglépi ezt, de ott más a helyzet. Paige fordulhatott volna a férjéhez. Meg az, hogy azért kell elmennie, hogy jobb anya lehessen – önáltatás csúcsa. A jó anya nem hagy el egy csecsemőt. Az anyák kiszolgáltatottságát, társadalmi kortünetet kellett volna itt találnom, de nem lelem. Paige sebe régebbi.

Ezt is emésztenem kell még, mert Paige döntései nagyon nem tetszettek.

Picoult: Szívverés - Mint női: 85% Paige lélekrajza mély, alapos és érzékletes ábrázolás, női szemmel női téma.

Szubjektíven: 50% a vége nagyon elvette tőle a kedvem. Különben lekötött, ha lassú is.

Számos méreg képes tébolyt kiváltani, de talán egyik sem annyira hatásos, mint a szerelem. (Lawrence: Szürke nővér)

A jövőre – mondta. – Már úton van felénk, akár felkészültünk rá, akár nem. (McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág)

Amikor Odüsszeusz, Ithaka görög királya eltűnt a trójai háborúban, ezek a B listás hercegek tömegével lepték el a palotáját, és egy tapodtat sem mozdultak onnan. Abban reménykedtek, hogy feleségül vehetik Pénelopé királynét, és megszerezhetik a királyi címet. Odüsszeusz végül titokban hazaérkezett, és az egész bandát lemészárolta. Ezt nevezik boldog hazatérésnek! (Riordan: Az Olimposz vére)

Azt kívántam, bárcsak a bátorságom is olyan nagy lenne, mint a szám. Akkor sokkal könnyebben menne nekem ez az élet dolog. (Eld: Talpig feketében)

Mégis mi történik pontosan úgy, ahogy azt az ember eltervezi? Az életet nem lehet előre eltervezni. Az életet élni kell. (Picoult: Szívverés)

Aki egyszer is pazarolt már el órákat azzal, hogy az interneten szörfözött, tudja, hogy a technológia hozzájárulhat a rossz szokások kialakulásához. (Chiang: A tények valója, érzések igaza; In: Kilégzés és más novellák)

– És Lucy nagymama? – kérdeztem, még mindig nem térve magamhoz. – Mit szólt? 
– Hát… – vakarta meg a tarkóját Scott, majd hátrapislantott a válla felett. – Egy ideig jött utánam… (Csóti: Hetedvérig)

Most megdöbbentette, hogy mennyire gyerekesek tudnak lenni egy felnőtt férfi levelei a feleségéhez, pont ugyanolyanok, mint a középiskolás szakítós levelek, gondolta, kicsit sem különböznek tőlük. Semmi nem változik. Az emberi szív nem öregszik. (Sweterlitsch: Letűnt világok)

Az emberek legtöbbször odavannak a képeimért. Megkérdezik, tudom-e, mit jelentenek, de én soha nem tudom pontosan. Le tudom rajzolni, de mindenkinek magának kell szembenéznie a saját démonjaival. (Picoult: Szívverés)

A tinikkel csak annyira voltam jó, mint a macskákkal: sose kerültem a közelükbe, így hát nem tudtam, hogy allergiás vagyok-e rájuk, vagy sem. (Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek)

A szentek megvetik a dühöt, hiszen legbelül vajon mely hit nem arról szól, hogy elfogadjuk, amin nem lehet változtatni? (Lawrence: Szürke nővér)

Tudják, ez a gyerekek igazi veszélye: mindegyik egyenként felér egy lesből támadással. Valaki ránéz másvalaki gyerekére, és csak a felszínt látja, a fényes cipőket, a tökéletes fürtöket. Nem látja a könnyeket, a hisztirohamokat, a hosszú estéket és álmatlan éjszakákat, az aggodalmat. Még a szeretetet sem látják, nem igazán. Könnyű elhinni, ha így, kívülről látunk egy gyereket, hogy csak dolgok, babák, amelyet a szüleik úgy terveztek és programoztak, hogy egyetlen módon viselkedjenek, egyetlen szabályrendszert kövessenek. Könnyű a felnőttség magas lován ülve elfelejteni, hogy valaha minden felnőtt gyermek volt, saját álmokkal és tervekkel. (McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág)

Egy perc és jövök, jó? – mosolygott szelíden. – Addig találd ki, mit akarsz nézni. 
Téged. Vagyis… jó lesz a híradó. (Csóti: Hetedvérig)

• Mezítláb jobban járnál – jegyezte meg.
• De olyan hasznos a tűsarkú! Egyszerre lábbeli és fegyver. (Hoang: Menyasszony rendelésre)

A véletlen és a szándék ugyanannak a kárpitnak a két oldala, uram. Az egyik talán kedvesebb a szemnek, de nem mondhatod, hogy az egyik igaz, a másik pedig hamis. (Chiang: A kereskedő és az alkimista kapuja; In: Kilégzés és más novellák)

Háborús, küldetést végrehajtós, harcos, kamaszos.

A végjáték közeledik, a Föld anya már majdnem felébredt, és csatlósai készek mindent elkövetni, hogy a két tábor, a görög és római félistenek továbbra is ellenségek legyenek. Ha így lesz, esélyük sincs megállítani a terveiket. Reyna, Nico és Hodge edző a szoborral tartanak a görög tábor felé, mely a béke záloga lehetne. A csapat másik fele Görögországba igyekszik belopódzni, hogy majd az istenekkel közösen felvegyék a harcot az ellenségeikkel. Mindkét csapatot folyamatosan támadják, és a harcok közben saját gyengeségeiket is le kell győzniük. Rá kell döbbenniük, mennyit változtak, miért és kiért küzdenek, milyen jövőt akarnak maguknak. Fel kell ismerniük, milyen áldozatot képesek meghozni a győzelemért.

Az egyik kedvenc gyerekkönyv sorozatom Riordan jegyzi. A Kane krónikák annyira nem tetszett, de a Percy Jackson regények még mindig közel állnak a szívemhez. Ezekben van humor, kaland, dráma és sok pozitív tartalom.

Annyira bírom Percy karakterét, hogy most cseppet zokon is vettem, hogy Riordan se neki, se Annabethnek nem írt saját fejezetet. Az már feltűnt, hogy ebben a sorozatban Annabeth eléggé háttérbe került. De Percy nem annyira – a sorozat 2. kötetének ő volt a fő karaktere. Akkor most miért nem jut neki legalább egy saját fejezet? Azt se díjaztam túlzottan, amikor az új karakterek Percy humorán viccelődtek. Ok, tudom, elfogult vagyok.

Az újak viszont maximálisan ki lettek használva. Riordan mindenkinél alaposan levezette, miben lettek mások az első kötethez képest. Jászon megtalálta az életcélját, igazi barátai lettek. Le tudta rakni a súlyt, hogy állandóan meg kell felelnie annak, hogy Jupiter az apja. Piper sokkal magabiztosabb, harcossá érett, aki ismeri, és jól használja a képességeit. Vezetővé vált. Leo és Frank szembenéztek a félelmeikkel, és felülemelkedtek rajtuk.

Tetszett az is, ahogy Riordan gyakorlottan elvarrja a szálakat. Folyamatosak a kalandok, minden fejezetben történik valami izgalmas. De már minden egy pontra halad. Riordan már annyira rutinos, hogy mindezek mellett elő tudja itt készíteni a következő sorozatát az univerzumban. (Annak Apollo lesz a fő karaktere, és itt van annak az indoklása, ami majd vele fog történni.)

Ebben a regényben, ahogy a szerző többi kötetében is, kiemelten fontos a humor faktor is. A veszélyes helyzetek mellett a szereplők komikus helyzetekbe is keverednek, most ebből a zárás miatt talán kevesebb volt, de mellette a feszült helyzeteket gyakran humorral oldják fel. Erre most is találunk több példát. A kedvencem talán az volt, amikor Penelope egykori kérői közé kellett beépülnie a csapatnak.

Még mindig remek, ahogy az ókori mitológia karakterei újjáélednek a szerző köteteiben. Az Odüsszeia elemeit nem véletlenül emlegetem, most onnan kaptunk meg több szereplőt, de a klasszikus, nagy görög-római istenek is hozzák a formájukat. Szerettem, ahogy Európa lesz a helyszín, és egy-egy város hangulatát is próbálja megfogni Riordan az ősiek mellett.

Ez a kötet is tele van azokkal az értékekkel, amelyeket a sorozat többi része is átad. Bátorság, önmagunk legjobb verziójának nyújtása, barátság, küzdelem a jóért.

Bár Percy miatt még morgok kicsit, jó kötet volt ez, még mindig a zsáner egyik legjobbja.

Riordan: Az Olimposz vére – Mint ifjúsági: 95% hősies szereplők, fordulatos cselekmény, humor. Méltó zárás az 5 résznek.

Szubjektíven: 90% több Percy Jacksont szerettem volna, de a sztori és a kalandok jók.

5: Hunter: Sötétben – a gazdag férfi felújítja új szerzeményét, a pincében is falat veret, nem zavarja, hogy az már a szomszéd része. A megdöbbenése nagyobb nem is lehetne, amikor odaát egy haldokló nőt és kisgyermeket találnak. A ház idős gazdája állítja, soha nem látta sem a nőt, sem a gyereket. Mi történt ott? Adam Fawley kinyomozza.

4: Olsen: Egy szót se szólj! – a házba rendőrök törnek be, és a férje utoljára azt mondja a nejének, egy szót se szóljon. A nő így is tesz, a nyomozók pedig próbálják eldönteni, ki ő. Áldozat volt, vagy ő is felelős? Hiszen a férje egy hatalmas emberkereskedő hálózat egyik feje. Ahogy a nő beszélni kezd, egy döbbenetes történet bontakozik ki sokféle erőszakról.

3: Stevens: Nincs menekvés – Annie fiatal és csinos ingatlanügynök volt, aki mire észbe kap, már egy idegen férfi fogságában senyved. Őrült szabályokhoz kell alkalmazkodnia, és folyton félnie, mert a férfi a családját is fenyegeti. De a szabadulás után sincs menekülés – a nőnek fel kell dolgoznia, mi történt vele. Túlélnie, amikor kiderül, miért történt mindez.

2: Donoghue: A szoba – a kis Jack számára a szoba az egész világ és a mama az egyetlen ember, akit ismer. Gyermeki lelke nem ismeri fel, hogy börtönben él az anyjával, akit a férfi tart itt, aki elől neki mindig el kell bújnia. Az anya kétségbeesett tettre szánja el magát, mert felméri, lassan kicsi lesz a szoba kettejüknek, és elrablójának a fiú nem jelent semmit.

1: Hutchison: Pillangók kertje – az FBI döbbenetes ügyre bukkant. Egy köztiszteletben álló férfi a háza mellett döbbenetes kertet tartott. Fiatal, szépséges lányokat tartott benne rabszolgaként, akikre pillangószárnyakat tetovált. Hatalmas tűz volt, sok a halott. Az egyik túlélő, Maya, akit szóra akarnak bírni. Ahogy a lány mesélni kezd, vérfagyasztó történet bontakozik ki terrorról, árulásról és cselvetésről.

Időutazásos, sorozatgyilkosos, világvégés.

Shannon látta magát meghalni. Keresztre feszítve lebegett a jövőben, ahonnan a társai leszedték és magukkal vitték. Hiába próbálta jelezni, nem ő az igazi, hanem a védőruhában haldokló, összeesett Shannon pár méterrel arrébb. A saját korában időbe telt felépülnie, és meggyőznie magát, hogy csak hallucinált, ő az igazi. Felépült a lába elvesztéséből, és bár a világ végéhez nem utazhat többé, különleges nyomozó még lehetett belőle. Különleges gyilkossági ügyeket vizsgál ki – most éppen egy olyan gyilkos nyomában jár, akinek halottnak kellene lennie, hiszen elveszett a jövőben. Az áldozatok elrendezése pedig rettentően emlékeztet a jövőbeli rémségekre. Shannon az időben is előremegy nyomokért, egyre közelebb jut a gyilkoshoz, míg rá nem döbben, itt már a világ sorsa a tét.

Zsánermixek. Szeretem őket, van abban valami izgalmas, amikor egy történeten belül több stílus és azok elemei keverednek. Sweterlitsch kötete már azért is izgalmas, mert nem is csak 2, de 3 zsánerbe kirándul.

Egyrészt, ez egy sci-fi. Amiben megvalósult az időutazás, és az emberiség felfedezi a világ végét. Mitől izgalmas ez a helyzet? Mert elkezdik vizsgálni, hogyan lehetne elkerülni? Aminek az lesz a vége, hogy senki nem érti, miért, de elkezd közelebb jönni az időpont. Az emberiség igyekszik ezt megoldani, természetesen nagy titoktartás mellett. Ha eljön a vég, minek hozzanak pánikot is az emberiségre? Pláne, hogy a technika titkos is. Ez a téma mindig ott van a háttérben, és a regény végére előtérbe is kerül.

A világ vége téma a krimibe is lejut. Hiszen a gyilkos olyan halálnemeket és testi elrendezéseket csinál meg, amiket csak az ismerhet, aki járt a végnél. Így olyan embert kell keresni, aki benne volt a titkos programban, és itt van, gyilkol, amikor halottnak kellene lennie. A nyomozás egyszerre bűnügyi és sci-fi: az időutazás rejtélyét is meg kell fejteni, míg klasszikus krimi eszközökkel a gyilkos nyomára kell akadni.

Ok, van egy extrém módszer is. Az időben előremenni pár hónapot, és ott megismerni a nyomokat, amiket akkor már megtaláltak, de a szereplő jelenében nem. Ez is jobban összeköti a két zsánert.

Végül, a horror. Ami a világvégében megvalósul, egyszerűen borzongató. Egy merő rémálom, aminek a jelenbe leszivárgó képei szintén borzalmasak. Szörnyű halálnemek, a véget látottak iszonyatos rémképei – az egésznek van egy annyira nyomasztó, súlyos hangulata, hogy valósággal agyon nyomott. Nem lehet erre a regényre azt mondani, hogy szórakoztató. Ahhoz túlzottan súlyosak és ijesztőek ezek az elemek, amelyek mindig felbukkannak. Soha nem feledhetjük őket, ha nem direkt foglalkozik a cselekmény vele, a hősének a tudatában ott vannak és nyomasztanak minket is.

A regény vége… nem fejtegetem, de brutális az is. Megvan King Újjászületése? Kb. olyan hangulatban és cselekményszállal zár Sweterlitsch is.

Izgalmas Shannon karaktere is. Tele van traumával, többfélével is. Egyrészt, az időutazások miatt meg kell birkóznia a korával. Másrészt, annak a rettenetével, hogy ki az igazi Shannon.

Különleges, érdekes olvasmány, de a hangulat gyilkosságra rá kell készülni előre.

Sweterlitsch: Letűnt világok - Mint sci-fi: 85% zsánermix, horror és krimi elemeket is használ. Erős atmoszférájú, izgalmas.

Szubjektíven: 80% borzongató kötet, lekötött, de nagyon depresszívvé is tett. Nyomasztó.