Kalandos, túlélésért küzdő, menekülő.

Reynevan nemesi család sarja, művelt fiatalember, aki többek között a prágai egyetemen is csiszolta a tudását. Balszerencséjére felfigyel rá egy férjes asszony is, aki el is csábítja – ám a férje családja rajtakapja őket, és bíróság elé vinné az ügyet. A fiúnak két szerencséje van: feljebb nem akarnak botrányt, és jó a családfája. Miközben a nő elmenekül a bosszúszomjas család elől, Reynevan a kiszabadításán töri a fejét, és a bátyjához menne. Későn érkezik: a testvére már halott, és nem tudja, ki gyilkolta meg. Bosszút fogad, ha előbb rá is kell jönnie, ki ellen. Miközben éri szerelmi csalódás, igaz érzelmekre is lel, és egyre jobban belekeveredik egy Európa sorsát meghatározó háborúba: a husziták hite háborút robbant ki.

Olvastam, és nem értettem. Történelmi fantasy? A történelem rendben, középkor és Európa, vallási háborúk - de hol a fantasy elem? A mágiát és a varázslást emlegetik ugyan, de nem mondhatnám, hogy sűrűn demonstrálják is. Az a boszorkányos jelenet is... Nem biztos, hogy tényleg repültek - simán beleférne az is, hogy csak bedrogozott állapotban hallucináltak.

Nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem ez a regény. Túl gyakran eszembe jutott róla Bernard Cornwell sorozata a 100 éves háborúról, és az a történet jobban tetszett. Még nem látni át, mi ennek a történetnek a lényege. Reynevan sodródik az eseményekkel, és nem tudom, hogy a túlélésen túl mi a nagyobb célja neki is, a történetnek is.

A történelem ott zajlik köröttük, kiemelten a csehek és a huszita háborúk eseményei adják a hátteret. De egyelőre csak a hátteret, mert hősünket nem az mozgatja, hogy a történelmi eseményekből kivegye a részét. Menekülnie kell, mert rajtakapták egy házas nővel. Menekülnie kell, mert valaki megölte a bátyját, aki megvédhette volna őt is - bosszút is kellene állni a testvérért. Menekülnie kell, mert az egykori kedvese már egy fontos ember szeretője, és nagyon nem jó a nőnek, ha az új pasit emlékeztetik, hogy a nő már mással is csalta a férjét rajta kívül. Valami tehát mindig történik vele, kalandokba keveredik. Mozgalmas a könyv, egyáltalán nem unalmas, csak annyira vártam végig, hogy találja meg a célját! Legyen egy ügy, vagy egy bosszúja - valami, ami az egész történetet összefogja, nem csak egyik kalandból esik át egy másikba.

Azt sem tudom mondani, hogy Reynevan megkedveltette volna magát velem. Bár leírva le van, hogy okos és talpraesett fiatalember, a cselekedetei nem éppen ezt igazolják. A nőkkel kifejezetten gyerekes, és azt már szinte szánalmasnak találtam, ahogy mindenkinek leesik, hogy az egykori kedvese messze nem szerelemből volt vele, és már kínos neki a felbukkanó Reynevan. Nyomorult azt hiszi, együtt szöknek és happy end, a nő meg közben lecserélte és feledné is, hogy valaha volt köztük valami. Jó, nem teljesen elveszett, egy-egy problémát megold, és túl is éli a kalandokat, de se nem lovag, se nem rosszfiú, olyan kiforratlan még.

Sapkowski egy-egy jelenetet és helyszínt jól elkap, és hangulatos, emlékezetes képeket alkot. A boszorkányok ünnepe, a címbeli bolondok tornya - lehet, hogy nálam jobban működött volna a kötet novellák fűzéreket, mint regényként. Nem győzöm ismételni, egyelőre nekem nagyon hiányzik valami központi cél, ami felé haladnak az események és a főszereplő.

Valahogy a stílusa se fogott meg. Nem mesélős, inkább tömény. Nem egyszer éreztem úgy, hogy a történelmi hangulatot a beszéd is minimálisan próbálja visszaadni, és ettől fura.

Egyelőre csalódás ez a történet - a történelemről alig tanított újat, a fantasy csak mutatóban van benne, és Reynevan nem lopta be magát a szívembe.

Sapkowski: Narrenturm: Bolondok Tornya – Mint történelmi fantasy: 55% vannak hatásos képei, kalandos, de nem emlékezetes történet.

Szubjektíven: 45% nem szerettem a főszereplőt, és nagyon nem értem, mi az egész veleje.

Tudom, hogy ti, kráziaiak szívesen öltöztök fekete-fehérbe, de a világ nem ilyen egyszerű. Vannak színek, sőt a szürkének is léteznek mindenféle árnyalatai. (Brett: Koponyatrón)

De hidd el nekem, az évszázadokat túlértékelik. Csak az számít, hogy mit kezdesz az időddel. Inkább töltök el egyetlen esztendőt új emlékeket szerezve, mint ezret ugyanazokban az emlékekben kószálva. (Lawrence: A lány és a csillagok)

A lelkünk nem marad teljes egészében velünk, Brodie. Azokban is él, akiket szeretünk. Akárcsak azokban, akik szeretnek minket. (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

De Köztársaságváros még gyerekcipőben jár és a köztünk lévő különbségek túl gyakran vezetnek konfliktusokhoz. Ezen viszont változtathatunk. Ha legközelebb végigmennek az utcán, köszönjenek az önök mellett elhaladó idegeneknek! Gondoljanak bele, milyen lehet az ő helyzetük! Ha elég sokan teszünk így, egy nap talán sikerül megtalálnunk az egyensúlyt a társadalmunkban és egymás között. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

– Te most komolyan az Alkonyatot elemezgeted itt nekem?
Basszus! Ez is Allie hibája. Szánalmas lúzert csinált belőlem, aki a bárban Alkonyat-könyvklubot alapít a haverjával.
– Nem is tudom, hogy kiröhögjelek, vagy inkább ajánljak egy jó agyturkászt – jegyzi meg Beau komoly képpel. (Kennedy: A pont)

Mielőtt az az ember lesz, aki lenni akar, meg kell szabadulnia attól az embertől, aki. (de la Motte: Kegyetlen tavasz)

– Hosszú volt ez a néhány nap. Kösz, hogy belerángattál ebbe a szarba.
– Sajnálom. A nyomorúság társaságot követel. (Alger: Lányok, mint mi)

Lemosolyogtam a gazdijához bújó kutyára.
Ez az, amit én bizony sehogy sem értek: mégis hogyan lehet a világ ilyen sötét hely, amikor ennyire hősies szívek és ragyogó lelkek vannak benne, mint Brodie-é? (Gemeinhart: Egy kutyus két élete)

– Tokuga vagyok, a Tripla Terror Triád vezére… és hamarosan Köztársaságváros vezetője!
– Ő is indul az elnökségért?
– Kétlem, Meelo. (DiMartino: Hatalmi harc 3.)

Állatos, szellemvilágos, gazdit mentő.

Brodie egy keverék kutyus, aki egy csodás helyen tér magához. Szabadság, futás, több kutya. Egy átmeneti hely, ahonnan továbbléphet a mennyek felé. De Brodie érzi, hogy valamit elfelejtett, amit nem lett volna szabad. Ahogy eszébe jut Aiden, a gazdi, egy kisfiú, már tudja, hogy vissza kell jutnia. Nem emlékszik miért, de Aiden veszélyben van és meg kell mentenie! Pár új baráttal, a saját lelkét kockára tér vissza szellemként, hogy megkeresse és megvédje a kisfiút. Gonosz szellemek, árulók hátráltatják, de a jó kutya nem hátrál, míg Aiden nincs jól.

Azt mondják, kétféle ember van: a kutyások és a macskások. Én kutyás vagyok, és szívesen olvasok a négylábú barátaink kalandjairól. Ez a kötet talán kisebbeknek van szánva, de az én szívemhez is utat talált.

Érdemes lenne két részre osztani a könyvet. Az első könnyed és nagyon gyerekekre van belőve. Könnyed kutyás kalandok, ahol az jelenti a cselekményt, hogy megtanulnak szellemként felugrani egy buszra, vagy a falánk Tuck sült krumplit próbál enni, ami a szellemtestéből mindig kipotyog. Aranyos és minimális feszültség van benne. Mert vannak gonosz lények is, akik ellopnák a szellemkutyusok lelkét. Játékos, egyszerű – és nagyon mese.
Aztán Brodie emlékei visszajönnek. Már tudja, hogyan halt meg. Nekem meg a szívem megszakadt. Felnőtt fejjel bőgtem a könyvön, nem is tudom, egy gyerekből milyen hatást vált ki. Ettől kezdve már dráma volt, és megjelent a Szörnyeteg, aki valóban félelmetes ellenfél, és olyan fenyegetés, ami azért ijesztőbb, mert valós. A földön ragadt rossz kutyák szellemei nem hatottak meg különösebben, de a Szörnyeteg… Az egy valódi, a hétköznapokban nagyon is jelen levő gonosz, és olyan rettenetes, amire képes.
Abban már volt tét, hogy a kutya szelleme mit tud tenni ellene. Annyira kevés az eszköze, annyira nagy ára van mindennek.

De attól erős kutyás könyv, hogy Brodie nem adja fel. Mindent képes lenne feláldozni, hogy megmentse Aident. Többször elhangzik, hogy Brodie jó kutya, és ezt tettekkel is bizonyítja. Mert a jó kutya az életét is adná a gazdiért – Brodie is ilyen.
Mesésen meg van személyesítve minden állat: Tuck, vagy az utcai macska Patsy is. Emberi érzelmeik, gondolkozásuk van, mindössze pár dolog maradt meg, ami valóban állati bennük. A futás vágya, Tuck falánksága, ez a végtelen hűség a gazdi felé.
De ez fantasy, így belefért.

Elég erős a váltás a könyv két fele között. Ahogy a játékos, könnyed kalandból váltunk oda, hogy Aiden erőszakos apja mit művel… Stílusban is komolyabb lesz, a kis humordarabkák megszűnnek, onnantól kezdve tragikus színezete van a sztorinak.

De gyerekkönyv, így megkapjuk a lezárást, ami a kisebbeknek se fog fájni. Szerintem az a rész úgy is sokkol mindenkit, amikor agyonverte Aiden apja Brodie-t. Ahogy a kutyus és a gazdi utolsó jelenete is könnyfakasztó. Megvan az érzelmi hullámvasút, de egy olyan ponton köszönünk el, ahol lehet mosolyogni.

A szöveg is könnyed, gyorsan olvasható, érthető. Hogy ismételjem magam: gyerekkönyv. Már csak pár rajz kellett volna bele, de azért jobb, hogy az nincs benne. Így is elég nagy betűkkel és sortávval van nyomva, hogy ne legyen nehéz olvasni.

Komoly témákat hoz be feldolgozhatóan, és nagyon állatbarát fantasy. A kaland és a humor része ugyan a kisebbeké, de a dráma és a kutyahűség eladta nekem is.

Gemeinhart: Egy kutyus két élete - Mint gyerekkönyv: 85% komoly témákat rejt bele, egyszerre könnyed és mélyen drámai is.

Szubjektíven: 70% az eleje, a játékos szellemkalandok meseiek, de a vége szíven ütött.

5: Kloos: Renegátok – a nem túl távoli jövőben az emberiség a fennmaradásáért és a Földért vív háborút. A nyurgák el akarják söpörni őket. A Föld invázióját kivédték, de hogy igazi esélyük legyen, vissza kell szerezniük az ostromkor elmenekülők hadi anyagait és az űrhajókat. Hogy lehetne mindezt a legkevesebb fájdalommal?

4: Dunmore: Ostrom – a németek orosz szövetségeseik ellen fordulnak, és a villámháború technikájával próbálkoznak. Az orosz tél, a nagy távolságok keresztbe húzzák a terveiket. Ami nem jelenti azt, hogy nem alakulnak ki állóháborúk és Leningrád csatája különösen kegyetlen – a városban ragadtak éhséggel, hideggel, németekkel kell, hogy szembe nézzenek.

3: Conradi & Logue: A király háborúja – a II. VH előtt Angliában hatalmi válság tört ki: a király lemondott, hogy egy elvált nőt vehessen feleségül. A dadogással küzdő öccse került a helyére, akinek maga ellen is háborút kellett vívnia, nem csak a németek ellen. A király beszéde az első nyilvános rádióadását mesélte el, ez mindent, ami utána következett. Hogyan élte meg London és a királyi család, a beszédtanára a háborús éveket?

2: Benioff: Tolvajok tele – a II. világháború, ostromgyűrűben Leningrád. A puszta túlélés is gyilkos hajsza. A katona Lev fosztogatásért kerül börtönbe, ahol egy fiatal dezertőrrel kerül egy cellába. Egy fejes lánya pont most házasodna, és a menühöz szükség van tojásra, csak éppen az éhezés közepette az nincs. Lev és Kolja kapnak egy esélyt, de neki kell indulniuk az ostromgyűrűnek, hogy tojást szerezzenek.

1: Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan – az első világháborút feldolgozó regények közül az egyik legismertebb. Egy középiskolai osztály fiait látjuk, akik még szinte gyerekek, de ki kell menniük a frontra. A mindennapok, egy kis öröm, máskor nagy veszteség. Majd egy csata, amelyben odavesznek – a nagy egészet nézve mindez azonban annyira jelentéktelen, hogy az aznapi jelentésben mindössze annyi szerepel: nyugaton a helyzet változatlan.

Képességet használni tanuló, rendszert megismerő, harcos.

A jég világa kegyetlen, és 4 évente a gyermekeket felmérik egy gyűlésen. A hibásokat egy verembe vetik. Yaz biztos benne, hogy neki az lesz a sorsa – érzi, hogy más a többiekhez képest és a kisebb öccse haláláért is bűntudata van. Ő elkerüli a gödröt, 11 éves öccsét, Zeent belevetik. A lány utánaugrik, és odalent egy más világra bukkan. Ahol kiderül, a másságuk különleges képesség. Ahol harcolnia kell az életéért, szövetségeket kötni, és megtanulni, mi rejlik benne – nem csak a saját, az öccse és az új barátok élete a tét, de az egész világuké.

Mark Lawrence is univerzumot kezd el építeni? Tudtam, hogy ez a kötet ugyanabban a világban játszódik, mint az Ős könyve sorozat, de azt hittem, ahhoz képest időben előre vagy jóval később járunk majd. Ugyan ebből a részből még nem derül ki, hogy ama sorozat eseményeihez képest időben hol vagyunk, de belefér az is, hogy párhuzamosan haladunk. Nem vagyok biztos benne, hogy ennek annyira örülök, főleg, ha össze fog érni a két történet.

Először is, amiben kapcsolódik az Ős könyvéhez. Ugyanaz a világ, ugyanolyan képességekkel rendelkező emberek, csak most nem a megmaradt napos oldalon járunk, hanem a jégben. Más társadalmi rend alakult ki, és mást idéznek fel a megjelenő csoportok is. Yaz és a törzse nekem pl. az eszkimókat juttatta eszembe, ahogy a gyerekeket rostálják és verembe vetik, meg a Tajgetoszt és az ókori Spártát.
Nincsenek közös szereplők, a helyszín és a képességek, a négy csoport egyezik. Így annak kényelmes előismerete van a világhoz, aki ismeri a másik sorozatot is, de annak ismerete nem szükséges ennek a történetnek a megértéséhez.

Lawrence az elejéről épít fel mindent, és Yaz szemszögén keresztül mutat meg egyre többet erről a világról. A lánnyal együtt fedezhetjük fel a verem világát, a történelmet és a többieket manipuláló papi rendet, robotokat és egyéb rejtélyeket.
A szerzőnek sikerült egyszerre egy izgalmas sci-fi világot létrehozni, ami kicsit középkori színezetű, kicsit nagyon modern – posztmodern disztópia? – és közben ez egy kalandregény is mágikus képességű emberekkel – így fantasy is tud lenni. Yaz egyre több mindenbe keveredik bele, tanul, harcol és végig mozgásban van a cselekmény.

Gondos a világépítés, ahogy a karaktereit is korrekten összerakja a szerző. Ahogy az embereknek múltjuk és motivációi vannak, a történelemnek is rétegei vannak. Lawrence pedig talált egy olyan tempót, hogy ezeket ki is tudja bontani, miközben a cselekménnyel is jó tempóban halad.

Mennyire pozitívak a szereplők? Lesznek meglepetések, vannak titkok és nagy pálfordulások. De vannak nagyon szerethető, hősies alakok benne és érdekes lények is. Ez nem egy antihős történet, mint a Széthullott Birodalom. Szokás szerint nem a hősnő a kedvencem, most Thurin alakja volt a legizgalmasabb a számomra. Ő egyike azoknak, akiknél van meglepetés. Plusz, elég összetett a múltja: mivel fertőzött volt a fekete jéggel, nem igazán bíznak benne, szenvedett, veszteségek érték és próbál visszatalálni a közösségbe. Vele jobban együtt tudtam érezni, mint Yazzal, aki rendíthetetlen hősnőként tör előre az egész történetben.
De még Theusz és az ő problematikája is nagyon izgalmas. Érdekelne is, lesz-e folytatása a történetének. Az itt történtek ellenére szerintem kell, hogy legyen.

Sorozatnyitánynak remek volt. Olvasmányos és kalandos, jó a világépítésben és pont annyi kérdést hagy nyitva és olyan nyitott a vége, hogy az ember várja a folytatást.

Lawrence: A lány és a csillagok – Mint fantasy: 80% összetett, gondosan felépített világa más zsánerekkel rokon. Erős hősök.

Szubjektíven: 75% Yaz nem lett a kedvencem, de a történet izgalmas és érdekel a folytatása.

• Carta TEEN: Higgy nekem - ifjúsági
• Lettero: Várj, míg sötét lesz - thriller
• Metropolis Média: Ház az égszínkék tengernél - fantasy
• Európa: A vendégkönyv - családregény
• Manó: A Hudson kastély kincse - gyerekkönyv
• Agave: A csütörtöki nyomozóklub - krimi
• Könyvmolyképző: A titkos dal - thriller
  • Mondd, hogy sajnálod - krimi
  • Egy gyilkos elme - thriller
  • Az Eperszív Étkezde - romantikus, női
  • Súlyok nélkül - romantikus

Április

26. Berry: A Romanov-jóslat - kalandregény 4,5

27. Wesley: Hetedhét birodalom - meseregény 4,5

28. Alger: Lányok, mint mi - krimi 3,5

29. Brett: Koponyatrón - fantasy 4,5

30. de la Motte: Kegyetlen tavasz - skandináv krimi 3,5

Május

1. Houser: Hat - képregény 4

    DiMartino: Hatalmi harc 3. - képregény 3,5

    Kennedy: A pont - new adult 3,5

2. McCarthy: A gyümölcskertész - kortárs 2,5

    Reeve: Pokoli gépezetek - disztópia 2

Boldog Anyák Napját! Azt ugye mondanom se kell, hogy virág mellé egy jó könyv se rossz ajándék?

Kalandokat kereső, szabadító akciós, fogságba kerülős.

Évek teltek el, Hester és Tom letelepedtek, és felnevelték a lányukat. Wren helyes 15 éves, de unatkozik otthon. Így amikor felfedezi, hogy az Elveszett Fiúk titkon itt járnak, alkut köt velük. Ellopja nekik a keresett könyvet, a Bádogkönyvet a könyvtárból, cserébe magukkal viszik. Ő teljesíti is az alku rá eső részét, de kalózélet helyett fogság vár rá. Míg új barátokat szerez a rabtársak között, és a szökésen dolgoznak, a szülei a nyomába erednek és igyekeznek kiszabadítani. Közben egy mesterséges intelligencia, egy robot új éltre kel, és próbál az emlékeibe kapaszkodni. Egy arc van előtte, egy sebhelyes arc. Nem tudja, ki volt ő, de tudja, hogy meg kell találnia.

Kezdem feladni. Már a sorozat 2. része se igazán tetszett, és a 3. nekem még annyira se jött be. Hiába próbál Reeve megújulni, és másnak lenni, ez már olyan… ötlettelen és unalmas volt számomra, a legrosszabb helyen érzelgősre megírva.

Bár mozgalmas a könyv és a szereplők folyamatosan mozgásban is vannak, mégsem kötöttek le ezek a kalandok. Már nem olyan nagyszabásúak, és a világ sorsát eldöntők, mint korábban. Olyan szimplának tűnik, a szökés vagy az elment lánygyerek kiszabadítása. Ugyan a háttérben vannak más szálak is, és pl. Csombormenta által létrehozott közösség is bemutatásra kerül, de a világ már nem sokat változott. Nincs olyan karakteres gonosz, mint korábban, ahogy terv sem.
Mondjam úgy, hogy ez egy családi kiskaland a korábbi nagy történések árnyékában?

Amilyen jó ötlet volt egykor a ragadozó városok, most annyira nem tud mit kezdeni a környezettel és a technológiával a kötet. Szőlőföld egészen idilli, Csombormenta világa is működik a maga módján. A ragadozó városok nélkül unalmasabb lett a világa. Arról már nem is beszélve, hogy az ebben a környezetben létrehozott kamikaze örökség sokkal inkább volt vicces, mint ijesztő vagy hatásos.

A legrosszabb azonban az, hogy Hester még mindig nem fejlődő karakter. Tom többször bizonyította neki, hogy kitart mellette és szereti. Elvileg boldog család, és Hester még mindig nem tud ebben hinni. Folyamatosan gyötri magát, és nagyon károsnak érzem, amit az ő énképéből megkapunk. Hester túlélő, harcos, bátor és nem hibátlan. Hősnő alkat – mégis, abszolút úgy éli meg, hogy mivel nem szép – a heg miatt az arcán – mindenki elhagyja, nem szereti igazán és csak sajnálják. Saját magának nehezíti meg az életét, és kifejezetten utáltam, ahogy kamaszlányosan ezen őrli magát, most is.
Tom egészen jellegtelen mellette. Ő az elégedett ember, aki megtalálta az otthonát és szereti a családját. Az ő nagy kalandja már megtörtént.
Wren – a kalandvágyó kamasz. Gyerekesen hoz még rossz döntéseket és nem ismeri ki az embereket, de ez a kora miatt még hiteles is. Ahogy a szülei világa elleni lázadása, a kalandvágya is. Mint karakter, nincs vele gondom, csak kinőttem már az ilyen kamasz szereplőkből. Ő hozza azt az ifjúsági színezetet, amit már unni kezdtem.

Gördülékeny, könnyű olvasni, érthető. Mélység se a cselekményben, se a szövegben nincs, de nem is vártam. Ez egy könnyed posztapokaliptikus kaland, fiatalabb célközönséget megcélozva. Annak korrekt.

Még egy része visszavan, de tartok tőle, hogy az sem fog jobban tetszeni. Erőltetett folytatás volt ez is, és attól tartok, a vége sem lesz jobb.

Reeve: Pokoli gépezetek – Mint disztópia: 35% a világot minimálisan bővíti, erőltetett folytatás, gyerekes hősökkel.

Szubjektíven: 25% bár a tempóját és a cselekmény mozgalmasságát bírtam, Hester irritált.

Sodródó, útkereső, vidéki.

A harmincas évek Amerikája, amikor nagyban működik a szeszcsempészet. A bűnözők élete arany és izgalmas, egészen addig, míg a rendőrség nem nyer meg egy meccset, és akkor börtönbe kell vonulni. Egy fiatal fiú most tanulja a szabályokat – bűnözőktől, meg egy helyi öregtől, aki az öreg gyümölcsösnél él. A fiúnak is megvan a maga terhe: az apja elment, nem jött haza – és az anya megeskette a fiát, ha alkalma lesz, megbosszulja az apját és nem feledi, mivel tartozik neki. Egyikük sem sejti, hogy milyen közel van a gyilkos is, és a férfi teteme is egy kútban, amelynek őre is van. Lesznek, akik menekülnek, lesznek, akik elsodródnak – az életet senki nem tudja kivédeni, miközben telik az idő.

Amikor nem tudom, miről írjak. Az út a kortárs amerikai prózából az egyik legnagyobb kedvencem, és ha nem lenne ott a név a borítón, nem vennék rá mérget, hogy rájöttem volna, egy szerző munkájáról van szó. Pedig de: csak éppen ez McCarthy első regénye, így nem is szabad azt várni tőle, mint a későbbiektől.

Nekem nehezemre esik, hogy elengedjem a cselekményt. Ne akarjak lineárisan, valami cél felé haladó eseménysort, csak nézzem a felbukkanó képeket. Most is nagyon fogtam a fejem, hogy ennek mégis mi értelme, mi a nagy játék? A fiú rájön, ki és mit tett az apjával, és bosszút áll? Nem. A bűnözők és rendőrök közti izgalmas játszma? Nem. Kényszeresen keresném a cselekményt, a szerkezetet, a linearitást.

Pedig tudom, hogy a modern formákban ezt el kellene engednem. McCarthy szépíró is, és nem a klasszikus regényformát követi – már itt sem. Hiába keresnék benne western, történelmi vagy kalandregény elemeket. Ez nem az.
Az idő telik, a mindennapok képei elénk vannak vetítve, és nem tudom megmondani, mi is ez az egész. A harmincas évek kemény világából életképek és ennyi. De nehezem emésztem…

Nincs egyetlen szereplő sem, akit kiemeltnek éreznék, és köré rendeződnének az események. A címbeli gyümölcskertész, vagy esetleg a fiú? De igazság szerint nem sokat tudunk meg róluk, csak próbálják túlélni a köröttük levő világot. Kik ők, hova tartanak? Nem éreztem úgy, hogy alakítani tudnák az eseményeket, csak sodródnak. Ez megint olyasmi, amit nehezen viselek egy regényben. Az olyan reménytelen és céltalan is, amikor csak megtörténnek a dolgok, a szereplőknek semmi ráhatásuk az eseményekre.
Az öreg sorsa legalább valamennyire rendezve lett, de a fiú miatt fogom a fejem. Fel nem tudom fogni, hogy abból a kölyökből olyan bűnöző lett, akit több államban is köröznek. Még csak az sem derül ki, miféle bűnöző lett. Tolvaj, csempész, vagy esetleg gyilkos? Nekem kimaradt egy komoly lépcső, hogy mikor és miért lépett arra az útra.
Azt talán mondanom se kell, hogy kedvelt szereplőm se lett. Ahhoz jobban értenem kellett volna őket, de nem tudtam velük mit kezdeni. Szikárak, szótlanok.

Ha valami olyat keresek, amiben legalább érzem, hogy McCarthy az lesz, aki – ez az első regénye volt, vagyis még alakulóban a stílusa és a világa is – az a nyelviség. Az a vigasztalan komorság, az a nyers és erős atmoszféra. Ahogy az életképekbe nem tudtam beleélni magam, a szöveg atmoszféráját átéreztem. De jól nem esett, sötét világ- és emberképe van a kötetnek. (Azért annyira nem vágott fejbe, mint Az út.)

Érdekes volt, de nem esett jól ez a könyv. Hangulatban remek, cselekményben nem. Marad Az út a kedvencem a szerzőtől.

McCarthy: A gyümölcskertész - Mint kortárs: 55% a nyelvezete nyers, szikár és idézi a sikerszerzőt. A történet lassú, komor.

Szubjektíven: 25% az atmoszférája be tudott szippantani, de cselekmény- és hőshiányom van.