Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

McCarthy: A gyümölcskertész

2021. május 02. - BBerni86

Sodródó, útkereső, vidéki.

A harmincas évek Amerikája, amikor nagyban működik a szeszcsempészet. A bűnözők élete arany és izgalmas, egészen addig, míg a rendőrség nem nyer meg egy meccset, és akkor börtönbe kell vonulni. Egy fiatal fiú most tanulja a szabályokat – bűnözőktől, meg egy helyi öregtől, aki az öreg gyümölcsösnél él. A fiúnak is megvan aa_gyumolcskertesz.jpg maga terhe: az apja elment, nem jött haza – és az anya megeskette a fiát, ha alkalma lesz, megbosszulja az apját és nem feledi, mivel tartozik neki. Egyikük sem sejti, hogy milyen közel van a gyilkos is, és a férfi teteme is egy kútban, amelynek őre is van. Lesznek, akik menekülnek, lesznek, akik elsodródnak – az életet senki nem tudja kivédeni, miközben telik az idő.

Amikor nem tudom, miről írjak. Az út a kortárs amerikai prózából az egyik legnagyobb kedvencem, és ha nem lenne ott a név a borítón, nem vennék rá mérget, hogy rájöttem volna, egy szerző munkájáról van szó. Pedig de: csak éppen ez McCarthy első regénye, így nem is szabad azt várni tőle, mint a későbbiektől.

Nekem nehezemre esik, hogy elengedjem a cselekményt. Ne akarjak lineárisan, valami cél felé haladó eseménysort, csak nézzem a felbukkanó képeket. Most is nagyon fogtam a fejem, hogy ennek mégis mi értelme, mi a nagy játék? A fiú rájön, ki és mit tett az apjával, és bosszút áll? Nem. A bűnözők és rendőrök közti izgalmas játszma? Nem. Kényszeresen keresném a cselekményt, a szerkezetet, a linearitást.

Pedig tudom, hogy a modern formákban ezt el kellene engednem. McCarthy szépíró is, és nem a klasszikus regényformát követi – már itt sem. Hiába keresnék benne western, történelmi vagy kalandregény elemeket. Ez nem az.
Az idő telik, a mindennapok képei elénk vannak vetítve, és nem tudom megmondani, mi is ez az egész. A harmincas évek kemény világából életképek és ennyi. De nehezem emésztem…

Nincs egyetlen szereplő sem, akit kiemeltnek éreznék, és köré rendeződnének az események. A címbeli gyümölcskertész, vagy esetleg a fiú? De igazság szerint nem sokat tudunk meg róluk, csak próbálják túlélni a köröttük levő világot. Kik ők, hova tartanak? Nem éreztem úgy, hogy alakítani tudnák az eseményeket, csak sodródnak. Ez megint olyasmi, amit nehezen viselek egy regényben. Az olyan reménytelen és céltalan is, amikor csak megtörténnek a dolgok, a szereplőknek semmi ráhatásuk az eseményekre.
Az öreg sorsa legalább valamennyire rendezve lett, de a fiú miatt fogom a fejem. Fel nem tudom fogni, hogy abból a kölyökből olyan bűnöző lett, akit több államban is köröznek. Még csak az sem derül ki, miféle bűnöző lett. Tolvaj, csempész, vagy esetleg gyilkos? Nekem kimaradt egy komoly lépcső, hogy mikor és miért lépett arra az útra.
Azt talán mondanom se kell, hogy kedvelt szereplőm se lett. Ahhoz jobban értenem kellett volna őket, de nem tudtam velük mit kezdeni. Szikárak, szótlanok.

Ha valami olyat keresek, amiben legalább érzem, hogy McCarthy az lesz, aki – ez az első regénye volt, vagyis még alakulóban a stílusa és a világa is – az a nyelviség. Az a vigasztalan komorság, az a nyers és erős atmoszféra. Ahogy az életképekbe nem tudtam beleélni magam, a szöveg atmoszféráját átéreztem. De jól nem esett, sötét világ- és emberképe van a kötetnek. (Azért annyira nem vágott fejbe, mint Az út.)

Érdekes volt, de nem esett jól ez a könyv. Hangulatban remek, cselekményben nem. Marad Az út a kedvencem a szerzőtől.

 

McCarthy: A gyümölcskertész - Mint kortárs: 55% a nyelvezete nyers, szikár és idézi a sikerszerzőt. A történet lassú, komor.

Szubjektíven: 25% az atmoszférája be tudott szippantani, de cselekmény- és hőshiányom van.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4816507074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása