Harcos, iskolás, barátnős, küldetést beteljesítő.

Nona továbbra is halad a képzésekben. Benne három vérvonal egyesül, így ő lehet az Argenta pajzsa. Olyan régen várnak már rá, hogy most a Kegyes Irgalom nővérei mindent megtesznek, hogy az Argenta és Pajzsa egyszerre haladjon az osztályokon. Akkor is, ha Nona egyes akadályokat nehezebben vesz, mint a többiek. Mivel legutóbb megvált a saját árnyékától, lehetetlennek tűnik, hogy a következő vizsgát letegye. De Nona az eszét is használja, és barátai segítségével egyre közeledik a célhoz. Közben a Kolostor a világhatalmi játszmában is egyre fontosabb tényező lesz. Üveg nővérnek van egy terve, hogy a legnagyobb ellenségük megleckéztesse. De ez veszélyes játszma, amiben mindannyian odaveszhetnek. Nona pedig ott van az események sűrűjében.

Mark Lawrence kiváló abban, hogy a civilizációnk bukása utáni világokat teremtsen. A Széthullott Birodalom nagy kedvencem volt, és egyre jobban megszeretem az Ős könyvének világát is. Mert Lawrence minden kötettel épít is.

Ez a középső rész, de több egy sima átvezetésnél a kezdet és a befejezés között. A szereplőknek normális kalandjaik vannak, fejlődik a jellemük, és meghatározó, ami itt történik velük. Nem csak időhúzás, hogy egy nagy csúcsponton később mindent le lehessen zárni. Ezt mutatja az is, hogy a világ, annak története is minden kötettel egyre jobban kibomlik. Elkezdjük megismerni, mi történhetett a múltban, jobban megértjük a jelen fenyegetett helyzetét, és hogyan válnak a hatalmasok egy nagy sakk-játszma résztvevőivé, aszerint, hogy milyen megoldás mellett állnak ki.

Természetesen Lawrence nem lenne önmaga, ha nem lennének hataloméhes, egészen pszichopata karakterei is. Jól illenek ebbe a világba. Izgalmas az is, ahogy a hőseit felépíti. Nem tipikusan jó emberek. Némelyikük egy-egy résznél még kifejezetten ellenszenvesnek is hat. De mindig jön egy csavar, hogy helyén tudjuk kezelni, ki mit és miért tesz. Itt nagyon fontos a szituáció.

Annyira összetett a történet is, hogy gyakran utólag értünk meg dolgokat. Van a felszínen egy kalandos, iskolai kalandokat is vegyítő akcióregény, de mögötte van egy nagyon komoly politikai és hatalmi játszma. Nem kezdem el a Trónok harcához hasonlítani, de Lawrence világai, ez is, van, amiben emlékeztet Martin sorozatára. Egyiküktől sem állnak távol a mocskos húzások, durva halálok.

Amit nagyon szeretek benne, a különféle képességek kibontása. Az, ahogy Nona a többvérűsége miatt keverni is tudja őket, kifejezetten izgalmas. Egyedi nyelvet, cselekményszálakat hoz ez a történetbe, amitől az egészen egyedi lesz.

Ha valamibe bele akarok kötni, hogy a regény történetének monumentalitása egészen az utolsó fejezetekig rejtve marad. Lawrence végig altat, mintha most csak az iskolában/kolostorban történtekre koncentrálna. Aztán a végén már látjuk az igazi téteket, de ugyanazt az epikusságot vártam volna végig.

Plusz, a tanulók 13-14 éves majdnem gyerekek. Durva, mennyire nem a koruké a személyük.

Roppant kíváncsi leszek, milyen zárlata lesz a sorozatnak, és nem is kell sokat várni rá.

Lawrence: Szürke nővér – Mint fantasy: 85% összetett világ és karakterek, jó elbeszélői stílus, kellően sötét és izgalmas.

Szubjektíven: 80% valamivel monumentálisabbat vártam. De izgalmas, és átvezet a végéhez.

Testvéres, új világot felfedezős, sötét, önmagukká válós.

Chester és Serena maximalisták voltak, egy végletekig megtervezett élettel. Nem terveztek gyerekeket, de aztán felmerült bennük, milyen jól lehet dicsekedni az ismerősöknek a gyerekekkel. Megegyeztek, nekik is legyen egy. Ám döbbenetükre ikreik születtek, akikkel nem tudtak bánni. Chester anyja költözött hozzájuk, és igyekezett védeni az ikreket a szüleik terveitől. Akik kitalálták, Jill lesz a fiús gyerekük, akinek focizni kellett, és nadrágban járni. Jacqueline pedig legyen lányos: csinos, butácska, jól nevelt. Amikor a nagymama mással próbálkozott, megkérték, hogy távozzon. Az ikrek pedig a szülői elvárások csapdájába estek. Már egymást is utálni kezdték, amikor kinyílt egy ajtó. Lápvilágon találták maguk, ahol a várost egy rideg vámpír uralta, az erdőben pedig egy őrült tudós lakott. Az ikrek szétválnak, megváltoznak, de a kötelék örök köztük.

Az első rész hatalmas kedvencem volt. Kisregény volt, de annyi fantáziával és ötlettel benne, annyi lehetőséggel, hogy nem lehetett nem szeretni. Vártam is nagyon a következő részt, főleg, hogy a kedvenc szereplőim saját története volt az. Jack és Jill, az ikrek, akik egy horror világban találták meg magukat.

Most mégis azt kell leírnom, hogy nem lett annyira megragadó, mint az előző kötet. Ennek egy okát tudom elmondani: nem kaptam új történetet. Az első részben Jack már címszavakban összefoglalta, milyen világban éltek, kik voltak és milyenek. Most ezt kapjuk meg bővebben. Nagyon kevés új elem akad benne, az sem a történetet bővíti, csak egyes elemeit kidomborítja. Kicsit csalódtam is, mert azt hittem, a lányok visszatérését kapjuk meg, legalább részben a Lápvilágra. Ehhez képest ez csak a múltjuk története, minden része már megtörtént az első rész cselekménye előtt.

Arra kiváló ez a rész, hogy kiegészítő kisregényként kezeljük. Mintha egy toldaléka lenne az előző résznek. Vagy, ha valaki még nem olvasta a kezdeteket, talán jobban jár, ha ezzel kezd. Akkor nem lesz olyan érzése már a kezdeteknél, hogy minden poént lelőtt már a szerző korábban.

Pedig jó ez a kötet. Brutális képet fest arról, a szülők hogyan képesek tönkretenni a saját gyermekeiket az elvárásaikkal. Ha a gyerek túl kicsi is, hogy értse vagy lázadni kezdjen, örök életre megsebzik. Hasonló témája volt a Tükörikreknek is, sok tekintetben egymás mellé lehetne tenni a két kötetet. Azért az durva, hogy a valóságban élt életük, a szülői nyomással és neveléssel inkább volt horror, mint a világ, ahol szörnyek élnek és járnak, vadásznak.

Ahhoz képest, milyen vékony kötetről beszélünk, McGuire sok cselekményt átad nekünk. Mozgalmas, izgalmas regény jött így létre, amiben arra is van hely, hogy a karakterek személyiségének alakulása is érzékletesen megjelenjen.

Kifejezetten képszerű az ábrázolás. Az ember látja maga előtt a szereplőket, a helyszíneket. Olvasmányos, de értelmesen az.

Izgalmas az is a kötetben, amit a szerző Jack karakterével, nemi identitásával meg mer tenni. Liberálisabb a világ, de nem tudom elképzelni, hogy gyerekkoromba ilyet leírtak volna.

Sok jó dolog van benne. Kár, hogy az elvárások szintje nálam rontotta az élményt.

McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág – Mint fantasy: 80% kiegészítő kötetként olvasható, nagysága a terjedelem miatt nem jön át.

Szubjektíven: 70% az első rész túl nagy elvárásokat támasztott. Jó, de jobbat vártam tőle.

Cím: Beneath the Sugar Sky

Szerző: Seanan McGuire – az amerikai hölgy nálunk a Csellengő gyerekek sorozattal lett ismert. Mira Grant néven is ér, egy ilyen sztoriját is kiadták nálunk, de annyira visszhang nélkül maradt, hogy egy kötetnél nem jutott tovább a sorozat.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: Sumi évekkel korábban meghalt, minthogy megjósolt gyermeke megszülethetett volna. Rini mindenképpen megszületik, és most azon dolgozik, hogy visszahozza az anyját az életbe.

Várható megjelenés:

Miért várós?

• Bírom ezt a sorozatot.
• Elég elmebeteg a sztori, hogy érdekeljen, milyen is pontosan.
• Szép az angol borító.
• A fülszövegből nem jövök rá, hogy kapcsolódnak össze a világok a jelenünkkel. De érdekel, hogyan!
• (A kedvenc karakterem Jack. Ha kijön a 3. rész, egy résszel közelebb leszünk az ötödikhez, amelyben megint ő fog szerepelni. De ezt csak zárójelben.)

Háborús, katonai gondolkodásmódos, hátországos.

A háború folytatódik, és a Führer a tengeri fronton is győzelmet akar aratni, főleg az angolok fölött. A német mérnökök kiemelkedő munkája egy új, hatalmas hadihajó, amelyet Bismarck generális után keresztelnek el. A hajónak és legénységének az északi fronton kellene segítenie, hogy Norvégia és a skandináv országok is a Birodalom részévé legyenek, miközben folyamatosan akadályozzák, és lehetőleg elsüllyesztik az angol teherhajókat. Lindemann kapitány régi vágású katonatiszt, akiért rajonganak az emberei, és aki becsülettel, politizálás nélkül látja el a munkáját. Segítik Lütjens tengernagy és a Dél-Amerikából hazaszökő Ascher is. Az áldozatokkal teli szolgálat hoz nagyszerű perceket és diadalt is, de az angolok keményebb diónak bizonyulnak, mint bárki is gondolta volna.

Visszatértünk a II. VH világába, ahol tovább ismerkedhetünk a tengeri hadviseléssel, hajókkal és stratégiákkal. Ezúttal Izolde Johannsen a Bismarck történetét meséli el nekünk, a tőle megszokott történelmi alapossággal és hitelességgel.

Mivel egy sorozat 2. kötetéről van szó, felmerül a kérdés, mennyire szükséges az előző kötet ismerete ennek a megértéséhez. A sorozatok sorban olvasásának a híve vagyok, így könnyen rávágnám, hogy nagyobb az élmény, ha sorban haladtok. De igyekszem kevésbé szubjektív lenni, és így elmondhatom, hogy akit a Bismarck története érdekel, érteni fogja az előző kötet nélkül is. Van pár olyan szereplő, akiknek a története A birodalmi kalózban vette kezdetét, de a szerző újra alapozza ezeket a figurákat is, nem várja el, hogy ismerd őket.

Szimpatikus módszert talált Johannsen arra, hogy átvegye az előző részben történteket, felfrissítse a visszatérő olvasók emlékezetét, de elég infót adjon azoknak, akik most kapcsolódnak be. A hazatérő Ascher, aki különben a kötet egyik legszimpatikusabb karaktere, keresi fel elhunyt bajtársa családját, és meséli el nekik, mi történt az elesett fiatalemberrel és a hajóval. Még térképen is megmutat nekik mindent, így úgy vesszük át az előző rész cselekményét, hogy nem éreztem úgy, külön nekem beszél ki a szerző a szövegből. (Igaz, a kötözködő felemben egy más kérdés felmerült. Ezek nem hadititkok? Ha annyira titkolóznak a nácik, hogy az elesettek családját sem értesítették, akkor tuti nem boldogok attól, hogy egy tiszt minden műveletet megoszt civilekkel. De ez tényleg csak a kötekedő felem, akit alaposan el is nyomtam. Mert cselekményileg tetszett ez a megoldás.)

Az különben is érdekes, hogy egy annyira bonyolult, összetett témakört, mint a II. világháború hadi műveletei, a sok fronton történő események, hogyan lehet egy regényben feleleveníteni anélkül, hogy minden fronton lenne egy fontos szereplő. Korábban egy hajó sorsára koncentráltunk, de most nagyobb ívet kapott a történet. Johannsen a történelem sodrában, a hadi mozzanatok között is elhelyezi a Bismarck sorsát. Amíg a hajó kifutásra kész lesz, mi képet kapunk arról, melyik német hadművelet hol tart, és mik a tervek. Elsősorban a tengerészeti színtéren, de már a szárazföldi és légi műveletek is említésre kerülnek. Több módszert is felvonultat. A nekem legjobban tetsző az volt, amikor Ascher korábbi újságokat olvasott el, és a cikkekből vele együtt mi is elkezdtük átlátni a hadi mozgásokat. De természetesen a szereplők egymás között is megbeszélik a helyzetet – ez tetszik legkevésbé, ha értem is a szükségességét. Nem a szereplőknek van szüksége ezekre a beszélgetésre, nekik ezek evidenciák, hanem nekünk, olvasóknak. Ezt nagyon kiérzem a szövegből is, noha tudom, így kerülhető el, hogy hosszas és unalmasabb esszéket olvassunk egy-egy témáról.

Amíg ebben az előkészítő szakaszban tartunk, a szerző bemutatja nekünk a legfontosabb szereplőket is. Nem csak, mint katonákat, hanem mint civileket, családjukkal és hobbijaikkal foglalkozó személyekként is megismerhetjük őket. Johannsen nagyon ért hozzá, hogy tegyen szerethetővé egy alakot. Többeket is kifejezetten megkedveltem, és tudtam drukkolni nekik már a szolgálatuk alatt. (Direkt nem lestem előre, neten se, kivel mi lesz. A hajó sorsa viszont a címben is ott van, így sejtettem, hogy sokaktól könnyes búcsút kell majd venni.) Azzal, hogy a családjukat is megismerjük, a hátországról is nagyobb képet kaptunk. Ez számomra dupla haszon volt: új nézőpontot hozott, miközben így vált igazán emberivé számomra a regényhős. A gyerekére büszke apa nekem szimpatikusabb, mint a hazáért lelkesedő katona.

Ami viszont egyre jobban foglalkoztat, és a regényből nem kaptam választ: ezek az emberek erkölcsi mércén is kiválóak. Hűségesek, kötelességtudóak, tele vannak jó tulajdonságokkal. Hogy tudtak mégis a náci gépezet részei lenni? Paul Ascher esetében kaptam rá választ. Neki ez taktika volt, hogy félzsidó származása ellenére is biztonságban tartsa a családját. De a többieknél struccpolitikát vélek felfedezni. Őket a saját dolguk érdekli, és homokba dugják minden egyébbel kapcsolatban a fejük. A szerző nem ítélkezik, jó is, hogy nincs a kötetben véleménynyilvánítás, formálhatom a sajátom. De most nagyon gondolkozom, hogy Babits szavaival vétkesek közt cinkos, aki néma. Megszerettették velem ezeket az embereket, látom a nagyszerűségük egy gyilkos rendszerben – nem tudom, mit tudtak volna másképp tenni. És mégis ambivalens érzés, hogy ők náci háborús tisztek, ha nem is úgy nácik, mint az SS.

Próbálom úgy felfogni, hogy ez is a regény érdeme. Az után is töröm rajta a fejem, gondolkoztat, miután letettem és más olvasnivalóba kezdtem. Velem marad, foglalkoztat.

De vissza a regényhez! Amíg a parton vannak, Johannsen igyekszik átfogni mindent, ami velük kapcsolatos. Széles a perspektíva. A szereplők családja, a munkája, a háború alakulása. Amint kifutnak, a nézőpont leszűkül a Bismarck fedélzetére, ahogy azt a Graf Spee történetében is láthattuk. Ennek is megvan a maga funkciója: ennek a hajónak a története a regény témája, nem az egész német hadiflotta és háborús tervek. Tele van kalandos eseményekkel, amiket folyamatosan emberi mozzanatokkal hoz közel a szerző. Legyen az egy hajómacska, egy beteg fiatal tengerész, akiért aggódnak a társai vagy akár a tisztek beszélgetése, akik a legkisebb gyermekeik születése miatt is aggódnak. Nekem ezek kellettek, hogy jól érezzem magam a regényben.

Mert különben a hadászat nehezebben fog meg. Most is azon kaptam magam, hogy nem értettem dolgokat. Azt már lassan megtanulom, mit jelent a vízkiszorítás, milyen részei vannak egy hajónak, és mi célt szolgál a háborús álcázás. De mindig találok olyasmit, aminek utána kell olvasnom. Pl. a rangok és a rangsor. Nem jöttem rá, miért van a tengernagy a hajón. Különben azt is meg kellett keresnem, hogy mi a dolga egy tengernagynak vagy egy flottaparancsnoknak, milyen köztük a hierarchia. Sok mindent elmagyaráz a regény is, bő melléklete is van, de a hozzám hasonló hajós újoncoknak lesz minek utánanézni.

A regény stílusában mintha kettősséget éreznék. A szereplőket bemutatása, az emberi epizódok olvasmányosak és sodróak. A háborús események realistábbak, szárazabbak.

Összességében ez a rész jobban megfogott, mint az előző. Emberivé tette nekem a háborút.

Johannsen: Gránátok a becsületért – Mint háborús: 85% alapos, történelmileg hiteles, ami nagyon közel hozza a szereplőit is.

Szubjektíven: 90% nagyon bele tudtam élni magam, még a hadászati részek is lekötöttek.

Elrendezett házasságos, egymásba szeretős, otthont teremtős.

Khai miatt sokat aggódik az anyja: a jóképű fiatalember remek könyvelő lett. Megbecsülik, jól keres, de a magánélete sivár. Az Asperger-szindróma miatt nem tud közeledni más emberek felé, még barátnője sem volt eddig. Amikor az anyja üzleti ügyek miatt Koreában jár, keres neki menyasszonyt. A választása Tranre esik, aki takarítónőként igyekszik eltartani házasságon kívül született lányát és idős édesanyját. A lány már Esme néven, nagy álmokkal érkezik az Államokba. Ha nem is tudja elnyerni Khai szívét, itt több esélye van valódi pénzt keresni és spórolni. A két ember egyre közelebb kerül egymáshoz, és megszeretik a másikat annak minden különcségével. Már csak az kell, hogy néven is nevezzék, mi van közöttük.

Nem szeretem azt a tendenciát, hogy minden regényt lassan igyekeznek univerzumba helyezni a szerzőik. Persze, értem, mi benne a logika. Ha teljesen más is a sztori, új szereplők vannak, azzal hogy egy korábban megismert hős újra felbukkan mellékszerepben, azzal is el lehet olvastatni, aki az előző kötetet olvasta. Hiszen, ha egy sorozatba belekezd a könyvmoly, kitartó tud lenni, ha nem is igazán tetszik neki a világ. Ha már egyszer elkezdtem…

De zavar, hogy már szinte nem is tudok csak úgy egy regényt elolvasni, mert ismernem kellene az előzményeket, amelyek egy más kötetben voltak, és számíthatok arra is, hogy amikor leteszem, nincs vége a sztorinak, mert valami folytatása érkezni fog. Ennek a kötetnek a kapcsán ez különösen zavar: hiszen Khai annak a srácnak az öccse, aki A szerelem egyenletében volt főszereplő.

De nem ez a legnagyobb bajom. A szerző is Asperger-szindróma beteg, és érzem, hogy ezt minden kötetében valamiképpen bele is emeli. Ami böki a csőröm, ha ez egy univerzum, akkor túl sok az ilyen beteg egy családban. Az első részben egy ilyen nőt vesz el a férfi hős, erre kiderül, hogy az öccse is ebben szenved? Erre mégis, mennyi az esély? Tartok tőle, hogy ez egy nagycsalád, vannak még párra váró testvérek, vajon ők milyen szerelmi szálakat kapnak és milyen emberekkel…

Ugyan tudom értékelni, hogy a szerző azzal, hogy ennyire közelről bemutat egy ilyen embert, növeli az empátiát. A cipőjébe sétáltat kicsit, közel hozza, milyen az élete. De mivel másodszor játssza ezt el, ugyanabban az univerzumban, van bennem bosszúság miatta.

Pedig romantikus regénynek korrekt az alkotás. Nem nyálas, nem csöpög, és elég hiteles a kapcsolat is. Esme és Khai között az elejétől van egy kis szikra, de mire tényleg ágyig és kapcsolatig jutnak, megismerik egymást, érzelmi alapokra helyeződik a viszonyuk, nem csak érzékire.

Ha nincs is kalandregényesen érdekes cselekménye, több van benne, mint a szerelmi nyüglődés. Esme a saját erejét is felfedezi, önálló és erősebb személlyé válik.

De pont Esme, aki az agyamra tudott menni. Egyszerre próbált a szerző naiv és nagyon életrevaló szereplőt írni. A lány jó tanuló, kiváló eredményekkel végzi az iskolákat, hamar beletanul, amibe belekezd. De emberileg olyan értetlen és naiv, hogy szerintem a kislánya szintjén van csak, nem egy felnőttén.

De még agy is, ez egy olvasható romantikus regény, ami nem is nyálregény.

Hoang: Menyasszony rendelésre - Mint romantikus: 80% a szereplők emberiek, a szerelmi szál hihető és van benne érdekesség.

Szubjektíven: 65% nem tetszik az univerzumba építés, és Esme karaktere. De a zsánerbe OK.

Oculus-találkozó. Valami bizalomgerjesztőbb nevet nem tudtak volna adni neki?Nem is tudom, valami jó betűszót mondjuk, azoknál úgysincs nyomasztóbb! RKT – Rabszolga Koncentrációs Tábor? KJMNy – Kötelező Jópofizás Más Nyomorultakkal? FRANC – Fölényesen Rommátett Arcok Neurotikus Csoportja? (Aranth: Oculus)

– Isten örvendezni fog a választásod miatt. 
– Na, ja. Kérd meg Őt, hogy ne játssza el ugyanazt a lakásommal, mint Szodomával és Gomorával, és kvittek leszünk. (Butcher: Kísértő vész)

Bálintnak is főztem, és azt hiszem, ott rontottam el. Amíg csak lefekszel valakivel, addig nincs semmi extra. Aztán ahogy utána viselkedsz, az dönt el mindent. Én idióta, főztem neki is kávét, amiből a hülyegyerek azt vonta le, hogy köztünk aztán rohadtul éppen történik valami. Pedig amilyen állapotban voltam, csoda, hogy nem rágcsáltam el önmagában a kávészemeket. (Mucha: Puncs)

Rengeteg embernek kell valamiféle gyógyszert szednie, hogy stabil maradjon. Lítiumot, szupermodell szexvámpírokat… gondolom, bármit, ami beválik. (Butcher: Kísértő vész)

A fickó, aki beöltözött Télapónak, végig szerepében marad, és láthatóan nagyon élvezi a játékot. Minden egyes fotó alatt vidáman kiáltja, hogy „Ho, ho!”

• Bocsánat, ha nehezek vagyunk – szólalok meg.
• Ugyan már! Mivel nem sírtatok és nem is pisiltetek be, sokkal jobbak vagytok az átlagnál! (Asher: Micsoda fény!)

Istennek ehhez a sok rosszhoz semmi köze. Mi, emberek főzzük ki magunknak a legforróbb, leggonoszabb poklot, nap mint nap. És csak rajtunk áll, hogy olajat öntünk a tűzre, vagy egy vödör vizet. 
Én vizet akartam. (Aranth: Oculus)

Egy ideig húzhatja-halaszthatja az ember a rá váró kellemetlenségeket, ám az örökkévalóságig van olyan hosszú időtáv, hogy szinte lehetetlen kibekkelni. (Szélesi: Az ellopott troll)

Egy baráti jó tanács: ha ragadozók ellen akartok védekezni, nem kell mindig ijesztő agyarakat és méregmirigyeket rendelnetek. Melegen ajánlom az aránytalanul nagy szemeket, a karcsú, törékeny lábakat és a hívogatóan puha és sérülékeny nyakat, melyek elegánsan elrendezve felébresztik a védelmezőösztönt, az együttérzést és a szeretetet, különösen az emlősökben. A kiskutyák, cicák és babák is ugyanezen okból olyan cukik – rászednek, hogy gondoskodj róluk! (Valente: Űropera)

Hartnell feladatai közé tartozott a fogak karbantartása is. Az első alkalommal halálfélelmet érzett. Ha egyszer összecsapódnak azok a fogsorok, tervezhet magának robotkezet. (Tchaikovsky: Hadállat)

Vannak Budapestnek sötét kerületei, fénytelen utcái, rideg épületei, mágikus gödrei, régi és kegyetlen titkai, de ha az ember kilép a fénybe, nincs szebb európai főváros ennél. (Szélesi: Az ellopott troll)

Amúgy tényleg jó gyerekek, nem fognak megerőszakolni egy fa tövében. Bár nyilván a legtöbb lány pont ugyanezt gondolja, mielőtt megerőszakolják egy fa tövében. (Mucha: Puncs)

Nem erről szól az élet? Megismerni, megszeretni, fogadkozni, majd elveszteni? 
Kinő, virágzik, örökké él – majd jön a tél? (Aranth: Oculus)

A változás annak fáj a legjobban, aki a múlthoz láncolta magát. (Tchaikovsky: Hadállat)

Minden kitartó kutya megérdemli, hogy jól végződjön a története. (Leonard: Találkozás Góbival)

Ahogy mondják: nem elég alaposnak lenni, annak is kell látszani. (Szélesi: Az ellopott troll)

Magam is tudom, hogy nem vagyok valami könnyű alak. Ezt már megkaptam Alice-től is. Például barátaim sincsenek. 
Régen, sok-sok évvel korábban, még voltak. De valahogy soha nem volt egyik sem az igazi. Aztán mindenkit elsodort az élet, és én hagytam. Azt hiszem, nem is bántam különösebben, hogy elszakadtunk. Végül is a barátok csak arra jók, hogy emlékeztessék az embert a fogyatékosságaira. (Nugent: Mit tettél, Oliver?)

• Amikor egy fa nő, a gyökerein keresztül szívja fel a vizet, igaz? És amikor kivágják, néha a gyökér még továbbra is továbbítja a nedvességet, és a kivágott csonkon kibuggyan a víz, pici cseppekben.

Mint a könnycseppek? – szólal meg Caleb. – Ez nagyon szomorú! (Asher: Micsoda fény!)

Nyomozós, mágikus lényekkel teli, budapesti.

A világ tele van mágikus lényekkel, akik több-kevesebb sikerrel élnek együtt az emberekkel. Bűnt azonban ők is követnek el, ami miatt létezhet a Varázslények Ügyosztály. Egyetlen emberi fajú nyomozó dolgozik itt: Tóth Bercel hadnagy, ő is büntetésből. Bercel azonban ebben a munkában is feltalálja magát, és ha magányos farkasként is, de oldja meg az ügyeket. A legújabb egy troll eltűnése, ami talán fel sem tűnt volna, de Bercel ráveti magát az esetre. Segítsége Hanga Kriszta nyomozó lesz, aki egyenesen Párizsból érkezett a magyar rendőrség módszereit megfigyelni. A két ember hamar közös nevezőre kerül, és rádöbbennek, sokkal nagyobb ez az ügy, mint aminek tűnik.

Egy ötletes urban fantasy mindig öröm, ennek külön ízt ad, hogy Budapesten játszódik. Akinek tetszett Virág Emília sorozata, ez is tetszeni fog neki. Sok hasonló vonása van, mindkettőben a mesék világa keveredik a hétköznapokkal. Csak amíg Virág a fantasy oldalt erősítette fel, Szélesi a krimit helyezi előtérbe.

Kedvem is lenne két részre szedni a regényről mondandómat. Egyszer, olvashatjuk kriminek. Aminek korrekt, jó iparos munka. Van egy rejtély, van törvényszéki munka és a nyomok értelmezése, van tanúk utáni kutatás és kihallgatások, van kutató munka, elméletek és azok bizonyítása vagy éppen cáfolása. Minden, ami a krimikben elő szokott fordulni, logikusan és értelmesen. Csak éppen az a plusz nincs meg benne, amitől egy jó krimi remek lenne.

Szerencsére van benne más, ami ezt kipótolja. Az urban fantasy világ. Megszámlálhatatlanul sok lény kap helyet ebben a világban, kapunk most belőle egy jókora szeletet, de még rengeteg lehetőség van a történet világában. Kifejezetten szerettem, ahogy olyan univerzális lények is benne vannak, mint a farkasemberek, miközben olyan magyar népmesei lények is megelevenednek, mint a kis gömböc.

Ez egy nagy ötletbörze, ami kifejezetten szórakoztató bárkinek, aki szereti a fantasy sztorikat és gyerekként olvastak neki magyar népmeséket!

A szereplők nagyon szerethetőek, és emberiek is lettek mellette. Vannak kétségeik, hibáik, de felül tudnak ezen emelkedni, hogy segítsenek a világukon. Rendes emberek. Bercel kapott egy egyedi stílust is, nagyon bírtam a kis beszólásait. A kamasz lánya meg szinte kötelező elem már a nyomozó mellé: totál Castle lánya ugrott be róla, hasonlít rá külsőben meg tulajdonságaiban is.

A regény cselekménye pörgős, keveri a humoros és az izgalmas részeket. Nem kiszámítható a végkifejlett sem, de a rész rosszfiújának indoka ismerős lehet más történetekből is. De ezt is simán vehetjük annak, hogy a népmese és fantasy közös kincsből merít a történet.

Könnyű olvasni is, a szövege is kifejezetten olvasóbarát. A humora miatt is, a pörőssége miatt is. Könnyed, szórakoztató regény.

Talán csak mélyebb tartalmat nem találok benne, de nem is akarok. Ez egy kikapcsolódásra való regény, annak tökéletes is.

Kellemes meglepetés volt a regény, megszerettem a szereplőit és a világát is. Mivel már most van sorozatcím is, lehet bízni abban is, hogy visszatér még Bercel és Kriszta. Várjuk!

Szélesi: Az ellopott troll – Mint urban fantasy: 85% ötletes, fordulatos, jó a világépítése és az ügy is érdekes lett.

Szubjektíven: 90% kriminek csak átlagos, de az urban fantasy rész bejött. A szereplők is ok.

5: Bryan: A háború jegyesei - egy angol kisváros, ahol az asszonyok várják haza szerelmeiket, férjeiket, gyermekeiket. Egy kisváros, ahol a felszín alatt sötét titok lappang. Egy kisváros, ahol árulás és szerelem, kémjátszma bontakozik ki.

4: Knight: Légy hű magadhoz - Clive katona, kénytelen háborúba vonulni. Tele van kérdésekkel, tele van gyötrődéssel. Némi vigaszt Prudence jelenthet, aki viszonozza a szerelmét. De az ilyen zűrzavaros, véres időkben a szerelem sem lehet garancia semmire.

3: Gaynor & Webb: Az utolsó karácsony Párizsban - Evie nagyon szereti a bátyját, aki bevonul, amikor kitör a VH. Will rossz levélíró, így a legjobb barátját, Thomast kéri meg a lány, hogy rendszeresen levelezzenek. Miközben az egyikük a front, a másik a hátország életét meséli a másiknak, fellobban a szerelem lángja köztük.

2: Harmon: Homokból és hamuból - Eva zsidó, Angelo katolikus. Szeretik egymást, de nincs jövőjük: a fiút mindig is papnak szánták, elhivatott. Ám évekkel később újra összesodorja őket a sors: Angelo zsidókat ment a hivatása leple alatt, Eva is egyike a menedékre szorulóknak, de aztán a férfi segítője lesz, míg az érzelmek felcsapnak.

1: Duenas: Öltések közt az idő - Sira helyes, tehetséges varrólány volt, amikor életében először nagyon szerelmes lett. A férfival tartott egy más világba, Afrikába, de keserű csalódás várt rá. Adósságokkal sújtva, tört szívvel kellett kitalálnia, hogyan éljen túl. A tű megmentette, sikeres lett, és amikor kitört a II. VH a tű volt, amivel szolgálhatta a hazát. A náci feleségek házi varrónőjeként kémkedett, miközben egy angol kém a szívét is elragadta.

Házasságos, múltbeli titkot feltárós, megtévesztős.

Oliver Ryan látszólag minden nő álma. Jóképű, sikeres, egy álompasi. Mindenki nagyon le is döbben, amikor a férfi egy másik arcával szembesülnek. Amikor Oliver feleségét, Alice-t a mentő viszi kórházba, mert a férje annyira összeverte, hogy maradandó károsodást szenvedett. Rá kell jönniük, hogy nem ismerik igazán Olivert. Akinek a múltjában van nem egy sötét titok. Már a származása: az apja egykor pap volt, később megnősült, gyermeke is született. Oliver a fia, de nem a házasságából született. Ki volt az anyja? Miért nem szerette az apja? Felépítette magát, lett egy szerelme, egy nyári munkájuk Franciaországban. Ahol tragédia történt, emberek haltak meg. Oliver abban a történetben is érintett. És vannak titkok, melyeket még mindig őriz.

A fülszöveg és a PR ígért nekem egy szörnyet. Vártam is az emberi rettenetet, egy rémes embert, aki pszichopataként települ rá mindenre és mindenkire. Aki remekül él, miközben mindenkit szenvedésre kárhoztat maga körül. Nem kaptam meg ezt a szörnyet, így csalódott vagyok kicsit.

Növeli a csalódásom mértékét, hogy thrillert akartam olvasni. Ebben azonban nincs olyan thriller elem, ami lázba tudott volna hozni. Mi a jelen borzalmas szörnyűsége? Oliver összeverte a feleségét, alaposan. Félre ne értsen senki, szörnyű ez is, de hol van attól a szinttől, amit ilyen regényekben kapni szoktunk? Semmi lelki terror. Semmi fizikai kínzás. Semmi perverzió vagy iszonytató elem. Egy sima verés. Ez nagyon az ingerküszöböm alatt marad. Pláne egy thrillerben. (Azért a sejtetés, hangulat némileg megvolt.)

A múltbeli titkokkal ugyanez a bajom. Nincs meglepetés, és az összképet nézve piti ügyek. Az anyja személye, és a Franciaországban történtekben pont olyan szerepe volt Olivernek, amire az olvasó könnyeden rájön. Nem lepődtem meg, ami egy thrillernél baj. Majdnem a fülszövegből minden csavarra rá lehet jönni.

Furcsa volt nekem az is, mennyire érzelmesre van írva a történet. Mintha nem is Oliver, hanem Olivia lenne a főhős. Nőies. A cselekménynél kiemeltebb helyen van, hogy a szereplők hogy érzik magukat, mit gondolnak. Minden esemény elmesélését, bemutatását kíséri az elbeszélő szubjektív érzelmi világa. Nem is tudom, ez miért lep meg. Már rég megfigyeltem, hogy a női szerzők történeteiben sokkal magasabb az érzelmi faktor.

Oliver jellemzése, a tettei rugói így jól megvannak, ilyen szempontból jó a könyv. Csak sajnos az izgalom és borzongás faktor nélkül nekem ez kevés volt.

Ami viszont ütős: a regény szerkezeti felépítése. Majdnem minden fejezetnek más az elbeszélője, illetve visszatérő karakterek mondják el az utóbbi 40 év történetét. Folyamatosan látjuk, milyen képet alakított ki magáról Oliver, miket gondoltak róla. Illetve, ami minden mögött az igazság. Hiszen Oliver fejezeteiből az igazság is mindig kiderül.

Ilyen szempontból lehet az a regény tanulsága, hogy mindenki élete egy hazugság. Egy színdarab, amit mi magunk játsszunk el. Hiszen nem magunkat adjuk a világnak, hanem álarcban és jelmezben szerepeket játsszunk, ahogy már Shakespeare is leírta.

Sokkal jobbat és többet vártam, de akinek az érzelmes thriller jön be, neki megfelelő.

Nugent: Mit tettél, Oliver? - Mint thriller: 40% kevés bűnügy, ez inkább egy karakter drámája. Lelkizős, jó időkezeléssel.

Szubjektíven: 40% nem fogott meg a történet, a kiindulópontot is erőltetettnek éreztem.