Mitch Cullin elmesélte a maga verziójában Sherlock Holmes utolsó esetét.
Nem annyira krimi, inkább dráma volt egy nagyon ismert karakterrel.
Készült film is (Holmes), erős szereposztással, ám a regény drámájából visszavettek. Az eredetiben vereség, a filmben boldogabb vég vár a detektívre.
Szerelembe eső, sütögető, tanfolyamos, pékséget mentő.
Nina sokáig kereste a helyét és a szakmát, amiben jól érezheti magát. Könnyen váltott is, a családjára mindig számíthatott támaszként. Most éppen abban gondolkodik, hogy cukrász lesz belőle. Így kapóra jön, hogy bátyja legjobb barátja, a séf Sebastian lábát töri, és nem tudja lemondani a tanfolyamot, amit 
neki kellene megtartani. Nina utazik Párizsba segédkezni, és a férfi kuktájaként helyt állni. Magában el is tervezi, hogy lesz alkalma több mindent ellesni a férfitól. Kicsit abban is reménykedik, hogy Sebastian végre a nőt is észreveszi benne, nem csak a barátja húgát látja benne. Párizsban azonban sorra érik a pofonok: Sebastian durván viselkedik, gyönyörű barátnője van, nem veszi komolyan a tanfolyamot és egy hangulatos cukrászdát lerombolna. Nina a tanfolyam, a cukrászda és a férfi megmentésébe is belefog.
Julie Caplin újabb habkönnyű története, melyet az ételek kötnek össze az előző résszel. Mindegyik sztoriban felbukkan valamiképpen a gasztronómia, most egyenesen főzőtanfolyamra megyünk a szereplőkkel, és tele van az egész kötet sütikkel és új receptek megalkotásával, sütögetéssel.
Ettől nem lesz gasztroregény, nincsenek benne receptek sem. Éppen csak hangulatosan beleszövi, milyenek a jó sütemények, és a konyhai helyezetekbe keveri folyamatosan a humort is. Caplin annyira elkap egy-egy külcsínt, hogy néha úgy is éreztem, látom magam előtt Nina kreálmányait, ha meg nem is kóstolhatom őket.
Az is tetszett, ahogy a cukrászda megmentésébe belefognak. Mindig is szerettem, amikor valamit átalakítanak vagy új életre keltenek. Itt rendbe teszik a helyiséget, a berendezést, kitalálják a kínálatot is. Egy romos kis semmi épületből helyes cukrászda lesz, és tetszett, ahogy a folyamat meg van fogva.
Leginkább azonban szerelmi történet ez, ha Caplin szokás szerint és szerencsére nem is nyálasra veszi. Nina kamaszkori szerelme Sebastian, és talán azt is éreztem a kötet gyengéjének, hogy Nina rajongása megmarad mindannak ellenére, hogy Sebastian hogyan viselkedik vele, vagy 10 év alatt mindkettejüknek voltak kapcsolatai. A történet nagyjában a férfi egy másik nővel is van együtt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy kamaszlány szerelme ennyire lobogjon egy huszonéves nőben is. Csak annyit éreztem az egész szerelmi szálból hitelesnek, hogy a férfi a legjobb barátja miatt miért akarja annyira csak a barát húgát látni a nőben, és hogyan lesz vele durva, amikor felszínre törnek az érzelmei. Különben pont az a mese, ami a romantikus regények tipikus választékában taszít. Még akkor is, ha Nina nagyon szerethető, pozitív karakter és a felszín alatt Sebastian is sármos pasi.
A szereplők különben kifejezetten egyszerűek. Pozitív személyiségek, szerethetők, de nem éreztem bennük semmi mélységet vagy személyiségfejlődést. Szerencsére a sok mellékszereplő feldobja, és hoznak humort vagy kis drámát magukkal.
Mivel ebben a sorozatban ott van a címben a helyszín is, és az első rész után annyira magam előtt láttam Koppenhágát – Brooklynnál ez már nem jött össze – most is vártam a Párizs élményt. Sajnos, nem kaptam meg és ettől el is fogott a csalódás. Miért Párizs a helyszín? Bárhol játszódhatna, nincs benne a városból semmi. Ok, egy nagyon-nagyon kicsi.
Ami tanulságot ki tudok hozni belőle, az meg közhely. Meg kell találni a szenvedélyt, megélni és harcolni érte. Nina úgy nyeri el szakmai és személyes szinten is a happy endet, hogy elfogadja magát, és kiáll azért, ami fontos neki. Önbizalom dömpingnek is ok a kötet, bár nem ez a fő profilja.
Marad a kedvenc Koppenhága a csésze kávéval, de nem esett rosszul a krémes sem. Biztos, hogy megyek majd teázni is Tokióba.
Caplin: Egy krémes Párizsban – Mint romantikus: 75% a főszereplők kapcsolata valóban kapcsolat, és humor is akad benne.
Szubjektíven: 70% kedves történet, helyes szereplőkkel – de tipikus és kevés benne Párizs.
Úgy értem, évről évre változunk, és más lesz a fontos. Mindig van valami, ami örömmel töltsön el, amiért érdemes élni. Biztos, hogy hatvan-, hetven-, nyolcvanévesen is így lesz. Mi másért akarna az ember minél tovább élni? (R. Kelényi: Rejtélyes Rio)
– Valahogy jelentkezned kellett volna! – vitatkozik tovább.
– Hogyan? – Tényleg ötletem sincs.
– Nem tudom! Te vagy a lopakodó nindzsa ebben a kapcsolatban! (Malpas: A védelmező)
De tudod, amit nem értesz, ahhoz alázattal kell közeledni. Nem rámondani, hogy hülyeség, hanem megpróbálni a dolgok mögé nézni. És akkor elkezded értékelni. Rájössz, hogy a halál előtti ária és a harc közben kimerevített izzadságcsepp a pillanatba sűrített végtelenség. (Mészöly: Fekete nyár)
Maguk, emberek mindig próbálnak okokat keresni. A szörnyek csak a rossz gyerekeket, a festett nőket, az istentelen férfiakat viszik el. Az igazság az, hogy az erősek jönnek el a gyengéket, amikor és ahol nekik tetszik. Ez mindig így volt, és így is marad (Harrow: Tízezer ajtó)
– Beteg vagy – mondom.
– Mindenki beteg! – kiáltja, és a fegyver csövét még keményebben a tarkómnak nyomva kényszerít, hogy előrehajtsam a fejem. – Mindenkiben van némi őrültség. Csak vannak köztünk, akik kicsit könnyebben hagyják a felszínre törni. (Patterson & Ellis: Gyilkos ház)
Néhány nap múlva megtaláltuk a partizánokat. Ismerték apát. Olyan éhesek voltunk már, hogy alig vonszoltuk magunkat. Megyünk, és az egyik partizán megkérdezi tőlem: „Mit szeretnél találni a fenyőfa alatt: csokoládét, süteményt vagy egy darab kenyeret?” Én meg azt feleltem erre: „Egy marék lőszert.” A partizánok aztán ezt sokáig emlegették. Annyira gyűlöltem a németeket mindenért… És anyámért… (Alekszijevics: Utolsó tanúk)
Csak azt lehet elvenni, ami a másik tulajdona. A szerelem meg, ha jól tudom, nem tulajdonviszony. (Mészöly: Fekete nyár)
Egy lovat nem szabad betörni. Tisztelni kell. (Mayer: Utazás Snowfieldsbe)
Nem akart bevilágítani abba a sötétségbe, amit magában hordozott minden éber órájában, és néha alvás közben is.
A rémálmok valóra tudnak válni. (Cummins: A gyűjtő)
Miért hazudják egyesek, hogy sok pénzük van, miközben csórók? Hogy magasak, miközben törpék? Mert jobb esélyekkel indulnak… (R. Kelényi: Rejtélyes Rio)
A hatalomnak nyelve van, kedvesem. Van földrajza, van pénzneme, és sajnálom, de van színe is. Ez nem olyasmi, amit magadra kellene venned, vagy ami ellen tiltakozhatnál, egyszerűen csak így működik a világ, és jobb, ha minél hamarabb megbarátkozol ezzel a gondolattal. (Harrow: Tízezer ajtó)
– Elég félelmetesen néz ki…
– Apa, ez egy haláldémon – tette vissza az íróasztalra Fanni a tányért és a bögrét, és elkezdett kikászálódni az ágyból. – Nem lehet cuki. (Mészöly: Fekete nyár)
Unalmas, igen de az unalom még mindig jobb, mint az elviselhetetlen. (Malpas: A védelmező)
Visszaemlékező, háborús, gyermekszemszögből.
A nagyobbak 12-13 évesek, a kisebbek pár évesek voltak a háború kitörésekor, vagy éppen a II. világháború alatt születtek. Mégis, éles és kínzó emlékek bőven maradtak. Többen végig kellett, hogy nézzék, ahogy a szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket – mindegy, hogy az egy kamaszfiú vagy egy pár hónapos csecsemő volt – megölték.
Akasztás, élve elégetés, agyonlövés, sokan sérülésekbe vagy az éhségbe haltak bele. Volt, aki inkább a halált választotta volna, mint amit el kellett szenvednie. Árvaházak, távoli rokonoknál menedék, vagy akár a partizánoknál bujkáltak, maguk is harcba szálltak – gyerekek voltak egy olyan korban, amikor már nem lehettek többé gyerekek.
Ez a harmadik Szvetlana Alekszijevics-kötet, amit olvastam, így fel voltam rá készülve, hogy érzelmileg meg leszek rázva. Mégis, arra nem lehetett felkészülni, amilyen képeket és emlékeket itt megosztottak velünk a túlélők.
Valamiért azt hittem, ez is olyan lesz, mint a szocializmust bemutató kötet. Igen, lesznek tragédiák és borzalmak, de örömek is. Hát az itt nem volt semmi, csak kínzó és mély tragédiák. Egy ponton már féltem az újabb és újabb részektől, mert amikor már azt hittem, nem lehet rosszabb, kiderült, hogy lehet.
Az ember kegyetlen, és itt széles palettán ábrázolják, mennyire. Van a kötetben nemi erőszak, sok-sok gyilkosság, orvosi kísérletek, olyan sok halál. Alekszijevics nem a borzalmakat festi részleteiben, nem horror és nem is borzaszt. Mégis, megrázó és fájdalomtól csöpög az egész kötet. Az emléktöredékek, a puszta tények és a mesélő mögötte levő érzelmei átütnek a történeteken, és olvasni is fáj őket.
A háború pokol, és az egész élővilág belepusztul. Talán bután hangzik, de engem azok a történetek ráztak meg legjobban, amikor az embereknek az állataik ellen kellett fordulni. Amikor kínkeservesen, a drága és külföldi tenyészmarhákat átterelték a fél országon, a főhős kisfiú összebarátkozott a vezérbikával – aztán a célnál nem tudtak mit kezdeni velük és ment minden állat a vágóhídra. Amikor az ostrom alatt a városban annyira éheztek, hogy már a cipőket is megették, és egy kisfiú hazacsal egy kutyát, hogy legyen hús és kikészül, és nem győz bocsánatot kérni a kutyától, amiért csapdába csalja és az lesz a sorsa, ami. Nem is akarok ezekhez hozzátenni semmit. Sírós könyv és fáj.
A szerző ebben a kötetben kivonta magát, és nem is érezni, hogy interjúk szövegeit közli. Mintha nem is lenne jelen, csak lejegyzi a már felnőtt, egykori gyerek túlélők emlékeit. Talán egy történet volt, ahol a mesélő kiszólt hozzá, de reakció abban sem volt. Őszinte, tiszta tőle a könyv, és nem ránt vissza egy esetleges másik hang.
Igyekszik visszaadni a szövegen keresztül is az embert, aki beszél. Az érzelmeit, a tónust – az írásjelekkel próbálja mutatni, hogyan lett ez elmondva. Nem tudom, mennyire látok bele érzelmeket, vagy tényleg tudta közvetíteni, de egy sírásba fulladó hang vagy egy a fájdalmas emlékbe belenémulás számomra simán látszott a szövegen is.
Egységes, így gondolom, hogy némileg szerkesztett is a kötet. Ha szókincsében különböznek is a különféle megszólalók, nincsen annyira éles különbség, hogy felismerhető legyen egy-egy egyedi hang. Mivel így egységesebb, nekem még tetszett is így. (Feltűnő például, hogy az árvaházat mindenki gyermekotthonnak nevezi, vagy a motorok végig motorkerékpárok.)
A történetek elrendezésében is van logika. Az első történetek mind a háború kitöréséről vannak, majd jönnek az életképek és a végén a háború vége. Rendezett, szerettem is így.
Nem fogok tanulságokat levonni. Ez tanúságtétel, és olvasóként annyi a dolgunk, hogy nem feledünk és megtanuljuk tőlük, hogy a háború pokol.
Alekszijevics: Utolsó tanúk - Mint történelmi: 90% nem csatákat, nem történelmet mutat be. Az embert, aki meg- és túlélte.
Szubjektíven: 85% fontos, hogy megíródott és olvasható. De nagyon megrázó is. Fájdalmas.
Arielle, a kis hableány jut talán a legtöbbünknek eszébe, ha azt halljuk, sellő. Andersen meséjéből a Disney sok 
cukorsziruppal varázsolt klasszikust, de nézzük csak, kinek mi jutott még eszébe a sellőkről!
Alexandra Christo egyenesen ősellenséggé tette a sellő hercegnőt és az emberi herceget az Egy birodalom végzetében. Itt a hősnő hercegekre vadászik, hiszen a sellők szíveket gyűjtenek. A nagy trófea az a herceg lenne, aki sellővadászként szerzett hírnevet. Csak éppen a hercegnőt emberré átkozzák, és éppen a herceg hajóján köt ki. Innentől már klisé, tény.
Tera Lynn Childs is szereti a tengeri lényeket, hiszen már sorozattá bővítette a sellős meséjét. A Hableányok kíméljenek történetében a félig ember sellő hercegnő készül végleg hazatérni a tengeri világba. Csak éppen előbb elcsattan egy csók, és mágiával kötődni kezd egy fiúhoz, akinek a párjának kellene lennie. Csak éppen a lány nem őt szereti. A kötést meg kell törni – de mi történik, ha közben a 
fiatalok mégiscsak egymásra találnak?
Vonda N. McIntyre is mesél nekünk a sellőkről A nap és a hold dalában. Fantasy, de ez már nem kamaszoknak. A helyszín a Napkirály udvara, aki a halhatatlanság varázsszerét keresi, és hinni akarja, hogy egy sellő húsa lenne az ehhez kellő étek. Pláne, hogy tudós papja hozott neki egyet a tengerről. A pap húga azonban felismeri, hogy a sellő több egy állatnál és egy udvari nemessel harcba kezd az életéért, mielőtt vacsora lenne belőle.
Magyar sellős történet is született már. Norbert Winney visszatérő hőse, Vízfüttyő Loson a sorozat második kötetében keveredik sellőkkel konfliktusba. Esik a fogságukba, náluk talál rá az apjára és még a származása titkára is. Mert bizony nem minden sellő nő, csak éppen a sellők eléggé elbánnak a fiú 
leszármazottakkal… Sellők, hollók és csodalámpák, hogy a cím se maradjon ki.
Végül, egy kissé más vizekre evezünk. A hableány halála skandináv krimi, és nincs is benne valódi sellő. Van viszont egy Hans Christian Andersen, aki hazatérve szembesül azzal, hogy nem sikerül íróként befutnia, ráadásul egy gyilkossággal is megvádolják. Az áldozat húgával ered a gyilkos nyomába, mi pedig megtudjuk, mi ihlette a kis hableány meséjét. A.J. Kazinski ötlete különösen ötletes a végére, nem igaz?
Sorozatgyilkosos, tanítványt kinevelő, hajszás.
Etta Fitzroy képtelen beletörődni, hogy a Csontember kicsúszott a kezei közül. Nem fogadhatja el, hogy a kis Clara meghalt. Továbbra is a férfi nyomában jár, és bízik benne, hogy meg tudja menteni a kislányt. Lassan 
egyedül marad a hitével, már a parancsnok is azt mondja, túl sokba kerül fenntartani a nyomozást. Etta szerencséjére az új társa, Toni Storm kiáll mellette és együtt követik a nyomokat, míg a kiszabadított Jakey kész a csali szerepét is vállalni, ha ezzel megmentheti Clara életét. Közben a Csontember újabb személyiséget öltött magára, és több projekten is dolgozik egyszerre. Szüksége van egy örökösre, és már kiszemelte a kamasz Sault, aki nehéz családi háttérrel és különös gyűjtési hóborttal rendelkezik. Bosszút akar állni Ettán. Egy új gyűjtemény alapozásába fogna.
Fiona Cummins kötete kapcsán nehéz eldönteni, mennyire erőltetett ez a folytatás. Az első részt akár zárni is lehetett volna, érezhetően csak azért menekült el a Csontember, hogy a nagy leszámolás még egy kötettel el legyen húzva. (Azért szerencsére annyira nem rétestészta, mint Kepler köteteiben Joona Linna és a nemezise hadjáratai.)
Nem minden tekintetben érte meg ez a folytatás. Etta szála lett a leggyengébb: a családi tragédiát már megismertük az előző alkalommal, az ő részéről most annyi a történet, hogy be kell fejeznie ezt az ügyet és egy újabb magánéleti változásra kell felkészülnie. Ahhoz képest, hogy mennyire megviselte a kisfia halva születése, most nagyon nemtörődöm módon kezeli a terhességét, és nem is szerettem, ahogy a kötet végéig asztal alá söpör mindent. Ott észbe kap, átértékel, de addig csak egy lassú, érdektelen nyomozás.
Érzelmileg nagyon távol marad most a nyomozónő. A felszín alatt ugyan forrnak benne dolgok, sok kimondatlan feszültség, de elnyomja ezeket, még az olvasó felé se nyitja meg Etta világát a szerző. Amennyire igen, az a drámái súlyához képest kevés.
A Csontember viszont előre lép, és sokkal jobban le is kötöttek az ő dolgai, mint a nyomában járó rendőré. Őt érzelmileg is közelebb hozza, és próbálja megmutatni, honnan erednek a megszállottságai. Ha a csontgyűjtés nem is lett érthetőbb, a nyulak hátrahagyása igen. Flashback jelenetek, de a jelenében levő események is magyarázva vannak.
Új áldozatra les, és egyes dolgok homályban maradnak a végéig, de egy sötét hangulat akkor is maradt benne. Kiszemel egy tanítványt, és utódot akar nevelni. Talán ez volt a szál, ami a leginkább megfogott. Egyáltalán, hogyan gondolta, hogy olyan könnyen behálóz egy kamaszt az elég bizarr gyűjteményéhez?
Saul és a Csontember dinamikája izgalmas, mert mindkettő taktikázik. Saul egyszerre sötétebb és tisztább a vártnál. Azt meglátta benne a férfi, miért lehetne alkalmas az utódjának, de Saul még harcol a késztetésekkel és bizonyos határokat nem akar átlépni. Cummins azt pedig elkapta, ahogy Saul egyszerre pozitív és negatív karakter. Lehet szánni, de néha nagyon ijesztő is a viselkedése. Még nem teljesen szociopata, de majdnem. Tudtam vele szimpatizálni, jó attól, hogy két színe is van: de ő teszi nyugtalanítóvá a történet végét.
Nem tetszik, ahogy Fiona Cummins mesél. Krimihez képest túl sok homályos kérdést hagy, és a fele történet nincs megírva, csak a végén elmagyarázza, hogy közben ez is, az is történt. Más zsánerben ok, de krimiben ez hiányjel. Logikát várok, következetességet, nem a semmiből felbukkanó gyilkosságokat és el nem mesélt tetteket.
A gyilkos és különféle áldozatai lelki oldala tette thrillerré. Jobban is a csapdák és a lélektani részek benne, mint Etta és Storm nyomozása.
Összességében elvoltam vele, de nem kerül be az emlékezetes krimik sorába. Hiába beteg dolog ez a csontgyűjtés, maga a történet nem lett emlékezetes.
Cummins: A gyűjtő – Mint krimi: 55% több szálú, egyes karaktereket mélyebben bemutató, de nem izgalmas krimi.
Szubjektíven: 60% Saul története lekötött, a krimit nagyon hiányoltam belőle. Nyújtott zárás.
Augusztus
2. Eld: Húsevők ketrece - disztópia 3,5
3. Harmon: Csak a szél tudja - történelmi romantikus 4,5
4. Patterson & Ellis: Gyilkos ház - thriller 3,5
5. Harrow: Tízezer ajtó - fantasy 3,5
6. R. Kelényi: Rejtélyes Rio - strandkönyv 4
7. Malpas: A védelmező - erotikus 3,5
Cs. Szabó: Koppány fiai - történelmi 3,5
8. Mayer: Utazás Snowfieldsbe - gyerekkönyv 3,5
Mészöly: Fekete nyár - ifjúsági 5
Visszaszámlálás indul, duplán: már csak 4 hét a nyár, de vigaszul szeptembert Könyvhéttel nyitjuk. Valamit valamiért :)
Kamaszos, új barátokat szerző, nehéz döntésekkel szembenéző.
Pamuk Fanni kilóg a sorból és meg sem próbál beilleszkedni az iskola diákjai közé, ahova a szülei kényszerítették. Szeret olvasni, sorozatokat nézni, és idén a Con jelenlétét is jelmezben tervezi. Urara, a haláldémon alakját öltené magára. A haját már feketére is festette, amin a keresztény iskola vezetősége és a 
szülők is kiakadtak. Fanni azonban halad a célja felé, és varrógépet igyekszik olcsón szerezni. A szomszéd néni, akivel beszélnie sem szabad, meghallja, és felajánlja a segítségét. Fanni elfogadja, és döbbenten fedezi fel, milyen jó fej a néni, hogy jelmeztervezőként milyen sokra vitte és még pár családi titokra is rábukkan. A szekrény csontvázakkal van tele, és Fanni eltökéli, mintát vesz Uraráról, és elkezdi rendezni a dolgokat. Helga nénit is össze kellene békíteni a családjával, meg a saját szüleinek is ideje sok mindenen változtatni – közben Fanni is felelős felnőtté érik.
Majdnem fent maradtam a vonaton – annyira belemerültem a történetbe, hogy fel sem tűnt, hogy már haza is értem. (Pedig a kánikulában mindig azt lesem, mikor szabadulok és szállhatok le már a szinte kazánként forró szerelvényről.)
Mészöly Ágnes megint írt egy olyan regényt, amit viszek magammal azután is, hogy befejeztem és feltettem a többi Mészöly-kötet mellé a polcra. Ilyennek kellene lennie az ifjúsági regényeknek: szórakoztat, de sok mindent ad is mellé és mind érzésben, mind gondolatban tesz hozzám valamit. Még akkor is, ha egy 16 éves lányról szólt, ami már rég nem vagyok. Mert a jó ifjúsági nem csak a tényleges kamaszoknak szól.
Mi minden volt ebben a regényben? Nem fogok a nagy témára ugrani elsőre, csak azért sem. A felszínen van egy Fanni, aki különc és morcos, és nem találja a helyét. Ő kezd el többféleképpen is nyitni a regényben és a felszín alatt meglátjuk majd milyen erős és pozitív személyiség is ő igazán. Bátor. Mert ahhoz is kell erő, hogy esélyt adj az új osztálytársaknak, ne kapaszkodj a régi barátokba. Erő kell elengedni a kapcsolatot, ami nem működik vagy működhet. Cselekvő, aki nem a könnyebb utat keresi, hanem felvállalja a konfliktusokat, fejlődik és építi a környezetét is. Barátokkal, szülőkkel – néha ki kell mondani dolgokat.
Van szerelmi szál, Fanni korához képest nagyon érett döntéseket hoz. A menő sráccal képes szakítani, mert ő többet akar, mint amit Fanni kész meglépni. (Tudom, üzenet a sorok közt: nem kizárja a szexet, csak azt mondja, olyannal, aki tényleg fontos és nem csak divatból.) De az is példaértékű, ahogy majd a Kristof-szerelmet kezeli. Jobb is így, mintha mese felé vinni a szerző a történetet. Van benne szerelem, de reális és nem az a legfontosabb szála.
Ugorjunk a mélyvízbe? Ez a regény témává emeli a halált, duplán is. Fanni hőse, Urara egy haláldémon, és a rend fenntartásáért küzd. (Fantasy betétként azt a történetet is elolvashatjuk a regényben.) Mert mindennek meg kell halni egyszer, embernek, istennek, mindennek. Helga néni pedig haldoklik, és Fanni ott van végig mellette. Nem lesz tabu az elmúlás, itt van minden fájdalma és mocska, de az is, hogy ez a REND. Emberivé teszi, segíti az elfogadást.
Sok minden is történik a regényben, és ha leírva kicsinek is tűnik – jelmezt varrni egy fesztiválra – olvasva izgalmas és mély is mellette. Egy percre nem unatkoztam, faltam az oldalakat, hogy kivel mi fog még történni.
Tele van emlékezetes szereplőkkel is – karakteresek, miközben hihetően mindennapiak is. Talán ezért is szerettem ennyire, mert ezt a regényt elhittem. Szerettem, ahogy van remény, hogy mindenki jobb lehet, helyrehozhat dolgokat, amiket korábban nagyon elrontott.
Egy kételyem volt összesen: néha a nyelvezete. Értettem, de olyan… erőszakosan fiatalos.
Nem is kötök bele semmit, ezt most simán szerettem és jól esett a lelkemnek. Még a nosztalgia is elkapott – én a Bleachre voltam így rákattanva: a Halálistenek menők!
Mészöly: Fekete nyár – Mint ifjúsági: 100% van cselekménye, érzelmi és értelmi tartalma, szerethető, emberi hősei.
Szubjektíven: 95% ez most nagyon megfogott. Jó sztori, szereplők és mozgatta az EQ-m is.
Az író Anne Gallagher amerikai lányként nőtt fel. Tudja, hogy a nagyapja Írországból jött át még 18 évesen, és sok szállal kötődik a család az otthonához, de a lány még nem is járt ott. Anne kisgyerekként megárvult, a nagyapja 
nevelte fel, de valahogy mindig elmaradt, hogy hazalátogassanak. Amikor Eoin meghal, a végakarata, hogy a családi birtok melletti tóba legyenek a hamvai szétszórva. Anne először megy Írországba, hogy eleget tegyen a kérésnek.
Ám amikor kihajózik, leereszkedik a köd és rálőnek. A század első felében találja magát, ahol összekeverik a saját dédanyjával. Az első Anne Gallagher a forradalmi harcokban tűnt el, ahol a férje meghalt. Az anyósa és a család barátja, az orvos Thomas Smith nevelte az árván maradt fiát, Eoin-t, akiben Anne a szeretett nagyapjára ismer.
Elfogadja a neki kínált szerepet, beilleszkedik a család életébe, mint az első Anne. Thomas azonban érzi, hogy valamit titkol előle. Anne tud dolgokat, amiket nem lenne szabad. Thomas jó barátja Michael Collins, Anne is összebarátkozik az államférfival és a politika, történelem a nő szemszögéből más. Ahogy Thomas és Anne egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Anne biztos akar abban lenni, hogy Thomas őt szereti, nem a dédanyját. Így őt beavatja, és a férfi hisz is neki. Szeretők, majd házasok lesznek.
Anne Michaelnek is felajánlja, hogy elmondja a jövőt. De a férfi visszautasítja. Érzi, hogy hamarosan meghal és erőszakos halált hal, de kész elfogadni. Csak az érdekli, hogy a törekvéseiből mennyi fog megvalósulni. Anne azonban nem bírja megállni, egy papírra összeírja, amire emlékszik a férfi haláláról. Arra gondol, majd odaadja a férjének, tegyen belátása szerint.
Eoin nagyanyja bukkan rá a papírra, és mivel mindig is gyanús volt neki Anne, most ráuszítja a radikális forradalmár fiát. A tóba viszik a nőt, agyon akarják lőni annak ellenére, hogy Thomas gyermekét várja. A terv csak azért nem sikerül, mert az idő elragadja Anne-t, aki újra a saját korában találja magát, ahol csak 2 hét telt el.
Kiderül, megörökölte Thomas birtokát, ahol Eoin felnőtt. Ott vannak a férje naplói. Anne próbált visszajutni hozzájuk, de nem sikerült. Így letelepedett a férjével közös otthonába és itt várja a babát.
Egy napon egy csónak jön a vízen. Thomas evez felé – számára 10 év telt el. Felnevelte Eoin-t, aki Amerikába ment, Thomas pedig evezni kezdett és remélte, a feleségéhez talál vissza. A család egyesül. Ha fiuk lesz, Eoin Michael névre kereszteltetik.