Felügyelői feladatokat ellátó, tündér üzelmeket átlátó, nyomozós.

Harry Dresden soha nem volt a Fehér Tanács kedvenc mágusa. A Vörös Udvarral folytatott háború azonban olyan veszteségekkel jár, hogy még a férfitól idegenkedő mágusok is elismerik, hogy szükség van rá. Szürke köpenyt kap, Felügyelő lett. Azonban igyekeznek mindig emlékeztetőket adni, hogy vigyázzon magára: éppen Chicago lesz kijelölve, hogy egy mágia szabályait megszegő kamaszt kivégezzenek, és Harry nem mentheti meg a fiút. Közben saját nyomozást is folytat: kap egy sötét mágiára való figyelmeztetést, míg egy jó barát felcseperedett gyermeke kéri a segítségét. Molly egy barátját gyilkossággal vádolják, noha a lány biztos az ártatlanságában. Mire Harry észbe kap, már egy megtévedt varázsló kamaszt próbál védeni és nyakig benne van a tündér udvarok újabb játszmáiban, melyek a háború kimenetelében is döntő szerepet játszhatnak.

Úgy tűnik, a sorozatból azok lesznek a kedvenc részeim, amelyekben a tündérek is kavarnak. Ez is olyan, nagyon be is jött!

Szokás szerint Butcher azonnal pörgeti az eseményeket, kivégzés és feladatok szakadnak Harry nyakába, aki sorra nekiáll a dolgoknak és ahogy lenni szokott, a végére minden szépen össze is kapcsolódik. Ahogy eddig is, most is egy jól szerkesztett, okos történetet kapunk, amit szívesen olvastam.
Bőven van fordulat és meglepetés – azt még mindig emésztem, hogy a tündér királynők mekkora játékosok. Tulajdonképpen a mágusok tanácsát is átvágták, Harry is sakkbábu lett a játszmában. Kalandok és akciók követik egymást végig, bőven van ármány – nagyon olvastatta a cselekmény.
Eddig nem nagyon éreztem, hogy lenne átívelés, de Butcher már belebegtet egy epikus, nagy kalandot/harcot, érdekel is, mi sül ki a dologból. Jaj, az az Excalibur-utalás… Arthur mondakör a gyengém. Jöjjön az a fiú vagy lány, akinek Harry odaadhatja a kardot! (Azért remélem, nem magának kell forgatnia, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.)

Szerettem, hogy Harry belső vívódásait is kapjuk. Egyre összetettebb karakter, és jól áll neki, hogy egyre több visszatérő szereplő van körötte. Csapatot alkotnak, és így még ütősebbek az ügyeik. A Tél megrohamozása – az nagyot szólt. De elkalandoztam. A lényeg az, hogy Harry fokozatosan növi ki magát vezetővé és a mágusok világában is egyre fontosabb szereplővé válik. Jó ember, bátor harcos és még mindig hatalmas a szíve.
A mellékszereplők meg hoznak drámát, humort, végzetet. Nem is tudnék választani, ki a kedvencem. Ugyan kedvenc boncnokom most nem tűnik fel, de itt van a szintén a természetével hadakozó testvér, vagy a kísértő bukott angyal, akit szintén egyre jobban bírok. Szeretem azt is, hogy az ő életükön látjuk, mennyire halad az idő. Pl. az egykori, helyét kereső vérfarkas már egyetemet végzett, rendet tart a környékén és meg is nősült. Felnőtt és Harry érdeme is, hogy jó ember lett. Butcher jól tudja kezelni, hogy telik az idő és másként telik a hosszabb életű mágusnak, mint emberi barátainak.

Tovább bővült a világkép is. Minél többet tudok a mágusok szabályairól, a felügyelőkről vagy a tündérudvarok kényes dinamikájáról, annál többet olvasnék még róla. Butcher bírja ötlettel, miközben szórakoztató is a kötet.

Kifejezetten erre a részre szabott bölcsességet is tudnék találni benne. Egyrészt, a második esélyekről. Azt is többé teszi, aki nyújtja. Másrészt, hogy a jó szándék egyenes út lehet a pokolba – vagy jelen esetben egy gyilkos tündér udvartartásba.

Nem is írok végszót, olvasom a Fehér éjjelt és drukkolok, hogy Könyvhétre jöjjön Apró szívesség is.

Butcher: Főbenjáró – Mint fantasy: 100% még mindig bővül a világ, tartalmas és kalandos, sok emlékezetes hőssel.

Szubjektíven: 100% találó cím, izgalmas és meglepő cselekmény, az átívelések is ülnek.