Hogyan próbálnak egy gyerekkönyvet YA--filmmé változtatni?
Az Alex Rider sorozatból készült moziban jól láthatjuk. Idősebb szereplők, sok eye candy hatás és kevésbé ütős történet. Ebben is árvul Alex, ebben is be kell épülnie, de azért Anthony Horowitz regényei közelebb állnak a szívemhez. (Pláne, hogy Ewan gyorsan eltűnt a sztoriból...)
Kosztümös, illatos, sorozatgyilkosos.
A halpiac: a legbűzösebb hely Párizsban. Egy 25 éves munkásnő az egyik munkaasztal alatt szüli meg ötödik fattyát, akit ott is hagyna a halak belsőségeivel, hogy majd kidobják a többi szeméttel. A baba azonban felsír, az asszonyt gyerekgyilkosság kísérletéért felakasztják, a fiú árvaházba kerül. Grenouille kezdetektől más, mint a 
többiek. Nincsen saját szaga, ő maga viszont mindent megérez. Melyik tehén adta a tejet, hol van az elrejtett pénz, miből áll egy illat vagy étel. Szabadulni akarnak tőle, így inasnak adják. A fiút a szagok, illatok érdeklik, és egy napon fel is figyel rá egy parfümkészítő. Tanul, hogy célt érhessen: egy illatot akar megszerezni – olyan emberét, aki a puszta jelenlétével szeretetet és elfogadást kelt maga iránt. Bármire is van szüksége: ölni, csalni, nem drága az illatért.
Két jelzővel tudnám összegezni az élményt: zseniális és borzalmas. A filmet már láttam, így volt némi fogalmam, mi vár rám, de a regény annyival mélyebb és iszonytatóbb, mint ahogy a film sikerült.
Grenouille egyszerre nagyon egyszerű és nagyon összetett figura. Egy zseniális különc, akit teljesen másképpen kell értelmezni, mint az átlagembert. Ő a szaglásból ismeri a világot, és kisgyerekkora óta ebből definiál mindent. Meg tud bújni az emberek között, de mint egy pszichopata, csak beolvad, megjátszik, nem lesz része a normál társadalomnak. Nem véletlenül akkor a legboldogabb életében, amikor egy lakatlan hegytetőre költözik, és úgy él, mint egy állat. Eszik, pihen, a belső világába merül bele.
Miért lesz belőle sorozatgyilkos? Itt válik bonyolultabbá a figura. Bár nincs igénye arra, hogy a társadalom része legyen, azt akarja mégis, hogy az emberek befogadják és szeressék. Ő érzi, hogy egyesek a szaguk miatt bűvölnek meg másokat, és ezt az illatot akarja megszerezni magának. Ezért öli a lányokat, akik már a puszta illatukkal szimpátiát és szeretet keltenek. Az emberi normák – ölés tilalma – nem riasztják, csak a cél van a szeme előtt. Az valami annyira ambivalens és mégis emberi, hogy bár undorítják az emberek, mégis vágyik a szeretetükre és az elfogadásra! Ez a könyvben meg annyira jól meg van fogva! Nagyon át tudtam élni, és így egyszerre szörnyű és mégis érthető, amit ez a szerencsétlen figura csinálni fog.
Süskind különben remekül rájátszik ezekre a hatásokra: a nagy célpont családját, a lány kellemes jellemét is megírja, átélteti, így egyszerre duplán tragikus, hogy a parfüm szív illata ő kell, hogy legyen, és borzalmasan logikus is.
De a lélektani részen túl a puszta cselekmény is olvastatja magát. Ahogy hősünk túléli a gyerekkorát, az inas évek, majd a vándorlásai. Ha látszólag nem is történnek vele nagy dolgok, Süskind kalandosan írta meg. Nagyon le tudott kötni a parfümkészítés korabeli leírásával is, vagy éppen azzal a hegyi, minimál léttel is.
Az meg hab a tortán, hogy ez egy gonosz – vagy inkább karmikus? – regény is. Azért itt minden szereplő megfizet a bűneiért. Brutális, ahogy Süskind rajzolva az életpályákat, és elintézi a szereplőit. A mester, aki Grenouille kreációit a sajátjaként árulja, karriert csinál, aztán jól beleszakad boltostul a folyóba. Érzek benne fekete humort, de azt is, ami Grenouille esszenciája is: mennyire megvethető az emberiség és ennél nem is érdemelnek jobbat.
Annyi minden ez: thriller, karrierregény, lélektani dráma és még a cselekmény is tudott sodorni. Ahogy benne van az is, hogy a modern ember mennyire elfogadásra és szeretetre vágyik, és ez mennyire elérhetetlen… Ódzkodtam tőle, de nagyon a hatása alá kerültem.
Süskind: A parfüm – Mint horror: 75% sok minden horror mellett. Olvasmányos, lélektani, de másképpen ijesztő.
Szubjektíven: 95% zseniális, csodálatos és rettenetes. Emberi dráma különleges körítéssel.
– Ugyan már! Mért nem tudnak a festők olyasmit festeni, ami szép, és öröm nézni? Miért törekszenek mindenáron rútságra?
– Vagyunk néhányan, mon cher, akik furcsán értelmezzük a szépséget. (Christie: Öt kismalac)
A maga módján az ember egy fantasztikusan burjánzó, dzsungelszerű terrormúzeum. (Baráth: Afázia)
Ekkor jutott eszembe. Alig tíz perce ugyanez a mellbimbó még a kisbaba szájában volt. És néhány évvel ezelőtt a fiaméban. Szóval, erről szól a család, elmélkedtem. Csak egy háznyi ember, akik már mind bekapták a melledet.
És jártak a vaginádban is. (Easton: 44 fejezet 4 férfiról)
Most kiadósat ásít, így megtámasztom a fejecskéjét és óvatosan behelyezem a bölcsőjébe. Egykor én magam is ebben a bölcsőben feküdtem. Sőt, a Papa is. Jó, sajnos Leopold is, de mielőtt Paul először jött hozzánk, alaposan kitisztítottam és fertőtlenítettem. (Falk: Húskenyér-függőség)
Manapság már nem maradt sok Szent Grál a világban. Kár tovább rejtegetni, ha az ember rátalál. (Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet)
Ha megölsz valakit, győződj is meg róla, hogy halott… (Young-Oh: Bania, a pokoli futár)
Elismerem, hogy az emberi állat csupa furcsa meglepetés. (Christie: Öt kismalac)
– Kezd elfogyni a türelmem – mondta a férfi.
– Adtam magának egy lehetőséget, ennél jobbat nem tudok. A börtön nem valami jó, de mégis jobb, mint a temető. Két méterrel a föld alól sosem szabadul, még feltételesen sem. (Baldacci: Egy perccel éjfél előtt)
Az esőerdő egyszerre paradicsom és pokol. (Schlüter: Az Amazonas sűrűjében)
Akinek szép a kézírása, annak szép a lelke is. (Pap: És újra felkel a nap)
Visszaemlékező, manipulációs, erotikus.
Brooke, akit mindenki BB-ként ismer, vad ifjúságon van túl. Tetovált, veszélyes rosszfiúkon edződött, aki szerette a szexet és a kalandokat. A férje mégis egy megbízható, jóképű és konzervatív könyvelő lett. Szereti Kent, ő a lelki társa, nem véletlenül szült neki két gyereket is. Csak éppen 10 év házasság után BB hiányolni kezdi a szenvedélyt a szexből. Mivel Ken leginkább csak hever és nem is próbálkozik, egykori élményeit kezdi el lejegyezni egy titkos
naplóba. Ken megtalálja, elolvassa – és próbálkozni kezd. BB, aki különben pszichológus, meg úgy érzi, megtalálta a módszert a férje nevelésére. Így ifjúskori kalandjait pikánsabban kezdi el megírni, hogy a férje azok szerint változzon. Közben meg az igazi naplójában felfedi a történetek mögötti valóságot és lejegyezi, mire hogyan reagált a férfi.
Első blikkre pont az a történet, amit ki nem állhatok. Egy szexregény, amiben minden alfája és omegája a szex. Így nem kicsit lepett meg, hogy ezen a könyvön még szórakozni is tudtam.
Pedig tényleg egy szexregény. BB minden kapcsolatát azon keresztül ismerünk meg, hogy milyen volt az adott férfi az ágyban. Annyira egy nézőpontja van, hogy ez már szinte pornó – nem is a szégyenlős fajtából.
Szokás szerint nekem meg járt az agyam, és nem egyszer akadtam fenn igazság szerint lényegtelen dolgokon. Az első, a Csontarcú. Ő veszi el BB szüzességét és lesz az első pasija. Az iskola skeanheadje, rettegnek tőle. Még BB kapcsán is folyamatosan ott van, hogy tartott végig Ronaldtól. Ehhez képest a srác 16 éves korára jobban szakértője a szexnek, mint Mr. Grey. Én meg azon merengtem, hogy mégis, honnan van ennek a srácnak ilyen tapasztalata és tudása? Fiatal, félnek tőle és pénze sincs. A másik már Ken. BB hozzáment, van 2 gyereke is tőle. A szexuális életük meg kb. olyan, mintha BB lovagolna egy jóképű hullán. Nem fér a fejembe, hogy így élnek közel 10 évet és lesz ebből 2 gyerekük. De most komolyan, hogyan lehet rágerjedni erre évekig? BB sok mindent kipróbál, de nem egy nekrofil alkat. Jó, egyet még ide írok. Ronald után megint egy olyan figura jött, akivel nem értem, miért állt össze. Hosszan olvashatjuk, milyen undorító dolgai voltak. A fogai, a pénisz tetoválás a fején. Most komolyan, 17 évesen simán védelemért eladja magát így?
Akkor mi olvastatta? Az egyik a regény stílusa. Eszméletlen szövege van a nőnek – vagy a fordítójának. Humoros és olyan dolgokat, amik simán tabu alá esnek olyan könnyeden, fogyaszthatóan tárgyal, hogy csak utólag akadtam ki, hogy most komolyan ezt olvasom? Aha, és még nevetni is tudtam rajta, annyira pikírt, szarkasztikus és olyan szóképei vannak. Nyersen őszinte, szórakoztató és se nem zavarba hozó, se nem tűnt túl intimnek, noha valójában nagyon is az.
A másik, a forma. A dupla naplóregény volta. Az nagyon le tudott kötni, hogy mit ír az ál-naplóba, hogy vezesse Kent – közben meg az igaziban ott van a valóság. Ha szex-kísérlet, de akkor is pszichológiai kísérlet is ez és a valóság – áltörténet egymás mellé tétele izgalmas volt nekem.
Azt is igazinak éreztem, hogy az igazság mindig szürkébb, mint a fantázia.
Ez a könyv elérte, hogy nem utáltam meg BB-t, pedig ha belegondolok, egy csomó dolgát nagyon el tudnám ítélni. Ez az, amikor a stílus eladja.
Olvastam, pipa, akkor nekieshetek a Netflix sorozatnak. Roppantul érdekel, mit hoztak ki ebből, ami nem pornó.
Easton: 44 fejezet 4 férfiról – Mint erotikus: 85% a szövege olvastatja, és a nagy szex leírások ellenére sem mocskos pornó.
Szubjektíven: 55% a stílusa olvastatta, humoros és jópofa, de utólag belegondolva… botrány.
A fények fővárosa, a francia főváros, amelyet egész Európa másolt nagyon hosszú ideig. Párizs – nem meglepő, 
hogy nem egy regényben megjelenik ikonikusan. Ezekből nézzünk egy csokorral!
Rutherfurd Párizsa egy monumentális történet, amely családok és a város sorsát meséli el, évszázadokon keresztül. Felvillan a francia forradalom egy véres fejezete, vagy éppen az Eiffel torony elkészültébe lesünk bele, vagy a partizánok küzdelmébe a nácik ellen. Nemesek, iparosok, papok, katonák – a város pedig életre kel a századok tükrében.
Van egy regény, aminek köszönhető, hogy a Notre-Dame ikonikus épület lett. Victor Hugo írta meg A párizsi Notre-Dame-ot, melynek hatására a figyelem középpontjába került a katedrális, és felújították, ismert lett. A történetet a Disney habosította, de az eredetiben még gyilkosabb szenvedélyeket keltett Esmeralda, akit sokan akartak, és sokan bele is pusztultak. Közben pedig Párizs forrong, és a karnevál, a cigányok rejtett tábora, vagy maga a Notre-Dame lép elénk 
pompásan.
Hasonlóan karaktert adott egy ikonikus épületnek Dan Brown is. A da Vinci kód bestseller, és már túra is van a regény nyomán a városban. A Louvre különben sem olyan épület, amit nagyon reklámozni kellene, de a szimbólumkutató Jézus utáni hajszájában és a Mona Lisa titkának megfejtése miatt az is elmegy ide, akit nem vonz különösebben a múzeum.
Ifjúsági regények szépséges helyszíne is tud lenni a város. Perkins az Anna és a francia csókban meséli el egy amerikai lány történetét, akit az apja egy párizsi bentlakásos iskolába ad be. Miközben a lány barátokat szerez, szerelmes lesz és éli a kamasz mindennapokat, nem egy remek jelenetben kap kiemelt szerepet 
körötte Párizs.
Végül, egy újabb sikerregény, amely azonban Párizs egy más arcát ragadja meg. Ugye, nem a bűz jut róla eszünkbe? A német Süskind képes volt a nagyváros egy sötétebb felét bemutatni. A parfüm hőse a halpiac bűzében születik meg, és nem mondhatnám, hogy bármilyen kellemes története lenne a szülővárosában. Nyomorult emberek, tömeg, bűz és betegségek. De itt kell legyen ez is, hiszen lehet Párizs egy csoda, így látjuk, hogy még erre a városra is lehet másképpen nézni.
Sorozatgyilkosos, családi rejtély nyomába eredő.
Atlee Pine már le akarja zárni az elrabolt nővére esetét. Rendületlenül bejár a börtönbe, de nem azt a választ kapja, amit szeretne. Mi van, ha csak szerette volna, ha az elkapott sorozatgyilkos a tettes, hogy lezárhassa az 
esetet? Mi van, ha valaki olyan tette, aki ismerte a családot? Éppen ilyen dolgok miatt küszködik, amikor egy elrabolt kislány ügyére riasztanak. Atlee a közelben van, és közbe tud lépni. Kiszabadítja a gyereket, de az elkövető beszólásai kihozzák a béketűrésből, és ellátja a férfi baját. Ez annyit tesz, hogy némi kényszer szabadság vár rá. Carol vele tart, és úgy döntenek, visszamennek a kezdetekhez. Atlee és Mercy gyerekkori otthonába. Ott újabb gyilkossági ügybe botlanak: egy prostituáltat öltek meg és dobtak ki a környéken. Atlee ebbe az ügybe is beleártja magát, miközben felkavaró dolgokat tud meg a családjáról.
Nem nagyon tudom megfogalmazni miért, de ez most annyira nem kötött le. Alapvetően Baldacci minden stílusjegyét hozza és mégsem.
Atlee Pine ebben a kötetben személyes ügy után nyomoz, és sokáig éreztem úgy, hogy nem nagyon halad előre. Meg az is olyan fura volt, ahogy egy közel 30 éves rejtélyt meg akar oldani. Ok, vannak döglött akták és olyan sorozat is épült rájuk, amelyet szerettem. Csak itt éppen mi a nyomozás? Megnézik a házat? Sok mindent láthatnak benne 30 év után… Jó, sarkítom, de az ilyesmik most zavartak.
Carol a hősnőnkkel tart, és azzal is többször bajom volt, hogy most nagyon feleslegesnek éreztem e nőt. Közben egy-egy poénosabb beszólás jut neki, de különben ő csak az a személy, aki kérdezget néha, vagy akinek Atlee magyaráz, így az olvasó is együtt tud gondolkozni a hősnővel. Inkább retorikai szerep jutott neki, mint a cselekményben valami.
De a lényeg, nem tetszett, amerre Mercy elrablásának az ügye halad. Családi titkok jönnek fel, és egy rossz szappanopera jutott róla eszembe. A lányoknak nem is az az apjuk, akit annak gondoltak. Az anyjuk titokban egykor szupermodell volt, meg maffiakapcsolatai voltak. Annyira elszáll a történet, hogy egyre hihetetlenebbnek találtam, ahogy újra és újra jöttek a hihetetlen tények. Az is milyen már, ahogy az anya a férfi ügyeit intézte? Azért érdekelne, a férje tudta-e, hogy nem is a saját gyerekeit neveli.
A másik ügy érdekesebb lett volna, de az csak mellékszál és hirtelennek is éreztem a megoldását. Ott is van családi titok, meg beteg emberek. Csak arra minden téren kevesebb súly jut. Érezhetően Mercy elrablása, Atlee lelkiismereti kérdései és a családi titkok a hangsúlyosabbak, de nem mondhatnám, hogy sokat haladtunk volna előre. Ez egy olyan történet, amin fog még Atlee dolgozni.
Hoz a szerző új szereplőket, és egy-egy karakteresebb is akad közöttük. Érezni lehet, kik azok, akik visszatérő szereplők lehetnek. Éppen csak Atlee nagyon távolságtartó, és nem szerettem azt sem, hogy a korábban megismert emberek, elkezdett kapcsolatok közül Carol az egyetlen visszatérő szereplő.
Stílusában is a szokott: lényegre törő, sok párbeszéd, kevés leírás.
A cselekmény halad, megvannak a kötelező és olykor meglepő fordulatok.
Még a borító is szép lett.
Papíron tehát teljesen rendben van, és mégis, ez a Baldacci-regény most nem igazán tetszett. Lehet, egyszer még teszek vele egy próbát, de nem mostanában.
Baldacci: Egy perccel éjfél előtt – Mint krimi: 65% a szerző jellegzetes stílusjegyei, a cselekménye és a hősei is ismétlődnek.
Szubjektíven: 50% nem szeretem a fő ügyet, és nem éreztem úgy, hogy lényegesen haladna.
Október
11. Morató: Átkozott királynők - történelmi 4
12. Cline: Ready Player Two - sci-fi 4
13. Falk: Húskenyér-függőség - krimi 3
14. Baráth: Afázia - sci-fi 4
15. Christie: Öt kismalac - krimi 5
16. Young-Oh: Bania, a pokoli futár 2-5 - képregény 4
Schlüter: Az Amazonas sűrűjében - gyerekkönyv 3
17. Pattilo: Mr. Darcy összetörte a szívemet - női 3
Pap: És újra felkel a nap - történelmi romantikus 2,5
Hú... fázik az ujjam, ahogy gépelek. Ahogy olvasok és lapozok - csak nem beütött az ősz?
Háborús, rendszerváltó, szerelmes.
Éva kislánykora óta tudta, mit szeretne az élettől. Mivel korán megárvult, és a mostohaapját soha nem tudta szeretni, egy saját család volt a vágya. Két udvarlója is akadt, egy baráti páros, akikkel játszótársak is voltak. Stevan nyilatkozott az érzéseiről előbb, és mire Martin is megtette volna a vallomást, Éva már eljegyezte magát a 
másik fiatalemberrel. Stevan elvette, együtt vezették a családi éttermet, és gyermekük született. Szerettek volna testvért is neki, de a fiúnak nem lett kistestvére. A kitörő háború gazdasági nehézséget, majd egy balesetet hoz, amely a férjet kiheréli. Az életerős, érett asszony szembe kell, hogy nézzen a történelem adta egyre rosszabb helyzettel, a férje elzüllésével és a vággyal, amely újfent feltámad közte és Martin között. De hogy lehet kezelni egy ilyen helyzetet? Gondolnia kell a gyermekére, a férjére, akinek hűséget fogadott – de magára is.
Zsánerében korrekt könyv, csak éppen egy olyan témát veséz ki, ami taszít. Így el tudom ismerni az értékeit, de én nem szerettem. A szerelmi háromszögek eleve hátrányból indulnak nálam, ha megcsalás és házasságtörés is van a listán, rosszabb a helyzet.
Pedig a külcsín biztató volt. Ahogy a kiadónak elég sűrűn összejön: szép a borítókép és hozzá passzol, szintén mutatós a belső borító is. Plusz a kosztümös romantika inkább a viktoriánus korban szokott játszódni, így kifejezetten élveztem, hogy modernebb kort, de történelmi környezetet kapunk, amit ezek a képek is megidéztek.
Még csak azt sem lehet mondani, hogy nem fontos a történelem. Alakítja a szereplők életét, és az olyanok, mint a háború vagy a kommunizmus, nagyon is meghatározzák, mi lesz a szereplők sorsa. Ok, nem ismernek fontos személyeket és nincsenek ott a történelmi fordulópontokon, de hitelesen bemutatja, hogy ezek miképpen hatottak rájuk. Így ezzel meg voltam békélve, helyenként – pl. az államosítás – még kifejezetten érdekesnek is találtam.
Csak éppen a regény fókusza egy szerelmi történet, amivel képtelen voltam együtt érezni. Két barát ugyanabba a lányba szeret bele, aki választ és férjhez megy, családot alapít az egyikkel. De egy baleset sok mindentől megfosztja, és a férj impotenssé válása miatt hallgatólagosan beleegyezik abba, hogy a nőnek viszonya legyen a baráttal. Mondanom se kell, senki sem lehet így tökéletes boldog, de jó megoldás sincs. Nem is szerettem olvasni.
Nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam ezt a három embert, vagy mit érezzek velük kapcsolatba? Eszti kapcsán ki lehetne emelni, milyen erő kelhetett ahhoz, hogy az állapota miatt részegessé váló, lezüllő férje mellett maradjon, amikor szerető és jómódú szeretője simán elvitte volna. Még akár gyerekük is lehetett volna, ezzel beteljesítve a nő álmát a nagyobb családról. De a férj is hoz érte egy áldozatot, félrenéz. Ok, talán Martin, a szerető lesz, akit sajnálni fogok. A nőnek ott volt két őt szerető férfi, a fia is. Stevan megtarthatta a házasságát, a látszatot, és összességében a felesége őt választotta, ha viszonya is volt mással. De mi jutott ennek a szerencsétlennek? Lopott percek, szégyen, meg kilátástalanság?
Meg különben is, nem szeretem a viszonyos és szerelmi háromszöges történeteket, ahogy már írtam is. A megcsalt félt mindig sajnálom, és itt is megvolt, akit úgy éreztem, kihasználnak és lehetetlen a helyzete.
Vagyis, a borító, a történelem felhasználása és a lélekrajza van a pozitív oldalon. A helyzet lehetetlen volta, a nekem nagyon ellenszenves szerelmi háromszög a másik oldalon. Összességében így egyszer elolvastam, nem is szenvedtem vele, de nem szerettem meg.
Pap: És újra felkel a nap – Mint történelmi romantikus: 60% emberi dráma, átérezteti a helyzetet, miközben történelmi.
Szubjektíven: 15% egyszerűen taszít a kialakuló helyzet, és hogy nincs itt jó megoldás.
Angliába utazós, kurzusos, életutat választó, irodalmi felfedezős.
Claire nem gondolta volna, hogy valaha is Angliába utazik azért, hogy részt vegyen egy Jane Austen szemináriumon Oxfordban. Nem az írónő rajongója, ellentétben a húgával. Ám egy veszélyeztetett terhesség miatt a nő nem utazhat, így Claire kénytelen menni a testvére dolgozatával. A hely varázsa gyorsan hat rá, és akaratlanul is felméri, mire jutott az életében – felnevelte a korán megárvult húgát, de csak asszisztensként
dolgozik és a párkapcsolata sem az igazi. Itt viszont bárki lehet, hazudhatja magát orvosnak és flörtölhet a jóképű New York-i kiadóval. Amikor egy helyi, idős asszonnyal elegyedik szóba, egy titokba is bepillanthat: létezik a Büszkeség és balítélet egy korábbi példánya, amelyben Austen egészen másként alakította hősnője életét és mások a szereplők is. Claire a saját életére vár onnan tanácsokat, és mire észbe kap, már szerelmi zűrök, testvérharc és egy irodalmi örökség kérdése vár rá.
Kezdjük talán azzal, hogy nagyon kevés a kapcsolat ezen regény és az előző kötet között. Új hősnőt kapunk, új életválságot. Csak éppen ebben is felbukkan az a társaság, amellyel az előző főszereplő is kapcsolatba került. Ennyi.
Mennyire kötött le Claire drámája? Alig. Volt a nőben egy olyan vonás, ami miatt idegenkedek a szereplőtől. Azt meg tudtam érteni, hogy nem szerette a saját életét. Rossz volt olvasni, ahogy felgyülemlett benne, hogy ő mindig csak ad és ad, de semmit nem kap érte cserébe. Csak a rosszat látta a barátjában, a munkájában, és a felszín alatt éreztem azt is, hogy az is okoz feszültséget, hogy a húgának milyen boldog élete van hozzá képest, noha máig Claire az a biztos pont, aki mindent elintéz a testvérének. Soha nem mond nemet. Egyszerűen nem bírom azokat a szereplőket, akik csak nyavalyognak az életük gondjai miatt, aztán meg várják a sült galambot, hogy egyszer majd jobb lesz.
Claire odáig megy, hogy egy regényből akarja megtudni, mit csináljon. (A Büszkeség és balítélet első verziója, amit darabokban olvashat el.) Utáltam, ahogy megjátssza magát. Utáltam, amikor egy közhelyes felismeréshez ér el. Egyszerre fogja fel, hogy neki is változtatnia kell, de vannak jó dolgok is az életében. Mint a barátja. Persze, pont akkor jön rá arra, hogy Ő az igazi, amikor ráébred, hogy Mr. New York csak azért flörtölt vele, mert általa akart közelebb jutni a kiadatlan Austen kötethez… Pattillo különben nem cinikusan írja meg, de egyszerűen érzelmileg képtelen voltam azonosulni a hősnővel. Így a romantikus én- és világfelismerése nekem hiteltelen, csöpögős, fárasztó volt.
Nem szerettem a regény másik verzióját, ami köré épül minden. Itt idegesített, ahogy annak a kitalált első verziónak a mintájára írja Claire életét is Pattillo. Mindig az a regény, amihez visszatérünk, és nem simán csak regény a regényben, de beszélnek róla, átviszik a tanulságait a szereplők az életükbe – túl sok ez így belőle.
A konfliktusai tompák. Sehol nem éreztem igazi téteket. Melyik férfit válassza? Kiadják-e a könyvet? Érdekel ez valakit? Engem nem. Meg különben is, miért egy vadidegen döntheti el, mi legyen az Austen-örökség sorsa? (Irodalmi szinten majdnem ugyanaz a konfliktus, mint az előző részben, ugyanazzal a végkifejlettel.) Értem, ahogy Pattillo a nővérek közti kapcsolatról, karrierről, szerelemről próbál kellemesen írni Austen hagyományokat követve, de olyan semmilyen lett a végeredmény…
Ragozhatom még egy kicsit, de a végeredményen ez nem változtat. Ez egy kis limonádé, nem fáj, nem rossz olvasni, csak olyan ízetlen is mellette…
Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet – Mint női: 55% kis szerelem, kis válság. Sok női téma, de az irodalmi kérdésköre ismételt.
Szubjektíven: 45% kis kellemes, de nem tudott igazán lekötni. Az Austen párhuzam erőltetett.