Elvarázsolt lényes, szívet visszaszerző, mágikus.

Ronan herceg már csak a halálra vágyik – háborúba is azért megy, hogy valaki megölje végre, és így megszabaduljon a fájdalomtól és gyásztól, ami felesége halála és gyermeke holtan születése óta kínozza. Ám életben marad, az erdei boszorkányt is túléli. Szívtelen apja pedig már a jövőjét is kijelöli. A szomszéd királyság hercegnőjét kell elvennie. Ronan menekülve a boszorkány átka ellen küzd inkább, míg a megérkező hercegnő is kénytelen beszállni a hatalmi és mágikus játszmákba. (Vadág erdeiben) Szibella mágikus örökséggel bír: képes elfeledett mágikus vadakat magához kötni és őrizni a felmenői által visszahozott lényeket. Hegyi magányát egy férfi zavarja meg, aki egy gyermek befogadására kéri. Szibella a gyermek kedvéért szeretni tanul és feledni a magányt. Amikor eljön az ideje, a gyermeket visszaadja az apjának. Ám a király tart a mágikus asszonytól, aki nem akar a felesége lenni. Olyan lépéseket tesz ellene, melyek elindítják az úrnőt egy gyűlölettel és sötétséggel teli úton. (Óföld elfeledett vadjai)

Általában nincs szerencsém a díjazott regényekkel. Próbálkozom velük, de a nagy többsége nem nyeri el a tetszésem. Patricia McKillip World Fantasy díjas, és az Óföld elfeledett vadjai regényéért kapta meg a kitüntetést. Tartottam is tőle, hogy ez a kötet nem is fog tetszeni.

Ám McKillip mindkét kötetbe került regénye a legjobb értelemben meseregény. Van benne líra, kaland és izgalom, érzelmek és szép az egész. A történet is, a motívumai, még a nyelvezete is közel áll hozzám. (Kleinheincz Csilla az egyik fordító, neki vénája van a lírai fantasy szöveghez, most is remek munkát végzett.) Nem is érdemes elemezni, miért az egyik a díjnyertes és nem a másik, mindkettőben megvannak a fentebb leírt erények.

Vadág erdeiben a népmesék alakjai és fordulatai rejtőznek, de a szerző egy saját mesés történetbe foglalta őket. Nem is tudom eldönteni, hogy a sok kalandot vagy az emlékezetes képeket szerettem benne jobban. Ahogy a banya egyik percben elképzelhetetlenül ocsmány, a másikban övé a világ legszebb arca. Ahogy a csontkunyhó hirtelen összecsukódik, és helyet változtat. Ahogy a szörnyeteg széthasítja az ellene küzdő varázsló szívét. Bár sok ismerős elem van benne, ahogy azokat történetté illeszti össze a szerző, az már saját és egyedi. Így rendszeresen meg is tudtam lepődni.

Meseregény, de ahhoz képest összetett szereplőket mozgat. A boszorkány, mindenki réme, de van egy más, egy mágikus és rejtett énje, amit el sem akarnak hinni, amikor a herceg és a hercegnő szembesülnek vele. Ronan felépülése, aki a mély és önpusztító gyászból kezd feléledni. Tudnám sorolni, még a szívtelen királynak is vannak árnyalatai.

A végét is kifejezetten szerettem. Egyszerre zárt és mégsem az. Ez nem a boldogan éltek, amíg meg nem. Ez az élnek tovább, és van esély, hogy még boldogok is lehetnek.

Óföld elfeledett vadjai – ebben több a líra. Néha már az epikus keretek közé is nehezen fér, annyira lírai képei vannak és néha a szövegben is éreztem valami olyan dallamosságot, ami inkább a versek sajátja. A szövegért önmagában megéri elolvasni. Talán nehézkesnek tűnik egyszer-egyszer, de mindez része a varázsának.

Mellette a története is összetett és sok mindent ki tudott hozni belőle a szerző. Szól a szeretetről és arról, mit tud tenni az ember magával. Ha enged egy sötétebb gondolatnak, hogyan mérgezi meg azt, aki korábban volt. Mit tud adni a megbocsátás, milyen ereje van a szeretetnek és a hűségnek.

A vadak életre kelnek a lapokon, és tele vannak mesékkel. Legendákból kelnek újra életre, és az mese a mesében, ahogy az ő történeteiket megismerjük.

Ebben is sok az emlékezetes szereplő. Vannak hátsó szándékok, összetett jellemek. Itt még annyira sem lehet kijelenteni, hogy valaki rossz vagy jó, mint az előző regényben a kötetben. Szibella egy szociopata alakból változik érző nővé. A királynak arra kell esküt tennie az örököséért cserébe, hogy szeretni fogja a gyermekét. Ahogy az érzelmek összecsapnak, akár egy emberen belül is.

Mind a kettő nagyon mesés, olyan színes és eleven fantasy, aminek el lehet veszni a világában. McKillip el tud ragadni ezekbe a történetekbe, és szívesen is olvastam volna tovább akármelyiket. Milyen király lesz Tam? Ronan kap egy esélyt a boldogságra Szidónia oldalán? Visszatérnek még a mágikus vadak?

Rá is kell néznem, magyarul jelent-e meg más történet is a szerzőtől, mert e kettő története után szívesen olvasnék tőle mást is.

McKillip: Boszorkányerdő – Mint fantasy: 95% tartalmas, értékeket közvetít egészen líraian, miközben mesei a világa is.

Szubjektíven: 90% néha már kicsit túl lírai is a szövege, de a történetek és a szereplők is sodortak magukkal.