Átverős, elvadult rendszeres, irodalmi kísérletes.

A munka sok, a fizetés kevés. Hogy segít magán a jó kommunista munkás? Hazudik egy segédet magának, akinek felveszi a fizetését. Csak aztán Babik önálló életre kel, és minta munkásként mindenki példaképe lesz, aki még meg is nősül. (Babik) Déry és Örkény együtt próbálnak írni, és meg is örökítik, hogyan készül a mű. (Egy négykezes regény tanulságos története)

Újfent le kell írnom, mennyire hálás vagyok, hogy a Helikonnak hála jobban megismerkedhetem Örkény életművével. Az Egyperceseket gimnázium óta szerettem, de most újfent tapasztalhattam, mekkora írónk volt Örkény István.

A kötet, amely szépen illik a szerzői sorozatba – vagyis ugyanolyan igényes, letisztult és méretben, külcsínben is passzol a polcon az előzőek mellé – két történetet tartalmaz. Bár nem értem, miért ez a kettő került össze, mindegyiknek megvannak a maga értékei.

Az Egy négykezes regény modernségét tudtam értékelni. Összemosódik benne a fikció és a valóság. Mennyi a történet igazsága, mennyire a jelent írták meg? Témává emeli az írási folyamatot is, sok utalással van tele, amely az életüket idézi. Szegény Niki emlegetése…
Igazság szerint a története szinte semmi, de egy kedélyes irodalmi kísérletről van szó, ami ugyan nem sikerül, de volt egy ilyen eredménye és egy más arcát mutatja a két szerzőnek. A sorok között van benne komolyabb téma is, de nem az a kötet, amelybe bele kellene merülni. Számomra az volt érdekes benne, hogy az életrajzi elemeket vadászgattam és feleltem meg a valóságnak, és a nyelvezet. Baráti, kedélyes, írói játék.

A Babik viszont zseniális a maga nemében, és amennyi fenntartásom volt a másik történettel, ezt annyira tudtam szeretni.
Egy abszurd, egyszerre sírós és nevetős történet. Görbe tükör a szocializmusnak és annak tipikus alakjainak. Olyan éles, olyan sokatmondó, hogy miközben szórakoztat, a sorok között ott van a rendszer teljes kritikája.
Babik csak egy fizetési csalás kitalált alakja, mégis, csak elmondás alapján élmunkás lesz, a rendszert imádó kisasszony kész feleségül menni hozzá, és mindenféle szervezet vezető tagja lesz. Pedig Babik nem létezik! De ez mit számít, ha a rendszer szerint él és mindenben példamutató?
Az agyament jelenetek követik egymást és a maguk logikája szerint az a normális, ami azokban történik. Az a rendszer, amiben az őrület a normális, maga is őrült. Végig azt látjuk, mennyire abszurd ez a világ. Nekem egyszerre humoros volt, de el is borzasztott. Mert ezt a benne levők komolyan veszik. Nem csak egy poén Babik nősülése, az asszony teljesen komolyan veszi. Elhiszi, hogy élmunkáshoz megy hozzá, noha Babik nincs. De több ilyet lehet belőle hozni, a logika és az ész megcsúfolása, ami végig megy benne.

A szereplőkben ugyanezt a kettősséget érzem. Sarkítottak, mindenki kiemel valamit a korszakból és görbe tükör. De ettől még eleven és működő figurák, hitelesek az eltúlzott jellemükkel együtt is.

Örkény stílusa is olvastatja. Vitt a szöveg is és Örkény nem véletlenül remek novellista. Remek beszúrásai vannak, és egy-egy jelenete szinte külön életet él. Mint a halászat szocialista módszerrel.

Vagyis, a Babik sokat mond a korról, az emberekről. Az agyam is mozgatja, de szórakoztat is. Nagyon szerettem. A négykezes irodalmi kísérletként érdekes volt, de az nem tett rám nagyobb benyomást.

Örkény: Babik/Egy négykezes regény tanulságos története – Mint szépirodalom: 70% az egyik modern, a másik nagyon tartalmas és kort mutató.

Szubjektíven: 75% valahol borzalmas, hogy örkényi helyzetekre ismerek rá az életemből.

Testcserés, szerelmes, kamaszos, gonosz entitással harcoló.

A belátta, hogy ez a kapcsolat nem működhet a sajátos élete miatt. Hogy lehetne együtt valakivel, ha minden nap másnak a testében ébred? Messze megy, és a saját szívfájdalmára vigaszt jelent, hogy Riannon mellett ott lesz Alexander, aki több értelemben is rendes. Ez azonban a szívfájdalmat nem teszi könnyebbé. Riannon is boldogtalan: hiányzik neki a fiú, és vissza akarja kapni. Kutatni kezd utána. Közben egy másik entitás, X is egyre aktívabb és a csapat közelébe kerül. Ő felfedezte, hogy hozza ki a legtöbbet sajátos életéből és bárkivel kész leszámolni, aki veszélyeztetné a jólétét.

Van egy tippem, hogy ebben a regényben nem azt értékelem, amit kellene. Romantikus ifjúsági, amiben van egy szerelmes pár, akik egy különös jelenség miatt nem lehetnek együtt. Érdekel a szerelmi szál? Nem. Kedvelem ezeket a szereplőket? Nem.

Nagyon hamar össze is tudom fogni, miért nem jön be nekem a cselekmény nagyját adó történet. A igazság szerint csak szenveleg. Nem élvezi, hogy milyen létezés jutott neki, és az egyetlen célja az, hogy azoknak az élete, akiknek a testébe jutott, ne sérüljön. Tele van görccsel és személyes fájdalommal, mert ilyen létezéssel semmit nem tervezhet. Ahhoz meg túl jó, hogy valaki más életét átvegye. (Az különben nem merült fel benne, hogy egy agyhalott testébe kellene valahogy bejutnia? Ő már nincs jelen, azt a testet nem lenne erkölcsileg gáz, ha megtartaná.) Boldogtalan szenvelgő, amit akkor sem díjazok, ha ő a történetben a jó fiú.
Riannon még ennyire sem szimpatikus. Igaz, már az első kötetben sem értettem, hogy A mit eszik rajta. Nekem olyan szimpla és semmilyen ez a csaj! Arról nem is beszélve, hogy ő is csak szenveleg.

Az ő történetük nem is nagyon szól semmiről. Erre nincs megoldás, és azzal, hogy megint visszakozik Levithan, megint összesodorja őket, csak semmissé teszi azt, amiért az első kötetet tudtam értékelni. Nem kell mindig a happy end, az élet része a búcsú és lemondás is. Az nemes volt, ahogy A elment. Ez a visszatérés, ez a se veled, se nélküled nem vezet sehova. Nem is szerettem így a sztorit.

Van viszont egy X is. Ő A ellenpontja, aki megtalálja, hogy melyik életben mit élvezzen, és kihasználja a lehetőségeket. Ő képes ártani, önző és rosszfiú. Bár a könyv nem fejti ki, de szerintem onnan ered a gazdatestek életének tönkretételi vágya, hogy valahol mélyen belül irigyli, ami nekik megvan és neki nincs. A stabil létezés, hogy nem csak lélekben, de testben is mindig önmaguk.
Nekem ő volt az érdekes, és sokkal jobban lekötöttek az ő fejezeti, mint a többieké. Erkölcsileg egy nulla, de így legalább nem arról szólnak a fejezetei, hogy mennyire szenved vagy mennyire nem igazság, hogy ilyen élet jutott neki. Bár volt olyan áldozata, akit különben sajnáltam, de ezzel együtt is X az érdekes figura.

Kár, hogy csak ilyen összecsapás jutott nekik. Amekkora előkészítése volt az ellentétüknek és a találkozásnak/harcuknak, túl könnyen és egyszerűen zajlik. Hiányzott az izgalom.

Az különben az egész kötetben hiánycikk. Ugyan Nathan megfélemlítése legalább értelmesebb cselekményszál, ebből sem lett túl sok minden kihozva. Nem akar elmenni thriller felé, ez egy kamaszos, szenvelgős történet.

A megváltoztatott befejezés, a búcsú visszacsinálása pedig a mondanivalót tette számomra tönkre. A nemes gesztus helyett megint jön az egoizmus.

Nekem túl érzelmes, túl unalmas és komoly gond az is, hogy a negatív hős az egyetlen, akinek érdekelt a sorsa.

Levithan: Majd egy nap – Mint ifjúsági: 55% érzelmes, kamasz kérdésekkel foglalkozik, az ellenpontok megvannak.

Szubjektíven: 25% a főszereplők sorsa nem érdekelt, idegesítettek. A végét is tudtam utálni.

• Waxman: Egy könyvmoly élete

Ninának sok lesz a rá szakadó emberekből: az apja révén egy nagycsaládba kell beilleszkednie, ahol elég ellentmondásosak az érzelmek a férfival kapcsolatban, aki senkihez nem tudott hű lenni, és a gyerekeit is hanyagolta. A lányban egyesek aranyásót látnak, ez sem segíti az ügyét.

Az unokaöccse fogadja melegen és az a fivére, aki abból a házasságból született, ami még tartott, amikor az apjuknak viszonya volt Nina anyjával. A jóképű bátyja nős, van egy gyermeke és a másodikat várják. Láthatóan boldog és szereti a családját, de tart attól, hogy megvan benne az apja vére. Nina lesz a támasza, aki az apjukat nem ismerte, és kívülállóként tud nézni a családra.

A nagy gond inkább Tom, akivel viszonyba keveredett. A férfi ott van az életében, és ez megrémíti. Inkább szakít vele, mert félti a nyugalmát, egy esetleges szakítás fájdalmát is elkerülné.

A család döbbenti rá, hogy nem az a jó döntés. Ahogy kibékül azokkal, akik ellenségesen fogadták, rájön, miben hasonlítanak, kész Tomtól is bocsánatot kérni és még egy esélyt. A férfi sértett, de szereti: kibékülnek.

• Pollock: Mindig az ördöggel

Arvin a nagyanyjánál nő fel az apja öngyilkossága után. A testvéreként szereti és védi annak a nőnek a lányát, akit a nagyanyja eredetileg a fiának szánt, de aki egy prédikátor felesége lett - aki a feleségén akarta bemutatni, hogy képes feltámasztani a holtakat. Nem volt az.

Új lelkész érkezik a közösségbe. A férfi a kamaszlányok rajongója, és behálózza őket. Ez a lány is így jár és terhes marad. A lelkész meg úgy tesz, mintha nem is értené, a lány miért gondolja, hogy övé a gyerek. Pénzt kínál abortuszra és sugallja, a nevelőanyja beleroppanna, ha kiderülne a szégyen. A lány öngyilkos akar lenni, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Későn, megcsúszik, és felakasztja magát.

Arvin nem nyugszik bele a történetbe, ő rájön, ki ejtette teherbe és hogy jutottak oda. Az apjától örökölt pisztollyal végez a lelkésszel, majd nekivág az útnak. A városkába akar visszamenni, ahol a szüleivel éltek. Pont a gyilkos házaspár veszi fel, és vele is eljátszanák a szex, halál és fotózás játékot. Csak éppen Arvinnál fegyver van és megvédi magát.

Még maga sem tudja, hogyan folytassa. De elindul.

Lélekvándorló, eltitkolt családos, rejtélyes, igaz barátot lelő.

Laurie boldog kamasz: a szülei szeretik, és jó nővére a két kisebb testvérének. Ugyan néha elmereng azon, hogy míg a szülei és a testvérei szőkék és fehérbőrűek, ő miért barna és sötétebb bőrű, de élvezi, hogy a más külseje miatt egzotikus lehet a helyiek között. Mivel az esetlen kiskamasz szépséges lánnyá érett, már az iskola egyik legnépszerűbb fiúja a barátja és a menők közé tartozik. Egy buliba nem tud elmenni, beteg volt – majd azzal szembesülhet, hogy a barátai szerint hazudott, és nem is volt beteg. Hiszen látták a parton! Laurie hiába tiltakozik, hamarosan mások is hasonló dolgokat állítanak. Laurie kapcsolatai kezdenek szétesni, de biztos támaszra lel az egykori menő és helyes srác, Jeff személyében, aki egy tűzeset miatt elvesztette a jóképűségét. Együtt erednek egy olyan titok nyomába, amely más megvilágításba helyezi, ki is Laurie igazán.

Zsánerében korrekt, máskor jobban tetszett is volna. Rosszkor olvastam, most folyton az jutott róla eszembe, hogy ilyet már olvastam. Ha csak arra gondolok, hogy egy szellemi entitás átveszi más testét: Ne higgy a szemének.

Tini regény, amiben minden ifjúsági kellék benne van. A szerelmi szál, ami szerencsére nincs nyálasra megírva. Az első szerelem, amikor Laurie menő lesz és egy népszerű fiú barátnője, az a tipikusan tini filmes. Jeff és Laurie már egy jobban megfogott, kevésbé klisé történet, aminek a végét is jobban megfogta a szerző. Van is kontraszt a népszerűség és a kényelem szülte kapcsolat, majd a mélyebb között egy olyan személlyel, aki sérült és ettől érzőbb egyéniség, mint az első barát volt. Jeff szimpatikusabb is. Bár nincs nagy happy end, inkább olyan kérdőjeles. Jeff kap egy új esélyt, és még eldől, kettejük kitart-e, vagy elszakadnak egymástól. De itt nincs az a feeling, hogy ez lenne az egyetlen és nagy szerelem. Fontosak, szeretik egymást, de nem egymásba vakultak. Nekem ez szimpatikus.
Van egyéniség alakulás. Laurie a feltűnő hasonmás miatt szembenéz azzal, hogy milyennek látják, ki mennyire jó barátja igazán. A családjáról is tud meg dolgokat, és teljesen újra kell értékelnie az én- és családképét. Egyrészt, felismeri, hogy a népszerűség mennyire felszínes tud lenni. Másrészt, átértékeli, mit jelentenek a vérségi kapcsolatok. Fontosak, de nem érnek fel azzal, ha valaki egész életedben szeretett, védelmezett, veled volt. Ezzel is együtt tudtam érezni, pozitív üzenetnek vettem.
Duncan pozitív hangulatú, olyan eredményekre jut, ami példát mutat az olvasóknak. Laurie értékesebb személlyé válik, és a döntései, az elvek, amelyeket majd sajátjának választ, olyanok, amelyeket könnyen el tudunk fogadni.

Megvan a misztikus hangulata. Itt jön képbe az, hogy túl sok ilyesmit olvasok és komolyabb regényekbe is. Végig éreztem, mire megy ki a játék és semmin nem tudtam meglepődni. Pörög a cselekmény, vannak fordulatok – csak éppen végig az, amit vártam. Kellemes, elszórakoztat, tinis, de meglepetés nincs benne.
Így nekem a feszültség sem volt meg. Még talán értékeltem is volna egy merészebb befejezést, így viszont olyan tinis ijesztős. Van egy kis veszély, de igazság szerint annyira messze nem mennek el, hogy Laurie igazán reménytelen helyzetbe ragadjon. Amikor a legveszélyesebb ponton van, akkor is lehet sejteni, hogy ki fog jutni onnan.

Könnyen olvasható, könnyed, ifjúsági könyv. Zsánerében szerettem, csak az összképet tekintve nem elég ijesztő vagy meglepő nekem a cselekmény – kiszámítható volt számomra, ez húzta nekem le.

Talán a szerző magyarul megjelent regényei közül ez az egyetlen, ami még nincs filmesítve. Az anyaga alapján lehetne, érdekel is, hogy lesz-e belőle sorozat/film.

Duncan: A másik én – Mint YA: 70% van kaland, van misztikum és értelmesen nyúl a szerelem, barátság témájához.

Szubjektíven: 70% szerettem, hogy miközben ismerős zsánerekkel dolgozik, egyedi is.

Terroristás, célt kereső, megértésre törekvő.

A tévében merényletekről tudósítanak. A világ több pontján is emberek foglaltak el lőállásokat és kezdtek random emberekre tüzelni. Ezzel egy céljuk volt: felhívni arra a figyelmet, hogy a bolygó az emberek miatt haldoklik. Túl sokan vagyunk, sokat szennyezzük. A vég közeleg. Két asszony is rosszat sejt a híreket látva. Mert Laura fia, Aava öccse ugyanilyen nézeteket vall és el tudják képzelni, hogy Aslak is fent van egy tetőn és lő. Miközben a tragédia egyre biztosabb, mindkét nő átgondolja, mi vezetett erre a pontra. Hogy menekült el az egyik a világ másik végére, míg a másik miképpen sebezte és óvta egyszerre.

A címét szeretem. Több szinten benne van, mi a regény témája.

Elfogy Aslak ideje, aki a képen is látható merénylő. Az ügy mártírja akar lenni, és így minden megmozdulása haladás a vég felé. Bár igazából ő csak a végén lép színre, és kicsit jobban megérthetjük, hogy jutott el oda. Ezt viszont sajnáltam, mert minden Aslak körül és miatt alakul, mégis, ő szerepelt a legkevesebbet.

Elfogy a Föld ideje. Ez környezetvédelmi kötet, ami mindig visszatér oda, hogy tönkretettük a bolygót. Aslak ennek a megszállottja, az anyja (Laura) ennek a kutatója. A merénylet célja is, hogy felhívja a figyelmet – az már más kérdés, hogy mennyire elhibázott maga a koncepció. Ha saját magát gyújtja fel, akkor jobban foglalkoztak volna a miérttel. Nekem úgy jött le, hogy a merényletek után az lett a téma, hogy a merénylők, köztük Aslak is, mennyire félre lettek vezetve és mennyire rossz utat választottak.
A testvére, Aava orvos, aki segélyszervezetekkel dolgozik együtt és a Föld veszélyes pontjain menti az életeket. Most éppen Szomáliában – ott éri a hír, mi történik otthon és hogyan érintett a testvére. Az ő kapcsán ki van vesézve, hogy milyen viszonyok vannak ott, mennyire reménytelen és mégis segíteni próbálni kell.

Ez a kötet Laurára és Aavára koncentrál. Mindketten igyekeznek feldolgozni, hova jutott Aslak és mit tehettek volna másképpen.
A szerző nagyon belülről fogja meg őket, és nem is a cselekményt pörgeti, hanem a nők érzelmeit és gondolatait közvetíti. Laura a számomra megosztóbb. Olyan érzéseket adott neki, amelyek nem megszokottak egy regényben. Az, ahogy irigy a saját lányára, mert ő azt az életet éli, amit ő szeretett volna, de helyette anya és feleség lett. Le van írva, hogyan lett viszonya, verte át a családját és milyen nehezen élte meg az anyaságot. Esendő, tesz taszító dolgokat is, de nem rossz, csak emberi.
Aavában meg végig a menekülést éreztem. Magányos, és lenne lehetőségre többre, de valahogy nem megy neki. Az ő esetében nem látom Laurához hasonlóan tisztán, mi a személyisége negatív pontja, de az ő élete sincs rendben.

Akár jó is lehetett volna a szerkezet: Aslak ott van, lövi az embereket, a hírek elindulnak. Mire a rendőrség körbeveszi, az utolsó áldozata önmaga lesz. Közben látjuk, a család mit él át. A gondom az, hogy maga Aslak nagyon későn kapcsolódik be a sztoriba.

Nem egy könnyű könyv, feszeget súlyos témákat, de nem az üzenetét érzem a legerősebbnek. Pláne, hogy egy csavarral az is kiderül, hogy a netes csoportot egy merénylő manipulálta, akinek egyáltalán nem volt célja, hogy a környezetvédelemre felhívja a figyelmet. Csak agyakat mosott, és öngyilkos merénylőket állított pályára. Így Aslak minden tette, a halála is csak egy rossz vicc lett.
Nem, ez a két nő regénye, akik a családja voltak. Az a sokk, hogy mire lett képes a fiú, mit tehettek volna másképp és feldolgozni, hogy ez van. Érdekes, ennél jobb jelzőt nem adok.

Hirvonen: Elfogy az idő – Mint kortárs: 70% miközben feszeget kortárs problémát, nagyon emberi tragédia is.

Szubjektíven: 45% érzelmes, fájdalmas – azért a természetvédelmi témából többet vártam.

Rakjuk sorba a Jane Hawk-sorozat köteteit!

A:A tiltott ajtó 

B: A görbe lépcső

C: A suttogószoba

D: Sötét zóna

E: Az éjszakai ablak

Megoldás: Tovább!

Felügyelői feladatokat ellátó, tündér üzelmeket átlátó, nyomozós.

Harry Dresden soha nem volt a Fehér Tanács kedvenc mágusa. A Vörös Udvarral folytatott háború azonban olyan veszteségekkel jár, hogy még a férfitól idegenkedő mágusok is elismerik, hogy szükség van rá. Szürke köpenyt kap, Felügyelő lett. Azonban igyekeznek mindig emlékeztetőket adni, hogy vigyázzon magára: éppen Chicago lesz kijelölve, hogy egy mágia szabályait megszegő kamaszt kivégezzenek, és Harry nem mentheti meg a fiút. Közben saját nyomozást is folytat: kap egy sötét mágiára való figyelmeztetést, míg egy jó barát felcseperedett gyermeke kéri a segítségét. Molly egy barátját gyilkossággal vádolják, noha a lány biztos az ártatlanságában. Mire Harry észbe kap, már egy megtévedt varázsló kamaszt próbál védeni és nyakig benne van a tündér udvarok újabb játszmáiban, melyek a háború kimenetelében is döntő szerepet játszhatnak.

Úgy tűnik, a sorozatból azok lesznek a kedvenc részeim, amelyekben a tündérek is kavarnak. Ez is olyan, nagyon be is jött!

Szokás szerint Butcher azonnal pörgeti az eseményeket, kivégzés és feladatok szakadnak Harry nyakába, aki sorra nekiáll a dolgoknak és ahogy lenni szokott, a végére minden szépen össze is kapcsolódik. Ahogy eddig is, most is egy jól szerkesztett, okos történetet kapunk, amit szívesen olvastam.
Bőven van fordulat és meglepetés – azt még mindig emésztem, hogy a tündér királynők mekkora játékosok. Tulajdonképpen a mágusok tanácsát is átvágták, Harry is sakkbábu lett a játszmában. Kalandok és akciók követik egymást végig, bőven van ármány – nagyon olvastatta a cselekmény.
Eddig nem nagyon éreztem, hogy lenne átívelés, de Butcher már belebegtet egy epikus, nagy kalandot/harcot, érdekel is, mi sül ki a dologból. Jaj, az az Excalibur-utalás… Arthur mondakör a gyengém. Jöjjön az a fiú vagy lány, akinek Harry odaadhatja a kardot! (Azért remélem, nem magának kell forgatnia, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.)

Szerettem, hogy Harry belső vívódásait is kapjuk. Egyre összetettebb karakter, és jól áll neki, hogy egyre több visszatérő szereplő van körötte. Csapatot alkotnak, és így még ütősebbek az ügyeik. A Tél megrohamozása – az nagyot szólt. De elkalandoztam. A lényeg az, hogy Harry fokozatosan növi ki magát vezetővé és a mágusok világában is egyre fontosabb szereplővé válik. Jó ember, bátor harcos és még mindig hatalmas a szíve.
A mellékszereplők meg hoznak drámát, humort, végzetet. Nem is tudnék választani, ki a kedvencem. Ugyan kedvenc boncnokom most nem tűnik fel, de itt van a szintén a természetével hadakozó testvér, vagy a kísértő bukott angyal, akit szintén egyre jobban bírok. Szeretem azt is, hogy az ő életükön látjuk, mennyire halad az idő. Pl. az egykori, helyét kereső vérfarkas már egyetemet végzett, rendet tart a környékén és meg is nősült. Felnőtt és Harry érdeme is, hogy jó ember lett. Butcher jól tudja kezelni, hogy telik az idő és másként telik a hosszabb életű mágusnak, mint emberi barátainak.

Tovább bővült a világkép is. Minél többet tudok a mágusok szabályairól, a felügyelőkről vagy a tündérudvarok kényes dinamikájáról, annál többet olvasnék még róla. Butcher bírja ötlettel, miközben szórakoztató is a kötet.

Kifejezetten erre a részre szabott bölcsességet is tudnék találni benne. Egyrészt, a második esélyekről. Azt is többé teszi, aki nyújtja. Másrészt, hogy a jó szándék egyenes út lehet a pokolba – vagy jelen esetben egy gyilkos tündér udvartartásba.

Nem is írok végszót, olvasom a Fehér éjjelt és drukkolok, hogy Könyvhétre jöjjön Apró szívesség is.

Butcher: Főbenjáró – Mint fantasy: 100% még mindig bővül a világ, tartalmas és kalandos, sok emlékezetes hőssel.

Szubjektíven: 100% találó cím, izgalmas és meglepő cselekmény, az átívelések is ülnek.

Cím: Alfred Hitchcock tizenkét élete

Szerző: Edward White – magyarul most debütál

Műfaj: ismeretterjesztő, bulvár

Cselekmény: minden, ami Hitchcockkal kapcsolatos. A munkássága, a magánélete, amiből létrejött a legenda. Amennyiben jól értelmezem, 12 nagy részre oszlik majd a könyv, és 12 szempontból nézi meg, ki volt Alfred Hitchcock, és mi jellemezte őt.

Várni azt várom, hogy lefedi a könyv az életrajzát és mellette bőven lesz belőle filmes háttér. Imádok a kulisszák mögé nézni, és itt filmkészítési trükkök vannak beígérve. Plusz, Hitchcock nagyon sok filmjét láttam is, vannak köztük kedvencek. Olvasni is szívesen olvasok róluk.

Várható megjelenés: a Kossuth Kiadó őszi terveiben szerepel, jelenleg november eleji a megjelenése (de HVG logót is láttam már rajta, majd kiderül)

Kamaszos, féltékenykedő, családi titkot feldolgozó, szocialista rendszeres.

Vera kiskamasz, aki biztos családi háttérből keresi a helyét a környezetében. Van egy nagyon jó barátnője, akivel szinte mindent együtt csinálnak. Még a lovaglás és versenyzés is közös. Ám minden megváltozik, amikor egy új fiú érkezik és osztálytársuk lesz. Mindkét lánynak szimpatikus, de a fiúnak Vera tetszik jobban, vele kezd el barátkozni. A felnőttek játékosan ugratják is a lányt az udvarlójával, de a nagyobb baj, hogy a barátnője féltékenységében a lány ellen fordul. Vera pedig elkezdi észrevenni, amit mindeddig figyelmen kívül hagyott. Hogy a barátnője apja jómódú, a lányának olyan dolgai vannak, amit még a felnőttek sem engedhetnek meg maguknak, mint az eredeti farmer. Hogy már akkor megvan a versenyre varratott fellépő ruha, amikor még a válogató sem volt meg. Vera nem csak a rendszer hibáival szembesül: a rosszindulat egy családi sebet is feltép.

Egy ideje már szemeztem Grecsó Krisztián köteteivel, végre rászántam magam egyre. Valami könnyedet szerettem volna, így kötöttem ki a Vera mellett. Gyerekek a főszereplők, gondoltam, nem lehet túl megterhelő.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ennek a regénynek több rétege van. Lehet úgy olvasni, hogy van egy 12-13 éves lány, aki szembesül a családja igaz történetével, akinek először tetszik meg egy fiú és viszont, aki próbálja megtartani a barátait. A történet is olvastatja, lehet ez egy kamaszsztori.

Ám sokkal mélyebben és igazabban van megírva, mint egy gyerekkönyv. Lélektanilag alapos, mélyreható és nagyon át tudtam érezni a lány dolgait.
Még akkor is, ha Vera hitelesen kiskamasz. Ami felnőtt fejjel evidencia, neki még nincs meg és naivabb is, mint én felnőttként. Ez a legtöbbször tetszett, így illett a karakter korához. Egyedül az irritált, hogy a barátnőjén nem képes átlátni. Nekem annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy azért kezdi el piszkálni és bántani, mert neki is az a fiú tetszik, aki viszont Verára figyel fel. Az valahogy olyan fájdalmas/szánalmas, ahogy Vera igyekszik megtartani azt a kapcsolatot. Az sem emelte a kedvem, ahogy majd az a történet véget ér. Vera sokkal megbocsátóbb nálam, én nem így intéztem volna a dolgokat.

Közben ez egy korregény is, és szinte szörnyülködve szemeztem ki a háttérből, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek. Hiszen a gazdag, jómódú lány több mindent megkap, kivételeznek vele. Az is olyan gyermeki, ahogy erre Vera ráébred. Az egy jó pofon az élettől, amikor meglátja a szekrényt és benne a dresszt. Amikor a maga kis valóságában reped meg az igazság és hit burka. Vera kislány, nem foglalkozik politikával és a szocialista rendszerrel, de a történetéből sok minden kiderül róla, és az nem egy szívderítő látkép.

Az örökbefogadás témát éreztem soknak. Itt egészen más a világnézetem, mint a hősnőnek, így ezen a részen nem tudtam együttérezni a kötettel. Vera a szülei szeme fénye volt, imádták, akkor miért olyan dráma, hogy örökbe fogadták? Mindent megadtak neki, csak a vérkapocs nincs meg. Szerintem nem csak a vér tesz családdá. Vagyis, nekem ellenszenves volt, hogy Verát annyira megviseli az örökbefogadása ténye. Pedig nagyon próbálom elképzelni, miért olyan pofon ez egy kiskamasznak. Talán ez is olyan kérdés, ami az egyik embernek félig tele, a másiknak félig üres. Mi a fontosabb: a szülők, akik szeretnek és választottak; vagy, hogy voltak olyan szülők is, akiknek nem kellett és eldobták?

Igényesen is van megírva. Érthető, láttató, érzékletes. Leginkább a szereplők keltek életre számomra, de mivel lélektanban erős, ez nem meglepő.
Már nézegetem, mit lenne még érdemes olvasni a szerzőtől. Szerintem találok majd.

Grecsó: Vera – Mint ifjúsági: 80% lélektanilag mély, egyszerre emberi és egy korszakot is megragad.

Szubjektíven: 65% tetszett, hogy Vera hitelesen kiskamasz, mégis nehezek a gyerekes dolgai.